Egyszer egyik diákom megkérdezte, miért jártam egyetemre, miért tartottam és tartom fontosnak a továbbtanulást. Szerinte ugyanis nincs értelme, ő a labdarúgásban látja a jövőjét. Nem rossz gondolat, de mellette azért tanulni is kell. Elmagyaráztam neki, hogy a későbbi boldogulásnak az oktatás és az iskola az alapvető feltétele. Az iskolának fontos feladata van a személyiség formálásában, olyan társadalmi és pedagógiai intézmény, amely már az ókori Mezopotámiában, Egyiptomban jól szervezett formában létezett. Az iskola szó eredete a görög, „szkole”, jelentése szabadidő. Milyen jó lenne, ha manapság is több időt szánnánk szabadidőnkből a tanulásnak.
Kicsit elgondolkodtam, mitől is függ a tanulási kedv? – Elsősorban a motiváltságtól. A tanulók érdeklődése változó, ennek az érdeklődésnek ösztönző szerepe van a tanulásban. A fiatalok nyitottabbak az újra, de hamarabb lankad az érdeklődésük, az idősebb korosztály határozottabb abban, hogy mit szeretne tudni. Fontosnak tartom a versenyszellem kialakítását, az elismerés vágyának fokozását. Az erős akaratot pedig fejleszteni kell, a tanulót állandóan problémák elé kell állítani, és úgy kell az érdeklődését ébren tartani, hogy a gyermek úgy érezze, a tanulás számára játék.
Egidius van der Rye festménye alapján. Kép: Wikimedia Commons
Az oktatás nem más, mint a tudás rendszeres, intézményesített „átadása”. Valójában a tudás nem adható át, minden embernek újra kell teremtenie saját élményeiből azt a tudást, amit majd alkalmazni fog. Comenius szerint születéskor a gyermek csak a tudomány magjával van felruházva, majd az oktatás serkenti ezeket a „magokat”. Az ifjú megtapasztalja az emberek közötti versenyt, az elismerés iránti vágyat, az indítékok szocializálását, az ismeretlentől az ismeret felé haladva egy hosszú utat végigjárva jut el a tudásig. A tudás mindig azzal kezdődik, amikor az egyén felismeri, mennyire hiányosak az ismeretei. Ez még mindig nem elegendő a boldoguláshoz. Akkor tudja az ember magából a legjobbat kihozni, ha minél több hozzáértéssel rendelkezik, több lehetőség közül választhat, folyamatosan tapasztalatokat szerez. Tanulás közben a diák közelebb kerül a felnőttek világához, végső soron azt teszi, amit példaként lát, és nem azt, amit megmondanak neki. A tudás örömöt nyújthat belső világunk rendezésére, egy jobb jövő érdekében.
Manapság be kell ismernünk, hogy válságos időket élünk, a koronavírus-járvány, az Oroszország által indított háború, az energia- és nyersanyagválság egyre nagyobb gondot okoz. Mind gyakrabban tesszük fel a kérdést, hogy belefér-e a múltunk Európa jövőjébe? François-Xavier Bellamy francia filozófus szerint Európa a különbözőségében lehet egységes, ezt a sokféleséget kell felismerni, hiszen a kultúrák sokfélesége hozzáad Európa európaiságához, és nem vesz el belőle. Értékeink, hagyományaink, kultúránk felismerése lesz az igazi kapocs az európaisághoz való felzárkózáshoz.
Tavaly októberben ünnepeltük a százötven éve létrehozott magyar nyelvű felsőoktatást, Ferenc József császár írta alá a kolozsvári magyar nyelvű királyi egyetem létesítésére vonatkozó törvényt. Az egyetem három hivatalos – román, magyar és német – nyelvével európai szinten az egyik legkomplexebb intézmény. 1872-ben 258 hallgatóval nyitotta meg kapuit a magyar tannyelvű egyetem, ma pedig 6500 fiatal tanul itt magyarul. Az egyetem azon az úton halad, amelyen nemzetek, kultúrák úgy élnek egymás mellett, hogy nem akarják legyőzni egymást, hanem igyekeznek együttműködni. Az együttműködés és a tisztességes verseny jelenti az erőt ma a BBTE-en, hangsúlyozta az egyetem rektora. Ma az egyetemnek ereje van, ezt a nemzetközi elismertség is bizonyítja. A sok éves oktatási hagyomány szerves része az egyetemességre törekvés és kulturális sokszínűség. A hagyomány, a nyitottság, az egyetemes értékválasztás, a tudományos értékkeresés megalapozta azt, hogy a BBTE nemcsak a legrangosabb egyetem Romániában, hanem élő kapcsolatrendszerével gazdagítja közösségét, hangsúlyozta a magyar konzul.
Nem csak az egyetem százötven évvel ezelőtti alapítását ünnepeltük, hiszen a kolozsvári akadémiai oktatás története a 16. századig vezethető vissza. A kolozsvári Szabók bástyájában részt vehettünk A város és az akadémia című kiállításon, amely a jezsuita rend és az akadémia első korszakának állított emléket. Erdélyben ez volt az első felsőfokú intézmény, amelyet 1579-ben alapítottak, és 1603-ig működött. Dr. Lukács József egyetemtörténész bemutatta Kolozsvár keretében az intézményt. Egy nagyobbrészt protestáns városba telepítették be a jezsuita rendet, amelynek az volt a feladata, hogy újjáépítse a katolikus egyházat. Báthory Istvánnak, Erdély fejedelmének és a Lengyel–Litván Államszövetség uralkodójának 1581-ben kiállított királyi alapítólevelével az Academia Claudiopolitana egyetemi státusszal rendelkező intézményként felhatalmazást nyert arra, hogy baccalaureusi, magiszteri és doktori egyetemi fokozatokat adományozhasson. Az említett latin tannyelvű jezsuita akadémiát bölcsészeti és teológiai karokkal rendelkező szerkezettel hozták létre. Később jogi és orvostudományi karokkal bővült. A kiállítás ezt a kezdeti korszakot mutatja be, amely elindította az egyetem fejlődését a napjainkban létező BBTE irányába.
Az oktatás szervesen illeszkedik a város fejlődésébe, így nyomon követhetjük, hogyan indult Kolozsvár látványos fejlődésnek 1541 után, miután a középkori Magyar Királyság három részre szakadt, és létrejött a különálló Erdélyi Fejedelemség. Kolozsvár – Brassó és Szeben mellett – a fejedelemség legfontosabb kézműves központja lett tucatnyi céhhel, több száz mesteremberrel. Földrajzi elhelyezkedése is előnyt biztosított számára, ugyanis olyan fontos utak kereszteződésénél található, amelyek Erdélyt összekötötték Német-, Cseh- és Lengyelország nagy városaival, valamint Havasalfölddel és Moldvával.
1593-ban a városban 7500 lakost írtak össze, a polgárok mellett a városban 1000 szolga és zsellér élt. Kolozsvár egy erős védrendszer által, falakkal, tornyokkal, kapukkal védett város képét mutatta, amely körül három nagyobb külváros, valamint hozzávetőlegesen 150 km²-es birtok létezett. A városban több templom, iskola, ispotály, vagyis kórházi, árva-, aggmen- és szegényházi funkciókat betöltő intézmény, gyógyszertár, fürdő volt. Még a 16. század elején végleges formát nyert a város belső szabályrendszere. A város statútumai pontosan meghatározták a bíró és az esküdtek megválasztásának módját a száztagú tanács által, amelynek tagjait a város teljes jogú polgárai közül választottak. A teljes jogú városi polgárok azok voltak, akiknek ingatlanbirtokuk volt a város területén, amely után adót fizettek. A nemeseknek tilos volt a város területén házat, szőlőst vagy kertet birtokolniuk.
Az 1617-ben kiadott látkép a „kincses várost” az északi irányból mutatja, G. Hoefnagel metszete a város legrégebbi ábrázolása, amelyen felismerhetők a város fontos épületei: a Szent Mihály-plébániatemplom, a domonkos rend temploma és kolostora. A távolban látszik a Szabók bástyája. Ennek közelében emelkedik a 15. század utolsó évtizedeiben Mátyás király akaratából épített ferences kolostor temploma. A templom mellett álltak a jezsuita kollégiumnak és intézményeinek: gimnáziumnak és főiskolának helyet adó épületei. Az 1617-ben kiadott látkép az egyetlen, amelyen láthatók a mai Románia területén elsőként alapított felsőoktatási intézmény épületei.
Érdemes szemügyre venni az ekkor működő középkori intézményeket, melyek igazolják, hogy mekkora figyelmet szenteltek már ekkor a tanításnak. A kolozsvári Szent Mihály-templom keretében működött a 14. századtól kezdve a városi iskola, 1556 után a templomot, a plébániát és az iskolát a város protestáns hitre tért lakói használták. A kolozsvári domonkos kolostort a 14. században alapították, keretében iskola is működött. Elsősorban a rend növendékeit tanították itt, 1556-ban protestáns templommá és városi iskolává alakították. 1603–1605 és 1698–1724 között a kolozsvári jezsuita kollégium székhelye volt. A kolozsvári minorita ferences kolostort Mátyás király alapította 1486-ban. 1556-ban a szerzeteseket elűzték, 1580-tól a kolozsvári jezsuita kollégium székhelye lett. 1603 után a kollégium épületét részben lebontották, és a templomot is a református közösségnek adományozták. A kolozsmonostori királyi alapítású bencés kolostor Erdély legfontosabb katolikus kolostora volt. A 11. században alapították, 1556-ban a kolostort megszüntették, majd épületei és birtokai egy részét 1579-ben az erdélyi jezsuita missziónak adományozták.
A 16. században a reformáció határozta meg egész Európa történelmét. Az egységesen protestánsnak nevezett új keresztény tanítások gyorsan elterjedtek Erdélyben is. Az új tanok hatására a kolozsváriak többsége elhagyta a katolikus egyházat, és a kálvini tanítást kezdte követni, amely többségi felekezetté vált. Miután 1556-ban a városban diadalmaskodott a reformáció, a katolikus egyház intézményeit átvették a protestánsok. A 16. század derekán a katolikus egyház intézményrendszere szinte teljesen megsemmisült. Pár év alatt a katolikus papok hiánya annyira súlyossá vált, hogy meghiúsította a katolikus egyház helyreállításának minden tervét.
Josef Hofreit festménye. Kép: Wikipédia
Báthory István (1533–1586) azon kevés erdélyi főurak egyike volt, akik a reformáció korában hűségesek maradtak a katolikus hithez. A római katolikus egyháznak a fejedelemség területén lévő intézményei újjáélesztését tervezte, majd úgy döntött, hogy katolikus iskolát alapít. A tervet testvérbátyja, Báthory Kristóf segítségével valósította meg. Az új katolikus oktatási intézményt a jezsuita rend papjaira és tanáraira bízta. Előbb egy jezsuita missziót alapítottak a kolozsmonostori ősi bencés apátság épületeiben, ahol 1579. december 20-án megnyitották az 1–3. grammatika osztályokkal rendelkező gimnáziumot. 1581-ben a jezsuita missziót beköltöztették Kolozsvárra, a ferences kolostor üresen álló épületeibe, és kollégiumi rangra emelték. Az intézmény keretei között a középfokú tanítás mellett felsőfokú bölcsészeti és teológiai oktatást is szerveztek, az okirat szövegéből kitűnik, hogy az intézmény olyan kellett legyen, mint a más keresztény országokban létező akadémiák.
A Jézus Társasága, avagy a jezsuita rend egy katolikus szerzetesrend. Alapítója Loyolai Ignác, akit 1622-ben szentté avattak. Az új szerzetesrendet a Szentszék 1540-ben ismerte el, a jezsuiták az engedelmességre, tisztaságra és szegénységre tettek szerzetesi fogadalmat. Fő célkitűzésük a katolikus hit védelme, lelkipásztorkodás, igehirdetés volt, a hitélet felújításának legfontosabb eszköze pedig az oktatás lett. Szakítottak a középkori skolasztikus oktatás hagyományaival, pár évtized alatt egy új iskolatípust hoztak létre, az akkori világ legjobb oktatását biztosították ingyen. Kapuik nyitva álltak a protestánsok és ortodoxok előtt is. Több kontinensre kiterjedő iskolahálózatuk tanterve egységes volt. Intézményrendszere, tankönyvei, ugyanazon rendszerben képzett tanárai biztosították, hogy a végzős diákok tudása hasonló legyen minden iskolájukban, legyen az Erdélyben vagy éppen Franciaországban.
Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek a kolozsvári jezsuita kollégium egyik leghíresebb tanulója. Egy protestáns Bihar megyei nemes fia volt, áttért a katolikus hitre a jezsuita kollégiumban, majd Rómában szerezte meg a teológiai doktorátust. Esztergomi érsekként több oktatási intézményt alapított, ezek között volt a bécsi Collegium Pazmanianum (1626), a pozsonyi jezsuita kollégium (1635) és a nagyszombati egyetem, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem őse. A magyarországi katolikus megújulás vezéralakjaként tartják számon.
A rend szabályzata előírta, hogy minden kollégiumnak saját könyvtára legyen. Kolozsváron az 1578 és 1588 között összegyűjtött könyvtárat részben a régi katolikus intézményektől örökölték, részben pedig az Erdélybe érkező jezsuiták vásárolták meg. 1603-ban, amikor a kolozsvári tömeg lerombolta a kollégiumot, a könyvtár legnagyobb részét megmentették a kolozsvári hatóságok, továbbá Székely Mózes fejedelem. Napjainkban 496 olyan mű létezéséről tudunk, amelyek a jezsuita kollégiumból származtak, és ma a Román Akadémia Kolozsvári Könyvtárában őrzik az utókor számára.
