A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért.
Megszervezték a XIV. Dob-Ban Ritmusfesztivált Csíkszeredában. És hatalmas DobBantás volt. Nemcsak a szervezett műsorok és a koncertek sikerültek a lehető legjobban, hanem láthattuk, ahogy a város, a Mikó-vár udvara ismét megtelik élettel. És egész nap élt: a gyermekek együtt zenéltek a szüleikkel a jamkuckóvá varázsolt pincében, ismerkedtek az ütős hangszerek közel sem mindennapi világával. Valaki elkezdett ütni egy ritmust, egy másik szó nélkül követte. Ismeretlen embereket változatott egy csapattá a zene. Ezt élhette meg az is, aki részt vett délelőttönként Cserey Csaba és csapata dobkörén, ahol ezek a fantasztikus művészek bebizonyították, hogy a ritmus mindenkiben ott van, legyen az kicsi vagy nagy, gyerek vagy felnőtt.
Szépültünk is. Mind a magunk módján, hiszen két szuper kedves és tehetséges lány várta az érdeklődőket, egyikük hennával készült testfestésre, a másik pedig kifejezetten a gyermek igényeire berendezkedve: lépten-nyomon rohant velünk szembe egy kis copfos pillangóarcú kislány, vagy egy tigrissé vált kisfiú.
A záró napon a Learn2Drum dobiskola diákjainak és tanárainak jóvoltából hallhattunk néhány kis produkciót, majd aki szerette volna, ki is próbálhatta a dobfelszereléseket.
De nemcsak a várudvaron zajlottak egész nap a programok, hanem másutt is. Bágyi Balázsnak és Bordás Józsefnek köszönhetően a Szakszervezetek Művelődési Házában folyamatosan szóltak a dobok, ugyanis a fesztivál keretein belül zajlott a VI. Dobmánia Erdélyi Workshop is, ahol ez a két fantasztikus művész tanította az érdeklődőket, hogy minél több műfajban helytállhassanak hangszerükkel.
„Nem tudtam, hogy este buli lesz” – íme, egy mondat, amely biztosan nem hagyta el egy csíkszeredai ember száját sem ezen a hétvégén. A szervezők, az önkéntesek és sok-sok zeneszerető ember vonult végig esténként a városon hangszereikkel, hogy egy dobos felvonulással hívjanak meg mindenkit a koncertekre. És úgy gondolom, aki vevő volt a meghívásra, nem bánta meg.
A 14-ei koncertsorozatot az Urban Tribal Band indította el, majd a KatanaTrio és a Free Connection következett, az estét pedig Dörnyei Gábor Sextetje zárta, ahol olyan művészeket láthattunk a színpadon, akik nemcsak Európában népszerűek, hanem az egész világon is elismerik tehetségüket. Dörnyei Gábort a világ tíz legjobb dobosának egyikeként tartja számon a DRUMEO. A csapat basszusgitárosa Laurence Cottle volt, aki olyan zenészekkel lépett már fel, mint Eric Clapton és a Black Sabbath. A szaxofonon Roberto Manzin volt hallható, akit széles körben Európa legjobbjának tekintenek. Zongorán Balogh Zoltán játszott, aki második helyezést ért el a floridai Jacksonville-i Jazz Zongoraversenyen, mellette ikertestvérét is hallhattuk, aki sok más elismerés mellett elnyerte a Montreaux Jazz Guitar verseny első díját. Az énekesnő pedig nem más volt, mint a kiváló művész, Noemi Nuti.
Méltóképpen zárult tehát 15-én a fesztivál. Szabó Zsolt Quintetje után Bordás Józsefet is hallhattuk a színpadon, utána a Funkorpration csapott egy hatalmas bulit. Őket követte a Shádé Rémusz Banda, általuk három nemzedék állt színpadra, és kápráztatta el a közönséget olyan tánctudással, amelyre azt mondhatjuk: erre születni kell. Végül jött a Besh o droM. És mindenki hagyta a padokat, székeket, felállt és táncolt. Majd visszatapsolták őket, és újra. Majd újra. És azt hiszem, sokan, miután hazamentek, rákerestek az együttesre valamilyen zenelejátszó platformon, és folytatták.
Majd jöttünk mi. Mi mindannyian, hiszen bárki, aki a koncertek után még nem akart kiesni a ritmusból, megfoghatott egy hangszert, és játszhatott. Zörgők, dobok, bármi, amihez nem tudás kellett, csak lendület és jókedv. Minden este ez volt a záróakkord: az örömdobolás.
A fesztivál az Agora Alapítvány szervezésében zajlott, de Csíkszereda Polgármesteri Hivatalától, a Hargita Megyei Kulturális Központtól és Magyarország Főkonzulátusától is sok segítség érkezett. Köszönet illeti továbbá mindazokat, akik valamilyen formában segítettek a szervezésben és a fesztivál megvalósításában. Külön hála a két remek helyszínért, amelyet a Szakszervezetek Művelődési Háza és a Mikó-vár biztosított.
A XIV. Dob-Ban Ritmusfesztivál szervezői és fellépői idén is kitettek magukért. Várjuk a következő nyarat, hogy újra átélhessük, de addig is tapsoljunk, csettintgessük, doboljunk a lábunkkal és a dobokon, mert a ritmus tényleg ott van mindannyiunkban.
 A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába. |
 Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba. |
 Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve. |
 Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott. |
 Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora. |
 A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem. |
 Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta. |
 Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely. |
 Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.” |
 Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig. |
 Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából. |
 Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából. |
 Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban. |
 Tóth-Páll Miklós Bánffy Miklós és Ezüstfenyő-díjas színművész, az Ady Endre Társaság elnöke és csapata tizennégy alkalommal ajándékozott meg bennünket a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozattal. Ennek köszönhetjük, hogy Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekes 2020. január 24-én harmadik alkalommal lépett fel Szatmárnémetiben. |
 Székely Csaba maga mondta, színdarabjai írásakor különösen érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák, illetve bármiféle – családi, társadalmi – hatalmi mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza. A Semmit se bánok főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. De a mű nem az ügynökkérdést tárja fel. Elsősorban a bűn és bűnhődés, a bűn és megbánás témáit járja körül, azt, hogy a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak a mára, ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne marad-e örökre. |
 |
A sisunak egy másik történelmi gyökere is van, amely a finnek anyatermészettel ápolt szoros, bensőséges viszonyában keresendő. Egy olyan országról beszélünk, amely az Északi-sarkkörön fekszik, és ahol több mint két hónapon át nem kel fel a nap. A gyéren lakott tájak, az érintetlen vadon, a havas fenyvesek és végtelen tavak messzi világában kompromisszumokat nem ismerő kapcsolat alakul ki ember és természet között. A kemény időjárás megtanította a finneket arra, hogy ne várjanak a következő pillanatig, hanem most cselekedjenek. Míg bennünket a túl hideg vagy a túl meleg gátol meg a cselekvésben, addig ők a „nincs rossz idő, csak rossz ruházat” elvét követve használják ki az élet és évszakok nyújtotta lehetőségeket.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás