A Teleki László Alapítvány méltatása

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság szakmai díja

Megtisztelő és egyben örömteli feladattal bízott meg Maksay Ádám, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság alelnöke, amikor a Teleki László Alapítvány laudációjára kért fel.

Diószegi László (jobb oldalt) átveszi a díjat Maksay Ádámtól és Gaal Györgytől.
Horváth László felvétele

Megtisztelő, mert a Kárpát-medence jelenkori tudományosságával és kulturális örökségével foglalkozó egyik legmeghatározóbb és legeredményesebb intézmény dícséretét vállalhattam fel, örömteli, mert a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület műemléki referenseként magam is évek hosszú sora óta örvendezhetek áldásos tevékenysége számtalan gyümölcsének, s ily módon a püspökség szerény háláját is tolmácsolhatom.

Nem véletlenül illettem a Teleki László Alapítványt intézmény címmel. Jelen pillanatban ugyan magánalapítványként közhasznú társadalmi szervezetként működik, ám tevékenységének, jelentős humán erőforrásokat bevonó kapcsolatrendszerének és eredményeinek átfogó, sokrétű, programatikus és a teljes Kárpát-medencére kiterjedt jellege számtalan vonatkozásban kimeríti az intézményi szerepkör ismérveit. Azét a szerepkörét, melyet korábban állami támogatással látott el igen hatékonyan és látványos eredményességgel.

Közvetlen elődjét a Magyar Köztársaság Kormánya 1991-ben alapította és a még 1986-ban létrehozott Magyarságkutató Intézet jogutódjaként kezelte. Ez tudományos intézeteket működtetett – egy sajátos tudományfinanszírozási rendszerrel –, melyek másfél évtizedig mintegy háttérintézményként szolgáltak a mindenkori magyar kormány számára, a közép-európai régió jellegzetes fejlődése és az euro-atlanti integrációs folyamat, Magyarország és a közép-kelet-európai térség kapcsolatrendszerének vizsgálata révén. Ezen belül különös hangsúlyt fektetett az emberi jogok érvényesülésének és az etnikai, nyelvi és vallási kisebbségek helyzetének széleskörű, tudományos igényű kutatására.

1991 és 2006 között az alapítvány a kutatásokat megvalósító Teleki László Intézet működtetése mellett tudományszervező, programbonyolító központként jelentős pályázati, illetve kormányzati megbízásokat kapott. Fontos kiemelnünk, hogy ezalatt az alapítvány tekintélyének és szakembergárdájának köszönhetően, a politikai változásoktól és konjunktúráktól, illetve a kuratóriumi tagság ideológiai irányultságaitól mentes módon sikerült folyamatosan biztosítani a tudományos kutatás igényességét és függetlenségét. Ezt a nívós szakmai felügyeletet igyekszik biztosítani a 2006-ban megszűntetett Teleki László Alapítvány örökébe lépő, azonos nevű magánalapítvány, melynek kuratóriumát olyan neves közéleti és nemzetközi tekintélyű személyiségek alkotják, mint Granasztói György, Entz Géza Antal, Jeszenszky Géza, Gerő András vagy Káldi Gyula, igazgatója pedig mindmáig a szervezet stratégiájának mindenkori biztosítója, a programok kiötlője és manapság szinte egyszemélyes levezénylője, Diószegi László.

Szinte a kezdetektől kitapinthatóan négy-öt fontos iránya alakult ki az alapítványi-intézeti tevékenységnek: a magyarságkutatás, a műemlékvédelem, a tudományos könyvkiadás, a tudományos konferenciák szervezése, valamint a csángó probléma kutatása és kezelése. 1999-től 2006-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megbízása alapján az alapítvány bonyolította A határon túli magyar épített örökség felmérése és megóvása című programot, mely azóta is egyedülálló módon, hatékony szakfelügyeleti rendszerrel próbálta irányítani a határon túli építészeti, falkép-festészeti, népművészeti örökség finanszírozásának csöppet sem egyszerű gondját, területi, felekezeti és a tipológiai leosztás szempontjából is kiegyensúlyozott, objektív keretet nyújtva egy jelentős arányban pusztulásnak kitett műemlékállomány százas nagyságrenddel mérhető darabjainak megmentésére, helyreállítására, esetenként akár a művészet- és művelődéstörténet számára történő felfedezésére. Nem kis nehézséget jelentett ez olyan körülmények között, amikor például a kárpátaljai vagy a háborús következmények sújtotta horvátországi vagy szerbiai műemlékek kezelése az intézményes háttér, a tervezői és kivitelezői szakembergárda szinte teljes hiányába ütközött, ezt a hiányt az alapítvány a teljes Kárpát-medencére kiterjedő mozgósító-szervezői tapasztalattal igyekezett pótolni, sikerrel.

Ami a könyvkiadást illeti, korábban az alapítvány által működtetett Teleki László Intézet támogatásával, tudományos műhelyeinek munkája nyomán, belső és külső szakembergárdájának tollából, majd a magánalapítványi körülmények közt folytatva a korábbi hagyományokat, százhúsznál több, alapvető tudományos eredményeket tálaló kötet látott napvilágot. Sok közülük azóta könyvtáraink agyonhasznált alapművévé vált, témáik –, hogy csak az erdélyi vonatkozásúakat említsük – a sajátos kisebbségi kérdésektől, magyarságkutatástól, szórványosodástól, a határon túli kétnyelvűségtől, a csángósorstól, konfliktuskezeléstől, integrációs törekvésektől, politikai és nemzeti identitástól, az intézmény- és műfajtörténettől egyház-, színház-, zene- és egyetemtörténet, orvosképzés, az átfogó monografikus feldolgozásokig, a helységnévszótár, az etnikai-felekezeti statisztika, a csángó okmánytár kérdésköréig terjedtek. Újabban pedig hangsúlyosabban tolódtak el a művészettörténet területei felé. Erdély középkori harangjainak és keresztelő medencéinek, a terület reneszánsz építészetének átfogó monográfiája után az elmúlt években vaskos, impozáns adatgazdagságú és színvonalas kivitelezésű kötetekben adták közre a gyulafehérvári székesegyház és érseki palota kutatásait, a legutóbbi évtizedekben előkerült erdélyi falképeket, illetve a szórvány kiragadott emlékeit bemutató tanulmányokat.

Az alapítvány által megrendezett konferenciák témái szempontjából sem kevésbé változatos a kép. Ezek közül több foglalkozott a kifejezetten kritikus állapotba került örökség kérdéskörével: a Veszélyeztetett Örökség – Veszélyeztetett Kultúrák, A moldvai csángók, vagy a Településfejlesztés és örökségvédelem címmel szervezett nemzetközi szeminárium Szabadkán, a történeti város megmentése érdekében a Házsongárd Alapítvánnyal közösen, a Kiemelkedő Európai Temetők Egyesülete nemzetközi szervezet égisze alatt A mulandóság maradandó emlékkövei. A történeti sírkertek értékeinek megőrzése­ címmel szerveznek (az esemény azóta lezajlott – szerk. megj.) nagyszabású nemzetközi szeminárium Kolozsváron.

Elsősorban műemlékeink művészettörténeti értékei és a helyreállítások voltak a témái a Közép-Európai Örökség – Európai Örökség, a Regionális és európai kapcsolatok a közép-kelet európai középkori falkép festészetben vagy a Megújuló Örökség című konferenciáknak. Utóbbi éves vándorkonferencia már a 15-ik événél tart, zömmel határokon túli régiók emlékanyagát górcső alá vevő tárgyával. Az elsősorban az alapítvány által bonyolított restaurálások eredményeit bemutatni hivatott Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállítás több kárpátaljai helyszín után a tavasszal Szlovákiában, júniustól Nagyváradon lesz látható.

A moldvai csángók kultúrájának, életterének, oktatási körülményeinek kutatására irányuló konferenciasorozat 2004-ben indult előbb budapesti, majd pusztinai, lábnyiki, külsőrekecsini helyszínnel, de szerveztek konferenciákat a magyar néptánc, nyelvoktatás és nyelvápolás témájában, és irányítottak közösségi ház építő projektet is. Ezek horderejét, jelentőségét főleg az olyan konfliktusos helyzetekre vonatkozólag értékelhetjük igazán, mint amilyen a moldvai magyarságé. Sokak számára meglepőnek tűnhet például, hogy 2009-ben a csángó konferencia záró akkordját Petru Gherghel iaşi-i megyés püspök és Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök által celebrált magyar–román–latin nyelvű mise képezte, négy koncelebráló csángó pap társaságában.

Visszatérve a műemlékvédelem témájára – hiszen a Kelemen Lajos Társaság kitüntetése is elsősorban ebben a körben méltat – itt az Alapítvány menedzseri szerepe az elmúlt másfél évtizedben meghatározó volt az erdélyi örökségvédelemmel foglalkozók számára.

Miután 1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Műemléki és Régészeti Főosztálya meghirdette az épített örökség megóvására, fenntartására és restaurálására hivatott Nemzeti Örökség Programot, lehetőség nyílt arra, hogy a magyar vonatkozású erdélyi műemlékek számára is megjelenjen egy olyan jelentős – a korábbiaknál jóval nagyobb lélegzetű –, viszonylag könnyen hozzáférhető külső támogatási forrás, amely kiemelkedő segítséget nyújtott közös kulturális örökségünk értékeinek összeírásához, megóvásához, méltó módon történő konzerválásához és bemutatásához. Hangsúlyozzuk, hogy mindez a helyreállításokat előkészítő kutatási támogatásoknak és a szakirányú felügyeletet gyakorló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Teleki Alapítvány munkatársainak köszönhetően a szakmai előírásoknak messzemenően eleget téve történt.

A veszélyeztetett állapotú erdélyi műemlékek megmentésére igyekvő egyházak, önkormányzatok, alapítványok és civil szervezetek e programnak és az azt hatékonyan bonyolító Teleki László Alapítvány operatív közreműködésének köszönhetően 1999 és 2007 között változó nagyságrendű, ám folyamatosan megítélt támogatásból gazdálkodhattak, ami évente több tucatnyi objektum teljes vagy részleges helyreállítására volt elegendő. Számos műemlék, festett berendezés, kazettás mennyezet és falkép köszönheti halaszthatatlan konzerválását vagy felújítását e támogatási forrásnak, de – és ebben rejlett elsősorban a program határon túli részének felbecsülhetetlen érdeme és nélkülözhetetlen volta –, számtalan olyan műemléképület és egyéb műérték van közöttük, mely ezen hathatós segítség nélkül azóta valószínűleg menthetetlenül elpusztult volna.

Csak sajnálhatjuk, hogy a válságos gazdasági körülmények közt ez a kormányzati hátterű folyamat megakadt 2006-ban, ugyanakkor bizakodással tekintünk a Teleki Alapítvány fáradhatatlan igazgatójának intenzív szervezői és lobbytevékenységére, mellyel azóta is folyamatosan igyekszik továbbmenteni mindazt az értékelvű örökségvédelmi szerepvállalást, ami a korábbi rendszert jellemezte és tudatosítani a mindenkori magyar kormányzati körökben a határokon túli műemléksorsok iránti felelősség vállalásának súlyát. Köszönjük az Alapítvány kuratóriumának és Diószegi László igazgató úrnak a következetes és kitartó tevékenységét, mellyel kitüntetett helyre írta be magát a Kárpát-medence s azon belül Erdély kulturális örökségének vendégkönyvébe!

(Elhangzott 2014. április 15-én Kolozsváron, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ünnepi közgyűlésén)

Új hozzászólás