Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Haller János erdélyi főúr vásárlásai Bécsben 1686-ban

A címben megadott témáról a Küküllő vármegyei főispán saját kezűleg írt följegyzéseiből értesülhetünk. Mindezt Szabó Károly1 tette közzé átírásban 1878-ban, aki az akkori háromszéki Cserey Múzeumban található dokumentumról készített egy másolatot. Az okiratot az utókornak egy korabeli kalendárium őrizte meg, amelyet Münchenben nyomtattak Calendarium Tyrnaviense ad A. Christi M. DC. LXXXVI címmel. Haller János ezt Bécsben vásárolta, amikor Apafi Mihály fejedelem három társával a császárvárosba küldte I. Leopolddal (magyarul: Lipót) kötendő egyezség ügyében. Az akkori kalendáriumok nagyon praktikusan készültek: a naptári rész után mindig befűztek sok üres lapot, amelyekre a tulajdonosa feljegyzéseket készíthetett. Ezeknek a témája különböző volt. Szóltak a családban történt eseményekről, gazdasági jellegű feljegyzésekről, betegségek orvoslásáról, utazásokról és sorolhatnánk tovább.


Haller János (1626–1697), Torda vármegye
főispánja. Forrás: Wikipédia

A bejegyzések nagyobb részét ő írta saját kezűleg, kisebb hányadát az írnoka, akinek valószínűleg maga mondta tollba a részben magyar, részben latin nyelvű szövegeit. A kötet 1685 decemberétől a teljes 1686-os évet felöleli, és 1687. január végéig őrzi tulajdonosa gondolatait, azaz tizennégy hónapnyi időterjedelmű. Öt különböző fejezetet olvashatunk benne, ezek között van bécsi vásárlásainak listája, amelyet részletesen ismertetni fogunk. Ezt megszakítva három látogatását meséli el. Egyik őfelsége tárházában (kincstárában) volt, a másik a kapucinus barátok klastromában, a harmadik pedig a Bécs közeli „Neuburgumban” (Neuberg an der Mürz), a kolostorban. Ezt írnokának a háromoldalas latin bejegyzése követi. A következő rész a fiához, Józsefhez intézett intelmei, amelyek bámulatra méltó finomsággal és tapintattal, szinte irodalmi stílusban és értékűen fogalmazódtak meg. Erről részletesebben a későbbiekben még szólunk. Végül az erdélyi vásárlások zárják a sort, amelyek a leírt tizenhét tétellel és nem jelentős adataival nem érdemelnek külön említést.

A Haller család eredete, Magyarországra való áttelepülése, majd egyik ágának Erdélybe történt kiszakadása és felemelkedése a történészek, a genealógusok számára érdekes és izgalmas téma volt régen is, ma is. Házasságaik révén rengeteg híres magyar családdal kerültek rokoni kapcsolatba, jelentős csatákban vettek részt, elismert országos és megyei politikai szerepet vállaltak. Ugyanígy téma az irodalmároknak is, hisz tagjai közül – szinte öröklődően – többen megörökítették írásaikkal a nevüket a magyar irodalom történetében.

Először tekintsük át nagyon röviden a család múltját, majd azt a három nemzedéket, amely Haller János életével kapcsolatos. Mivel ezt tömören foglaljuk össze, eltekintünk minden egyes gondolat forráshelyének pontos megjelölésétől. Azokból csupán a legjelentősebbeket idézzük és pontosítjuk. A Haller család eredetileg feltehetően Bambergben lakott, s a 14. századtól élt csak Nürnbergben. Már a 12. században (1195) nemesek voltak. Közülük többen foglalkoztak történetírással, így Haller Bertalan, aki 1521-ben kezdte el megírni visszamenőleg a családja genealógiáját. Ez 1198-tól kezdődik képekkel kiegészítve. A család Ruprecht (magyarosan Rupert) nevű őse volt az, aki a 15. század végén telepedett át hazánkba, Budára – ő 1500-ban hunyt el. Halála évében, már Budán született Péter nevű fia, aki később Erdélybe ment, s Szebenben telepedett le. Így ő a család erdélyi ágának a megalapítója. Épp hetven évesen, 1570-ben hunyt el. 1528-ban nyerték a Hallerstein előnevet, amelyet a 17. század végén már magyarul hallerkői alakban használtak. A magyar ág csak 1699-ben emelkedett bárói rangra.


