Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A társasbál Vargyason

Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.


Fonó a vargyasi Alszegben 1936-ban

A falu legényei – már december első felében – a serögnek nevezett fonóházba gyűlt össze, hogy táncházat, zenészt fogadjon, tisztségviselőket válasszon és köszöntő, hajnalozó énekeket tanuljon. A társasbálnak nevezett mulatságot a serögbe járó leányok házánál tartották, minden nap más háznál. Erre a célra lehetőleg nagyobb szobával rendelkező házakat választottak. A legények gazdát, legénybírót, táncmestert, két káplárt, illetve szószólót, tizenkét csendőrt, polgárt, ítélőbírót, orvost, székelővevőt, tűzeltevőt, vízhordót vagy padlólocsolót, ajtóügyeletest, négy vagy nyolc lovat kerestek.

A társasbál 18 órakor kezdődött. Néhány órával előbb a lány felvarrta kedvese karimás kucsmájára a csináltvirág (művirág) bokrétát. A katonacsaládból származó legény szürke, más pedig fehér harisnyát és rövid fekete kabátot öltött magára. A mulatság megkezdése előtt egy–két órával a megválasztott két káplár, kezükben vőfélybottal, egyik a falu Alszeg, a másik pedig a Felsőtíz részén, felkeresett minden leányos házat, verssel meghívni, vagyis elkéredztetni minden leányt a mulatságra:

Kívánok jó estét a ház urának

És minden egyes tagjának.

Kedves bátyámuram,

A legénység megbízására,

Megtisztelő kérésünkre,

Leányukat anyja kíséretében

Engedje el a társasbálunkra,

Hogy bántódása nem lesz,

Kezesködöm rája.

Épön elvigyük, épön visszahozzuk.

A házigazda a hívogatót pálinkával kínálta meg, miközben a leány díszes szalagot tűzött a hívogató pálcájára. Ha a leányt elengedték, a szószóló magával vitte, természetesen a leány kedvese kíséretében. A két káplár a hívogatást a mulatság ideje alatt minden nap megismételte. Miközben a két káplár a leányokkal a táncházhoz ért, a zenészek a falu felső feléből indulva zeneszóval érkeztek, jelezve, hogy a társasbál megkezdődött. A táncház falát a festett kendőszegre akasztott bokrétás kucsmák díszítették. A janitor az ajtónál ügyelt, hogy- az összeálltakon kívül- belépti díj nélkül senki be ne mehessen. Ha a leány megkésett, vagyis nem sikerült a káplárral érkeznie, a legények fogatot küldtek érte és a csengőkkel ellátott „négy ló”, ha szánút volt korcsián (szánkó), ha nem taligán hozta el. A fel nem öltött ruhákat összegöngyölve a kezébe adták és úgy vitték végig a falun, majd szánkóstól, illetve taligástól bevitték a táncházba. Itt a leány előbb a termet kétszer megkerülte, csak azután ölthette ruháit magára az egyik mellékhelyiségben.


Id. Sütő Béla festés közben

A tánc a Viszik nótával (Rákóczi induló) kezdődött. Ezalatt minden megválasztott szervezőt és zenészt beavattak, vagyis az egyik káplár nádpálcájával minden szervezőre két botütést mért. Minden tánc alkalmával elsőnek a táncmester indulhatott táncba. A zenészek csak őrá hallgattak, tiszteletben tartva a kifüggesztett táncrendet. A mulatság minden estéjén egy legény eljárta a csűrdöngölőt, egy másik pedig valamelyik tréfás leánnyal a verbunkot. Szünetek alkalmával a padlólocsoló gondoskodott a por megelőzéséről és a táncosok ivóvízellátásáról. A polgár szükség esetén a küldönc szerepét töltötte be. A tűzeltevő vagy tűzadó – a táncszünetek alkalmával – legtöbbször égő taplóból biztosított tüzet a kint dohányzóknak.

