Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A Kolozsvári Táncház

A hetvenes években elindult, a világon egyedülálló revival táncházmozgalom egyszerű újítani vágyásból, szórakozáskeresésből alakult ki magyarországi hivatásos táncosok és zenészek körében. Úgy gondolták, ha már színpadon táncolják a néptáncot, akkor nézzenek utána, hátha éppen mulatni is lehet vele, mint ahogy azt eredeti funkciója is bizonyítja. Így indult el a városi táncház, először csak szűk körű klubként, majd egyre inkább próbálták nyitottá és elérhetővé tenni mások számára is. Így már ötvenedik éve, hogy a falusi közegben megszületett kulturális értékeket sikerült a városi környezetbe csempészni, és megpróbálni azon oldalát is használni, ami eredeti funkciója is egyben: a mulatságot, az ismerkedést, a közösségkialakítást.


Banga Előd felvételei a 2015. évi kolozsvári farsangi táncházban készültek

A vizsgálat tárgya. A Kolozsvári Tánc­ház 1977-től1, immár több mint negyven éve működik, s mivel egyik szívem csücske a táncolás, ezért nagy érdeklődéssel követem annak változásait, a közeget, aki részt vesz benne, azokat a helyzeteket, amiket egy ilyen változó közösség produkálhat. Az első népzenei együttes, a Bodzafa 1977 februárjában alakult meg és a Monostori úti művelődési házban szeptemberben kezdte rendszeres zenéléseit.2 Kolozsvár egyetemi város lévén a táncház közönsége nagyon változó. Egyetemisták jönnek, itt laknak pár évig, és továbbmennek. Általában úgy jönnek ide, hogy tudnak a táncház létezéséről, működéséről, melynek minősége időszakokhoz kötött: vannak jó és kevésbé jó periódusai. De negyven éven keresztül szinte folyamatosan működő táncház létezik Kolozsváron. A kezdeti fellángolás és folyamatos bővülés után, mivel a mozgalom nem volt ínyére a kor politikai hatalmának, 1985-ben teljesen betiltották. Ettől fogva 1990-ig titokban, nagyon sok áldozathozatallal tudott életben maradni.3 1990-től újult erővel indult előbb a Diákművelődési Házban, majd működött többek között a Monostori úti Művelődési Otthonban, a Bábszínházban, a Heltai Alapítványnál, a Német Demokrata Fórum székhelyén, a Széchenyi téri vásárcsarnok felső emeletén, a Párizs utcában és a Tranzit Házban is.

Ebben a dolgozatban a kolozsvári táncháznak a jelenlegi állapotáról szeretnék beszámolni. Azért foglalkozom ezzel, hogy megpróbáljak választ adni a kolozsvári táncház körül a városba frissen érkező diákok, a táncházasok, a szervezők és nem utolsó sorban a falusi emberek, az adatközlők körében is felmerülő sok kérdés némelyikére. A mai napig működő Kolozsvári Táncházat 2010-ben indítottuk újra Both Zsuzsával a Bulgakov Irodalmi Kávézóban és költöztettük át a Heltai Alapítvány székhelyére. Az itt muzsikáló rengeteg zenész/zenekar közül kiemelném a Harmadik zenekart, akik az átmeneti, szűkösebb egy évben is kitartottak a kialakult táncházas közösség mellett. Az utóbbi két évben mindenik táncházhoz témát is rendeltünk, amelyet az Ördögtérgye Néptáncegyüttes táncosai töltik fel tartalommal alkalomról alkalomra.