I. Lipót német-római császár, német, magyar
és cseh király (1640–1705). Forrás: Wikipédia

A címben szereplő Haller János apja, Rupert dédunokája, István (*1591) volt. Küküllő vármegyei főispán, majd országos tábornok volt. Kétszer nősült, első felesége Kendy Judit, a második pedig Barkóczy Anna Mária2 volt. István 1657-ben halt meg, s a család kedvelt birtokán, Kerelőszentpálon temették el. Halála után Barkóczy Anna a férje hagyatékból 1050 magyar forintért a csíksomlyói templom részére orgonát vásárolt 1659-ben3. Nagy Iván4 szerint három fiúgyermeke volt, más genealógiák említenek egy Miklós nevű fiút is, akiről a nevén kívül semmit sem közölnek. A három felnőtt fiú Pál, Gábor és a feljegyzéseket készítő János, mindannyian az első feleség szülöttei voltak. Egy internetes genealógia név nélküli öszszeállítója szerint (Private User) Istvánnak Barkóczy Anna Máriától5 még öt leánya született: Erzsébet, Mária, Zsuzsanna, Ilona és Judit. Ezen nevek nem szerepelnek sem Nagy Ivánnál, sem a Barkóczyak6 családfáján. Így ezt az állítást sem igazolni, sem cáfolni nem tudjuk.

A legidősebb fiú Pál (†1685), aki apjától örökölte a küküllői főispáni rangot, négyszer nősült meg. A feleségek sorrendjét nem tudjuk biztosan, csak a nevüket: Barkóczy Judit, Bethlen Bora, Torma Kata és Barcsay Éva. Pálnak kilenc (!) gyermeke született, sajnos mind kisgyermekkorban meghaltak, ezért a Haller családfán a nevük sem szerepel. Öccse bécsi vásárlásainál rá is gondolt, a későbbiekben olvashatjuk, hogy miket vett neki.

A középső fiútestvér, Gábor (*1614 – †1663) zarándi főispán volt. Nevét az irodalomtörténet is számon tartja, nevezetes műve a Diarium, azaz egy napló. Apafival részt vett az érsekújvári hadjáratban. Hazafelé menet a törökök Budán letartóztatták és a fejét vették. A Haller család történetével foglalkozók mind leírják, hogy nőtlen ember volt. Ugyanakkor Nagy Iván kötetében a feleség neve említése nélkül két lányáról olvashatunk, Juditról és Máriáról. Egyéb adatok híján ez az állítás eléggé kétséges.


Haller János Hármas Istoria című munkájának 
címlapja. Forrás: Wikipédia

János (*1626 – †1697. február 28., Kerelőszentpál) tordai főispán is kitűnt írói munkásságával. Csatlakozott Béldi Pál ellenzéki mozgalmához, ezért Fogaras várába zárták négyévi fogságra. Itt írta a Hármas Istoria című könyvét, amelyet először 1695-ben adtak ki Kolozsvárott. Kiszabadulása után újra kezdte pályáját, sikeresen felemelkedett, s országos jelentőségű feladatokkal bízták meg. Így került 1686-ban a bécsi küldöttség tagjai közé is. Felesége Kornis Kata (*1639 – †1696) volt, akitől három, felnőtt kort megért gyermeke született: István, József és Krisztina. Egyesek említenek még két gyermeket (Imre és Anna), azonban ők vagy kis korban elhunyhattak, vagy az adatok tévesek. Ugyanis a Haller család tagjai nem közölték ezeket Nagy Iván kötetének megírásakor a szerző felhívására.

