Rendhagyó hír „rázta meg” nemrég Székelyföld számos iskoláját és óvodáját, ugyanis Zorkóczy Zenóbia színművésznő, alias „Rosszcsont Zénó”, gondolt egy merészet, és „megszökött” otthonról, hogy néhány hónap alatt eljusson 100 olyan településre, ahol „még a madár sem jár”.
Interaktív gyermekelőadásával, amelynek címe: Rosszcsont Zénó jó szeretne lenni, Hargita, Kovászna és Maros megye olyan falvait vette célba, ahova nagyon ritkán, esetleg soha nem jutnak el a gyermekeknek szóló előadások, tekintve, hogy olyan kistérségekről van szó, ahol a tanulók létszáma olykor (értsd: óvodások és iskolások együtt!) nem haladja meg a tíz-tizenöt főt, ráadásul ezek a vidékek általában megélhetési, gazdasági és anyagi gondokkal is küzdenek. A művésznő rendhagyó turnéterve felkeltette a Nemzeti Kulturális Alap kurátorainak is az érdeklődését, akik felismervén a nevelő célú, művészi és kulturális programtervezet fontosságát, támogatást nyújtottak a projekt megvalósításához. Ennek köszönhetően, az előadások mindenki számára ingyenesek voltak, ráadásul, a produkció úgymond „házhoz ment”, tekintve, hogy az iskolák, óvodák épületeiben kerültek bemutatásra.
Ki, vagy mi is az a rosszcsont, tevődik fel a gyerekekben a kérdés, és közös erővel meg is születik a válasz: rosszcsont az, aki nem segít a szüleinek, aki nem készíti el a házi feladatát, aki csúnyán viselkedik a kistestvérével, aki hanyag, hányaveti, pontatlan és meghúzza a macska farkát. Rosszcsont Zénó mindezen tulajdonságokkal rendelkezik, de vajon sikerül-e megváltoznia?
Az előadás minden nézőt személyesen megszólít, senki nem maradhat passzív szemlélő, mindenkinek részt kell vennie az alkotási folyamatban. A gyerekek pedig kicsitől nagyig, lelkesen részt is vesznek a produkció kibontakoztatásában.
Mire jó egy lepedő? Kiderül, hogy bármire, ha kicsit elrugaszkodunk a konvencióktól és szabadjára engedjük a fantáziánkat. Egy lepedővel szellemesdit lehet játszani, de vándorbatyunak sem megvetendő. Pillanatok alatt sátrat rögtönözhetünk belőle, vagy akár ugrókötelet. Lehet utazni is rajta, mert a repülő lepedő amolyan helyi székely invenció, kistestvére a keleti repülő szőnyegnek. Csak éppen rá kell hangolódni a szférák zenéjére, és máris, huss… De a lepedővel bármit és bárkit el is lehet tüntetni egy pillanat alatt, és lehet akár terülj-terülj asztalkám is, amely annyi finomságot kínál, hogy a gyermekek sorba állnak a képzeletbeli fagylaltozó előtt és önfeledten nyalják a láthatatlan fagyikat, vigyázva, hogy le ne csöpögtessék vele a ruhájukat. Vigyázz a torkodra, mert nagyon hideg! – mondják olykor egymásnak.
Az önfeledt, hihetetlenül pörgő, dinamikus játék gerincét Hervay Gizella Kobak könyvének tanmeséi, illetve László Noémi gyermekversei képezik, de az előadás igazi lényege az improvizáció, a helyi, alkalmi lehetőségekre való ráhangolódás, az adott helyzetek, szituációk receptív lereagálása és beépítése a történet menetébe.
Egyfajta pszichológiai mélyfúrás is az előadás: a gyermekek felfedezhetik önmagukban is a rosszcsontság szimptómáit, hiszen ki az, aki soha nem hagyta otthon a számtanfüzetét, ki az, aki még soha nem árulkodott, veszekedett, feleselt? De az előadás katartikus folyamata során mindenki „gyógyítóvá” is válik, hiszen jobbnál jobb ötletek, megoldások, lehetőségek születnek kollektív munkával arra, hogy miként lehet e rossz tulajdonságokat kiköszörülni, és jobbá válni.
A pedagógusok olykor aggódtak, hogy az osztályterem kicsi lesz, vagy az óvodai terem nem felel meg majd az előadás követelményeinek, de ezen aggodalmak alaptalannak bizonyultak, mert Zorkóczy Zenóbia Rosszcsont Zénója úgyis megtalálta a maga helyét: bebújt az asztal alá, felpattant az asztal tetejére, kilépett a játéktérből a nézőtérre, illetve beinvitálta a nézőket a játék terébe, feloldván ezzel a néző és előadó közötti különbséget és távolságot. Mindenki néző és résztvevő egy időben, és mindenki ötlete, hozzászólása, véleménye fontos abban a folyamatban, amely a rosszcsontságtól a megtisztulás, a megjavulás irányába halad.
Élő, lüktető, fordulatokkal teli játék ez az előadás: élmény és ünnep minden néző, minden résztvevő számára. Az ünnepek egyik lényege pedig az, hogy időnként megismétlődnek, és repesve várni lehet, számolván, hogy hányat kell még aludni, amíg újra itt lesznek, elhozván a csodát a mindennapokba.
Reméljük, hogy Zorkóczy Zenóbia színésznő jóvoltából, és a NKA támogatásának köszönhetően ez a csoda is megismétlődhet majd, újra és újra ezen a száz településen, hol eddig „még a madár sem járt”.
 Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 195 éve született és 125 évvel ezelőtt fejezte be földi pályáját. A világ öt kontinensén ismert, virtuózként emlegetett, és Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére, Reményi Antal 1848–49-es honvédszázados. |
 Április utolsó hetében a Kolozsvári Magyar Opera két gyermekelőadást is bemutatott, mindkettőt Toadere-Kovács Dalma vezénylete és elgondolása alapján állítottak színpadra. Az előadás beharangozója szerint Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című gyermekoperáját az elemi osztályosoknak, míg Gaetano Donizetti Don Pasquale operájának egy átalakított változatát az 5–12. osztályos korcsoportnak ajánlották. |
 A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába. |
 Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba. |
 Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve. |
 Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott. |
 Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora. |
 A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem. |
 A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért. |
 Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta. |
 Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely. |
 Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.” |
 Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig. |
 Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából. |
 Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából. |
 |
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás