Kezeinkkel bármit ki tudunk fejezni. A bábosnak a kezében van a csoda. A fantázia szárnyalása fürgévé és rugalmassá tesz.
A bábjáték elsősorban a kéz művészete, akár csupaszon, vagy csak az árnyékával is lehet bábozni. A kész bábut is a kezünkre húzzuk és mozgatjuk, irányítjuk az őt fenntartó pálcákat, drótokat, fogantyúkat. Szintén kézzel emelgetjük a bábot mozdító szálakat. A kéz jelentést hordoz formájával, mozdulataival, energiájával, ritmusával. Érzéseket fejez ki és érzéseket ébreszt a nézőben. Történeteket képes megeleveníteni, elmesélni, közölni.
A kéz az emberről is sok mindent elárul. Képesek vagyunk jellemezni valakit a kézfogásáról, kezének alakjáról. Megszeretjük, vagy antipatikusnak érezzük attól függően, hogy milyenek a gesztusai, a kézfogása, milyen a keze. Van, aki órákig szépíti kezeit, más külön eljár egy szalonba, ahonnan kilépve erősebb lesz az önbizalma, szebbnek látja önmagát és a világot. Kezünket vizslatva a jós az egész életünkről, sőt, a jövőnkből olvas.
Örök érvényű, egyetemes kézjelek egész sora népesíti be a földkerekséget. A két feltartott tenyér, a parancsolóan határozott kézjelből nem csak az emberek, de a kutyák és macskák is értenek.
A kéz gyönyörködtetni tud ritmikus mozdulataival, virtuóz játékával muzsikál, de ugyanúgy képes gyógyítani, szenvedélyesen szeretni, vagy fájdalmat is okozni. A sebész, a bűvész, a színész, a zenész, a zsebtolvaj ügyessége, szakmai sikere kézügyességétől is függ. Vagy említhetnénk a vízszerelőt, a fogorvost, az ékszerészt, akikhez azért fordulunk segítségért, mert tudjuk, hogy „aranykeze van”. Olyan kincse, melyet bizonyos esetben milliókra biztosít, vagy csak egyszerűen óvja, megbecsüli és nem utolsósorban: fejleszti.
K. Sz. Sztanyiszlavszkij jegyzi meg A színész munkája c. könyvében, hogy: „… a színésznek még fontosabb az otthoni gyakorlás, mint bármely más művésznek. Az énekesnek csak a hangját s lélegzetvételét, a táncosnak testi gépezetét, a zongoristának a kezét kell foglalkoztatnia, nem beszélve a fúvóhangszerek művelőiről, akik nemcsak kezükkel, hanem tüdejükkel is dolgoznak, a színész viszont kezével, lábával, szemével, arcával, mozdulataival dolgozik, plasztikát, ritmikát kell, hogy gyakoroljon s az egész bőséges feladatkört, ami kiképzésével jár. (…) Sőt ismerek egy sebészt (a sebészet is művészet), aki szabad óráiban a legfinomabb bonyolult kínai játékkal foglalkozik. Teázás közben, beszélgetések alkalmával, egy csomóból szabad szemmel alig látható tárgyakat válogat, hogy »gyakorolja a kezét« – mondta.” (Sztanyiszlavszkij, 1988, 94)
Túl az alkati adottságokon, kezünk kifejezőereje fejleszthető. A velünk született képességeink minden esetben előnyt jelentenek, de a kezünk ügyessége, kifejezőereje a bábos esetében mesterségbeli technikai követelmény, amelyet kitartó gyakorlással igen magas fokra lehet fejleszteni. Egy ilyen folyamat fontosabb állomásai a következők:
– a kezünkkel való ismerkedés, kezünk tulajdonságainak (előnyeinek, hátrányainak) tudatosítása,
– az előnyös tulajdonságok (rugalmasság, gyors, apró, finom mozdulatokra való képesség, hajlékonyság, izomkoncentráció stb.) fejlesztése,
– a zavaró körülmények (merevség, koordinációs problémák, rugalmatlanság stb.) enyhítése, korrigálása, legjobb esetben kiküszöbölése, a korlátok tágítása.
Egyszerű gyakorlatok elvégzésével, ismétlésével, rendszeres kéztornával olyan formába hozzuk kezünket, hogy bármilyen animációs feladatot el tudjunk végezni. Ha ez a tudás egyszer a „kezünkben van”, utána már csak frissen kell tartanunk, mint ahogy például a zenész skálázással, ujjgyakorlatokkal tartja karban keze mozgékonyságát, de a bűvész rövidke produkciója mögött is rengeteg munka, gyakorlás áll.
