A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem.
– Januárban adták át a Szabó József Ódzsa színházat, amelynek az épületében korábban a városi művelődési ház működött. Miként született meg az ötlet, hogy színházzá alakítsák a művelődési házat?
– Valóban a városi művelődési háznak adott otthont a színházunk épülete, de a helyiek már régóta színházként emlegetik, ez az elnevezés rögzült a köztudatban. Ezért is kapta az intézmény a színház nevet. De ha pontos akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy tulajdonképpen nem színházként működik. Hiszen színház az, ahol van állandó társulat, és a színházi előadások „gyártása” zajlik. Mi tulajdonképpen a művelődési ház funkcióit töltjük be: előadásokat hívunk meg, rendezvényeket szervezünk, de nincs állandó, saját társulatunk.
– Mikor kezdték színházként emlegetni a székelyhídiak a művelődési házat?
– Édesanyám fiatalkorában, a hetvenes években voltak Székelyhídon bérletes színházi előadások, sőt még a forradalom után is volt egy olyan időszak, amikor – ha nem is bérletes rendszerben – színházi előadásokat tartottak ebben az épületben. Úgyhogy valószínűleg ezért lett általános ez a megnevezés a székelyhídi és környékbeli lakosság körében, hiszen ez volt az az épület, amely akkora színpaddal és nézőtérrel rendelkezett, hogy színházi előadásokat lehetett itt bemutatni.
– Úgy fogalmazott, hogy az épület továbbra is egy művelődési ház szerepkörét tölti be. Milyen kulturális programok várhatók a színházban?
– Minden olyan kulturális tevékenységet befogadunk, amelyről úgy tartjuk, hogy illik ide. Szerencsére a felújítás után az épület valóban színházi miliőt hordoz. 346 fő befogadására alkalmas, aztán ott van a 120 négyzetméteres színpad és a szép, kárpitozott székek. A megteremtett körülményekhez méltó rendezvényeket kívánunk itt tartani, ahol természetesen a kultúrának minden szegmense képviselve lehet. Október elsején egy kettős könyvbemutatót tartottunk, de az épületünk az iskolai rendezvények előtt is nyitva áll. Rendeztek itt már szalagavató ünnepséget, és a tervek szerint itt lesz a gólyabáli előadás is, már amennyiben a járványügyi korlátozások lehetővé teszik a megtartását. Tehát igyekszünk minden réteget kiszolgálni, és hasznossá tenni az épületet.
– Mióta tervezik az épület felújítását, és mikor kezdődtek meg a munkálatok?
– Az épület renoválási, korszerűsítési folyamata igen döcögősre sikerült. Már tizenöt éve megszületett az igény a felújítására – többek között időszerű lett a fűtés korszerűsítése és a tetőszerkezet megjavítása –, a polgármesteri hivatal pedig próbálta kihasználni a pályázati lehetőségeket. Ha jól tudom, összesen négy, az épület felújítására irányuló pályázat is volt, ezek viszont különböző okok miatt nem valósultak meg. Volt köztük nyertes pályázat is, de közben a kormányok jöttek-mentek, kiürült a kincstár, a finanszírozást nem folyósították, így el sem tudták kezdeni a munkálatokat, vagy pedig még a közbeszerzési eljárásokat sem sikerült véghezvinni. Így ez a mostani, utolsó pályázat lett a befutó, ennek révén sikerült felújítanunk és kibővítenünk az épületet.
– Az épület felújítása többször is akadályokba ütközött. Mennyire tetézte mindezt a világjárvány?
– Már 2021 januárjában átvettük az építtetőtől és a kormánytól az épületet, de a járványügyi korlátozások megnehezítették a színház hivatalos átadását. Mi ugyanis mindenképp szerettünk volna egy avatóünnepséget még azelőtt, hogy a színházat birtokba venné a közönség. Az avatóünnepséget végül augusztus 28-án tartottuk meg, ez tulajdonképpen az épület névadó ünnepsége volt, hiszen Szabó József Ódzsáról ekkor neveztük el a színházunkat. Természetesen előtte is próbáltunk rendezvényeket szervezni – mint már említettem, szalagavató ünnepséget vagy bábszínházi előadást is tartottunk a járványügyi szabályozásoknak megfelelően, de az épületet a nagyközönségnek csak augusztus 28-án, a névadó ünnepségen tudtuk átadni. Másnap, augusztus 29-én megtartottuk a felújított színházban az első előadást, a Valahol Európában című produkciót, amelyre két nap alatt minden jegy elkelt. Ekkor tudatosult bennünk az, hogy sokunkban milyen nyomot hagytak az elmúlt évek, ameddig a székelyhídi lakosság kimaradt a színházi életből, körforgásból – ez pedig bennünket, szervezőket, itt dolgozókat is motivál. Hiszen így látjuk, hogy igen, van értelme a munkánknak, érdemes volt türelmesen kivárni az épület felújítását, és értékes dolgokat kell itt véghezvinnünk, hogy megtartsuk ezt a lendületet, ami most a közönségben megvan.
