Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A Siculus Táncdalfesztivál

Írásunkban egy kevéssé ismert könnyűzenei eseményről, a Siculus Táncdalfesztiválról írunk. Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.

A kommunista diktatúra idején – ellentétben napjainkkal – a cenzúra nem fogadta el, illetve nem engedélyezte bármilyen zenei mű elődadását. Erről Lőrincz Ildikóval, a mai fesztiválok szervezőjével beszélgettünk.




Siculus Táncdalfesztivál az 1970-es években. Kép: Marx József hagyatéka

– Honnan származik a fesztivál ötlete? Ki álmodta meg, is mi volt az indíttatása?

– A hatvanas évekre már kialakultak a román szocialista kultúra alapjai, az összes művelődési tevékenységet az állam finanszírozta, ez egyben azt is jelentette, hogy a közművelődés teljes egészét ellenőrzése alatt tartotta. Az 1968-as megyésítés után Székelyudvarhelyen is a város közművelődési életét a helyi pártbizottság propagandatitkára, egyben a Művelődési Ház igazgatója és a néptanács elnökhelyettese, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) titkára irányította. A Siculus Táncdalfesztivál ötletét és megszervezésének jóváhagyását tehát a székelyudvarhelyi városi KISZ-titkár, Pakot József és a Művelődési Ház igazgatója, Csiszár Antal harcolta ki, és ők szervezték meg 1970-től az 1973. évi betiltásig négy alkalommal. Az ötletgazdák tehát az akkori Székelyudvarhely municípium KISZ-bizottsága és a helybeli ifjúsági klub vezetői. Ők voltak, akik 1970-ben, az első fesztivál szervezését megelőzően körbejárták Erdély nagyobb városait, megkeresték azokat, akik könnyűzenével is foglalkoztak, gyűjtötték a neveket és a véleményeket. Azokat az együttesek, énekeseket célozták meg a Siculus Táncdalfesztivál lelkes szervezői, amelyek/akik csak eredeti, erdélyi magyar szerzeménnyel dobogóra léphettek. Az volt a tervük, hogy nemcsak az előadó zenekarokat, hanem külön a dalokat is versenyeztessék. Ez adta a fesztivál eredetiségét, ez tette valódi erdélyi magyar fesztivállá. A szervezők az országos trendtől eltérően több stílus számára is lehetőséget biztosítottak, és ezeket külön kategóriánként értékelték. Műfajilag három jelentősebb stílus­irányzatot különítettek el: a folkot, a tánczenét és a beatet.

 

– Kik voltak a fellépők, kiket vagy kit kedvelt a legjobban a közönség?

– Főként azokat sorolnám fel, akiket az első négy fesztiválon díjaztak. 1970-ben a tizenegy bemutatkozó zenekarból a helyi Siculus együttes, a nagykárolyi Ifjúság együttes és a székelyudvarhelyi Szabó Edit részesültek díjazásban. 1971-ben a csíkszeredai ­Saepya, a nagyváradi Metropol, az aradi Ypsilon, a szatmári Rytmik együttesek is felléptek, a Siculus-díjat a nagyváradi Concorde, a szatmári Zephir, és a székelyudvarhelyi Silay Edit énekes kapták. 1972-ben nevezett be a legtöbb zenekar, a 18 fellépő dalaival az akkori állami lemezkiadó, az Electrecord nagylemezt adott ki, úgynevezett 33-as LP-t adott ki SICULUS ’72 címmel. Ez volt az első olyan hazai magyar könnyűzenei lemez, amely már nemcsak szerelmes táncdalokat, hanem rockzenét (Metropol együttes) és akusztikus hangszerekkel kísért folkot (Búgócsiga, Józsa Erika és Horváth Károly folk-kettős) is tartalmazott, kizárólag eredeti, itthoni szerzeményeket. A fellépők és díjazottak közül megemlíteném a nagykárolyi Dianos-II-t, a marosvásárhelyi Lyra zenekart vagy a szatmári Zephirt, a szovátai Sympatia együttest, illetve a nagyváradi Metropolt. A Román Televízió magyar adása élőben közvetítette a fesztivált Boros Zoltán zenei szerkesztő jóvoltából, aki az első fesztivál óta felkarolta ezt a rendezvényt. 1973-ban 12 együttes, 14 szólista és 25 dalszerző mutatkozott be az egész országból, a legtöbben Nagyváradról érkeztek. Ezen a fesztiválon a baróti Zakariás Attila szólista, a kolozsvári Győri László szólista, szerzeményéért Horváth Károly, a baróti Harmat együttes (Zakariás Erzsébet és Zakariás Attila), valamint a nagyváradi Metropol együttes részesült díjazásban. Ezeket az előadókat stúdióba hívta az országos televízió, felvételek készültek, így a zenekedvelők szélesebb körben is megismerhették dalaikat.




Szakmai fórum a Siculus Fesztivál 2018-as kiadásán

– A szervezők mi alapján választották ki a fellépőket, hányan neveztek be?

– A benevezés feltétele minden Siculus Táncdalfesztiválon a saját zenei szerzemény bemutatása volt. Magyar nyelvű dalokkal nevezhettek be az együttesek és egyéni előadók. 1971-től már volt előzsűrizés, tehát szakmai zsűri értékelte a beérkező dalokat, ez a szakmai zsűri állította fel a szakmai-minőségi mércét, ami alapján díjaztak. A fesztivál a fellépők számára ismertséget hozott, a közönség új zenekarokat ismerhetett meg, a díjazottak számára pedig rádió- és tévészereplési lehetőséget jelentett, ami akkoriban hatalmas elismerésnek bizonyult. A szakmában elismert zsűri értékelte a benevező együtteseket, a zeneszerzőket és az előadókat. A fellépők száma évről évre gyarapodott egészen a fesztivál betiltásáig.

 

– Milyen volt a fesztivál fogadtatása a közönség körében?

– Akkoriban olyan egyedi erdélyi magyar kezdeményezés volt, amely egyrészt hatással volt a fiatalok zenei ízlésére, azt a jó irányba „terelte”, ugyanakkor megpezsdítette egy kisváros művelődési életét, ami talán a legnagyobb nyereség volt. Évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a székelyudvarhelyi fesztivál. Egy idő után a hatalom nem nézte jó szemmel a már-már nyugatias légkörű rendezvényt, és a megye propagandatitkára 1974-ben rendszerellenesnek minősítette, és megszüntette, ezért volt az 1973-as az utolsó a múlt rendszerben. Ez sajnos, nagyon sok zenekar felbomlásához vezetett, de a legnagyobb veszteséget a romániai magyar könnyűzenének okozták.

 

– Miért kellett 17 évet várni az újrakezdésig, és az 1973. évi fesztiváltól miért kellett összesen 45 esztendőnek eltelnie, hogy a sorozat újrainduljon?

– 1989 decembere előtt az akkori rendszer nyomása és szekushálózati ellenőrzése nem tette lehetővé többé a Siculus Táncdalfesztivál megszervezését. Az egykori szervezőket félreállították tisztségükből, minden újabb hasonló kezdeményezést csírájában elfojtottak. 1990-ben, a rendszerváltást követően a Művelődési Ház akkori igazgatója, Sinka Ignác, aki maga is zenész volt, a frissen alakult városvezetést pár társával együtt könnyen meggyőzte, hogy folytatni kell azt, ami 1973-ban megszakadt. A fesztivált meghirdették, megszervezték, és helyi zenekar is szerepelt a fellépők közt: az Európa Hátsó Udvara díjat is nyert az 1990-es fesztiválon. Azonban a következő évben a helyi tanács pénzhiányra hivatkozva már nem szavazta meg újra a Siculus Fesztivál megszervezését. Ami valamikor összefogással és jórészt önerőből működött, azt az „új világban” már nem tudták működtetni. Csak jóval később, 2018-ban sikerült újra feléleszteni a Siculus Fesztivált, folytatva a hetvenes években kialakult szellemiséget és igényességet. A folytatást a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont akkori vezetője kezdeményezte, ennek az intézménynek az égisze alatt valósult meg a hatodik, a hetedik és a nyolcadik fesztivál sora, partnerségben az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanáccsal.

 




Pillanatkép a 2020-as Siculus Fesztivál nagyszínpadáról

A fesztivál újrakezdéséről Sinka Ignáccal beszélgettünk.

 

– Hogyan sikerült újraindítani 1990-ben a fesztivált?

– Akkoriban zenei szakirányító voltam, az volt az elképzelésem, hogy minden ugyanolyan legyen, mint ’74-ben, amikor a hatósági tiltás miatt a sorozat megszakadt. A városvezetést nem kellett különösebben győzködni, mert a régi társaság éppen akkor cserélődött le, és mindenki egyetértett azzal, hogy újra kellene indítani a fesztivált.

 

– Miért tiltották be ’74-ben?

– Azért tiltották be, mert igen népszerű lett. Országos szinten hatalmas megmozdulást eredményezett, és féltek tőle az akkori állambiztonsági szervek. Már a fesztivál elnevezése is vörös posztó volt abban az időben. Azt rebesgették, hogy a Siculus Táncdalfesztivál felülmúlta a Fekete-tenger pari Mamaián szervezett állami könnyűzenei találkozót, s hogy a székelyföldi eseménynek nagyobb volt a sikere, mint a tengerpartinak, utóbbi szervezőinek tehát szúrta a szemét.

 

– Én ezt azért nem értem, mert ha ilyen népszerű volt a Siculus Táncdalfesztivál, akkor annak anyagi szempontból is eléggé kedvező volt a hatása.

– Így van, de akkor ez nem szá­mított.

 

– Kiknek a segítségével sikerült az akkori indulás?

– A legnagyobb segítséget Csiszár Antal nyújtotta, aki korábban a Siculus Táncdalfesztivál igazgatója volt. Pakot József KISZ-titkár is segített, neki köszönhetően közvetítette a Román Televízió bukaresti magyar adása a fesztivált.

 

– Ön is zenész volt. Fellépett a fesztiválon? Milyen zenéket játszott?

– Együttesem nem volt. Énekeltem kórusban, népzene együttesben, népszínházban, különféle kabarékban könnyű zenei számokat énekeltem, tehát elismert énekes voltam. Énekhangom révén felléphettem volna a fesztiválon, de nem tettem, mert a szervezéssel voltam elfoglalva. 1990-ben a fesztivált az Európa Hátsó Udvara nevű együttes nyerte meg. Voltak érdekességek is. Egy marosvásárhelyi zenekar vezetője 1990-ben olyan könnyűzenei számmal nevezett be, amivel 1974-ben is jelentkeztek, de az akkori eseményt a hatóságok nem engedélyezték. A dalt 1974-től 1990-ig a fiókban tartotta, amikor újra elküldte a fesztiválra. A másik érdekesség az volt, amikor meghívtuk a testvérvárosunk, Békéscsaba egyik híres rockzenekarát. A srácok el is indultak, teljes felszereléssel, de a határon nem engedték át az erősítőket, a hangszórókat, amiket ott kellett hagyniuk. Megérkeztek gyakorlatilag üres kézzel, szerszámok nélkül, de itt, Udvarhelyen a zenekarok a sajátjukból összeadták azt, amire szükség volt, és a csabaiak azzal koncerteztek meghívottként, versenyen kívül a fesztiválon. A másik emlékezetes élmény az volt, amikor a ’70-es években a Siculus Táncdalfesztiválnak is köszönhetően ismertté és elismertté vált előadók közül Kisfalusi Bálint – a szatmárnémeti színház később Magyarországra kitelepedett színművésze – a meghívásunkra eljött Székelyudvarhelyre, és gyönyörű vers­összeállítással kedveskedett a helyszínt zsúfolásig megtöltő közönségnek. Előadásának az volt a címe, hogy: Főhajtás az itt maradottaknak. Senki sem tudta, hogy nem zenével fog fellépni. Valószínűleg soha nem tudta feldolgozni, hogy kitelepedett, s ezzel a műsorral rótta le az erdélyi közönség iránti „adósságát”. A másik érdekesség és szerintem nagyszerű dolog az volt, hogy a zsűribe nagyjából ugyanazokat az embereket hívtam meg, akik a hetvenes évek fesztiváljain is ott voltak: Pakot Józsefet, Gyarmathy Pált, a tanítóképző zenetanárát, a kitűnő zenészt és zeneszerzőt, Kaisler Lászlót, aki a fesztivál himnuszát írta a ’70-es években. Itt volt Boros Zoltán, a Román Televízió bukaresti magyar adásának az akkori főszerkesztője, Borbély Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. Ők mind zsűritagok voltak. Úgy emlékszem, Baán Miklóst is elhívtam, ő is nagyon sokat zenélt, udvarhelyi zenetanár volt. Ezt az egy fesztivált sikerült megszervezni 1990-ben, aztán visszakerültem a tanügyi pályára. A következő fesztiválra is megérkeztek a benevezések, de Művelődési Ház akkori vezetője pénzhiány miatt visszamondta az eseményt, amit csak 2018-ban sikerült újraindítani.




Caption

A Siculus Táncdalfesztivál néhány jellemzője

Elmondhatjuk, hogy ahány fesztivál létezik, annyiféle a szervezés és a kivitelezés. A fesztivál viszont nemcsak az 1970-es években számított egyedinek, különlegesnek, hanem mai szemmel tekintve sem mindennapi. A fesztivál ugyanis nem pusztán egy zenei rendezvény, hanem tehetségkutató is egyben. Számos feltörekvő erdélyi zenekar hírnevét alapozta meg, sokan a fesztivált követően váltak ismertekké, népszerűekké a zenei berkekben.

Az is érdekes, hogy a fesztiválon fellépő előadók nem maguktól jelentkeztek, hanem megkeresték őket: szerepeljenek az eseményen. Ez ritkaságnak tekinthető napjainkban is, amennyiben gyakorlatilag ismeretlen előadókról van szó.

A fesztivál megrendezésének körülményei sem mindennapiak. Az 1989 előtti, kommunista rendszer erősen akadályozta a fesztivál létrejöttét, komoly munka előzte meg annak jóváhagyását. A Siculus Táncdalfesztivál későbbi betiltása jól mutatja, mennyire ment szembe az elképzelés az akkori rendszerrel.

A mindenkori szervezők a fesztivál koncepcióján az idő múlásával nem változtattak, hanem igyekeztek megőrizni az eredeti alapállást. Ezt jól mutatja az is, hogy sok évvel később is igyekeztek fesztivál eredeti arculatát visszahozni.

Zenei rendezvények, fesztiválok esetén gyakran találkozhatunk különböző szabályokkal, amelyeknek a betartása feltételezi a részvételt. A Siculus Táncdalfesztiválon való részvétel is szabályokhoz kötött, amelyek igazán egyedinek számítanak, és az 1970-es években is kimondottan annak számítottak. A kizárólag magyar nyelvű produkciók teljes mértékben rendhagyóak voltak, az előzsűrizés és a szakmai zsűri sem számít mindennaposnak még napjainkban sem.

Talán a legegyedibb vonása a fesztiválnak az a stílusirányzatok elkülönítése. A folk, a tánczene és a beat különválasztásával és azok külön értékelésével a különböző műfajokat nem versenyeztették egymással, így nem eshetett meg, hogy azonos szempontok szerint értékeltek teljes mértékben eltérő produkciókat. Ez a székelyföldi esemény tekintetében nemcsak régen bizonyult egyedinek, hanem napjainkban is az. A fellépőknek így sokkal nagyobb esélye volt hírnévre, elismertségre szert tenni, mint azokon a mai fesztiválokon, amelyeken a fellépők nincsenek kategóriákra osztva.

A Siculus Fesztivál mai jelentősége

A Siculus Fesztivál mai fontossága abban áll, hogy utat és lehetőséget nyitott az erdélyi magyarság számára olyan kulturális esemény meghonosítására, amelyre a korábbiakban az akkori román politikai rendszerben nemigen volt példa. Az akkori politikai rendszer különösen fontosnak tartotta a nemzeti kisebbségek erőszakos asszimilálását, így az ott élő magyarság tekintetében is a kulturális örökség megőrzésére irányuló legkisebb ellenállást is büntették. Az 1970-es évekbeli Romániában a közmédiát és a művelődési lehetőségeket államilag felügyelték, csak az akkori vezetés által elfogadott és támogatott tevékenység kaphatott teret a megjelenésre, a bemutatásra, kulturális eseményeket is ennek figyelembevételével lehetett megtartani, szervezni.

A Siculus Fesztivál erősítette az igényt, hogy szükség van a magyar nyelvű dalok írására. Ez az együvé tartozás érzését erősíthette és erősíti ma is, hiszen bármely kisebbségben élő közösség számára fontos saját hagyományainak, kulturális értékeinek, anyanyelvének megtartása és továbbörökítése a következő nemzedék számára. Tevékenységükkel tudatosították az anyanyelv megőrzésének fontosságát.

Bár a rendezvényt hatósági beavatkozás nyomán hosszú ideig nem tarthatták meg, a rendszerváltás utáni új viszonyok ismét teret adtak a fesztivál megszervezésére. 2018-ban indult újra a Siculus Fesztivál sorozata, azzal a szándékkal, hogy jövőbeni megtartását állandósítsa. Ez annyira komoly törekvésnek bizonyult, hogy 2020-ban, a kialakult világjárvány közepette is megszervezték, természetesen az egészségügyi szabályok betartásával.

A rendszerváltást követő mai politikai rendszer már szabadságot és lehetőséget ad a Siculushoz hasonló jellegű fesztiválok megtartására, szervezésére. Más, hasonló értéket képviselő tehetségkutató versenyek is megjelenhettek, így például Romániában népszerűvé vált a Legszebb Erdélyi Magyar Dal elnevezésű, szintén zenei tehetségkutató verseny is. A LEMD számára fontossá vált, hogy a kisebb jellegű tehetségkutató versenyek mellett egy olyan, Erdély egész területét lefedő lehetőséget teremtsen, ahol minél több magyar nyelvű zenei alkotás képviseltesse magát, és lehetőséget teremtsenek a tehetséges zenészek és zenekarok közönség előtti bemutatkozására. Ilyen jellegű tevékenységet folytat az Öröm a zene! tehetségkutató kezdeményezés is. Mindezek folytatják, sőt kibővítik, kiegészítik a Siculus által megkezdett kezdeményezést.

Mind a megújult és újjászületett Siculus Fesztivál, mind a LEMD tehetségkutató versenyek megtartották azt is, hogy az eredeti Siculus Táncdalfesztiválhoz hasonlóan a versenyeken különféle zenei kategóriák képviseltethetik magukat, mégpedig szakavatott zsűri előtt.

Szép és példaértékű, követendő kezdeményezésnek tartható egy Siculus Fesztivál létrehozása mind kulturális értékében, mind pedig tehetségtámogató jellegében is.

A Siculus Fesztiválról már egész irodalom született, ezek közé tartozik Demeter Csanád Kultúrkombinát című kötete, amelyben a szerző egész fejezetet szentelt a székelyudvarhelyi könnyűzenei eseménynek.

Források:

Kovács László: A Siculus táncdalfesztivál https://beatkorszak.blog.hu/2019/08/11/a_siculus_tancdalfesztival?fbclid=IwAR3XlMdRS287CW07DO9YZg0Sb_rdmOhVl8WE_0bNi5GTcaoLp1OS4J8NS0E

Ismerkedj meg a fesztivál történelmével!

https://siculusfesztival.com/tortenelem/?fbclid=IwAR2YI8y12k5yzu-pKLRT1u...

Erdély legszebb magyar dalát keresik

https://www.maszol.ro/index.php/kultura/132120-erdely-legszebb-magyar-da...

 

(A dolgozat Kritikai gondolkodás és művészet szaktantárgyvizsgára készült.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

kolozsvár kőszínház

Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta.

Meister Éva színművésznő

Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”

Szabo Tibor színművész, Weöres Sándor Színház

Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.

Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.

Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.

Radnóti Zsuzsa, a Kortárs Magyar Dráma Díj alapítója

Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban.

