Moyses Frigyes, Mojszesz, Moiszesz, Moises (1931. január 15., Brassó – 1987. június 11., Kőhalom) – sporttörténész, sportstatisztikus. Egyes forrásokban születési helye Nagyajta. Apai részről brassói evangélikus szász felmenőkkel büszkélkedhetett. Nagyapja, Moyses Márton Frigyes (szül. 1875. június 13.) és nagyanyja, Gusbeth Regina (szül. 1880., Brassó) 1898. február 23-án keltek egybe Brassóban, de kevéssel később Sepsiszentgyörgyre költöztek. Szemerja városrészben laktak, nyughelyük a szemerjai temetőben van. A család elmagyarosodott. Apja, Moyses Frigyes (1902. november 19., Brassó – 1945 januárja, Sepsiszentgyörgy) kereskedelmi felső iskolát végzett Brassóban, 1926-ban érettségizett, majd Nagyajtán adótisztviselő, „első osztályos állampolgári tiszt” volt, injekciómérgezésbe halt bele, nyughelye szülei mellet a szemerjai temetőben van. Anyja, Péterfi Piroska (1912–1955) a székely nemes Péterffy családból származott, a brassói Református Felsőleány Gimnáziumban végzett. Szülei 1928-ban kötöttek házasságot. Öt gyermekük született. A legnagyobb 1930-ban, koraszülött volt, hamarosan meghalt. A felnőtt kort Frigyes, Piroska, Márton és Éva érték meg. Az édesapa 1945-ben meghalt, a család – mert a volt burzsoá rendszer kiszolgálójának nyilvánították – nem kapott utána nyugdíjat, az árván maradt gyermekek segélyt sem kaptak, így az édesanyát a szegénység, a nincstelenség, az aggodalmas mindennapok döntötték a sírba élete derekán.
Moyses Frigyes lánytestvérei közül Konrád Istvánné Moyses Piroska (szül. 1932) az iskola elvégzése után Brassóban a szövőgyárban dolgozott, anyjuk halála után kisebb testvéreiről gondoskodott, majd férjhez ment, Nagyajtán élt, 1985-ben hunyt el. Kiss Sándorné Moyses Éva (1944. december 29. – 2016. április 11.) a hét elemi után (de iskolásként már a nyári vakációkban is) napszámosként dolgozott, 1964-ben beállt a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe. Később, 1979-ben, hogy bebiztosíthassa állását, magánúton elvégezte Nagyszebenben a könyvelői líceumot, leérettségizett, a téesz 1991-es feloszlásáig Nagyajtán könyvelőként dolgozott. Ő volt az, aki 16 éves korától kisebbik bátyját, a politikailag meghurcolt Moyses Mártont (1941. április 20. – 1970. május 15.) támogatta, gondozta, 1970. február 13-i önfelgyújtását követő súlyos állapotában ápolta. Moyses Márton kiváló tanuló volt, szókimondásáért, a román kommunista hatalom bírálatért, verseiért „a társadalmi rend elleni összeesküvés és agitáció vétkéért” 1960-ban letartóztatták és elítélték, szabadulása (1962 novembere) után napszámos volt a termelőszövetkezetben, végül már nem bírva a hatalom általi háttérbeszorítását, Brassóban a pártszékház előtt benzinnel lelocsolta és felgyújtotta magát, három hónap múlva sebeibe belehalt.
Moyses Frigyes felesége Fülöp Erzsébet (1928. április 5. – 2000. május 24.) volt. Egy lánygyermekük született 1958-ban, Zita Erzsébet, aki Gyergyóban él, nyugdíjas tanárnő, férje után Bíró Zoltánné. Egy 1971-ben készített interjúban Moyses Frigyes elmondta, hogy Kőhalomban harmadmagával, szerény körülmények között, egy 12 négyzetméteres szobában lakott, „amely hálószoba, dolgozószoba, dohányzó és ebédlő is” volt egyben, tele könyvekkel, újságokkal, folyóiratokkal. Elemi iskoláit Nagyajtán végezte, az 1942-43-as tanévtől lett a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium diákja. Mindvégig kiváló tanuló, jó rajzoló, karikaturista. Osztálytárs volt többek között Aulik Sándorral (szül. 1930. szeptember 11., Nagyborosnyó), aki a későbbiekben a Szekuritáté Kovászna megyei parancsnoka volt, Nagy Ferdinánddal (szül. 1930. november 2., Kézdimartonos), akiből Kovászna Megyei Pártbizottság első titkára volt, Antal Miklóssal (1931–2015), aki az 1-es számú Líceum számtan-fizika szakos tanára volt, Féder Zoltánnal (1931. szeptember 14., Sepsiszentgyörgy), aki agrármérnök, és a háromszéki zsidóság történetének kutatója, Tompa Ernővel (1930–2011), aki agrármérnök és újságíró lett. 1950-ben végzett, de már, mint a sepsiszentgyörgyi Fiúlíceum maturandus diákja érettségizett.
