Egy sajátos történetkutató szervezet

A Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága (1867-1876)

A Művelődés szerkesztősége tisztelettel és szeretettel köszönti szerkesztőségi tanácsa tagját, Egyed Ákos akadémikust 90. születésnapja alkalmából. Isten éltesse sokáig!

Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés az unió újbóli kimondásával kedvezőbb lehetőségeket biztosított a történetkutatás és történetírás számára is. Jó példa erre a Magyar Történelmi Társulat megalakulása 1867-ben, amelybe intenzíven bekapcsolódott az erdélyi történetkutatás is.

A több mint másfél évszázaddal ezelőtt létrejött Magyar Történelmi Társulat napjainkban is fennáll és működik. Alakuló gyűlését 1867. június 13-án tartották meg, amely elfogadta az alapszabályzatot s megválasztotta a vezetőséget. Elnökévé gróf. Mikó Imrét választották meg, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökét, alelnöke pedig Horváth Mihály, az akkori legkiválóbb magyar történész lett. A Társulat célja a történetkutatás művelése, színvonalának fejlesztése volt. És nagyobb érdeklődés keltése a nagyközönség körében a történelem iránt1. A célok megvalósításában nagy szerepet kapott a Társulat központi lapja, a Századok. Mikó Imre elnökké választásában bizonyosan fontos szempont volt az is, amelyre 2004-ben Jakó Zsigmond mutatott rá: az első lépéseit tevő Történelmi Társulatnak szüksége volt azokra a tapasztalatokra, amelyekkel a Múzeum-Egyesület már rendelkezett.2 Természetesen Mikó Imre, akit már a kortársak Erdély Széchenyijének neveztek, elnökként az egész magyar történetírás ügyét igyekezett legjobb tudása szerint szolgálni. Már az 1867. május 14-i közgyűlésén kifejezte gondolatait a történetírás feladatairól: „Minden kor és nép cselekvő nemzedéke elébe saját feladatot tűz a gondviselés, s teljesítése vagy elmulasztása iránt a következő kor és nemzedék előtt ő felelős. Előttünk is ily gyanánt áll új alkotmányos állapotunk megszilárdítása, a birodalom és hazánk testvérnépei érdekeinek államlétünk egysége és épsége feláldozása nélküli kielégítése.”3 A történetírás nagy felelősséggel járó tevékenység – fejti ki nézeteit Mikó – tekintettel kell lenni a haza, a birodalom s a nemzetiségek történetére is. Jól látható: Mikó Imre levonta a történelmi tapasztalatokat 1848–1849 tragédiáiból, ezért szeretné, ha a történetírás az addiginál reálisabb úton haladna.4


Az 1870-es évek elején lebontott Híd-kapu tornya 1860-ban, előtte a Malomárok hídjával. Veress
a következőkben a Történelmi Társulat
Ferenc felvétele (Forrás: Wikipédia)

De szóljunk röviden a Történelmi Társulat megalakulásának egyik fontos kérdéséről: vezetőségének, igazgatóválasztmányának összetételéről, amivel nem foglalkozott a Társulat történetét vizsgáló szakirodalom. Nos, a központi vezetőségben olyan magyarországi történészek mellett, mint Horváth Mihály, Ipolyi Arnold, Thaly Kálmán, Kubinyi Ferenc, Nagy Iván, Pauler Gyula, Pesty Frigyes, Rómer Flóris, helyet kapott Erdélyből gróf Eszterházy (!) János, Jakab Elek, Nagyajtai Kovács István, Szabó Károly, Torma Károly, s rövid idő múlva Szilágyi Sándor, Orbán Balázs és Deák Farkas is. Az erdélyiek is, akárcsak a magyarországiak, mind elismert történetkutatók voltak. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a magyarországi választmányi tagok nagyobb része a Tudományos Akadémia tagjaiból került ki, az erdélyiek pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesületben tevékenykedtek, amelyet erdélyi tudományos akadémiának tartottak a kortársak. Vagyis a Történelmi Társulat alapítása két tudományos fórum, a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület nevéhez fűződik, bár a kezdeményezők között más intézmények képviselőit is számon tartja a történetkutatás.5

A Történelmi Társulat és a Múzeum-Egyesület szoros együttműködésére utaló tény az is, hogy a Társulat Kolozsvárt tartotta első vidéki kihelyezett ülését 1868. szeptember 20. és 25. között. Ezen és ekkor született meg a Társulat kolozsvári szervezetének gondolata, sőt ennél több is történt, amennyiben a jelenlévő történészek megalakították a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságát. De álljunk meg még röviden a Társulat kolozsvári látogatásánál.

Hogy milyen nagy várakozás előzte meg a budapesti székhelyű Történelmi Társulat látogatását, azt jól mutatja az is, hogy fogadására igen rangos bizottságot alakítottak Filep Sámuel polgármester elnöksége alatt, amelyben olyan közismert történészek és gyűjtők vettek részt, mint gróf Eszterházy (!) János, gróf. Lázár Miklós, Jakab Elek, K. Papp Miklós, Sámi László és Szabó Károly. Bevonták a szervezésbe Szász Domokos református püspököt, gróf. Esterházy (!) Kálmánt, Kolozs megye főispánját, valamint a hasonló funkciót betöltő Torma Károlyt Közép-Szolnok megyéből. A fogadó bizottság nevében Szabó Károly titkár, a jeles történész, a Múzeum-Egyesület könyvtárosa augusztus 2-án felhívást bocsátott ki, kérve a családi levéltárak tulajdonosait, hogy gyűjteményeikből küldjenek okmányokat az Erdélyi Múzeum-Egyesülethez, és nyissák meg levéltáraikat a kutatás számára. Ennek eredményeként sok, eddig nem ismert történeti okmány gyűlt össze, amelyet a látogatásra érkezett történészek s a kolozsváriak együtt néztek át, s alakítottak ki véleményt ezekről. Emellett középkori régiségekből kiállítást rendeztek az Erdélyi Főkormányszék épületében. Világos tehát, hogy Kolozsvár jelentős eseményre készült, ami bizonyossá is vált szeptember utolsó harmadában.

A Magyar Történelmi Társulat részéről Horváth János akadémikus vezetésével tizenöt magyarországi történész érkezett szeptember 20–24-én Kolozsvárra, köztük Ipolyi Arnold, Gyulai Pál, Nyáry Kálmán, Rómer Flóris, Thaly Kálmán és mások. Mind a két helyi lap, a Kolozsvári Közlöny és a Magyar Polgár is közreadta a kolozsvári gyűlés programját; utóbbi bizonyosan K. Papp Miklós főszerkesztőtől származó vezércikkben köszöntötte a vendégeket, és hosszabb írást közölt az erdélyi történetírás múltjáról. A program kettős feladatot jelölt meg a vándorgyűlés számára: a levéltári anyag kutatása, valamint a műemlékek, múzeumi és egyházi régiségek megtekintése. Erről mondotta a kolozsvári munkásságot irányító Horváth Mihály, hogy „közérdekeltséget” kell teremteni a történettudomány számára, ami megnyitja a levéltárakat a kutatás előtt, ezáltal pótolható a meglévő forráshiány az okmánykiadással. Erre nagy szükség van, mert a „történetírásra főleg az okmányok nyomják az igazság és hitelesség minden kétséget kizáró bélyegét.”6


Kolozsvár egykori bástyái Pákey Lajos összehasonlító vázlatrajzán (Forrás: Wikipédia)

A történetírásnak foglalkoznia kell például a családi élet, a polgári foglalkozások, az érzelmek kérdésével. Ez teszi érdekesebbé, fontosabbá és tanulságosabbá a történetírást.7

A rendelkezésre álló néhány nap alatt a történészek áttekintették az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárát, a Kormányszék iratanyagát, a gróf Rhédey, gróf Bánffy, gróf Kornis, báró Wesselényi család levéltárát.8 A levéltárak átnézése nem volt eredménytelen: előkerült tizenegy Árpád-kori oklevél, s ennél jóval több az Anjouk, a Hunyadiak korából. A Kornis levéltárakból közel 500 okmányról állapították meg, hogy „történelmi becsű” forrás. Mivel a levéltári kutatásokkal más helyen bővebben foglalkoztam9, a következőkben a Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságának megalakításával a kolozsvári műemlékek s a régiségi gyűjtemények számbavételére térek ki valamivel részletesebben.

A Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságának megalakulása és a műemlékvédelem kérdése

A szeptember 21-i tanácskozáson K. Papp Miklós javasolta: vizsgálják meg a műemlékeket, Mátyás király szülőházát is, s valódiságuk kiderítése után azokat jelöljék meg táblával. A javaslatot a tanácskozás elfogadta, s kivitelezése érdekében szakmai csoportot szerveztek gróf. Eszterházy János vezetésével, aki már korábban is foglalkozott a kolozsvári középkori templomok történetével.10 A csoport tagjai még aznap, 22-én elindultak a különböző régiséggyűjtemények és a műemlékek megtekintésére. A program szerint sor került az Erdélyi Múzem-Egyesület régiségtára, az erre az alkalomra rendezett kiállítás (marosportusi ásatások eredményeinek bemutatása és magánosok által kiállított régiségek), a kolozsvári református egyház szent edényeinek, a Bánffy-nemzetség fegyvereinek és régiségeinek, a városi levéltár fegyvereinek, a Szent Mihály-templom, a Farkas utcai református templom, a ferencrendiek zárdája, Mátyás király szülőháza, a Bocskai-ház, a Szathmáry-ház, a még fennálló Magyar- és Híd-kapuk bástyái, a Bethlen-bástya és más épületek, így a lábas ház, a régi piaccsarnok megszemlélésére.11 Természetesen a rendelkezésre álló néhány nap csak a régiségi gyűjtemények és műemléknek számítható épületek megtekintésére volt elegendő, ezért a kolozsvári történészekre hárult az a feladat, hogy folytassák, illetve dűlőre vigyék a műemlékvédelem ügyét. Ezért hozták létre szeptember 25-én a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságát. Mivel ennek a története nincsen feldolgozva, úgyszólván ismeretlen, ki kell térnünk erre is.

A kolozsvári szervezet tervét a pesti küldöttséget vezető Horváth Mihály terjesztette elő, hangsúlyozva: „célszerűnek látná (hogy), Erdély fővárosában, Kolozsvárott egy történelmi bizottmány alakíttassék, mely a Pesten élővel összeköttetésben állana.” A bizottmány válasszon elnököt és jegyzőt, de szeretné ezzel kapcsolatban meghallgatni a kolozsváriak véleményét is. Miután a javaslatot többen támogatták, s részben módosították, késedelem nélkül megalakult a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága. Titkos szavazással kilenctagú vezetőséget választottak, amely a következőkből állt (a Magyar Polgár által közölt sorrendben): gróf Eszterházy János, gróf Lázár Miklós, Szabó Károly, Finály Henrik, Jakab Elek, Torma Károly, K. Papp Miklós, Paget János és Sándor József. Elnök lett gróf Lázár Miklós. Később bevették a vezetői testületbe Kőváry Lászlót és Orbán Balázst is. Amint látható, a vezetőség közismert történészekből állt. Bár neve kevésbé ismert, jó kutató volt Lázár Miklós is, akinek a szárhegyi Lázár család történetét köszönhetjük.


A Magyar Történelmi Társulat lapja, a Századok folyóirat első számának fejléce

Milyen szervezet volt a Kolozsvári Bizottság?

Mi volt benne a sajátosság? Fiókszervezet volt-e, amint többször nevezték, vagy annál több is, kevesebb is? A kérdés bonyolultabb, s legalább kétirányú megközelítést kíván.