Feltűnik, hogy István nevű fiát és családját nem említi a feljegyzéseiben, bár éppen ő érdemelte volna meg, hogy gondoljon rájuk hosszú távollétében. József 1686-ban elkísérte apját Bécsbe. Léha életmódot élt, költekezett, nagy kölcsönöket vett föl. Végül az adósságai miatt bevádolta a királynál a küldöttség tagjait – így a saját apját is –, s velük együtt a bádeni őrgrófról becsületsértő nyilatkozatokat terjesztett. Mindezt azért tette, hogy pénzhez jusson. A leírtak miatt Lipót július 5-én hetekre elzáratta, és a követek, valamint apja kérésére sem engedte szabadon. Kiszabadulása után Thököly Imréhez csatlakozott, de „ellene is ármánykodott”, ezért az a bulgáriai Targoviste nevű településen 1691-ben főbe lövette. Jelleméről ilyen jelzőket olvashatunk: meggondolatlan, könnyelmű fiatalember; könnyelmű ifjú; nyughatatlan elméjű stb. Haller János ezért intézte hozzá fentebb említett atyai intelmeit, óvva őt a költekezéstől és a hazudozástól. Bár ezt a szót nem írja le, úgy fogalmaz, hogy a családjuk minden tagja mindig és mindenkor az igazat mondta. A király fogságából való szabadulása után az apja mindent megpróbált érte megtenni. Elküldte Nürnbergbe, feltehetően az ott maradt és ott élő rokonaihoz, pénzt, paripát, lószerszámokat, ruhákat adott neki. Később a távolból anyagilag is támogatta, utánpótlást küldött Józsefnek. Az mégis visszaszökött onnan, Thököly mellé állt, aki viszont nem tűrte a fiatalember jellemtelen viselkedését.

János harmadik gyermeke, Krisztina nevű leánya, Petky János felesége volt. Bécsben való tartózkodása elején, 1685. december 14-én halt meg. A férje 26 nap múlva, 1686. január 6-án követte a feleségét a sírba. A haláluk okáról nem szól az apa, csak azt írja, hogy mindkettejüket a kerelőszentpáli családi sírboltban7 temették el. Vásárlásainak listáját megszakítva közli a két szomorú hírt. Ugyanakkor megjegyzi, hogy az általuk áruvételre kapott összegből miket vett nekik, azt viszont nem említi, hogy a történtek után ezt kik kapták meg.


Nagyszeben egy 17. századi metszeten. Forrás: Wikipédia

Haller János családja három nemzedékének ismertetése után térjünk vissza a címben megadott témára, a vásárlásokra. Mindezt csoportosítva, tömören kívánjuk bemutatni, megmagyarázva az abban lévő régies, mára már kihalt szavakat. Azért döntöttünk a tárgykörönként való bemutatásra, hogy ebből megismerhesse az olvasó egy a 17. században élt erdélyi főúr és családjának életmódját, szokásait, öltözködését, életvitelét, igényeit és szórakozásának kellékeit. Eltekintünk attól, hogy mely árucikket mennyiért vásárolt, hisz az akkori összegek és értékek nem vethetők össze a maival. Már csak azért sem, mert ezek legtöbbjét ma már nem tudjuk megvásárolni, vagy nincs is rá szükségünk. Mindig és szinte mindennek megadta a mértékegységét, ezek nagy része is már mind kiavult, ezért érdemes megmagyarázni.

A nagyobb tárgyak súlyát fontban adja meg (ón, fűszerek), ami kb. fél kiló, pontosabban 453,6 gramm. A nemesfémek aranyból, ezüstből készült ékszerek, eszközök mértékegységei: gíra: a középkorban pénzérték volt, 16 arany vagy ezüst értékű volt, 4 latnak felelt meg. Lat (ahogy ő írja: lot, lott): 1,75 dkg. Nehezék: a lat negyedrésze, 4,375 gramm.

A ruhaanyagok, kelmék mértékegységei: arasz (orosz) 12-14 cm; rőf (réf) kb. 78 cm; a vég pedig a felgöngyölve árusított szövött anyagból 20-40 méternyi egység. Ez utóbbinak a hosszát a szövet fajtája határozta meg.

A papírt, üveget árkusban árulták, ez egy ív terjedelmű széttárt papirosnak felelt meg. Ha úgynevezett „egyben járó”, azaz hasonló, egynemű tárgyat vett, akkor arra azt írja, hogy tucin, azaz tucat, tehát 12 egyforma darab (például pohár).

A megértéshez magyarázatra szorulnak még a következő archaizmusok: az öreg jelentése nagy; cséjsze (csésze); kalán (kanál); cápa pohár (kecske bőrével bevont, néha halpikkely mintára kidolgozott bőr); lemoné (citrom); süeg (süveg); kásztor (a hód préme); szőnyeg (asztalterítő); bagaria (sötétszínű vagy vörös finom bőr); galon (paszomány, szegélydísz).


Az 1760-ban épült kerelőszentpáli Haller-kastély egy 1909-ből származó képeslapon

Elsőként azokat említjük, amelyeket Pál bátyjának vásárolt: aranyozott mosdómedence, két ezüstpalack, 12 aranyozott pohár, 12 ezüstcsésze, két gyertyatartó, négy kanál és egy ezüstkoppantó. Ez utóbbi ollószerű eszköz az elégett gyertyabél levágására használták.

Krisztina lányának úgy csináltatott „egyben járó pohárokat belül aranyasak”. (Ekkor még nem tudott annak és vejének a haláláról.)

Ezek után következzenek azok, amelyeket magának vásárolt Bécsben.

Háztartási és mindennapos eszközök: négy öreg ezüsttál; 24 angliai óntál; nyolc kisebb óntál; egy arany csésze; ezüst sótartó; „tokban járó aranyas kalán kísestől, villástól sótartóval kiben más kicsi kalán van”; két virágszálon álló ezüst sótartó; ezüstkoppantó; hévér (hébér – borkiemelő eszköz); egy fésűtok; hat ezüst szaglócska üresen, egy külön csont edénykében, egyik közülük megtöltve. (Gutaütés, másképp agyszélhűdés ellen használta.)

Ruhaneműk, anyagok: két bojtos bársony és egy töltött anyagú süveg; kalap; kalapos süveg; igen vékony aranyos és ezüstös pántlika; 40 vég színes pántlika; egy kásztor (hódprémes) kalap; arany- és ezüstfonál; bagaria bőr; zöld, veres és kék selyemgalon; egy rőf veres skarlátanyag; strucctollak; szürke strucctoll a kalapos süvegre; legyezőnek való fekete strucctoll; zöld nyakra való tafota (fényes sima felületű selyemkelme).

Étkezéshez használt anyagok: „egy edény lemoné, kiben száz sós citrom van”; két süveg nádméz (cukornád nedvéből készített cukor); szerecsendió-virág; székfű (szegfűszeg); sáfrány (a világ legdrágább fűszere, amelyből egy fontot vett 27 rajnai forintért).

A lakás dekorálására szolgáló tárgyak: kárpitokat festetett vászonra vízfestékkel; 12 db fogasra való rézszeg; norimbergai (nürnbergi) tarka szőnyegek; egy félárkus hosszú és széles üvegtábla; habosan varrott, színes, öreg selyemszőnyeg (asztalra való); a császár és a császárné vászonra festett képe; színes papiros képek, amelyeken a bécsi viadalt ábrázolják.

Ékszerek: egy vékony ezüstlánc; 4 aranyba foglalt, gyöngyös nyakravaló, amelyekben 36-49 gyöngy van; egy pár gyöngyös, smaragdos fülbevaló.

Szórakozásra és időtöltésre használt tárgyak: két réztrombita; egy hegedű; egy asztalra való négyszögletű óra; egy nyakban hordozható órácska; egy új formájú iránytű; egy „könyv” (valószínűleg üres lehetett, mert nem adja meg a címét). Hat magyar forintért készíttetett egy könyvet, címe: Mausoleum Regum Hungariae, melyben szerepelt „Réwaÿ Péter istóriája is”.

Egyéb, az előzőkbe be nem sorolható tárgyak: ón; arany és ezüst képíró (festék); egy bársonnyal borított magyar nyereg; kocsihámra és lovakra díszítésként szolgáló imperiális (császári) tallérok, amelyeket magától a császártól vett; fehér viaszgyertya; több árkus üres papír.