Tilos volt ittas állapotban, égő cigarettával, sapkával a fejen belépni a szállásra. Fiatalasszonyt táncra először a férjétől kellett elkérni. Úgyszintén tilos volt idegen legénytől leányt elkérni, vagy mást tánc közben gáncsolni. A rendfenntartásról a csendőrök és a bíró gondoskodott. Ha valaki az említett szabályokat megszegte, az ítélő bírónak jelentették, aki a zenét leállította és a vádlottat előhívatta. Ha ez nem volt hajlandó előállni, a csendőrök vezették elő és a bíró kimondta az ítéletet. Az orvos a vádlottat megvizsgálta, tréfásan megszuszogtatta, köhögtette, és megállapította, hogy kibírja-e a kiszabott büntetést, ami lehetett sima, közepes és bossos (borsos). A táncterem közepén krétával ellipszis alakú kört húztak, amelyen belül csak kivételesen a kezdők táncolhattak. A büntetés végrehajtásakor a székelőtevő a kör közepére egy kiülőszéket (alacsony négylábú fejőszéket) tett, amelyre leült, hogy a büntetett fejét ölében tartva (anélkül, hogy lábait kiegyenesíthetné) az elnyerje büntetését. Ha a büntetett szabálytalannak tartotta a büntetés végrehajtását, joga volt a kápláron bemutatni a megbotozás módját. Jóllehet a káplár sem maradt adósa a büntetettnek.

A káplárnak a mulatság alatt végig kezében kellett tartania a meghívópálcáját. Ha elvesztette, vagy a leányoknak sikerült elcsenniük, ezért 25 bossos járt. Ha valaki nem volt hajlandó a büntetésnek alávetni magát, azt a 12 csend­őr lefogta és büntetését megduplázva nyerte el. A büntetés végrehajtása után a büntetettnek kézfogással kellett megköszönnie a bírónak a rámért ítéletet.

A zenészeket is megbüntették, ha azok megrészegedtek vagy henyéltek. Ha a leány nem volt hajlandó idegen legénnyel táncolni, azt a bíró kitiltotta a mulatságból, a Viszik nótával kimuzsikálták.

A káplárok és a táncmester gondoskodott arról, hogy tánc alkalmával leány ne üljön. Ha leányt ülni láttak, ők maguk kérték fel táncra és ülő legénynek adták át, hogy táncoljon vele.


Ifj. Sütő Béla és tanítványai a faragóműhelyben az 1960-as években

A mulatság negyedik napjának reggelén a legények csoportosan, zeneszóval látogatták végig a leányos házakat, megkorbácsolni a lányokat, az asszonyokat. Egyesek tarisznyát, korsót vittek magukkal és a kapott élelmet, italt a szálláson egymás közt elosztották.

Óesztendő estéjén ismét táncmulatságot rendeztek. Ez éjfélig tartott, majd egy legény versfaragók által írt verssel búcsúztatta el az ifjúságot, az óesztendőt és köszöntötte az újat. A leányok a szállásról hazasiettek, hogy fogadják az újesztendőző legényeket, akik éjfél után minden leány ablaka alatt éjjelizenét adtak. A zenészeket közös hozzájárulásból fizették ki.

Vargyason a társasbált 1925-ig házaknál, 1925-26-ban a helyi iskola termében, majd megszűnéséig (1951) a művelődési ház nagytermében tartották. A társasbál jelentősége nem csak a szórakozás megszervezését jelentette, hanem jelentős szerepet töltött be az ifjúság közösségtudatának alakításában, hagyományőrzésre, viselkedésre tanított.

 

 

Tetszik az oldal? Segíts egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

oroszfalu templom

Helyi szinten homályos múltú szokást elevenítettek fel nemrég a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A kis település észrevétlenül folytatja a maga inkább falusinak mondható életét Kézdivásárhely árnyékában, miután 1941-től az addig önálló községet közigazgatásilag a városhoz csatolták. Utcái még mindig földutak, jelentős a földművelők és háztájit gondozók száma, miközben a város amolyan mostoha gyermekeinek érzik magukat. 

Húsvét

A hímes tojás, piros tojás mai napig is az egyik legalapvetőbb tárgyi kelléke a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténységtől eredeztethetjük, viszont az – mint annyi más esetben is – törekedett a meglévő, megszokott gyakorlat kereszténnyé tételére. Már a IV. századból vannak adatok arról, hogy a tojást egyházi áldásban részesítették. Az áldás hivatalos bevezetéséről a XII. századtól van tudomásunk, és ez a gyakorlat a mai napig is él a katolikus vallás, különösen a csíki katolikusság körében, de él a felvidéki katolikusok, a görög katolikusság, az ortodox vallás hívei között is.