A kolozsvári kulturális közeg. Kolozsvár egyetemi központ, egész Erdély és talán egész Románia fiatalsága nagy számban vágyik itt egyetemistának lenni. Nagyon sok program, rendezvény, sok párhuzamos esemény van, ami ezt a korosztályt célozza, nagyon nagy a kulturális kínálat, ami megosztja a diákok figyelmét. Vajon mi az, ami mindebből a Kolozsvárra érkező diákokat (hogy a célcsoportnak csak egy nagyobb részét említsem) megfogja és bevonzza a táncházba? Itt jegyezném meg, hogy a táncház meg a folkkocsma kifejezések két külön fogalmat fednek le, annak ellenére, hogy nagyon gyakran keverik őket még a bennfentesebb táncházasok is. Itt csak a táncház vizsgálatára szorítkozom. A résztvevőkkel folytatott beszélgetések során kiderült, hogy a diákok 90%-a már tudott erről a kolozsvári rendezvényről, mielőtt a városba került. Általában néptáncos körökben gyorsan terjednek a műfajjal kapcsolatos hírek, és a kolozsvári táncháznak – úgy gondolom – elég jó híre van Erdély-szerte. De feltevődik a kérdés, hogy mennyire marad nyitott ez a táncházas közeg? Ugyanis fennáll a veszély, hogy csak a néptáncosok, csak a valamelyes szakmai háttérrel rendelkezők számára működik a táncház, holott eredeti célja egyáltalán nem ez volt.

A jelenség szerkezete, elhelyezkedése a fizikai és a szimbolikus térben. 2017-ben Kolozsváron a táncház 2-3 heti rendszerességgel működik, eredeti formája ellenére, amikor is hetente legalább egy táncház volt, de olyan is előfordult, hogy heti rendszerességgel, párhuzamosan két táncház is életben tudott maradni. Helyszíne a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a kolozsvári diákok számára eléggé ismert, az elsősorban népi kultúrával foglalkozó, népi kultúrát kedvelő diákok által gyakrabban látogatott hely.

A kolozsvári táncháznak már évek óta hagyományos szerkezete van, ami azt jelenti, hogy a táncház este 9 órakor (régebben 8-kor) indul, és azoknak szól, akik egyáltalán nem kapcsolódtak még be, vagy új táncokat szeretnének tanulni. Az első másfél-két órában nem a felhasználás, hanem a tanítás része zajlik, ami leginkább a kezdő táncosokat célozza. A korai, 1970-80-as évek kolozsvári táncházaiban már megszületett az igény a tanítási módszertanra, amit Könczei Árpád össze is állított4. A tanítás után olyan rész következik, ami a táncházas résztvevők mindenikét próbálja megmozgatni, és amelyben a gyakorlatlanabb táncosok is aktívan részt vehetnek. Erre nagyon jó átmenet a moldvai körtáncok táncolása, amelyek nagyon jó hangulatú közösség centrikus táncok, aránylag egyszerű tánclépésekkel, amelyeket a kezdő táncosok akár helyben is elsajátíthatnak. Nagyon fontos, hogy a közösség eljusson olyan állapotba, amelyben egyféle katarzis jön létre, és ami motiválja a rendszeres visszatérést.

 

 

A táncház szerkezetét, felépítését a helyszín is befolyásolja. Egy nagyobb táncterem áll a rendelkezésre, ahol akár 150–180 ember is kényelmesen táncolhat egyszerre, viszont ez a terem csak éjfélig használható. A folytatás kisebb termekben lehetséges, ami értelemszerűen kevesebb táncost, kisebb mulatságot jelent. Éppen ezért úgy osztották be a táncrendeket, hogy a táncház elejére a már említett kezdőbb táncosoknak is megfelelő moldvaiak mellé olyan táncokat tegyenek be, amelyek népszerűbbek a táncházas közösségben. Ilyen például a mezőségi, a kalotaszegi, a Küküllő-menti vagy a felcsíki táncrend.

Éjféltől akár hajnalba nyúlóan (ami nagyon gyakran megtörténik) a már említett kisebb termekben folytatódik a mulatság. Ekkor már olyan, úgymond ínyenc táncokat húznak a zenészek, amelyek kisebb közösséget mozgatnak meg, mert ezek általában bonyolultabb táncok, megtanulásuk több munkával jár, esetleg kevésbé ismert táncok, amelyek megtanulására kevesebb forrás és lehetőség adódik a résztvevők számára. Ez ad egy kis patinát is az egésznek, a mulatságot a beavatottság összetartó érzésével emeli még magasabb szintre. Talán ettől lesz egy kicsit más hangulata, itt mintha a résztvevők úgy éreznék, hogy ez egy kicsit más minőségű szórakozás.