A kastély állapota 2012-ben. Püsök Botond felvétele

Haller János az előre vártnál többet költekezhetett, valamint nem várt kiadás volt számára az is, hogy a fogságba került József fiát kiszabadíttassa. Ezért kénytelen volt eladni a „vércse paripáját” 150 rénes (rajnai) forintért, amelyet nagyon sajnált8. Olyan is előfordult, hogy maga Leopold császár fizette ki a szállását. Mindettől függetlenül elmondhatjuk, hogy Haller nem kevés pénzt hagyott Bécs akkori üzleteiben és a mesterembereknél.

Végül fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a német nyelvterületről előbb Budára, majd Péter ága, a Nagyszebenbe került Haller János németnek, szásznak vagy magyarnak számított-e, főként az Erdélyben élt főurak körében.

Az szinte biztos, hogy a család tagjai otthon, egymás közt és Bécsben németül beszéltek még a 17. században is. Valószínűleg megértették, és meg is tanulták a magyar nyelvet, mivel katonai, politikai és főként házassági kapcsolataik miatt arra szükségük volt.

Azonban bizonyára nem volt véletlen, hogy Rupert áttelepülésekor a német ajkú Budát választotta lakóhelyéül. Ugyanígy Péter elhatározása sem, amikor az erdélyi szászok szellemi és kereskedelmi központjába, Szebenbe költözött. Hisz ezzel hidalhatták át a kezdeti nyelvi nehézségeiket. Szászoknak nem mondhatjuk a család tagjait. Hisz a szászokat még II. Géza magyar király telepítette Erdélybe a 12. században, s ő alapította meg magát Szeben városát is. Inkább azt kell mondanunk, hogy elmagyarosodott, német eredetű családról van szó a Hallerek esetében még akkor is, ha több helyütt tévesen, Pétert „szász grófként” emlegetik. (Valószínűleg ezt az utókor ragasztotta a nevéhez. Maga a szász elnevezés pedig egyszerűen átvonódott minden később odatelepült németre is.) Nagyon rövid idő alatt beilleszkedtek a magyar főrendek sorába, amelynek egyik fő eredője az volt, hogy tetteikkel jó viszonyba kerültek mind a fejedelemmel, mind a királlyal. Mindezt bizonyítja az a tény is, Rupert és Péter utódai mind előkelő, nagy birtokokkal rendelkező és magas rangú főurak gyermekeivel köthettek és kötöttek házasságot (Perneszi, Kemény, Bethlen, Nyáry, Kendy, Barkóczy stb.). A címben szereplő Haller János fia, István pedig 1699-ben báróságot nyert, majd ő szerezte meg utódainak a halála után kihirdetett grófi rangot is. Ez a két esemény is azt bizonyítja, hogy családjuk teljesen beépült a magyarságba, és elfogadottá vált magyar főnemesség körében.

 

Jegyzetek

1 Szabó Károly: Haller János följegyzései 1685–1687-ről. Történelmi Tár. 1878. p. 679 – 690.

2 Róla részletesebben már írtunk a Művelődés 1018. 2. számában a 17. oldalon (1639–1658).

3 Magyar Katolikus Lexikon (interneten oldalszám nélkül)
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_cs% C3%ADksomlyói_kegytemplom_orgonája Kájoni János szövege arra utal, hogy 1664-ben már nem élt.

4 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. V. Pest. 1859. p. 26–38.

5 https://w w w.geni.com/people/Anna-Mária-Barkóczy/6000000008610415878 6 Barkóczy László: A Barkóczy család története, genealógiája és névadási szokásai. Kaposvár. 1997. (Szakdolgozat)

7 Arról nincs tudomásunk, hogy a kis kápolnát, amely egyben a család kriptája volt, mikor építették.

8 A vércse lónak azt mondják, amelynek a törzsén 50 százaléknál több a fehér szőr.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

széki csárdás

Pontosabbnak és körültekintőbbnek tűnne ugyan a „mindig hiteleset mindig hitelesen”, mégis e kétszavas címnél – ha úgy tetszik: mondanivalóm lényegét is kifejező jelszónál – állapodtam, meg, nem csupán a tömörség kedvéért, hanem elsősorban azért, mert így vélem igazabbnak és kevésbé köntörfalazónak – és éppen ezért valamivel mozdítóbbnak is. A folklór állandóbb rovatjellege és a különféle összefüggő sorozatok hiányolhatók ugyan, mégis a keretek biztosításában a szerkesztőség vezetőségének egészséges törekvése nyilvánul meg (máskülönben sok sikeres tárgyválasztásban is). Hogy mi tette oly széppé, vonzóvá és hatásossá egy-egy műsorát?