Az előbb felsorolt – Finály Henrik, Kőváry László, Jakab Elek, Szabó Károly – nevekből nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy mindenekelőtt szakmai alakulatot hoztak létre. Bár a tagjai nagyrészt az Erdélyi Múzeum-Egyesülethez tartoztak, a Kolozsvári Bizottság mégis (részben) különálló szervezetként működött. A külön intézmény alakításának okai valószínűleg ugyanazok voltak, mint amiért Pesten egy évvel korábban megalakult a Történelmi Társulat, nagyrészt a Tudományos Akadémia tagjaiból; az alapítók úgy vélték, hogy az új szervezet a kutatás számára jobb feltételeket biztosít, mint a régi intézmények. Egyébként az Erdélyi Múzeum-Egyesület a kiegyezés után nehéz helyzetbe került, mert számos tagja Pestre költözött, vagy a Kolozsvári Tudományegyetem megalakítása után (1872) egyetemi oktató lett. A korábban nagyra nőtt régészeti s természettudományi tárak fenntartása is nagy gondot okozott. Mindezek ellenére a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága nem szakadt teljesen el a Múzeum-Egyesülettől. Erre vonatkozóan elegendő példa az, hogy mindkét intézmény jegyzője Szabó Károly volt, aki továbbra is a Múzem-Egyesület könyvtárosa maradt, aminthogy Finály Henrik a Múzeum-Egyesület régiségtárának őreként tevékenykedett. És a Kolozsvári Bizottság a Múzeum-Egyesület gyűjteményeit használta és gyarapította.


A Magyar Történelmi Társulat pecsétje
a jelmondattal (Forrás: Wikipédia)

Ugyanakkor a Kolozsvári Bizottság részben szervezetileg, de főként szakmailag a Magyar Történelmi Társulathoz kötődött. Nem volt külön alapszabályzata, nem tartott külön közgyűléseket. Amint már említettük, a központi választmányba több erdélyi, főleg kolozsvári történészt is beválasztottak. Tovább menve: a Kolozsvári Bizottság jelentéseit a Társulat lapja, a Századok közölte, valamint az erdélyi történészek tanulmányait is.

A Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságának működését főként a szervezet jegyzőkönyvei alapján követjük nyomon. Ezt a forrást a kutatás eddig nem használta fel. De hangsúlyozni szeretném, hogy a jegyzőkönyvek csak a vezető testület munkásságáról szólnak, ezért a szervezet történetének részletesebb megírásához más forrásokat is fel kell tárni és használni. Most azonban maradjunk a jegyzőkönyveknél.12

Az első jegyzőkönyv az 1868. november 15-én tartott gyűlésről szól. Ezen jelen volt gróf Lázár Miklós elnök, gróf. Eszterházy János, Finály Henrik, Jakab Elek, K. Papp Miklós, Sándor József és Szabó Károly. Miután az elnök üdvözölte a tagokat, bejelentette a gyűlés tárgysorozatát, amely a következő pontokból és határozatokból állt:

1. „A munkásságát ezennel megkezdő bizottság legelső teendője önmagát szervezni”, a bizottsági jegyzőt megválasztani; a választás Szabó Károlyra esett.

2. A Bizottság havonként gyűlést tart.

3. A bizottság saját pecsétet csináltat „A magyar történelmi társulat kolozsvári bizottsága 1868” körirattal, de ennek foganatosítása előtt a magyar történelmi társulatot értesítendő.13

4. A Bizottság, ha szükségesnek látja, új tagokat vesz fel, ajánlások alapján.

5. „Olvastatott a történelmi társulat titkárának, Thaly Kálmánnak az elnökhöz folyó évi nov. 7-dikéről intézett levele, melyben tudatja, hogy a magyar történelmi társulat nov. 5-dikén tartott üléséből megkeresést intézett Kolozsvár városához az iránt, hogy a híd- és magyar kaputornyok tervezett lebontásáról álljon el, s e tornyok, valamint a Bethlen bástya kijavítása és fönntartása iránt intézkedjék, s egyszersmind közli a társulat ez ügyben ugyanakkor hozott határozatát, melynek értelmében ezen kaputornyok miként leendő fönntartásáról s a helyiségeknek mi célra leendő használatáról a helyi viszonyoknak legjobban megfelelő részletes terv, s a városi hatóság elébe terjesztésére a kolozsvári történelmi bizottságot bízta meg.”14

A Kolozsvári Bizottság a Magyar Történelmi Társulat által kért terv elkészítésére gróf Eszterházy Jánost, Paget Jánost, Sándor Józsefet és Finály Henriket kérte fel.

6. A Magyar Történelmi Társulat szeptemberi vándorgyűlése azzal is megbízta a Kolozsvári Bizottságot, hogy „a Kolozsvártt létező történelmi emlékű épületek hitelességét állapítsa meg s tegye meg a szükséges lépéseket az ily épületek emléktáblákkal leendő megjelöltetése iránt.” Ennek elvégzésére a Kolozsvári Bizottságtól gróf Eszterházy János, Jakab Elek és Papp Miklós kapott megbízatást. Nevezetteknek az 1869. január 15-i bizottsági gyűlésen kellett beszámoljanak az addig végzett munkáról.15


Paget János (1808–1892) angol származású,
magyarrá lett író és gazdálkodó, a Magyar
Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságának
tagja (Forrás: http://www.eda.eme.ro)

Amint fentiekben megfigyeltük, az első gyűlésen a Bizottság elsőként szervezeti kérdésekkel foglalkozott, de a sorra kerülő teendőkről is megfelelő határozat született, amit a jegyzőkönyv pontosan rögzített. Ilyen volt a kaputornyok, s más emléképületek ügye, amelyek intézésére a Kolozsvári Bizottság tagjai közül kért fel többeket. A jegyzőkönyvből világosan kiderül az is, hogy a Magyar Történelmi Társulat átiratot küldött Kolozsvár vezetőségének, amelyben azt kéri, hogy ne bontsák le a Híd- és a Magyar-kapu tornyait, s gondozzák megfelelően a történeti értékű épületeket.

Hogy a mentőakció a társadalom részéről nagyobb támogatottságot élvezzen, a Kolozsvári Bizottság felszólította Jakab Eleket: írjon a helybeli lapokban vezércikket a fennforgó kérdésről. Ő nagy ívű és részletes írásban tett eleget a felkérésnek, amit a Magyar Polgár egészében közreadott. Ebben a szerző pontosan jelezte azt a veszélyt, amelyet a középítkezéseket irányító mérnöki tanács 1868 elején a városnak előterjesztett, amely szerint: a meghasadt Hídkapui bástya lebontandó, s ennek anyaga az új híd építéséhez felhasználható. A városi tanács egyelőre elhalasztotta a terv végrehajtását, vagyis a Hídkapui bástya lebontását, amíg a vasúti állomás épülete („indóház”) felépül. A halasztás, amint Jakab Elek kifejtette, lehetővé tette a tervezet elleni mozgalom elindítását.

De hiába vártak a kérelmezők a kedvező döntésre, mert határozat született a Híd- és a Magyar-kapu bástyáinak lebontásáról, amiről a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságának 1869. november 23-án tartott gyűlésén felvett jegyzőkönyv így számolt be: „Gr. Eszterházy János, mint a kolozsvári kaputornyok ügyében működött küldöttség elnöke jelenti, hogy a küldöttség

legbuzgóbb fáradozása dacára a városi képviselő testület f. évi július 8-dikán tartott ülésében a híd- és magyar-kapu jövő tavasszal leendő lebontását nagy szavazattöbbséggel elhatározta.”16 Ez a hír ugyan lehangoló volt, de még hivatalos közlés nem jelent meg róla, ezért a Bizottság felkérte Szabó Károly jegyzőt, hogy szerezze meg a határozatot, s kérje vissza az a részükről benyújtott tervrajzokat. Ez megtörtént, a tizenhat eredeti tervrajzot és a határozatot Szabó Károly megszerezte, és azokat a Magyar Történelmi Társulatnak Pestre elküldte.

Mindezek ellenére az 1870. február 8-i gyűlésen a Kolozsvári Bizottság vezetősége még egyszer visszatért az ügyre „indítványozván, hogy a városi képviselőtestület által lebontani határozott Hídkapu megmentésére bizottságunk hivatásánál fogva minden lehető és sikerrel biztató lépést tegyen meg”, s intézzen kérvényt a belügyminiszterhez, hogy rendeljen el szakértői vizsgálatot, amelynek lejártáig a kapu és bástya lebontását halasszák el. Mindhiába: a Híd-kaput és Magyar-kaput lebontották, ezután a bizottsági szakértők, Finály Henrik és Jakab Elek, csak a lebontáskor előkerült régiségek, illetve a Hídkapu érintetlen maradt alapjának vizsgálatával foglalkozhattak.