Más képet talál az, aki az utcáról lép be a tanításra, és megint másat, ha éppen a „tömegesebb” mulatságba cseppen be, vagy netán az éjszaka közepén toppan a környékre. A résztvevők törzs­gárdája ugyanaz. A jó táncház jó zenekart feltételez, olyant, amelyik nemcsak elmuzsikálja a különböző vidékek táncrendjeit, hanem „meg is mozgatja” a hangulatot, kihozza a maximumot az emberekből mulatság terén. A táncházak nagyon fontos jellemzője, hogy melyik az alapzenekaruk. Kolozsváron már évek óta a Harmadik zenekar muzsikál, akik nagyon tisztában vannak a vidékek táncrendjeivel. Itt azt értem, hogy egy-egy nagyobb tájegység, mint a Mezőség is, altájakra felbontva szerepel a repertoárjukban, és jól érzik, hogy milyen közönségnek milyen zenét húzzanak. Emellett a moldvai zenét játszó zenekar nagyon frissen alakult, de nagyon lelkes társaság. Az ők kevesebb tapasztalatát a nagy lelkesedés pótolja, ami szintén nagyon fontos kelléke egy zenekarnak.

A nagyterem több alegységre osztható. A központi részen a zenekar foglal helyet, a közvetlen előtte levő tánctér az aktív táncosok helye. Ott élhető át az az élmény, amelynek során a táncosok a zenészekkel közösen alakíthatják a mulatság menetét. A zenészek alkalmazkodnak a táncosokhoz, a táncosok pedig figyelik a zenészeket. Ez a jelenség falun természetesen működött, míg városi táncházakban, ahol nem mindig ismerik egymást a zenészek és a táncosok, nem mindig figyelnek az emberek arra, hogy ez létrejöhessen, de a lehetőség ennek ellenére adott. Koncentrikus körökben, a zenekartól egyre távolabb helyezkednek el a táncosok számára kevésbé jó részek. Ha rendesen működne a táncház, akkor a táncosok váltanák egymást a fő helyen, ami természetes körülmények között falun, ahol közösen fogadják meg a zenekart, szépen működik. Kifelé haladva, a körök legszélén szoktak azok próbálgatni, akik még nem tudják jól a táncot, csak annak lépéseit tanulgatják. Nekik adott esetben a táncházgazda segít, hogy megtanuljanak pár mozdulatot az éppen soron levő táncrendből. A terem szélén az úgymond pihenő vagy megfigyelő/várakozó rész van, itt ülnek azok, akik nem vesznek részt aktívan a táncban. Kis csoportok, baráti társaságok beszélgetése, a tánc követése történik ezen a részen.

A nagy terem után vizsgáljuk meg a kisebb helyiségeket, amelyek használatára éjfél után kerül sor. Ez egy szűkebb tér, ahol a periféria és a fő hely fizikai adottságok miatt közelebb van egymáshoz, jobban össze van zárva. Ebből a kezdőbb táncosok már kiszorulnak, többnyire hazamennek. Itt a két szimbolikus – a megfigyelő és az aktív – tér nagy részben összemosódik, és sok esetben, ha a hangulat a csúcspontjára hág, a főhely kitágul az egész teremre. Emellett, külön helységben van a büfé, székekkel, asztalokkal, ami ráhangoló, lazító és részben várakozó térnek felel meg. Vannak, akik csak ott tartózkodnak, barátokkal találkoznak, iszogatnak és vannak, akik csak „bemelegíteni” mennek át.

A résztvevők (célcsoportok, specialisták). Ahogy az ember bemegy a táncházba, azt veheti észre, hogy a nagy többség, ránézésre 85% egyetemista korú fiatal, 20–25 évig terjedő átlagéletkorral. Ezen kívül kis számban lehet találkozni az 50–60-as korosztály képviselőivel és középiskolás diákokkal is. Ha az ember több időt tölt el ebben a térben, egész szépen körvonalazódnak különféle szerepek, különféle státuszú emberek. A táncosokon belül a táncházgazdáról van szó, a haladóbb és kezdőbb táncosokról, az olyan érdeklődőkről, akik eddig még nem nagyon jártak táncházba. Hogy ki milyen szerepkörnek felel meg, az nagyjából a viselkedésükből, magabiztosságukból leolvasható. Vannak, akik azért járnak táncházba, mert szeretik a muzsikát, de táncolni nem is próbálnak, vannak, akik megpróbálnak táncolni és nehezen sikerül, s ezt be is ismerik, vagy akik megpróbálnak táncolni, nem sikerül, de nem ismerik be. Kiemelnék egy pár specialistát és résztvevőt, akiknek leírásához pár idézetet használok fel egy Muddy álnéven író blogger A modoros táncházba járó című, 2010-ből származó, nagyon humoros bejegyzéséből5: „A házigazda: Érkezését igyekszik nagyon látványosan tenni: egy hangos Adj’ Isten!-nel vagy egy vőfélyköszöntővel kezd. [...] Az elejétől a végéig uralja a bulit, nótát rendel, 100 fogas mosollyal csapásol, és minden lányt megtáncoltat. Egy szóval: házigazdáskodik. A zsebében lévő kisüstivel szíve szerint végigkínálná az egész társaságot, [...] mert a jelenlevők közül mindenkit ismer. [...] A bemutatózó: Nem azért táncol, mert szereti, hanem azért, mert a néptánc egy értékes dolog, és nagy hagyománya van. A táncház alatt igyekszik bemutatni minden olyan figurát, amit aznapra megtanult Martin György türei gyűjtéséből. [...] A profi: Jellemzően valamelyik nagy, profi néptáncegyüttes tagja. Táncházba nem táncolni, hanem kritizálni jár. Amint táncolni kezd, azonnal bemutatózóvá válik.”

A beavatatlan megfigyelő lehetséges benyomásai

Mindezekből a típusokból a teljesen beavatatlan belépő nem biztos, hogy észrevehet minden árnyalatnyi különbséget. Ami viszont biztosan feltűnhet, az a zenekar hozzáállása a muzsikáláshoz, a táncházgazda, aki jó esetben észreveszi, hogy egy új ember tért be, és megpróbálja bevonni az éppen folyamatban levő eseménybe. A táncosok, főleg a látványosabbak, valamint a szélén üldögélő megfigyelő/várakozó csoportok is feltűnhetnek. Ezen kívül a kisebb termekben italozók, a kocsmában üldögélők, teljesen átlagos, táncházhoz egyáltalán nem kapcsolódó jelenségnek tűnhetnek.

Értelmezés

A Kolozsvári Táncház mint kulturális jelenség lehetséges szimbolikus értelme. Túl azon, hogy a fiatalok együtt szórakoznak, buliznak, kicsit mélyebben belenéznék abba, hogy vajon mi mozgatja őket, mi lehet az értelme a „táncházasságnak”. Az egyik az önkifejezés: mindenki a saját táncát próbálja eljárni, abban próbálja jól érezni magát. A másik lenne a párkeresés. Többnyire páros táncokról van szó, ami eleve lehetővé tesz egy más dimenzióban való ismerkedést, közeledést, egyben lehetővé teszi olyan kapuk megnyílását is, amelyek más, szokványos helyzetben nem biztos, hogy megnyílnak, s ha igen, akkor is csak huzamosabb idő után. Úgy gondolom, hogy nagyon erős a közösségalakító ereje is van a táncháznak. Sokan egyetemistaként kerülnek Kolozsvárra, s bár nem itt nőttek fel, nincsenek itt barátaik, de a táncház révén aránylag rövid időn belül közösséget, barátokat, párt találnak maguknak.

