Amikor felkértek a laudációra, természetesen elfogadtam a megtisztelő megbízatást, de csakhamar az jutott eszembe, hogy valójában fölösleges munkára vállalkoztam, hiszen Egyed Ákost mindenki ismeri. Elegendő lenne egy rövid sajtóhír, hogy Egyed Ákos életmű-díjban részesült, és minden olvasó vagy néző elismerően bólogatna: igen, a székelység történetének avatott kutatója, a 19. századi Erdély társadalomtörténetének elismert szakembere, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja joggal részesült e kitüntetésben.
Bár a fenti megállapítás helyénvaló, nem szeretnék ilyen könnyen megszabadulni a feladattól, főként azért, mert az ilyen ünnepi alkalom kiváló lehetőséget nyújt a számvetésre, és – a műfaj neve szerint is – a dicséretre. Ne féljünk álszerényen e szótól, a tucatnyi kötet, rengeteg tanulmány, több kiadást megért monográfiák szerzője megérdemli, hogy közönsége méltányolja munkásságát, reményeink szerint még korántsem lezárt, de így is imponáló életművét.
Kelemen Hunor átadja az Életmű-díjat Egyed Ákosnak. Rohonyi D. Iván felvétele
Ha Egyed Ákos akadémikus munkásságát, nagy kutatási témáit grafikusan próbálnánk ábrázolni, egymásba fonódó, egyre magasabbra emelkedő spirálok képzenének meg előttünk. Kétségkívül a székely múlt az egyik ilyen nagy téma, a háromszéki születésű, Sepsiszentgyörgyön érettségizett történész otthonról hozta a Székelyföld története iránti érdeklődését, de pályája kezdetén mással kellett foglalkoznia, csak szabad idejét áldozhatta az adatgyűjtésre. Amikor végre lehetőség nyílt a közlésre, olyan kötetet adott ki – Háromszék 1848–49-ben –, amely másik nagy témájához, az 1848–49-es szabadságharc székelyföldi történéseihez szorosan kapcsolódva tette közzé a nevezetes önvédelmi harc eseményeit. E kötet tudományos, honismereti és identitásépítő értékei mellett egy apróság miatt is igen kedves a számomra. Előzéklapján rövid ajánlás olvasható: „Háromszék vármegye közönségének”. 1978-at írtunk akkoriban, vármegye rég nem volt, Háromszék sem létezett hivatalosan, épp ezért ez a múltidéző három szó bizonyára sokunk szívét megmelengette. 1989 után aztán sorra következtek a székely történeti tárgyú kötetei, a Magyari Andrással közösen írt tanulmánygyűjtemény után a székely történelem népszerű összefoglalása, A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig, amely több kiadást is megért. Ehhez a körhöz tartozik a szülőfalu, az erdővidéki Bodos. Egy székely szabad falu története, a történészek régi hagyományát követve ezzel rótta le háláját fölnevelő szűkebb pátriája iránt.
E kis kötet kapcsán könnyen átléphetünk a másik spirálra, a 19–20. századi agrártörténet témjához, hiszen a bodosi hagyományos gazdálkodás bemutatásában, eredményeinek elemzésében tetten érhető a vérbeli gazdaságtörténész. Egyed Ákos évtizedekig tervmunkában is kutatta az újkori Erdély gazdaság- és társadalomtörténetét, nagyívű tanulmányban foglalta össze az erdélyi jobbágyfelszabadítás következményeit, meghatározta a falvakban kialakuló kisgazda-társadalmak jellegzetességeit, és természetesen kitért a jobbágykérdés székelyföldi történetére is. Alapvető és több esetben iránymutató tanulmányokban tárgyalta a 19–20. század fordulóján bekövetkezett modernizáció különféle aspektusait, a vasúthálózat kiépülésének, a városfejlődésnek és az iparosodásnak a hatásait, a ma is sokszor idézett szövegek a Falu, város, civilizáció című kötetében olvashatók.
Az 1848–49-es szabadságharc erdélyi története – mint már említettem – szintén jelentős kutatási területe, a Román Akadémia kolozsvári kutatóintézetében egyidőben a források feltárásával hivatalból is foglalkozott. Két kötetes nagy monográfiája, Erdély 1848–1849-ben a forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmával jelent meg. Egyik méltatója, Pál Judit szerint „nagy érdeme, hogy nemcsak a katonai történésekre fektetett hangsúlyt, hanem ezeket szélesebb összefüggésekbe ágyazta be, kitérve a magyar kormány erdélyi politikájának bemutatására, a politikai és katonai események összefüggésére, a különböző nemzetiségek egymáshoz való viszonyára.” Ugyancsak e témakörbe tartozik az 1848-ban tartott utolsó erdélyi rendi országgyűlés történetének összefoglalása egy fokos kötetben, amely forrásanyagában a diéta hivatalos iratai mellett a politikusok levelezését és emlékiratait is hasznosította, és kitekintett a korabeli sajtócikkekre is.
A Székely Mikó Kollégium egykori diákjaként Egyed Ákos régóta tervezte, hogy közzéteszi Mikó Imre, a nagyformátumú 19. századi politikus, tudományszervező közéleti ember és monográfiaszerző tudós életrajzát. Terve 2005-ben valósult meg a Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című kötettel, amit néhány évvel később a Mikó beszédeit és felhívásait közreadó forráskiadás követett.
Történetkutatói pályáján a negyedszázaddal ezelőtti változások hoztak új feladatokat, lehetőségeket és jól megérdemelt elismeréseket. Immár nyugdíjasként lehetett vendégtanár a budapesti és a debreceni egyetemen, kiadók, folyóiratok és tudományos egyesületek nyújtottak publikációs és előadási lehetőségeket. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben választotta külső tagja közé, majd a Debreceni – akkor még Kossuth Lajos nevét viselő – Egyetem díszdoktorává avatta. Ez utóbbi példát követte az egri Eszterházy Károly Főiskola, amikor tavaly ősszel a magyar tudomány ünnepe alkalmával az intézmény első díszdoktori diplomáját Egyes Ákosnak nyújtotta át.
Az 1990-ben újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület szintén új feladatkört jelentett számára, kezdetben a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztály elnöke volt, majd az Egyesület elnöki tisztét töltötte be 2002–2010 között. Elnöksége idején kezdődött el és vált hagyománnyá, az MTA kezdeményezését követve, A magyar tudomány napja Erdélyben című őszi ünnepi konferencia, amelyre az EME „születésnapja”, november 23-a táján kerül mindig sor.
Ünneplésünk azzal válhat igazán teljessé, ha örömmel veszünk tudomást Egyed Ákos jelenlegi legfontosabb tudományos programjáról: székelyudvarhelyi kezdeményezésre születőben van a Székelyföld három kötetre tervezett, sokszerzős történeti monográfiája, amelyben oroszlánrészt vállalt szerzőként, szerkesztőként egyaránt. Adjon Isten sok erőt, egészséget a befejezéséhez és más tudományos tervei megvalósításához!
(Elhangzott 2016. január 22-én Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj átadási ünnepségén)
2020 március 30., hétfő. Ezen a napon léptem be először, teljes védőfelszerelésbe burkolva, jelenlegi munkahelyem, a dél-németországi tüdőkórház újonnan kialakított, a többi résztől dupla ajtóval elzárt koronavírus-osztályára. (...) A beöltözési procedúra mindig a kézfertőtlenítéssel kezdődik, aztán következik a védőfelszerelés megadott sorrendben való felöltése, mikor úgy tűnik, hogy minden darab a helyén van, akkor át lehet lépni a következő ajtón: következik a piszkos öltöző. Itt leellenőrzöm az egész alakos tükörben, hogy nem felejtettem-e el valamit, megvan-e a második, rövidebb munkakesztyű a hosszú belső kesztyű felett, jól záródik-e a köpeny hátul. Minden rendben, kilépek a második öltözőből, be a fertőző zónába.
Napjainkban lépten-nyomon halljuk, látjuk, olvasunk róla, valóságos „divattéma” lett a fenntartható fejlődés témaköre, problémája. De mit is értünk a fenntartható fejlődés fogalma alatt, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy mindez megvalósuljon? A „fenntartható fejlődés” fogalma a környezettel, a környezetszennyezéssel kapcsolatos. A probléma gyökere mintegy kétszáz évre, az ipari forradalmat követő időszakra nyúlik vissza. A tudomány és technika fejlődésével az ipari termelés felpörgött, megsokszorozódott, amelynek a természet látta kárát a nyersanyag kibányászása, feldolgozása révén, valamint a természetben tárolt nagymennyiségű hulladék miatt. Ezzel párhuzamosan a Föld népessége is megszaporodott, ami a mezőgazdaságot állította komoly feladatok megoldása elé hozzájárulva a természet szennyezéséhez (talajerózió, monokultúrák elterjedése, növényvédő- és rovarirtó szerek alkalmazása stb.). Manapság a szennyezés a Föld minden környezeti elemét átfogja, magát az életet is veszélyezteti.
Palocsay Rudolf, a saját erejéből építkező növénynemesítő mindig, minden időben és minden rendszerben megállta a helyét, mert hihetetlen munkabírással rendelkezett, illetve nagyon szerette a növényeket és a természetet. Palocsay Rudolf kertész volt, növénynemesítő, kertészeti szakíró, valamint a Román Mezőgazdasági Akadémia tiszteletbeli tagja. Nemesítési kísérleteivel hírnevet szerzett belföldön és külföldön egyaránt, és hozzájárult a romániai mezőgazdaság fejlődéséhez és hírnevének öregbítéséhez.
Napjaink kihívásai közé tartozik a globális ökológiai válság mérséklése, melynek hatásai megnyilvánulnak politikai, gazdasági és társadalmi szempontból, mind globálisan, mind helyi szinten. Ez a válság a bizonytalanságba sodorta az emberiség jövőjét és sürgeti a megoldásokat. Megoldásként a fenntarthatóság fogalma – mint biztonságos jövőt és emberi jólétet ígérő jövőkép – tört be a tudományból a köztudatba, és mára már számos ágazatban megjelenik.
A rendelkezésre álló konkrét adatok szerint 1940. november 20-án tette meg Heller László US2356404 kódszámmal amerikai szabadalmi bejelentését a levegőhűtéses kondenzációs eljárásra vonatkozóan. A szabadalmaztatás ügyét ugyan a háborús körülmények is hátráltatták, de végeredményben a bejelentés 1944. augusztus 22-én oltalmat kapott! A feltaláló és iparjogvédelemben jártas kollégái ugyancsak szakszerűen és körültekintően jártak el, amelynek végeredményeként hosszú évtizedekre biztosították a Heller Systemként jegyzett találmány védettségét.
A szakemberek azonban sok „mesterséges”, azaz a természetben nem található anyagot ismernek és kínálnak használatra, ismerjük el, egyre sikeresebben, amelyek lényegesen különböznek a természetes anyagoktól. A legfontosabb különbség nem a fizikai tulajdonságokban van, hanem főként a természetben való viselkedésükben.
Virágzó amerikai tsuda gróf Bánffy György bontsidai kertjében” – adja hírül az 1700-as évek végén az egyik akkoriban megjelenő újság. A szenzációnak szánt híradás egy, a szűkebb hazánkban akkor még ritkaságnak számító pozsgás növény, az Aloe virágzásáról tudósítja a lap olvasóit, bár a „tsuda növény” leírása tulajdonképpen egy másik, szintén pozsgás növényre, egy Agavéra utal . Azonban amit Erdélyben akkor még különlegességnek, egzotikumnak tartottak, az a pozsgás növények, és ezen belül a kaktuszok őshazájának számító Afrikában, illetve az amerikai kontinensen már évezredek óta ismert volt.
A következő sorokban a társadalmi cselekvés egyik összetevőjét fogom ismertetni: a tömegcselekvést. Nem mindenfajta cselekvést nevezünk társadalmi cselekvésnek. Akkor válik társadalmi jellegűvé egy cselekedet, ha mások viselkedéséhez igazodik. Számos esetben tényleges indulatok és érzelmi állapotok határozzák meg a cselekvést. A tömeg létrejötte függvényében három típust különíthetünk el: előzetesen megszervezett tömeget, konvencionális tömeget és spontán tömeget. E tömegtípusok vizsgálata függvényében lényeges kiemelni a szervezetlenség jellegzetességeit. A szervezetlen tömeg jellemzői közé soroljuk a következőket: impulzivitás, erőszakosság, következetlenség, határozatlanság, befolyásolhatóság, tudatlanság. Viselkedése olyanféle, mint egy tanulatlan, indulatos vagy féktelen gyermeké, szenvedélyes meggondolatlan felnőtté. A legrosszabb esetben megnyilvánulásai egy vadállatéhoz hasonlóak.