K. Papp Miklós (1837–1880) hírlapszerkesztő,
a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári
Bizottságának tagja (Forrás: Wikipédia)

Mivel a Kolozsvári Bizottság a kapubástyák védelme ügyében kudarcot szenvedett, a továbbiakban jegyzőkönyv nem foglalkozik ezzel. Viszont annál többször tárgyalja a Székely Oklevéltár szerkesztésével és kiadásával kapcsolatos kérdéseket. A Székely Oklevéltár szerkesztője Szabó Károly volt, akinek munkája nyomán három kötetet állt össze, amelyből kettőt a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága adott ki. És az oklevéltárnak további hat kötete jelent meg, amelyek a székely történetkutatás alapját képezik.

Visszatérve a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottságának a műemlékvédelem érdekében kifejtett tevékenységére, felmerül a kérdés: a közel évtizedes munka teljesen hiába való lett volna?

Korántsem, mert tagjai közül többen szakszerűen s nagy igyekezettel kutatták a város régiségeit és nevezetes épületeit, s az eredményeket beépítették különböző kiadványaikba. Erről a legmeggyőzőbb példa Jakab Elek főműve, a Kolozsvár története a világosító rajzaival együtt. Azokban az években született meg egy másik nagy mű, a Székelyföld leírása Orbán Balázstól, aki tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak és a Kolozsvári Bizottságnak. Finály Henrik az Erdélyi Múzeum-Egyesület régiségtárának hatalmas gazdagításával és számos szakcikk írásával tűnt ki. Gyümölcsöző volt a Bizottság más tagjainak a munkássága is. Utalhatunk a már említettek mellett Kőváry László, Torma Károly, Lázár Miklós, Eszterházy János, Papp Miklós, Sámi László és mások tevékenységére. Róluk bővebben más alkalommal szólunk.

Az is bizonyos, hogy a Kolozsvári Bizottság, együttműködve a Magyar Történelmi Társulattal és az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, előbbre vitte a történelem iránti érdeklődés ügyét azzal is, hogy 1874-ben utóbbi elindíthatta hosszú s nevezetes útjára az Erdélyi Múzeum című folyóiratot, amelyet néhány évig Finály Henrik szerkesztett, valamint az is, hogy K. Papp Miklós kiadta a Történelmi Lapokat. Befejezésül megállapítható, hogy az erdélyi történészek bevonása az országos történetkutatásba a Kolozsvári Bizottság által hozzájárult az erdélyi történeti irodalom jelentős gazdagodásához és színvonalának növekedéséhez.17

 

Jegyzetek

1 Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917. Budapest, 1918.

2 Jakó Zsigmond: Az erdélyi magyar történetkutatás mai kérdései. Erdélyi Múzeum, 2005. 3–4. sz. 1.

3 Századok 2.(1868) 363.

4 Gróf Mikó Imre elnöki beszéde. Századok 2. (1868) 369.

5 Várkonyi Ágnes: A Történelmi Társulat megalakulásának előzményeihez. Századok, 1967. 6. sz. 1185–1190.

6 Horváth Mihály elnöki megnyitó beszéde a Magyar Történelmi Társulat Kolozsvárott 1868. szeptember 21-én tartott gyűlésén. Századok 2. (1868). 526.

7 Századok 2. (1868) 527.

8 Erről részletesebben Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke gróf Mikó Imre. Hét társulat elnök. Szerk. Szilágyi Adrienn. Budapest, 2018. 30–32.

9 Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat vándorgyűlése Kolozsváron 1868-ban. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére. Kolozsvár, 2016. 99–100.

10 Jakab Albert Zsolt: Emlékkiállítás és emlékezési gyakorlat. A kulturális emlékezet reprezentációi Kolozsváron. Kolozsvár, 2012. 61.

