Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A kalotaszegi bútorfestésről (2.)

A nyárszói bútorfestés

Érdekes, ötletes a nyárszói bútorfestés, aminek fő mesterként Viskán Laci bácsit tartják számon, aki a mesterséget az édesapjától tanulta. Édesapja az öreg sárvásári molnárnak, Barta Jánosnak volt a tanítványa. Amikor 1987 szeptemberében az akkor 66 éves Viskán Lászlót Nyárszón felkerestük, elmondta, hogy amit Bánffyhunyadra és Zsobokra kérnek, annak sötétkék alapúnak kell lennie, Körösfőre minél világosabb kéket kérnek. A nyárszói bútorfestés is kazettás. Az alap kék, a kazetta ritkán fehér, többnyire sárga vagy vajszín. A kazetta díszítése középen mindig vázából indul ki. A négy szélére négy tulipán kerül, majd egy-egy rózsa fent, középen és lentebb kétfelől. A tulipán érdekessége, hogy egész nagyban festik, 10–15, akár 20 cm nagyságig, felét pirosra, felét fehérre vagy sárgára. Sovány akantuszlevél szalad végig a tulipán két oldalán, középen feketével, mint a babérkoszorú levelei. A tulipán másik változata: a két széle piros, a közepe sárga. Érdekesek a rózsák. A magyar díszítő művészetben használatos kerek rózsa fekete kontúrral kellemes benyomást tesz. Vannak egészen nagy, bonyolult szerkezetű rózsák. A madár motívuma, erős fekete kontúrral a fecskére hasonlít. A minták nagyok és darabosak. A levelek a mákófalviakhoz hasonlítva nagyok, sokszor az akantuszt utánozzák. Előfordul, hogy a zöld levelet pirossal szegélyezik. A kancsóból vagy a vázából kiinduló virágok mind külön-külön száron helyezkednek el, így aztán legtöbbször négy tulipán és három rózsa kerül szárastól a vázába. A kazetta széleit fehér-piros levelek díszítik, ritkán görbülő indával. Egyes széleken csak középre kerül a két rózsamotívum, néha legyezőszerű levelezéssel, vagy három kicsi rózsa két akantuszlevéllel.


Mákófalvi festett fatálca

Érdekes a szegfűminta, amit még Laci bácsi apja festett. Hasonló készül Mérában is, csak ott seprűvirágnak nevezik. Viskán Laci bácsi is elhagyott egyes motívumokat, és újat talált ki. Ilyen a fehér margarétázás, amelyik kissé elüt a többi motívumtól. Nyárszón csak a Laci bácsi munkájával lehet találkozni. Ezt a bútorfestést találtuk Körösfőn, Sztánán, Zsobokon, Valkón és Kispetriben. A nyárszói bútorfestés nagyobb, tagoltabb, de nagyon hangulatos. A mákói iskolából kikerült festők mintái apróbbak, tömöttebbek, díszesebbek, néha zsúfoltabbak is, ami sok egyébben is jellemző a Nádasmentére.

Zsobokon láttuk az Ambrus István munkáját, amelyik hű másolata a nyárszói bútorfestésnek. Egy helyen, Gál Árpádéknál találkoztunk a Malmos Kati festésével, míg Erdei Ferencéknél két magyarvistai asszony festését csodálhattuk meg.

Kispetriben mind a nyárszói, mind a mákófalvi iskola bútorfestését megtaláljuk, de egy időben az ott lakó Peti Kati kezdett el festeni. Többen nagyra értékelik festését, habár elég naiv, sőt egyes mintákról kezdetlegesség rí le. Vannak minták, amelyeket a nyárszói, másokat a mákóiból vett át.

Magyarvalkón szintén a nyárszói bútorfestés dominál. Ma már alig lehet virágosra festett bútort találni, mind elhordták a faluból. Lőrincz Andrásnál (204. sz.) találtunk egy kék alapú tékát, amit még 1927-ben festett egy helybeli festő, Lőrincz János Mogos Kis János. Ez a festő Bánffyhunyadra került, majd kiment Magyarországra, és ott meghalt. A téka jó állapotban van, szép, csak két rózsa nagyon kirí róla, teljesen naturális pompában díszeleg. Both Jankó Istvánnál (212. sz.) láttuk, hogy egy nagyon szép kék alapú téka nyárszói festéssel volt elkészítve. Péter Mártonéknál (162. sz.) megcsodáltunk egy nagyon szép festett ládát 1876-ból. Bálint Katáéknál (162. sz.) 1896-ban festett ládát találtunk, amire felírták: „Készült Kis Erzsébetnek”.

Magyargyerőmonostoron csak két helyen találtunk festett bútort, az egyiket Kovács Istvánéknál (188. sz.), aki tanító volt, és ajándékba hagyta a nyárszói darabot.

Sztánán szintén keveredik a festés: van nyárszói, mákófalvi és a Peti Kati munkája. Malonyai Dezső jellemzése szerint „szépségük szerkezetükben rejlik, nincs rajtuk fölösleges”.

A mákófalvi bútorfestő iskola tanítványa volt Rácz János (sz. 1905, 88. házszám) volt kántor is. 16–17 éves lehetett, amikor édesanyja beadta Csákány Vilmos kántorhoz inasnak. Nyáron mezei munkával foglalkoztak, ősztől naponta tanultak. Három évig volt inas, előbb Csákány Károly kántornál, majd ennek halála után fiánál, Csákány Vilmosnál, Gyerővásárhelyen. Ajtó- és ablakkészítést, bútorkészítést, virágozást tanultak. Ládát, asztalt, széket, kontyos széket, fali tükröt készítettek és festettek, egy alkalommal kamarásasztalt is, egy kolozsvári kiállításra. A festékport Kolozsváron szerezték be, és firnájsszal keverték. Háromféle tulipánt használtak: háromágút, ötágút és bimbós tulipánt. „Festettünk hatlevelű rózsát, nyolclevelűt, ezt tincses rózsának neveztük. Aztán, ha kicsi volt a hely, kicsiben, ha nagy volt a hely, nagyban csináltuk meg. Próbálkoztam én a tányéron levő rózsával, ott nagyon szépnek láttam, de a ládán nem tetszett. Én gyümölcsöt is festettem, a kántor nem festett. Csákány kántor madarat is csak akkor festett, ha kérte valaki, nem szerette, mert babramunka volt. Vagy kétszer emberi alakot is festettem. Mondta Csákány Vilmos, ne változtassunk a mintákon, bárki bármit mond, ti az eredetitől ne térjetek el” – emlékezett Rácz János, akinek ismeretei szerint Mákófalváról Kovács István Okos, Kis Kelemen János, Bakos Sándri István Piros, Inaktelkéről egy másik Rácz János (Sajbás), Gyerővásárhelyről és Magyarnagykapusról két-két, Kiskapusról pedig egy inas tanult még a Csákány-féle iskolában.

 

Nádasmenti bútorfestők

Kalotaszegi, nádasmenti útjaim során megpróbáltam összegyűjteni minél több adatot az egykori és mai bútorfestőkről. Alább azt teszem közzé, amit róluk és munkájukról megtudtam.

Mákófalvi bútorfestők

Molnár Erzsébet (sz. Kovács Pistuka Bözsi, 1931. június 2.–1993. július 30.) Mákófalván született, Nádasdarócra ment férjhez, a Malmos családhoz. A bútorfestést Malmos Katitól tanulta. Miután elvált, és hazakerült, otthon folytatta a bútorfestést. Ő hozta be a sablon utáni pántlikás mintát, ami rohamosan elterjedt. Munkái Kalotaszeg több falujában megtalálhatók.

Kovács Minya István (1920. április–1999. szeptember 2.) Mákófalván született, Csákány Vilmos kántornál tanult asztalosságot és bútorfestést, Kalló Pistával dolgozott. Egeresre gipszgyári munkás volt, szabad idejében festett. 1956-ban Rácz Ilusnak festett egy ládát, amin mások által ritkán használt cseresznye- és epermotívum látható. 1983-ban kisebbik unokájának, Ibolyának, megfestette a szobabútorát. Egy szobabútora megmaradt Szalai Istvánné Jánoska Erzsinél.


Mákófalvi saroktéka. László Miklós felvételei

Id. Vér András (1907–1962) Csákány kántornál tanulta a mesterséget, ajtókat, ablakokat, bútort készített. A menye szerint egy képrámát festett, ez máig megmaradt.

Ifj. Vér András (1932. május 11.–1997. október 16.) sok mákófalvihoz hasonlóan mezőgazdálkodással kezdte életét, majd ingázóként Kolozsváron dolgozott 19 évig. 1985-ben rokkantnyugdíjba vonult, ettől kezdve festett és a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet gyümölcsösében is munkát vállalt. Hamar nagy népszerűségre tett szert, Türéből, Mérából, Kapusról, Kispetriből kapott megrendelést. Gyermekei közül Ilus leánya többször segített édesapjának a festésben.

Szalai Mártonné Vér Ilus (sz. 1963) édesapjától leste el a mesterséget, közösen is festettek bútordarabokat. A betegeskedő édesapja által megkezdett utolsó ládát 1995-ben ő fejezte be. Az utóbbi időben nem foglalkozik bútorfestéssel.

Kalló Feri (1911. június 30.–1987. augusztus 24.) szintén Csákány Vilmos kántornál tanulta az asztalosságot és a bútorfestést. Az 1960–70-es években Horváth János asztalossal dolgozott, ablakokat, ajtókat, bútorokat készítettek. Unokahúgai, Pandur Kati és Kalló Erzsébet tőle tanulták a festést.

Kovács Minyóka Jánosné Kalló Erzsébet (sz. 1957. december 4., Mákófalva) Nagyenyeden a Bethlen Gábor óvó- és tanítóképzőben végzett, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakán diplomázott. 1976-ban megkérte nagybátyját, Kalló Ferit, hogy kék alappal fesse meg az édesanyjától örökölt „diófaszínű” bútort, és kontyos székeket is készíttetett a szobaberendezéshez. Kalló Feri 1976 nyarán kezdett hozzá a bútor megfestéséhez, az unokahúga is segített. 1977-ben, amikor Kalló Erzsébet férjhez ment Kovács Minyóka Jánoshoz, az egész falu a csodájára járt a kék alapú festett bútorral berendezett szobának. Ezután kezdtek újra teljes szobaberendezéseket festetni a menyasszonyoknak. Egy ideig, mint múzeumot, úgy látogatták az óvó néni szobáját külföldiek és belföldiek egyaránt. 2011 áprilisában felkérésre Olaszországból, Törökországból, Görögországból, Litvániából és Szlovéniából érkezett vendégeknek tartott előadást Kalotaszegről és az itteni bútorfestésről. A gyakorlattal zárult bemutató után a vendégek egyegy maguk festette, tulipános motívumokkal díszített lapítóval térhettek haza. Unokanővérével, Pandur Katival, valamint Vér Ilussal közösen festettek színpadi kellékeket (guzsalyt), emlékplaketteket, rendszeresen tanítja a gyermekeket és a mákófalvi református szórványtáborok résztvevőit. 2012 telén Kovács Pali Ferivel, Mánya Andreával, Gál Andrásné Pandur Katival, Kovács Hidas Istvánné Mille Ibolyával, Szalai Mártonné Vér Ilussal, Szappan Jánossal és feleségével, Szappan Katival, Both György kurátorral és Papp Attilával tagja volt a mákófalvi református templom mennyezetkazettáit megfestő és felszerelő csapatnak. Kalló Erzsébet jelenleg is varrja az írásos, vállfűs, vágottas abroszokat, párnákat, terítőket, és ő az egyetlen a faluban, aki írásos mintákat rajzol. Kisebb ajándéktárgyakat, ládákat, képkereteket fest barátoknak, ismerősöknek, külföldi vendégeknek. Nagyobbik unokája, Hanna is segít a varrásban és a festésben.

Kalló István (sz. 1940. december 2.) Csákány kántornál tanulta a mesterséget, jó hírű asztalos és bútorfestőként tartják számon, néha a felesége is bekapcsolódik a festésbe.

Kocsis Gyurkó János (1911. szeptember 18.–1998. január 1.) Csákány kántornál tanulta a mesterséget, vonalvezetése tiszta, rendezett. Van olyan munkája, amelyiken a láda két oldalát szintén kazettásan osztja be, míg mások egy tulipánt, vagy egy rózsakoszorút szoktak tenni. Unokája, Pandur Kati kisebb szünetekkel még ma is fest.

Kovács Hidas Istvánné Mille Ibolya (sz. 1966. február 22.) Mákófalván és Egeresen járt iskolába. 1984–1985 telén megfestette saját bútorát Rácz János tanácsai szerint. A hulló tulipán és az aprórózsa is megtalálható bútorain. Másnak azóta sem festett, kivéve a templom kazettáit.

Rácz János (1905. augusztus 27.–1995. december 5.) 1918-ban Bánffyhunyadon végezte a polgári iskolát, de a háború miatt nem folytathatta tanulmányait. Édesanyja közbenjárására Csákány Károly rektor-kántorhoz kerül inasnak. Első munkája egy szekrény volt, amelyet Nagy Marci Jánosnak készített Bogártelkére. Festés után asztalosmunkát tanult. Mestere halála után Gyerővásárhelyen, Csákány Károlynál, a megygyilkolt kántor fiánál három éven át folytatta a festéstanulást. Inastársai voltak Csákány Károlynál Kovács István Okos, Kis Kelemen János, Bakos Sándri István Piros, Rácz János, Kalló Feri, Kalló Pista, Pali Feri, Vér Mámi János, Vér András, Kocsis Gyurkó János, Székely István Türei, Bancsi János Kájszer. Inasévei után Rácz János a kolozsvári Transilvania bútorgyárban dolgozott, közben otthon űzte mesterségét és gazdálkodott. 1951-ben Csákány kántor meghalt, helyébe Rácz Jánost választották, aki 35 éven át volt a mákófalvi református egyházközség énekvezére. Utolsó munkái közé tartozik a mezőgazdasági termelőszövetkezet irodájába festett asztal, szék, szekrénysor, fásláda stb., amelyek ma a mákófalvi református egyházközség birtokában vannak.

Mánya Andrea (sz. 1969. május 23.) Bánffyhunyadon született, Nagyváradon végezte a tanítóképzőt. 1988-ban Mákófalvára helyezték, ahol korán bekapcsolódott a művelődési életbe. Előbb a gyöngyözést tanulta meg a helybeliektől, majd hozzáfogott a bútorfestéshez. Férje mellett vesz részt a bútorfestésben és a gyűjtőmunkában. 2005-ben Magyarvistába Kocsis Erzsinek (5. sz.) festett egy szobabútort, vistai stílusban.

Gál István (1927. május 20.–2008. szeptember 8.) Mákófalván járt iskolába, majd Kolozsváron és Egeresen dolgozott. A gyári munka mellett Kalló Ferihez járt asztalosságot és bútorfestést tanulni.

Gál Andrásné Kovács Pandur Kati (sz. 1957. február) nagybátyjától, Kalló Feritől tanulta a bútorfestést. Pandúr Kati őt kérte meg, hogy fesse meg a bútorát. Feri bácsi csak úgy vállalta el, ha Kati is segít neki. Levette az egyik sifon ajtaját: „Te ezt, én meg emezt festem”. Így indult bútorfestői pályafutása. 1985 és 1987 között festett a legtöbbet, többek között Sándri Katinak, Székely Pistáné Kalló Erzsikének, Rácz Erzsikének. Nyaranta Válaszúton a Kallós Alapítvány rendezte táborban bútorfestést tanít.

Id. Kovács Ferenc (Pali Feri) (sz. 1914.) mindig kovács szeretett volna lenni, de 4 osztály után asztalosmesterségre adták. Hadifogsága után, télen szövőszékeket, háza építésekor ajtót, ablakot készített. Szépen, pontosan dolgozott. Sárdi Mihálynak szekrényt, padot, saroktékát nénjének, Szilágyi Katinak festett ládát készített, de többet nem festett.

Ábrahám Istvánné Kelemen Ilona (sz. 1943. február 13.) Mákófalván tanult. Sógora, Gál István festett egy keszkenős ládát, amelynek a lábait ő festette ki. A mezőgazdasági termelőszövetkezet kézműves részlegén favázákat, ajándéktárgyakat díszített, majd 1969-ben megfestette nagyobbik leánya szobabútorát. Leányainak, unokáinak fest. Bútorain új motívumok jelennek meg, a szegfű a botanikai virág felé hajlik. A rózsát a kötények gyöngyözéséből veszi, a maga ízlése szerint alakítja. Nem használja a régi motívumokat. A családon kívül másnak nem festett.

 

Magyarvistai bútorfestők

Magyarvistán a legrégebbiek közül három bútorfestőt tartanak számon. Ezek munkái magukon viselik a mesterek kézjegyeit, kinek-kinek a saját stílusát. Festésük hasonlóságot mutat a nyárszói Viskán Laci bácsi bútorfestésével.


Magyarvistai ládás lócák asztallal

Kovács Márton Próczi (1876. június 6.–1932. november 3., felesége Mátyás Katalin Citta), munkájában a hátratekintő madarat pingálta, szív alakú leveleket festett. Az inda mindig a vázából indul ki, tulipánjai felezettek, két részre vannak osztva. Festészete monumentális, ecsetkezelése biztos, lendületes.

Fia, Kovács János Próczináni (1910. július 8.– 1981. szeptember 29., felesége Gergely Erzsébet Pindri). Ládáira gyakran felírta a nevét, édesapja motívumait használta, de élt benne az új iránti kedv. Legtermékenyebb időszaka 1935 és 1950 között volt. Korán lemondott a bútorfestésről, de 1973-ban Leányfaluba (Magyarország) egy ottani orvos rendelésére egy egész szobabútort megfestett. Miután a festéssel felhagyott, csak asztalos munkával foglalkozott.

Gergely János Geczináni (1900. február 25.–1964. január 12.). A harmadik jelentős magyarvistai bútorfestőként, asztalosként tartják számon. Munkája eltér az előbbi kettőétől. Az 1960-as évek elején sógora, Kun István készítette a bútort, ő csak festette. Virágcsokrai olaszkorsóban vagy szalaggal átkötve jelennek meg, körülöttük keskeny peremet hagyott, hogy jobban érvényesüljenek. A virágcsokrok közé téglalap alakú mezőbe tájképeket, életképeket festett. Akik ismerték, szellemesen társalgó, szépen citerázó embernek tartották.

Az idők múlásával változott a divat, az ízlés, új festők jöttek, akik azóta új motívumokat festenek. Az új stílusnak András Istvánné Tósa Kati a mestere. Mellette vannak, akik igyekeznek saját bútoraikat megfesteni.

Inaktelkén több hajdani bútorfestőre emlékeznek, ilyen volt Rebi János, Varga Gyula, Fábián János. Asztalossággal kevesebben, bútorfestéssel annál többen foglalkoztak. Az Igazság című kolozsvári napilap 1981. január 8-i számában Miklósi Sikes Csaba az inaktelki bútorfestésről cikkezve Simon János 41 éves és Fazekas Nagy Jancsi János 64 éves bútorfestőket említette. Leírása szerint társuk, Kalló Kálmán, ha készített is bútort, a festést nem vállalta. Fazekas Nagy Jancsi János 1916. november 3-án született, és magánúton lett asztalos, aki mint vallotta, nem úgy festik a bútort, mint régen; régen soványabb volt a festés, ma gazdagabb, a levelek szélesebbek, a kazetta szélét futórózsával szegélyezi, sablonnal, hogy a családból bárki be tudjon segíteni.

Fazekas Nagy János Katalin (sz. 1960) a festést az apósától tanulta, saját bútorát megfestette, azóta is fest. Gál Bandi Katinál láttuk, hogy a szekrényt még Rebi János, a ládát Varga János, a többi bútort Simon János festette. Tárkányi János (71. szám), aki Mákófalván tanult, a szekrényére olyan ovális megoldásokat festett, amilyen senki másnak nincs. Gergely Istvánéknál (Piher Pistiéknél) láttunk egy szekrényt 1928-ból, érdekes festéssel. Balázs Kati (27. szám, sz. 1955) saját bútorát festette meg, fehér alapon sárga kazettákkal. A mintákat Mákófalván és Magyarvistában látta, de csak rózsa, szegfű, páva, búbos banka került a bútorra. Ma egyes magánfestők által annyira terjednek az új minták, hogy a kalotaszegi tulipános ládán sokszor egy szál tulipán sincs. Inaktelke és Mákófalva ebben vezet. A sablonnal készült pántlikás rózsa terjedése virágzik.

Nádasdarócon nagy festő hírében álló Varga Kati Malmos, gyermekkorától, az asztalos és bútorfestő édesapjától tanulta a mesterséget. Édesanyja is segített festeni. Malmos Kati festései Petriben, Sztánán, Zsobokon és Szentkirályon is megtalálhatók. Tulipánjai jellegzetesen ötszirmúak, karcsúak, rózsái hol pirosak, hol zöldek. Az 1980-as évek elején ő is áttért a sablonrózsára, a pántlikás mintára. Varga Malmos Kati csak fehér alapra dolgozik, az Albert Albertéknál (12. sz.) látható bútort édesanyja, Jakab Malmos Kati kék alapúra készítette. Itt találtunk egy 1951-ből származó padládát. A fogas vagy tálas 1898-ban készült, rajta a mákófalvi jellegzetes hulló tulipán.

Bogártelkén Fekete Pali Pista János (1–2. sz., sz. 1888–?) Mákófalvára járt tanulni Csákányékhoz. Fia (sz. 1911– ?), aki szintén örökölte a mesterséget, ugyanazon a néven szerepel. A dédapjától maradt az 1922-ben készült kaszten, barna alapon kék rózsával, barna kazettában cinóber vörössel festve. Ők teljesen a mákófalvi mintákat használták. Érdekes a borzos rózsa vagy a gránátalma. Fekete Pali Pista János, aki idővel megsérült, csak fél keze maradt meg, több régi mintát elhagyott, festésére jellemző a tört, apró minta. A bútorfestést ma már az unokamenye, Fekete Kovács Pál Anna (sz. 1956-ban) végzi Udvari Kisó néven. Bogártelkén még Fekete Marcikó Kati (74. sz.) fest 1970 óta. Munkájában a sablonrózsát részesíti előnyben.

 

Felhasznált Irodalom:

Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. Első kötet. A kalotaszegi magyar nép művészete. Franklin-társulat, Budapest, 1907.

Dr. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai. Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1974

Dr. Kós Károly: A vargyasi festett bútor. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972.

K. Csilléry Klára: Festett ládák Erdélyben;

K. Csilléry Klára: Irodalmi adatok a XIX. század közepi dél-erdélyi ládakészítésről és ládakivitelről. Ethn. XCIII., 1982.

Makoldi Sándor: Gondolatok a magyar ácsolt szekrényeken látható jelek értelmezéséről. é. n., h. n.

Dr. Kós Károly: Kiegészítő a vistai bútorfestésről.

Kapcsolódó írások: 
Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

zsobok

Az emberiség történetében csak igen későn jelent meg az írás, az írásbeliség, lényegében a megismert ókori nagy birodalmak, a mezopotámiai, az egyiptomi, majd a földközi-tengeri – görög, makedón, római – államalakulatok hatalommal rendelkező szűk rétegének körében és kiszolgálásában. A kevésbé ismert kelet-ázsiai birodalmak írásbeliségéről nincsenek megbízható ismereteink, amit viszont tudunk, hogy ott sem alakult ki sokkal korábban, és nem volt általános a nagyobb tömegek használatában.