Nyárádselye

A magyar kalendáriumi szokások táji tagolódásának, változatainak, típusainak rendszerezése az ezután elvégzendő néprajzi feladatok közé tartozik. Ez lehetetlen is minden vidékre kiterjedő, alapos, a változatok sokaságát felvonultató gyűjtés nélkül. Márpedig sok vidékről nemhogy alapos, hanem még felszínes gyűjtésünk sincsen. Marosszék, az utóbbi évtizedek gyűjtéseinek köszönhetően, már nem tartozik ezek közé.

Kovács Kuruc János - Kalotaszegi krónikácskák

Kovács Kuruc János a szilágysági történelemmel foglalkozó számtalan cikk szerzője. Most szerkesztőként, társszerzőként újabb hiánypótló munkát tett le az asztalra Kalotaszegi krónikácskák címmel. 

Nagykadács, fedeles híd

Fából készült fedeles hidakkal, illetve egyre inkább csak ezek emlékével Erdély-szerte sokfelé találkozunk: jelentősebb folyókon, mint Tordánál az Aranyoson, vagy Segesvárnál a Nagy-Küküllőn tekintélyesebb és bonyolultabb szerkezetű építményekkel, az udvarhelyszéki Fehér-Nyikó mentén szerényebbekkel. Jelen cikkben nem a hídépítés technikai problémáival kívánok foglalkozni, hanem egy néprajzi érdekességgel: miképpen töltötte be a „közösségi ház” szerepét hosszú időn keresztül Nagykadács fedeles hídja.

betlehemezés

A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, vagy pedig napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.

Pusztina

„A méhek tavaszi kieresztéséhez kapcsolódva az egész Kárpát-medencében ismert hiedelemszokás a farkasgégén való eresztés.”

csángók

A 16–17. században a Kárpát-medencén belül a töröktől leginkább védett területeken, főleg Erdélyben és a Felvidéken virágzott a méhészet. Magyarország keleti része, a szászok földje mindig is az egyik legintenzívebben méhészkedő erdélyi táj volt. Ezen a vidéken az 1880-as években 1000 lakosra 74 kaptár jutott, egész Magyarországon pedig csak 40. A vegyesajkú falvakban az arány még rosszabb, mert a románok nem, vagy alig méhészkedtek. 

Csáng piéta - Jámborné Balog Tünde

Jámborné Balog Tünde művészete – mint nagyítólencse a gyújtóerejű napsugarakat – összegyűjti a Kárpát-medencei magyarság sorsának elemeit.

Valószínűleg nincs még egy ember, aki annyit tudna a csángók gazdálkodásáról, a gazdasági élet szerveződéséről, a műveléstechnikáiról és az állat­tartásáról, mint Halász Péter.

pusztina templom

A hazulról hozott értékrenddel Nyisztor Tinkának hamarosan tapasztalnia kellett, hogy sem a politikai, sem az egyházi vezetők nem veszik komolyan az 1990-ben meghirdetett „demokráciát”, vagyis népakaratot.

sztána varjuvár

A hungarikummozgalom nyomán létrejött értéktárakban a hagyományok megjelenítése igen eltérő módon történik meg, azonban az értékeknek a települési, megyei vagy nemzeti értéktárba történő felterjesztéséhez szükséges, a törvény által előírt adatlapmintáknak köszönhetően ezek egységes szempontok szerint kerülnek bemutatásra, illetve megjelenítésre.

Deáky András

Deáky András vállalta a harcot! Nem futott sem külföldre, sem Magyarországra, de még a Székelyföld Hargita megyében maradt részébe sem.

A fazekasság a kézműves ipar egyik legrégibb ága. Régészeti leletek megszámlálhatatlan sokasága jelzi, hogy már a mezolitikumban készítettek agyag használati eszközöket, kerámia dísztárgyakat.

széki lányok

...míg a néprajzosok többsége karót nyelt tudós volt… addig Kallós bárhová ment, hazaérkezett.