Töredékek Pataki István radnóti lelkész életéből

Puritán, nagyon egyszerű életmódú embert ismerhetünk meg a személyében, akinek külföldi diáksága idején néha „se inge, se gatyája” nem volt, majd hazatérve Erdélybe olyan embereknek a barátságát és tiszteletét élvezhette, mint a főnemes Teleki Mihályét, aki 1692-től Kővárvidék kapitánya volt. Mindezt bizonyára tudása és kiváló emberi tulajdonságai alapján érdemelhette ki.

Az elmúlt hónapokban Európa szerte megemlékeztek a „Nagy Verekedés” lezárásának századik évfordulóján. Nevezetesen arról a jeles eseményről, amikor 1918. november 11-én, a compiégne-i erdőben, egy tárgyaló-, valamint irodahelyiséggé átalakított rekvirált vasúti étkezőkocsiban – amely a nyugati fronton harcoló szövetséges haderők francia főparancsnokának, Ferdinand Foch marsallnak a „hivatala” volt – a győztesek és Németország képviselői aláírták azt a fegyverszünetet, amelynek szövegét megalázó módon szó szerint „tollba mondták”, azaz diktálták a veszteseknek.

1918-ban a november 3-i páduai fegyverszünet ugyan a teljes Monarchiára nézvést érvényes volt, ám a határokat érintetlenül hagyta. Csupán a belgrádi katonai konvenció, amelyet a Károlyi kormány képviseletében Linder Béla tárcanélküli megbízott miniszter írt alá, nevezte meg Erdélyben a Maros folyó vonalát demarkációs határként. Ugyanez a miniszter korábban, a páduai fegyverszünet utáni napokban felmentette a katonai szolgálat alól az 1899 előtt születetteket, napokkal azelőtt, hogy az 1918 májusában különbékét aláíró Román Királyság a német fegyverszünet előestéjén francia sugalmazásra újra belépett volna egy deklaratív hadüzenettel, november 10-én este 10-kor a Központi Hatalmak ellen, amelyek közül viszont csupán Németország állt még fegyverben. Az Osztrák–Magyar Monarchia nevében ugyanis Weber tábornok már kereken egy héttel korábban érvényes fegyverszünetet kötött.

román hadsereg bevonul Kolozsvárra

Az első világháborút követően az Osztrák– Magyar Monarchia szétesésével Erdély Romániához került. Az impériumváltás, majd az azt követő integrációs időszak többéves folyamat eredményeként jött létre. Az impériumváltás, más szóval hatalom- vagy főhatalomváltás szűkebb értelemben, a mi esetünkben azt a rövid időszakot jelenti, amely az Osztrák–Magyar Monarchia de jure felbomlásától egészen a trianoni békeszerződés (1920. június 4.) aláírásáig tartott, illetve ennek a következő év nyarán történő ratifikálásáig. A tágabb értelmezési keret már jóval kimerítőbb megközelítési lehetőségét nyújtja ennek az időszaknak. Kezdve a nacionalizmusok és nemzeti mozgalmak kialakulásától, végig a „hosszú 19. század” eseménysorozatain, el egészen az első világháború befejezéséig.

Cseke András a brassói 24. honvéd gyalogezred kötelékében került ki a galíciai harctérre géppuskásként és telefonosként. Kis jegyzetfüzetébe naponta feljegyezte az 1916. szeptember 30. és 1918. június 15. közötti, számára fontosabb eseményeket a fogságba esés napjától a hazaérkezésig. Feljegyzései nem annyira a hadi eseményeket, hanem sokkal inkább a fogságba esett ember, a hadifogoly katona lelkiállapotát, vívódásait és vágyódásait tükrözik. 

a teleki könyvtár

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét.