„Rodolfó, a közismert kiváló bűvész, egy alkalommal elhozta kislányát a bábszínházba. Érdeklődésére a szünetben megmutattuk a színpadot és a bábukat. Mutattunk néhány bonyolultabb mozgást, és hosszas beszélgetés közben többször megállapította: »Nem is tudtam, hogy mi ilyen közeli rokonszakmában dolgozunk. Nektek is nagyon kell vigyáznotok a kezetekre, és rengeteget kell gyakorolni, mert sok finom, apró mozdulatból tevődik össze a nagy egész. És egy rossz mozdulat a darabban, vagy a figura jellemében helyrehozhatatlan kárt okozhat.«” – írja A bábmozgatás iskolája c. munkájában Óhidy Lehel.
A bábosnak két szíve van
A bábosnak szó szerint is és átvitt értelemben is a „kezében van a csoda”. A csoda létrejötte rendkívül finom, alig érzékelhető tényezőkön múlik. Az illúzió megteremtése a szakmai tudás eredménye is, tehát ezt a tudást fejleszteni, csiszolni szükséges. A bábunak (a fizikai értelemben vett mozgatásán túl) az őt mozgató bábos érzéseinek kifejezőeszközévé kell válnia. Ezeket az érzéseket a kézmozdulatok hozzák felszínre.
Obrazcov így fogalmaz: a bábosnak két szíve van – egy a mellkasában, egy a tenyerében. Költői és egyben rendkívül képszerű megfogalmazása a bábozás lényegének. A dobogó szív az élet jelképe, éppen ezért az animált bábu szívének is működésbe kell lendülnie.
Gyakorlatilag egy súlypontátvitelt kell megtennünk: az érzések, az energia, a ritmus, a gondolatok, a kifejezőerők, az érzékszervek központja mind-mind áttevődik a kézbe. Még egyszerűbben fogalmazva: ezen a ponton keresztül tapasztalom meg a világot, és az „én” ezen a ponton keresztül megy ki a világba. Ez lesz a kapu az én és a világ között.
A legegyszerűbb hétköznapi cselekvés is átbillenhet animációvá. Egy üres műanyagpalackot vegyünk kézbe, és gondolkodás nélkül, automatikus mozdulatokkal nyissuk ki, zárjuk vissza, majd tegyük le. Ismételjük meg minimum ötször, majd egy adott pillanatban kezdjük el élvezni a mozdulatokat. A kezünk váljon kíváncsivá, kezdjen figyelni a részletekre, a palack reakcióira. Arra, hogyan nyílik a kupak, ha türelmesen nyitja, és hogyan viselkedik, ha ideges kéz nyúl hozzá. A kezünk keljen önálló életre, azaz ne feledkezzünk meg a súlypontátvitelről: nem a mimikánkon, a testünk többi részén keresztül keressük a kapcsolatot a tárggyal, hanem kizárólag a kezünkkel, amely most megszemélyesül. Félős Kéz indul bizonytalanul a palack után, majd kapcsolatba lép vele óvatosan, tele kételyekkel. Vidám Kéz felszabadultan játszik, örül a sikernek, annak, hogy levette a kupakot, majd visszatekeri. Dühös Kéz, Kíváncsi Kéz, Fáradt Kéz, mindannyian élik saját életüket, másként viselkednek, mozognak, cselekszenek. A Kéz minden gondolatot, érzést mozgással fejez ki. (A palackon és nyitásán kívül kísérletezhetünk bármilyen más tárggyal és cselekvéssel.)
Kéztorna
A kéz a száj mellett testünk másodikként kialakuló nagy érzőközpontja. A veleszületett adottságok különbözők, de a kéz ingerérzete, a tenyér és az ujjak ügyessége, fogó és tapintó érzékelése kisgyermekkorban játékokkal fejleszthetők. Mondókás tenyeres játékok a Kerekecske, gombocska. Tapsoltatónak bármelyik mondóka vagy ritmusos szöveg jó. Pl.: Töröm-töröm a mákot / Sütök neked kalácsot / Uccu tolla motolla, / Neked adom Boriska. A kézfejen kevesebb az idegvégződés, ezért kellemes érzés a Csip-csip csóka, vak varjúcska-játék. Az ujjak fejlesztésére sodorgató játékokat, vagy elnevező megszámláló nyitogató mondókákat játszunk, pl.: Ez elment vadászni. Mindezek a mondókák a tenyéren, kézfejen, az ujjakon többletingereket keltenek, amelyek feszültséget teremtenek, majd hirtelen feloldódnak egy meglepetéssel. Ez a meglepetés lehet hónaljcsiklandozás vagy fantáziajáték (a varjúk elhessegetése), humoros fordulat, ritmusváltás.
Ugyanezekre a mozgás- és testérzékelést fejlesztő játékokra emlékeztetnek azok a gyakorlatok, amelyekre a bábosnak szüksége van. A kéztorna-gyakorlatok lényege és célja, hogy ujjaink mozgékonyságát fokozzuk, és egymástól függetlenítsük. Például a kesztyűs bábok legtöbbjénél a gyűrűsujj be van hajlítva, rátapad a tenyérre. Ez a pozíció megmerevíti, görcsössé teszi a többi ujjat és a tenyér izmait, korlátozva a kéz mozgásszabadságát. Ezek elkerülésére mozgásba kell hoznunk olyan izmokat is, amelyeket a hétköznapi életben egyáltalán, vagy csak nagyon ritkán veszünk igénybe. A hüvelyk- és a mutatóujj általában a függetlenebb, mozgékonyabb, mert a hétköznapi életben többet és változatosabban használjuk. A kéztorna tulajdonképpen a többi ujj azonos ügyességi és mozgékonysági szintre való tudatos fejlesztését jelentik. Például fordítsuk bal kezünket tenyérrel kifele, és hajlítsuk be a hüvelykujjat, négyest mutatva az ujjainkkal. A jobb kezünket tenyérrel magunk felé tartva, mintha lelőnénk a négyest mutató kezünket (a mutató ujj a bal kéz fele van vízszintesen kinyújtva, a hüvelyk kinyújtva felfele, a többi három ujj a tenyerünkbe zárva). A két kéztartást cserélgessük többször egymás után. Ne siessük el, ne kapkodjunk, törekedjünk a pontosságra és arra, hogy az ujjaink egyszerre érkezzenek a kívánt helyzetbe.
Fantáziafejlesztés kézgyakorlatokkal
A bábos játékának minősége és hitelessége szoros összefüggésben van fantáziájának szabadságával. A fantázia fejleszthető képesség, azaz felébreszthető, feléleszthető. „Minél több időt és energiát fordítunk tudatos fantáziafejlesztő munkára, mellyel képzelőerőnket fejlesszük, annál hamarabb fog képzelőerőnk tudattalanul szolgálni bennünket – anélkül akár, hogy észrevennénk működését. Figuráink maguktól fognak növekedni és fejlődni, miközben mi látszólag nem is gondolunk rájuk, mialatt éjszaka álomtalanul alszunk, vagy éppen álmainkban. Azt is észlelni fogjuk, hogy egyre gyakrabban gyúl lángra bennünk az ihlet szikrája, és egyre tartósabban ég.” – írja A színészhez – a színjátszás technikájáról c. könyvében M. Chekhov.
A képzeletnek akadálytalanul kell szárnyalnia, mert ez a képesség a jó koncentrációval együtt technikailag rugalmassá és fürgévé teszi a bábost. A fantáziagyakorlatok végzésekor ne akarjuk az egész történetet már az első perctől kigondolni. A gondolkodás jellemzője, hogy fogalmi, a fantázia viszont ezzel ellentétben képszerű. A fantáziában is jelen vannak a fogalmak, gondolatmenetet is alkotnak, de csak kísérő, egybekapcsoló szerepük van. A hajtóerő: a fantáziaképek sora. Ha például az ismétlődő madárrepülés-mozgás az egyetlen részelem, amivel a képzelet rendelkezik egy gyakorlat elején, ha ebbe kapaszkodunk, és kivárjuk a következő fantáziaképet, akkor kikerüljük a sablonok megjelenését, s időnk marad a képalkotásokra.
Álljunk fel, két tenyerünkkel formáljunk meg egy tojást. A tojásban megszületik a kismadár, a tojás lélegezni kezd, majd megreped, és kibújik belőle a kismadár. Ekkor már nincs tojás, hanem egy pici madarunk van: az első ujjpercekben keresztezik egymást a mutatóujjak. A madár lélegzik, mozgatja szárnyait, repülni próbál. A továbbiakban mindenki saját ritmusában, fantáziája által szőtt történetének megfelelően növeszti maximális méretűre a madarát. A két kéz az ujjperceknél, a csuklónál és a könyöknél érintkezik, így a szimmetrikusan elhelyezkedő, a hullámzó mozgást végző ujjrészek, ujjak, kezek, avagy felkarok alkotják a madár szárnyait. Figyeljünk arra, hogy a madár fejlődése folytonos legyen. A ritmus és energiaváltozások a hitelesség, a létező belső történet jelei. Madarunk emberi tulajdonságokkal rendelkezik: fél, boldog, kíváncsi, gonosz, bizalmatlan stb., miközben felnő, erősödik, lát, lélegzik. Nézzük őt, figyeljük a fejlődését. Ha igényeljük a kapcsolatot más madarakkal, akkor közösen is játszhatunk. Lehet hangokkal kísérni a mozgást, vagy zenére is játszhatunk. Kezeljük úgy a kezeinket, mintha igazi színészek lennének: kipróbálhatjuk, hogyan elevenednek meg, ha kisminkeltük, felöltöztettük őket, mit mondanak, és hogyan szólalnak meg.
A fotók a szerző felvételei. Színészek: Udvari-Kardos Tímea és Ferencz Nándor