11 A Magyar Történelmi Társulat Kolozsvárott 1868. szept. 20–25-kén tartott első vidéki gyűlése. Századok, 1868. I. 569.

12 Jelenleg a Román Országos Levéltár Kolozs megyei Főigazgatóságának kezelésében

13 A külön pecsét csináltatását jóváhagyta a központi intézmény, de hogy valóban megcsináltatták-e, annak nem találtam nyomát.

14 Jegyzőkönyv, 1868. november 15.

15 Uo.

16 Jegyzőkönyv, 1869. november 23. 18. old.

17 A Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága tevékenységével e sorok szerzője szeretne, ha lehetősége lesz rá, bővebben foglalkozni s a rendelkezésre álló forrásanyagot közreadni.

17 A Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága tevékenységével e sorok szerzője szeretne, ha lehetősége lesz rá, bővebben foglalkozni s a rendelkezésre álló forrásanyagot közreadni.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

„A cholerajárvány, mely a múlt 1866. év második felében ezen országot szélesebb vagy szűkebb terjedelemben, nagyobb vagy kisebb veszélyes jellemmel átutazta, a múlt december 28-án egészben megszűnvén, bátorkodik e hű k(irályi) Főkormányszék ezen járvány lefolyásának rövid vázlatát az egész járványról készített összes kimutatás alázatos tiszteletteli ide csatolása mellett a következőkben Császári Királyi Apostoli Felségednek hódoló mély tisztelettel felterjeszteni.”

Az erdélyi emigrációs sajtó létrejötte szorosan kötődik Erdély Trianon utáni történetéhez. A hatalomváltás következtében, a magyar történelemben eddig nem tapasztalt menekültáradat indult el az utódállamokból, elsősorban a területének kétharmadával megrövidített Magyarország, másodsorban pedig a világ számos más országa felé. Az erdélyi menekültek, áttelepültek új hazájuk egy-egy településén létrehozták saját közösségeiket azzal a céllal, hogy egymást támogassák, hogy megőrizzék erdélyi magyar önazonosságukat. Az ilyen erdélyi szerveződések egy része lapszerkesztésre és lapkiadásra is vállalkozott. Az emigrációs sajtó nagy vonalakban az emigráció története is.

Orbán Elek, családi címer

Az Orbán család tagjai – így a címben szereplő Orbán Elek is – régi székely famíliából származtak. Távoli múltjukat homály fedi, eredetükre csupán a későbbiekben fennmaradt és öröklődött vezetéknév utal, amely feltehetőleg valamelyik ősük keresztneve lehetett, majd családnévként maradt utódaikra. Általában elmondható, hogy az úgynevezett apanévként hagyományozódott tulajdonnév nagyon gyakori volt a székelység körében. Ráadásul ez a ritkábbak közé tartozott, tehát nagyon alkalmas volt az egyedesítésre, a megkülönböztetésre. 

Nagykároly és vidéke

Kétségtelen, hogy a 19. század végén a nagykárolyi nyomdaipar fellendüléséhez pontosan a nagyszámú helyi újság megjelenése szolgáltatott alapot. Az ekkor már több mint száz éve működő Gőnyei József nyomdája még megérte ezt az időszakot, ugyanis az első helyi folyóirat pontosan az ő nyomdájából került ki 1871-ben Népiskolai Lapok címmel. Ezt aztán számos más helyi sajtótermék követte.

Zonda Attila és a Ricercar zenekar

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

Mármint, hogy miért szűnt meg a MŰVELŐDÉS – német laptársá val, a Volk und Kulturral egye temben – 1985 decemberében? Be olvadván szolgálati mellékletként a román sajtó egyik méltán alábecsült, ma már neve sincs folyóira tába? Apelláta nélkül, a kiadói szándék szerint végérvényesen?