Időbeli gasztronómiai utazásunk nem kronológiai sorrendben fog történni. A 19. században született sorok indítanak útra, onnan visszalépünk a 16. századi fejedelmek udvarába, ahol megnézzük, milyen alapanyagokkal, főzési technikákkal dolgoztak az akkori szakácsmesterek. Ebből a világból majd nagyot dobbantva ugrunk, nem csupán időben, hanem egy teljesen más társadalmi osztály, a száz évvel ezelőtti földműves réteg konyhájába. Onnan jutunk el majd a mai, modern konyhák főzésvilágába.

Kicsit hamiskásan szoktam mondani mások csodálkozására, hogy hát kérem, én beleszülettem a kalotaszegi bútorfestésbe. Hogy lehet ez? Mert az úgy volt, hogy a régi házunkban nekünk csak egy szobánk volt, ebben laktunk négyen. Ez a szoba volt a konyha, a hálószoba, a tisztaszoba, mindig, ami kellett. A szüleim ágya előtt és az ágy végében állt egy-egy tulipános láda. A szüleim elmondása szerint a bábaasszony a tulipános ládára tette a pléh fürösztő teknőt, és engem abba pottyantott bele. Tehát tulipános ládán kezdtem a pályafutásomat, éktelen üvöltéssel. Abban a pici szobában jól megfértünk négyen. A tulipános ládák meg nem zavartak, hiszen azok voltak a szoba ékes darabjai.

Kós Károly

Tényszerűen a távolból emlékezhetem Kós Károlyra, az etnográfusra. Nagyon korán, még gimnáziumi éveimben olvastam egyik első művét a Vas megyei fazekasokról. Hamarosan kezembe kerültek a nagy politikai nyomás előtti, a gazdálkodás témakörébe vágó dolgozatai is. Lelkesen olvastam, hiszen erdélyi felmenőim világát hozta megfoghatóbb közelségbe, különben csak az idős családtagok emlékezéseire hagyatkozhattam volna.

Csata Jenő: Makfalvi házsor

A makfalvi szekeresek és fazekasok együttműködése egy természetes folyamat eredményeként jött létre. A falu a Kis-Küküllő medencéjében helyezkedik el, határának szélessége 1000–1500 méter. Termőföldje nem volt elég a lakosság szükségleteinek kielégítésére.

gyermekjátékok

A pszichológusok és a néprajzi szakemberek hangsúlyozzák a játék fontosságát a gyermek fejlődésében. Azt mondhatjuk, a játék a gyermek alaptevékenysége és örömforrása, segíti a gyermek érzelmi, értelmi és szociális fejlődését. A különböző fejlődési szakaszokban a gyermekeket más játékok érdeklik. Felsorolok néhány játékot, olyanokat, amelyeket a gyermekek maguk is elkészíthettek, miután a nagyobbak megmutatták nekik. Nem társasjátékokról van szó, hanem olyanokról, amelyeket a környezetükben található hulladék anyagokból vagy növényekből elő lehetett állítani. Ezek a játékok kitöltötték a gyermekek magányos óráit.

élet virága

A kutatásom témája az a hatágú csillagszerű mintázat, mely nagy gyakorisággal megtalálható festett és faragott tárgyainkon, kapuinkon, kopjafáinkon, épületeinken. Olyan gyakran lehet vele találkozni, hogy a szép alakjával bizonyára feltűnik a népművészetet szerető ember számára. Engem személyesen rég foglalkoztatott, hogy honnan eredhet, hogy köthető-e, vagy sem valami régi tudás hozzá. Abban reménykedtem, hogy ha megtalálom a legrégebbi mintázatokat és azok gyakoriságának helyeit, talán sok kérdésemre választ kapok. Több tudományágat kellett áttanulmányoznom ahhoz, hogy ismétlődő kapcsolatot találjak bennük: régi népek teremtéstörténetei, bölcselet, művészettörténet, geometria, a Kárpáthon néprajza. Ezt a kutatást a határtudományokhoz sorolják. Ugyanakkor ezzel a virágszerű mintázattal párhuzamosan már régóta keresem több más népi díszítőelem gyökereit.

kallos zoltán

Ha Erdélyben megkérdezünk akár fiatal, akár középkorú értelmiségieket, hogy szerintük ki volt a legnagyobb magyar népzenekutató, szinte kivétel nélkül azt válaszolják, hogy Kallós Zoltán. Pedig a legtöbben hallottak Bartók Béláról, Kodály Zoltánról, Lajtha Lászlóról és a népzenetudomány többi kiválóságáról. Kétségtelen, hogy Kallós Zoltán hoszszú élete során rendkívül sok – mintegy 14 000 – értékes népzenei adalékot gyűjtött. Magyar dallamokon kívül számos románt és cigányt is. Neve 1970-től vált általánosan elismertté, amikor a Kriterion Kiadónál megjelent Balladák könyve című kötete, melynek összeállításához a nyelvtudós Szabó T Attila és a zenetudós Jagamas János nyújtott segítséget. Nem sokkal ezután a kibontakozó táncházmozgalomban vállalt irányító, támogató szerepe, úgyszólván állandó jelenléte növelte a népszerűségét.

Kallós Zoltán, Pávai István

Kolozsvári zeneakadémista diákéveim alatt (1971–1976) hallottam először Kallós Zoltán munkásságáról, a Balladák könyvéről,[1] a klézsei Szályka Rózsa dalairól.[2] Személyesen akkor még nem ismertem, pedig szerettem volna vele népzenéről beszélgetni, de úgy gondoltam, ismeretlenül mégsem kopogtathatok be hozz&aacu

A tordai Fazekas Céh, Fazekas Társulat és a Tompa Testvérek üzeme

Ha Torda múltjáról akarunk ismereteket szerezni, akkor Orbán Balázsnak a Torda és környéke című könyvét is el kell olvasnunk. Innen megtudhatjuk, hogy Tordán a mezőgazdasági tevékenységeken kívül a mesterségeknek nagy szerepe volt. Itt dolgoztak tímárok, szűcsök, asztalosok, csizmadiák, cipészek, kovácsok, mészárosok, szabók, szíjgyártók és fazekasok.

székelykapu

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kiadásában jelent meg Balassa M. Iván szép kiadású munkája a Székelyföldre jellemzőnek tartott kapukról. Székelykapuk régen és ma címmel átfogó tájékoztatást ad e kaputípusról.

kolozsvár táncház

Nem véletlen, hogy Kolozsváron több mint 40 éve működik táncház. Úgy gondolom, 2017-ben elsősorban a közösségformáló erejével, a communitasban megélt magasabb dimenzióval magyarázható, hogy az itteni táncház átlagban 60–80 embert vonz be. Másfelől hasonló súlya lehet annak, hogy a szabad táncolás olyan művészi, önkifejezési forma, ami egy kis munkával bárki számára elérhető lehet. 

Pávai István több évtizede foglalkozik a Sóvidék népzenéjének kutatásával. Gyermekkori emlékei között őrizte a korondi mulatságokban látott táncokat, a hegedű–cimbalom–bőgő összeállítású hangszeregyüttest és néhány akkoriban hallott dallamot. Ezeket az élményeket a Sóvidéken élő anyai rokonságának köszönhette.

oroszfalu templom

Helyi szinten homályos múltú szokást elevenítettek fel nemrég a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A kis település észrevétlenül folytatja a maga inkább falusinak mondható életét Kézdivásárhely árnyékában, miután 1941-től az addig önálló községet közigazgatásilag a városhoz csatolták. Utcái még mindig földutak, jelentős a földművelők és háztájit gondozók száma, miközben a város amolyan mostoha gyermekeinek érzik magukat. 

vargyas, alszegi fonó

Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.