A századforduló éveiben öt napilap és számos kulturális periodika működött az alig több mint ötvenezres lélekszámú Váradon, továbbá országos hírű redakciók, nyomdák és lapok székhelye volt az Ady által Körös-parti Párizsként emlegetett partiumi város. Várad a monarchia egyik leggyorsabban fejlődő települése volt, ebben pedig a kőszínházak, a kabarék és orfeumok, a szabadkőműves páholyok, az uradalmi és püspökségi birtokok, valamint a sokrétű ipari kezdeményezések és tevékenységek is kulcsszerepet játszottak, amelyek anyagi alapot teremtettek egy fiatalos, pezsgő kulturális élethez, és lehetővé tették a városközpont sajátos arculatának a kialakítását.
A vasút megépítése közlekedési szempontból is nagyon meghatározó volt, és bár a helyi ipar nem mindig fejlődött zökkenőmentesen, a 19. század végén időszerűnek tűnt kiépíteni egy vasúthoz csatolható városi teherszállítási rendszert, majd megszervezni és elindítani a városi személyszállítást.
Mint az Nagy István, Páll József és Zsíros Attila Álmában csönget egy picit. Százéves a villamosközlekedés Nagyváradon című 2006-os kötetéből kiderül, 1872-ben, majd 1879-ben is benyújtottak egy tervezetet Váradon lóvasúti teher- és személyszállításra, és bár a projekt egyik esetben nem valósult meg, ez a törekvés nagyban meghatározta a később megépülő helyi villamoshálózatot. Az 1880-as években már a gőzvontatású teherforgalom kiépítése volt a cél, a gőzüzemű, normál nyomtávú tehervágány tűnt ugyanis – a várható zaj- és levegőszennyezés ellenére – a legkézenfekvőbb megoldásnak, mert lehetőséget biztosíthatott a nagyvasúti vagonoknak eljutni a gyártelepekre és a városközpontba. Nem sokkal később létrehozták a Nagyváradi Gőzmozdonyú Közúti Vaspálya Társaságot, amely kiépítette a városi hálózatot, majd 1882. augusztus 28-án beindította a vasúti teherszállítást – kezdetben két darab gőzmozdony teljesített szolgálatot 4,2 km-es távolságon.
A századfordulóra a nagyváradi villanytelep megépítése egyre fontosabb kérdéssé vált. A világítást 1903-ig a légszeszgyár biztosította, és mivel lejárt a velük megkötött szerződés, a honatyáknak dönteniük kellett: meghosszabbítják azt, vagy kialakítják a villanytelepet, hogy létrejöjjön az az energiaforrás, amelynek a segítségével kiépíthető a villamos közlekedés. (Temesváron ekkor már jó ideje villamosok közlekedtek, a villanyvilágítást pedig 1860-tól biztosították a bánsági városban; a régiórivális Debrecenben viszont csak 1911-ben indult el a villamosközlekedés.) A városi tanács végül – Rimler Károly polgármesterrel és Károly Iréneusz József premontrei szerzetessel, fizikatanárral az élen – a villanytelep megépítése mellett döntött, így Nagyvárad nemet mondott a gázvilágításra, és igent az innovációra, így végül 1903-ban elindulhatott a villamosenergia-termelés.
Érdekes fejlemény, hogy akkoriban sokan úgy vélték, az 5 km/h-nál nagyobb sebesség káros lehet az emberi szervezetre, emellett a villamost egy veszélyes közlekedési eszköznek tartották sokan azért is, mert a polgárok 600 voltos üzemfeszültségű felsővezetékek alatt járnak-kelnek. Sok lakos nem akarta engedni, hogy a felsővezeték-tartókat a házuk falára helyezzék, így a városvezetőségnek kártalanítaniuk kellett az érintett ingatlantulajdonosokat. A bérkocsisok is ellenezték a villamosvonalak kiépítését: a mai taxisokhoz hasonlóan a kávéházak, a színház mellett álltak, és bárki igénybe vehette a szolgáltatásaikat. Viszont jól tudták: ha kiépül egy olcsó, jó minőségű tömegközlekedés a városban, komoly bevételektől eshetnek el.
A váradi villamosvontatás 1903-ban indult el, az első villamost 1906. április 25-én engedték útjára. A nagy napról így cikkezett a Nagyváradi Napló az április 26-ai számában: „Zöld gallyakkal ékesítve jelentek meg a tegnapi hajnalon a villamos kocsik, mintha glóriás hősök tartották volna bevonulásukat a kultúra új városába, körülvéve a rajongók egész seregétől… A tegnapi reggelen szárnyra kelt az első villamos kocsi. Két irányból, a Nagyteleky és a Kert utca felől a vasút felé. A többi útvonalon csak szombaton kezdődik az élet…”
A szerelvények kezdetben három vonalon haladtak: az első villamosvonal a Főpályaudvarról indult, áthaladt a Főutcán, a Bémer téren, a Szent László téren, a Kossuth utcán, a Nagyvásár téren, a Kolozsvári úton, egészen a várad-velencei pályaudvarig; a kettes vonal a Szent László térről indult, áthaladt a Teleky utcán, majd az aradi úti huszárlaktanyánál ért véget; a hármas vonal szintén a Szent László térről indult, áthaladt a Kert utcán, és a Rhédey kertig tartott.
Az első napon nagyjából ötezer villamosjegyet adtak el, ez a helyi lakosság úgy egytizedét jelentette; a szerelvények este tíz óráig jártak a városban. És bár csak április végén indult útjára az első villamos, a hátralévő bő nyolc hónapban közel másfél millió jegyet adtak el a forradalmi tömegközlekedési eszközre, 1907-ben pedig ez a szám 2,2 millióra nőtt, az 1910-es években pedig évente már közel négymillióan utaztak a váradi villamosokon.