Az iskolai értesítők keresztmetszetét adják Kalotaszeg kisebb-nagyobb települései művelődési életének. A bánffyhunyadi iskolai értesítőket 1874-ben adták ki. Az iskolát E alakúra építették, amivel Erzsébet királynét (Sziszi) akarták dicsérni. Első igazgatója az iskolának Gagyi Samu volt, aki a felső fiúiskolában állat-, növény-, ásvány-, gazdaságés vegytant, a felső leányiskolában pedig írást és rajzot tanított. Egyébként az iskolának elemi fiú- és leány-, ismétlő fiú- és leány-, valamint gazdasági szakosztállyal megtoldott felső fiúiskolai tagozata volt, melybe beiratkozhattak nemcsak a kisváros gyermekei, hanem a környék magyar és más nemzetiségű kisiskolásai is. 

Megtörtént!

Megtörtént egy korszakalkotó esztendő legvégén, mialatt tisztító viharzás borzolta végig Kelet-Közép-Európát: a történelem szele elsodorta a zsarnokságot Romániában. A diktátor elbukott – és nincs többé! Romokban a fortélyosan megszervezett, örök életűnek tervezett parancsuralmi rendszere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Ezen írás nem arról az Alvinczi Péterről1 szól, aki híres hitvitázó református lelkész és író volt. Róla és működéséről már olyan sokan írtak, hogy szinte könyvtárnyi irodalom áll a rendelkezésünkre. Hanem a szintén ugyanezen nevet viselő unokájáról, aki Erdély egyik legnagyobb törvénytudója, diplomatája volt.

kovary laszlo

Bizonyára sokan ismerik a fenti idézetet, főleg a kolozsváriak, amelyet Kőváry László felesége, Knausz Johanna vésetett fel férje sírkövére. A sírkőállítás és sírfelirat-készítés az emlékezés feltételét a horizontok szétválásában látja, ennyiben még érintetlenül hagyja a múlt és jelen elválasztottságát. De az üzenet, amit hordoz, mélyen tükrözi, hogy a fizikai, ezáltal is mulandó, porladó emléknél, sírkőnél mindig fontosabb, maradandóbb az intellektus által teremtett szellemi érték, vagyis az, ami egy ember életműve.

Gábor Áron sírja

Az alábbiakban közölt levél Demeter Lajos helytörténész révén került a látókörömbe, érdekes adalékként szolgálva a Gábor Áron-kultusz kialakulásához. Szerzője Gábor Áron legidősebb testvére, az 1816ben született Imre.

Felvincet a frontvonal 1944. szep­tember 8-án érte el, négy napon ke­resztül dúltak a harcok a falu térségé­ben. A szemtanúk mai napig borzadva és könnyes szemmel számolnak be az előttük lepergő tragédiákról, a honvé­dek hősies küzdelméről a többszörös túlerővel szemben, a magyar sebe­sültek kivégzéséről, utolsó szavaikról, a szovjetek fosztogatásairól, a falu la­kosságának szenvedéseiről.

Pár évvel ezelőtt egy délelőtt megkere­sett munkahelyemen egy öregasszony, Bács Anna, akire gyermekkoromból még Anuska néniként emlékszem. Bözödúj­faluból való volt, miképpen apai ágról a mi családunk is. Ugyan rég láttam, elmondása szerint gyermekeivel Székelykeresztúr és Ma­gyarország között éli életét. Azt mond­ta, nyomja lelkét valami igen régi és különös gyermekkori emlék, élmény, és azt szeretné velem megosztani, ha türelmem van hozzá. De – tette hozzá csillogó szemekkel – azt én szó szerint jegyezzem le. Ki ne hagyjak semmit, ez nagyon fontos – mondta.

Kötő József

Minden kisebbség helyzetébe képes volt beleképzelni, beleélni magát. Nem tudom hogyan, de nála mindig érez­tük: az övéiért harcolt foggal-köröm­mel, ám sosem a mindent nekünk elv alapján, sosem a mások kárára csele­kedett. Ezért hívtuk mindig szeretettel beszélgetésre, előadásra, tanácskozni, zsűrizni. S jött örömmel együttműkö­dési szerződést kötni, előadást tartani, beülni a színjátszó fesztivál zsűrijébe. Megértő társ volt még az alapítványi bizottságok késhegyre menő vitáiban is.