A következő két évben katonai kötelezettségének tett eleget. Családját, testvéreit a kapott zsoldjából segítette. Leszerelése után, banktisztviselőként Kőhalomban dolgozott, 1955-ben már a kőhalmi bank osztályvezetője volt.
A politikai vétséggel vádolt és emiatt meghurcolt, elítélt öccsével, Mártonnal nem tartotta a kapcsolatot, azt mondta öccse „hülyeségekkel foglalkozik”. Lehet, családja, munkahelyének féltése miatt nem vállalta fel öccsét, pedig politikai karriert befutott osztálytársai, Aulik Sándor és Nagy Ferdinánd révén lehet, hogy tudott volna állandó munkahelyet keresni testvére számára, hogy az estiben folyathassa egyetemi tanulmányait.
A sport, elsősorban a labdarúgás szerelmese volt. Vallomása szerint sportstatisztikusi „inaséveit” falubelije, Kuttlik (Rezső) Rudolf „műhelyében” töltötte, tőle tanult meg újságot írni, szaklapokat böngészni, kivonatolni, adatokat gyűjteni. Kőhalomból az 1960-as években heti rendszerességgel hazajárt, és Rudi bácsival közösen szerkesztették a kézzel írt, majd stencilezett Nagyajtai Sport című lapot. A lap a maga nemében az újságírás különleges kuriózuma. A kézzel írott, rajzokkal illusztrált Nagyajtai Sport 1946 és 1972 között 386 alkalommal jelent meg. A nagyobb érdem természetesen Kuttlik Rudolfé, az „örökös sportbaráté”.
a sportvilág nagy eseményeire is kitért,
egyben kevésbé ismert sportágakat
népszerűsített Nagyajtán
Vallomása szerint 1970-ben már 3–4 eredeti sport témájú munkára megvolt a majdnem teljes adatgyűjteménye. Meg akarta írni a futball világtörténetét, ezért Montevideótól Reykjavíkig, Londontól Tokióig, Accrától Melbourne-ig levelezett. A levelezőtársak között olyan világnagyságok szerepelnek, mint Sir Stanley Rous (1895–1986) angol nemzetközi labdarúgó-játékvezető, a FIFA volt elnöke, ahogy emlegették, a játékvezetők atyja vagy Vittorio Pozzo (1886–1968) volt olasz labdarúgó-játékos, majd edző, az olasz labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, avagy Armand J. Swartenbroeks (1892–1980), a háború előtti Belgium egyik legjobb játékosa, 1913 és 1928 között ötvenhatszoros válogatott. Szorgalmasan gyűjtötte az adatokat. Nagy tervéből csak két kötet látott napvilágot. A Turneele olimpice de fotbal, 1908–1968 (Labdarúgó tornák az olimpiai játékokon, 1908 1968) ötven saját karikatúrájával, 1969-ben 10 ezer példányban jött ki a nyomdából és kelt el pillanatok alatt. A Campionatele mondiale de fotbal, 1930–1974 (Labdarúgó világbajnokságok 1930–1974) 1975-ben adták ki Bukarestben. Számos sportstatisztikai és sporttörténeti cikket közölt a szaklapokban, évkönyvekben, román és magyar heti- és napilapokban. 1970-ben, mikor Románia csapata kijutott a mexikói világbajnokságra, a 16 résztvevő futballcsapatról ő adott információkat, adatokat a Román Labdarúgó Szövetség technikai vezetőinek.
Közel harminc nyelven írt szakkönyvtárat, felbecsülhetetlen értékű kéziratos anyagot, a világ különböző országaiból kapott több mint 500 levelet hagyott hátra. Az európai labdarúgás több mint százéves történetéről szóló hétnyelvű futball szakszótára kéziratban maradt.
A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely Mikó-Kollegium (Gimnázium, Polgári Leányiskola és Női kereskedelmi Szaktanfolyam) évkönyve az 1942–43. tanévről, közzéteszi Demeter Béla, Sepsiszentgyörgy, 1943. 26.; Berde Zoltán: Hobbym a labdarúgás, Megyei Tükör (1971. jan. 26.) 234. szám; Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, III., főszerk. Balogh Edgár, Bukarest, 1994. 610–611.; A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1996, szerk. Kelemen József, Sepsiszentgyörgy, 1996. 218.; Benkő Levente: Bűn volt a szó, Sepsiszentgyörgy, 2002. 10–11, 13–16, 32–33, 158, 265.; Háromszék, XXVIII. évf. (2016. ápr. 12.) 7769. szám; Székelyföld híres emberei · GitBook https://www.gitbook.com/book/siculia/szekelyfold-hires-emberei/details; (Benkő Levente szíves közreműködésével).