Szvorák Katalin
Tóth-Páll Miklós Bánffy Miklós és Ezüstfenyő-díjas színművész, az Ady Endre Társaság elnöke és csapata tizennégy alkalommal ajándékozott meg bennünket a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozattal. Ennek köszönhetjük, hogy Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekes 2020. január 24-én harmadik alkalommal lépett fel Szatmárnémetiben.
Székely Csaba, Semmit sem bánok, dráma

Székely Csaba maga mondta, színdarabjai írásakor különösen érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák, illetve bármiféle – családi, társadalmi – hatalmi mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza. A Semmit se bánok főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. De a mű nem az ügynökkérdést tárja fel. Elsősorban a bűn és bűnhődés, a bűn és megbánás témáit járja körül, azt, hogy a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak a mára, ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne marad-e örökre.

Önéletrajzi vallomásában Barta László a következőképpen fogalmazott nekem: „a hajdani Stúdió Színpad után kutakodva, írásban megkerestem a Budapesti Országos Színháztörténet Múzeum és Intézetet, valamint az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tárát azzal kapcsolatban, hogy van-e tudomásuk a hajdani Stúdió Színpadról, amely közel 25 éven át a város harmadik színházaként működött. A nemleges, kiábrándító válaszok után nekiálltam összegyűjteni a Stúdió történetét, támogatást, adatokat kérve a volt tagoktól, akiket elértem."

fesztivál

Ursula Philippi már gyermekkorában beleszeretett az orgonába, és azóta sem tud elszakadni a hangszer lenyűgöző világától, teljesen elkötelezte magát neki. A bukaresti Ciprian Porumbescu Konzervatórium orgona szakán végezte tanulmányait, számtalan díjat nyert nemzetközi és hazai versenyeken, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia professzora volt, ahol tízévi megszakítás után újraindította az orgonakurzust. Együttműködött különböző zenészekkel olyan diszkográfiai anyagok létrehozásában, mint az Organ Landscape Transylvania vagy a Máté-passió. Kezdetben orgonaműveket publikált, az utóbbi időben pedig különleges figyelmet szentel Erdély régi orgonáinak megmentésére.

Emberöltő – átlagosan harminc évet jelent, annyi időt, ami alatt egy nemzedék felcseperedik, és meghatározó tényezővé válik egy közösség életében. A magyar nyelv értelmező szótára szerint 25 és 35 év közötti időszak.

Zenei körökben kiváló, talán a legkiválóbb zongoramárka, teljes nevén Steinway & Sons, melynek gyára német eredetű. Heinrich Engelhard Steinweg 1853-ban alapította, aki egy évre rá Steinwayra változtatta nevét az Amerikai Egyesült Államokban. Tekintettel a hangszer kitűnő tulajdonságaira, a gyártás hamarosan fellendült. Sorozatban készültek a zongorák és a pianínók. Habár H. E.

márton jános

Az alábbi Saszet Géza jegyzetet abban találtam, ami a Harag György rendezte Tomcsa Sándor: Műtét című darabja alkalmából készült. Sok képpel az előadásban játszó színészekről, írások Tomcsától, és róla, Kántor Lajos cikke Harag György rendezéseiről – és Márton Jánosról egy laudáló cikk Saszet Gézától.

kocsis kitti, kájoni jános

Kájoni János igazi polihisztor volt, sokoldalú tudományos és művészeti munkássága méltán emelte őt Erdély nagyjai közé. Emlékezünk rá, mint 17. századi Ferences rendi szerzetesre, zeneszerzőre, orgonaművészre és -készítőre, botanikusra, építészre, nyomdászra és könyvkiadóra, viszont ma is időszerű munkásságáról, hagyatékáról és személyéről még mindig vajmi keveset tudunk.

Páskándi Géza

A Páskándi Géza-művek színpadi megjelenítései a börtönévek utáni időkben kezdődtek. Elsőnek a szülőföldön szólalt meg a Külső zajok c. színpadi műve, majd költeményeiből, esszéiből és más írásaiból is közönség elé kerültek. Játszottak Páskándit hivatásosak és műkedvelők, ami a szerző iránti széleskörű érdeklődésről árulkodik. A továbbiakban a színpadi, illetve pódiumi Páskándi-előadásokról szólok azok megszületésének időrendi sorrendjében. Nem lesz szó a különböző alkalmi, a különböző alkalmakra készült előadásokról, és a vendégjátékokról sem.