Mi a közművelődés? Ön hogyan határozná meg e fogalom jelentését, korszerű tartalmát?”– kérdezte mintegy fél évszázaddal ezelőtt V. András János, a Kolozsváron megjelenő Művelődés című folyóirat főszerkesztője. A kérdést 2017-ben megismételte a kiadvány jelenlegi főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán is.

A marosvásárhelyi református kollégium (ma a Bolyai Farkas Elméleti Líceum) 1914-ben

Marosvásárhely művészeti élete vele kezdődik”1, s ha így van, máig sem jutott elegendő méltányos figyelem munkásságára és személyére. Gulyás Károly (1873–1948) Debrecenben született (unokatestvére Medgyessy Ferencnek), a budapesti Mintarajziskolában szerzett rajztanári oklevelet (1896).

A Szenci Molnár Albert által javított hanaui biblia címlapja

A tíz magyarországi nemes Pethő család közül ez az, amely Nyitra vármegyéből átszármazott először Nógrádba, a 16. század második felében pedig – feltehetően beházasodás révén – az akkori Magyarország keleti, Erdéllyel szomszédos megyéibe (Szatmár, Szilágy), az úgynevezett Partiumba. Első említésük 1245-ben még a Vág folyó melletti településeken olvasható. A 17. század végén az utolsó névviselő, Anna (Szilassy Andrásné) elhunytával több mint négyszáz év után, 1682-ben a család kihalt. S milyen a véletlen, ő a házasságával visszaszármazott Nógrád vármegyébe, ahol a férje másodalispán volt.

a dévai vár

A Déva város feletti Várhegyen (250 m) az ókorban a dákok, majd a rómaiak is emeltek erődítményt, amely őrtoronyként funkcionált. Az Árpád-kori várat a mongolok lerombolták, majd tatárjárás után IV. Béla újraépítette. 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye, a 14. században a Hunyadiak birtoka, később pedig a Szapolyai, Perényi családok tulajdona volt. Itt raboskodott és hunyt el Dávid Ferenc unitárius püspök. 1717 és 1719 között Stephan von Steinville gróf tábornok, erdélyi főhadparancsnok megerősítette a Vauban-i erődépítészet elvei alapján. A 18. század derekától katonai jelentősége csökkent.

kallos zoltán

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét. 

D. Berde Amál és R. Berde Mária emlékezete

A Berde család öt megszületett gyermeke közül négy érte meg a felnőttkort és közülük három kiváló alkotó lett. R. Berde Mária író-költő, műfordító mindig igazi otthonának tekintette Nagyenyedet „a melegfészkű kollégiumot.” Dócziné Berde Amál festőművész témái kiterjednek az erdélyi tájra és a népviseletre. Fiútestvérük Dr. Berde Károly orvosprofesszor, a szellemi néprajz megalkotója. A két testvérlány munkássága elsősorban Nagyenyedhez, Kolozsvárhoz, de egyben egész Erdélyhez kötődik. 

nagyajtai sport

A sport, elsősorban a labdarúgás szerelmese volt. Vallomása szerint sportstatisztikusi „inaséveit” falubelije, Kuttlik (Rezső) Rudolf „műhelyében” töltötte, tőle tanult meg újságot írni, szaklapokat böngészni, kivonatolni, adatokat gyűjteni. Kőhalomból az 1960-as években heti rendszerességgel hazajárt, és Rudi bácsival közösen szerkesztették a kézzel írt, majd stencilezett Nagyajtai Sport című lapot. A lap a maga nemében az újságírás különleges kuriózuma. A kézzel írott, rajzokkal illusztrált Nagyajtai Sport 1946 és 1972 között 386 alkalommal jelent meg.  

Pelikán-szobor a Duna-delta áldozatainak

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rendhagyó kezdeményezésére Mezőfelében (Maros megye) fából faragott pelikán-szobrot avattak. Ez az első emlékhely egész Erdélyben, amely a kommunizmus áldozatai közül a totalitárius rendszer által a Duna-delta kényszermunkatáboraiba száműzött politikai meghurcoltaknak állít emléket.