Szerepkörök és a közöttük levő kölcsönhatás. Eszményi esetben a ranglétra minden fokozata között természetes kapcsolatnak kellene lennie. Úgy gondolom, hogy egy teljesen kezdő, életében először táncházba járó fiatalnak kapcsolatba kell kerülnie a táncházgazdával, úgymond a hierarchia csúcsával, aki bevezetheti és beavathatja az egész rendszerbe. A különböző szerepkörök között ideális esetben nagyon nagy az átjárhatóság, ennek viszont gátat szabhat az egyén saját lelki felépítése, nyitottsága, frusztráltsága, és hogy miként tud megbirkózni egy alapvető problémával: a közös nyelvvel, a táncolással. Sok múlik azon, hogyan áll hozzá ehhez, mennyire töri le, ha esetleg nem jön össze egyből, mennyi időt és energiát képes ráfordítani, hogy megtanuljon táncolni, és ezáltal olyan kategóriába kerülni, ahol könnyebben válik észrevehetővé, ahol nagyobb rálátása van a résztvevőkre és több kapcsolatra van lehetősége.

A résztvevők változásai a jelenség hatására (beavatás). Ha a jelenséget nem csak pillanatnyi állapotában vizsgáljuk, hanem egy kicsit visszatekintünk, hogy kiből mi lett, milyen szerepváltozások történtek, akkor beleláthatunk abba, hogy a különböző szerepek a résztvevők akaratának és ráfordított energiájának függvényében időben változhatnak. A tánc közös nyelvezete megtanulható, de energiába, áldozatokba kerül, és tehetségétől és kitartásától függően bárki bármelyik szintet elérheti; az ebben a rendszerben elfoglalt hely tekintetében nem pusztán a tánctudás a mérvadó. Ha az emberekben megvan a kellő nyitottság, akkor könnyebben át tudnak kerülni egyik kategóriából a másikba. Ha van elég önbizalma valakinek, akkor a nehezebb táncokba is gyakrabban beáll. Általában a több gyakorlás még több eredményt hoz, és csak a tánc ház révén bárki könnyen válhat kezdőbb táncosból haladóvá. Erre rásegít az elvégzett plusz tanulási folyamat, ami manapság leginkább tánccsoportokhoz köthető.

Egyéb hasonló kulturális jelenséggel való kapcsolatok. Kolozsvár a táncházas közönségnek is nagyon sok párhuzamos kulturális attrakcióval szolgál. Itt gondolok különféle témájú fesztiválokra, koncertekre, színházi előadásokra, olyan színházi műfajra, ami egy kicsit modernebb, és elrugaszkodik a hagyományos kőszínházaktól. A táncházban résztvevők érdeklődési köre nagyon változatos, minden kulturális területre találunk érdeklődőket. A nagyon nagy rivális eseményt én egy-egy olyan időszakos rendezvényben látom, amely hatalmas reklámkampánnyal csapódik be az ifjúság körébe. Ezeken az eseményeken a fiatalok tömegesen szoktak részt venni (a meglehetősen nagy belépti díjak ellenére), és ha a táncházgazda, valamint a szervező csapat jól gondolkodik, akkor az ilyen események időpontjára nem szervez táncházat.

A kulturális jelenség fázisai. A Kolozsvári Táncház időbeni szerkezete, amint korábban is említettem: este 8-9 órától fél 10-10-ig népdal- és -tánctanítás mindenkinek, alapszinten. Ez után éjfélig tömeges tánc következik a helyhez kötődően, utána szűkül be a tér és következik a hajnalig tartó, „bennfentesebb” táncház. Egy jó táncházgazda, ha megérzi az igényeket és tudja, hogy mit lehet kihozni a zenekarból, akkor a következő csúcspontokat tudja elérni a táncház folyamán: először is a tanításnak úgy kell lefolynia, hogy megérezze az akkori, éppen részt vevők tudás­szint­jét, tudjon a jobb táncosoknak is újat adni, és a gyengébben táncolók számára is tudjon sikerélményt nyújtani. A tanítás akkor jó, ha a végét kicsit lendületesebben megpörgetik, és úgy végződjön, hogy kimelegedett emberek jókedvűen, kifáradtan örvendjenek annak, amit addig tanultak. Ebben a zenészek és oktatók egyaránt fontos szerepet játszanak. A következő táncok megválasztása általában egyszerűbb, mert abból a repertoárból kell meríteni, ami népszerűbb, ami több embert mozgat meg. Nagy tömegben mindig nehezebb a hangulatot felforrósítani, és ez a forróság általában a főhelytől a perifériák felé csökken. A szűkebb körű, éjfél utáni táncház repertoárja teljes mértékben a résztvevőktől függ, valamint attól, hogy a táncházgazda jól fel tudja-e mérni, mire van leginkább igény. A táncrend megválasztásán kívül itt már alig akad dolga. Mindenik táncrendnek van egy íze, egy hangulata, amit ki lehet domborítani. Így a folyamatnak több csúcspontja tud lenni, és ha jól szervezi a táncházgazda, akkor mindenik táncrend elérhet egy (vagy több) hangulati csúcspontot.

Résztvevői motiváltság. A résztvevőknek kétféle alapmotivációja lehet. Az egyik a már említett közösséghez való tartozás, a másik az az extatikus állapot átélése, amit egy jó közösségben, jól elmuzsikált zenére jól eltáncolt este hozhat magával. Emellett persze az önmegvalósítás, a magamutogatás is szerepet játszhat abban, hogy valaki el akarjon jönni a táncházba. A különböző típusú résztvevőket más-más cél és energia hajthatja. A teljesen kezdőnél inkább hangsúlyosabban található a közösséghez tartozás utáni vágy, míg a haladóbb táncosoknál a tánc örömének a minél magasabb szintű megélése a fontosabb.

Nem véletlen, hogy Kolozsváron több mint 40 éve működik táncház. Úgy gondolom, 2017-ben elsősorban a közösségformáló erejével, a communitasban megélt magasabb dimenzióval magyarázható, hogy az itteni táncház átlagban 60–80 embert vonz be. Másfelől hasonló súlya lehet annak, hogy a szabad táncolás olyan művészi, önkifejezési forma, ami egy kis munkával bárki számára elérhető lehet. Igaz, hogy manapság már bármibe kevesebb munkát hajlandók befektetni a fiatalok, éppen ezért a táncház népszerűsége nem olyan túl nagy. Úgy vélem: akik nem sajnálják az idejüket és a fáradságot, hogy mélyebben belevessék magukat ebbe a műfajba, azok nagy eséllyel életformájuknak választják ezt.

Jegyzetek

1 Könczei Csongor 2017: 10

2 Kostyák 2017: 83

3 Bardocz 2002: 9

4 Könczei Árpád 1980: 30

5 Muddy 2010

Felhasznált irodalom

Bardocz Sándor

2002 Táncház, illegalitásban. Művelődés 2002/2. 9-10

Kostyák Alpár

2017 Népi tánc – városi táncházakban. In: Könczei Csongor szerk.: A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990). (Kriza könyvek 41.) Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság 83-84

Könczei Árpád

1980 Tánctanítási módszertan táncházak részére. Művelődés 1980/11. 30-31

Könczei Csongor (szerk.)

2017 A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990). (Kriza könyvek 41.) Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság

Könczei Csongor

2017 Előszó az első kötethez. In: Könczei Csongor szerk.: A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990). (Kriza könyvek 41.) Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság 9-12

Muddy

2010      http://modoros.blog.hu/2010/05/18/olvasoi_rovat_a_modoros_tanchazba_jaro

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Pávai István több évtizede foglalkozik a Sóvidék népzenéjének kutatásával. Gyermekkori emlékei között őrizte a korondi mulatságokban látott táncokat, a hegedű–cimbalom–bőgő összeállítású hangszeregyüttest és néhány akkoriban hallott dallamot. Ezeket az élményeket a Sóvidéken élő anyai rokonságának köszönhette.

oroszfalu templom

Helyi szinten homályos múltú szokást elevenítettek fel nemrég a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A kis település észrevétlenül folytatja a maga inkább falusinak mondható életét Kézdivásárhely árnyékában, miután 1941-től az addig önálló községet közigazgatásilag a városhoz csatolták. Utcái még mindig földutak, jelentős a földművelők és háztájit gondozók száma, miközben a város amolyan mostoha gyermekeinek érzik magukat. 

vargyas, alszegi fonó

Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.