A Tordai Üveggyár 1921-ben alakult. Alapítói egy kolozsvári bank és Mendel Simon tordai bankár volt. Külföldi munkásokat hoztak német, lengyel, cseh, olasz földről. A munkahelyen új munkaerőt képeztek. 1929-ben már ötszáz-hatszáz munkással dolgoztak. Számukra lakótelepet hoztak létre lakásokkal, üzlettel, klubbal, sportteremmel. Ez a telep ma is ismert, Kolónia néven.
Egy borzongatóan kellemesen érzés tölti el az erdélyi denevérész szakembereket, amikor megállnak Európa talán legnagyobb denevérkolóniája alatt. A Szolcsvai Búvópatakban a hosszúszárnyú denevér több mint 30 000-es kolóniája néma, élő szőnyegként borítja a barlang mennyezetét minden télen. A törpedenevérek szintén több tízezres egyedszámú csoportja a hosszúszárnyú denevér „szőnyeg” közelében található. De hibernál a barlangban még pár ezer közönséges denevér és pár száz nagy patkósdenevér is. Minden összevetve, a barlang teljes, több denevérfajból álló téli állománya elérheti a 100 000 egyedet.
Évszázadokkal ezelőtt az ételt a konyhában, családi környezetben készítették, melyet azonnal, frissiben el is fogyasztottak. A társadalom fejlődésével, idővel a falusi közösségek keretében, a társadalmi munkamegosztás révén új szakmák jelentek meg – hentes, pék, sörfőzőmester stb. –, akik az élelmiszerkészítéssel járó munka egy részét magukra vállalták. A folyamat tovább folytatódott és fokozódott a városok megjelenésével, növekedésével. Így egyre nagyobb mértékben áttértek helyi termelésről az ipari méretű termelésre, a friss ételek helyett pedig a tartósított élelmiszerek fogyasztására.
Környezetünk egyik fontos eleme, mely a hidroszférát alkotja a többi környezeti egység mellett (geoszféra, atmoszféra, bioszféra és krioszféra). A Föld életében a víznek nagyon fontos szerepe volt, illetve van: ez pedig bolygónk klímarendszerének és az életnek a kialakítása és fenntartása. A természetben a víz állandó mozgásban van (vízszintes és függőleges irányban egyaránt), a környezeti elemek között pedig intenzív anyag- és energiacsere megy végbe, zárt ciklusokban. Ezt nevezzük a víz körforgásának, mely évi 396 000 km3 mennyiséget jelent, és melynek hajtóereje a Nap.
Balogh Ernő 1882. július 24-én látta meg a napvilágot az Arad megyei Kisjenőhöz tartozó Erdőhegyen. A Kárpát-medence keleti tájai, különösen Erdély természeti értékeinek feltárásában és megismertetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Sokoldalú tudósról, geológusról, mineralógusról van szó. Az 1969. július 11-én 87 esztendős korában, Kolozsváron elhunyt tudós professzor kolozsvári Bolyai, illetve Babeș–Bolyai Tudományegyetem földtani tanszékének vezető tanára, a föld és ásványtudományok doktora, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteleti tagja, a Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett rendes tagja, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Ásvány- és Kőzettani Szakosztály elnöke volt.
Május 12. és 13. között rendezte meg II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciáját a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar megyei szervezete Nagyváradon. Az 1999-ben megalakult RODOSZ a tudományos munkát végző magiszteri és PhD hallgatók szakmai és érdekvédelmi szervezeteként a második alkalommal megrendezésre kerülő konferenciával fórumot szeretne teremteni a fiatal kutatók számára.
Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.
A Székely Mikó Kollégium egykori diákjaként Egyed Ákos régóta tervezte, hogy közzéteszi Mikó Imre, a nagyformátumú 19. századi politikus, tudományszervező közéleti ember és monográfiaszerző tudós életrajzát. Terve 2005-ben valósult meg a Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című kötettel, amit néhány évvel később a Mikó beszédeit és felhívásait közreadó forráskiadás követett.
Új hozzászólás