Húsvét

A hímes tojás, piros tojás mai napig is az egyik legalapvetőbb tárgyi kelléke a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténységtől eredeztethetjük, viszont az – mint annyi más esetben is – törekedett a meglévő, megszokott gyakorlat kereszténnyé tételére. Már a IV. századból vannak adatok arról, hogy a tojást egyházi áldásban részesítették. Az áldás hivatalos bevezetéséről a XII. századtól van tudomásunk, és ez a gyakorlat a mai napig is él a katolikus vallás, különösen a csíki katolikusság körében, de él a felvidéki katolikusok, a görög katolikusság, az ortodox vallás hívei között is.

Nyárádselye

A magyar kalendáriumi szokások táji tagolódásának, változatainak, típusainak rendszerezése az ezután elvégzendő néprajzi feladatok közé tartozik. Ez lehetetlen is minden vidékre kiterjedő, alapos, a változatok sokaságát felvonultató gyűjtés nélkül. Márpedig sok vidékről nemhogy alapos, hanem még felszínes gyűjtésünk sincsen. Marosszék, az utóbbi évtizedek gyűjtéseinek köszönhetően, már nem tartozik ezek közé.

Kovács Kuruc János - Kalotaszegi krónikácskák

Kovács Kuruc János a szilágysági történelemmel foglalkozó számtalan cikk szerzője. Most szerkesztőként, társszerzőként újabb hiánypótló munkát tett le az asztalra Kalotaszegi krónikácskák címmel. 

Nagykadács, fedeles híd

Fából készült fedeles hidakkal, illetve egyre inkább csak ezek emlékével Erdély-szerte sokfelé találkozunk: jelentősebb folyókon, mint Tordánál az Aranyoson, vagy Segesvárnál a Nagy-Küküllőn tekintélyesebb és bonyolultabb szerkezetű építményekkel, az udvarhelyszéki Fehér-Nyikó mentén szerényebbekkel. Jelen cikkben nem a hídépítés technikai problémáival kívánok foglalkozni, hanem egy néprajzi érdekességgel: miképpen töltötte be a „közösségi ház” szerepét hosszú időn keresztül Nagykadács fedeles hídja.

betlehemezés

A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, vagy pedig napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.

Pusztina

„A méhek tavaszi kieresztéséhez kapcsolódva az egész Kárpát-medencében ismert hiedelemszokás a farkasgégén való eresztés.”

csángók

A 16–17. században a Kárpát-medencén belül a töröktől leginkább védett területeken, főleg Erdélyben és a Felvidéken virágzott a méhészet. Magyarország keleti része, a szászok földje mindig is az egyik legintenzívebben méhészkedő erdélyi táj volt. Ezen a vidéken az 1880-as években 1000 lakosra 74 kaptár jutott, egész Magyarországon pedig csak 40. A vegyesajkú falvakban az arány még rosszabb, mert a románok nem, vagy alig méhészkedtek. 

Csáng piéta - Jámborné Balog Tünde

Jámborné Balog Tünde művészete – mint nagyítólencse a gyújtóerejű napsugarakat – összegyűjti a Kárpát-medencei magyarság sorsának elemeit.

Valószínűleg nincs még egy ember, aki annyit tudna a csángók gazdálkodásáról, a gazdasági élet szerveződéséről, a műveléstechnikáiról és az állat­tartásáról, mint Halász Péter.

pusztina templom

A hazulról hozott értékrenddel Nyisztor Tinkának hamarosan tapasztalnia kellett, hogy sem a politikai, sem az egyházi vezetők nem veszik komolyan az 1990-ben meghirdetett „demokráciát”, vagyis népakaratot.

sztána varjuvár

A hungarikummozgalom nyomán létrejött értéktárakban a hagyományok megjelenítése igen eltérő módon történik meg, azonban az értékeknek a települési, megyei vagy nemzeti értéktárba történő felterjesztéséhez szükséges, a törvény által előírt adatlapmintáknak köszönhetően ezek egységes szempontok szerint kerülnek bemutatásra, illetve megjelenítésre.

Deáky András

Deáky András vállalta a harcot! Nem futott sem külföldre, sem Magyarországra, de még a Székelyföld Hargita megyében maradt részébe sem.