– Szabó József Ódzsa színházi rendező és szakíró, illetve dramaturg nemcsak a székelyhídi, hanem az érmelléki és a romániai színházi élet egyik jeles alakja is volt. Hamar felmerülhetett a neve akkor, amikor az új városi színháznak kerestek egy „testhezálló” névadót.
– Szabó József Ódzsa az erdélyi magyar színjátszás egyik legendás rendezője volt, aki nagyon sokat tett a romániai magyar színjátszásért. Sok színháznál dolgozott, a nagyváradinál, a szatmárnémetinél és a kolozsvárinál is, majd Írországba vezetett az útja, ott is hunyt el 2019 februárjában. 2008-ban Székelyhíd város díszpolgárává avatták, és tulajdonképpen már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy ha egyszer sikerül felújítani az épületet, akkor mindenképp ő az a személyiség, aki méltó arra, hogy a színház a nevét viselje. Erre szerencsére megkaptuk a Bihar megyei prefektúra jóváhagyását, és a helyi tanács is megszavazta – tulajdonképpen nem is volt más jelölt.
– Honnan fogadnak társulatokat, milyen előadások várhatók ebben a színházi évadban?
– A nagyváradi Szigligeti Színházzal közösen hirdettünk bérletet. Már árusítom a Szabó Ódzsa-vándorbérleteket, és közel kétszázat sikerült értékesítenem. A mostani szabályozás értelmében az épületünk kihasználtsága legfeljebb hetven százalékos lehet, ez azt jelenti, hogy legtöbb 250 főt tudunk egy előadásra fogadni. Ezért valószínűnek tartom, hogy telt házas előadásaink lesznek, hiszen ha már elkelt 200 bérlet, akkor az alkalomszerűen jegyet vásárlókkal együtt biztosan megtelik a nézőtér. A Szabó Ódzsa-vándorbérlet egyébként öt előadást foglal magába: a János vitéz táncszínházi előadásra október 8-án mehettek el a nézők, és november 6-án következik a Napnyugat Expressz című színjáték. December 18-án a Valahol Európában című musicaladaptációt tekinthetik meg újra, a nagy sikerrel való tekintettel, hiszen legutóbb, a névadó ünnepséget követő előadáson sajnos nem tudtunk mindenkit fogadni a túlzott érdeklődés miatt. A 2022-es naptári év első előadása a Csongor és Tünde című darab lesz, a bérlet záróelőadása pedig a Játék a kastélyban című komédia. Továbbá igyekszünk más színházakat, társulatokat is meghívni. Már az év elején folytattunk tárgyalásokat a kolozsvári színházzal, illetve a Szatmárnémeti Északi Színház igazgatója is járt nálunk, megnézte a helyszínt, a színpadot, hogy felmérje, melyek azok a produkciók, amelyeket előadhatnak a színpadunkon úgy, hogy a hangok és a fények is tökéletesek legyenek. Ezenkívül kacsingatunk még Debrecen és Nyíregyháza felé is. A nyíregyházi Mandala Dalszínház több alkalommal is vendégszerepelt már Székelyhídon – volt, hogy szabadtéren, mint legutóbb, amikor még nem állt rendelkezésre épület az előadás lebonyolításához –, de úgy tizenöt-tizennyolc évvel ezelőtt a régi művelődési házban is vendégszerepeltek, és akkor is nagyon szerette őket a székelyhídi közönség. Ezenkívül tervezzük, hogy a Nagyváradi Művészeti Líceummal közösen indítsunk egy olyan projektet, amely lehetőséget teremt a diákjaiknak arra, hogy fellépjenek a színházunkban. Ezzel mindkét fél jól járna, hiszen fellépési, tapasztalatgyűjtési lehetőséget, sikerélményt tudunk számukra biztosítani, a székelyhídi közönséget pedig be tudjuk vezetni a művészet kevésbé közismert „szobáiba”, például a komolyzene világába is. Ezután is szervezünk bábszínházi előadásokat az ovis és az alsóbb tagozatos iskolásoknak, itt leginkább a Nagyváradi Liliput Társulattal működünk együtt, de a szatmári gyermekelőadásokat is szeretnénk elhozni, valamint Kolozsvárról is érdeklődtek, hogyha errefelé turnéznak, fogadjuk-e őket. Minden megkeresést örömmel fogadunk, természetesen nem akarjuk túlzsúfolni a színházat, de ha úgy látjuk, hogy valamire igény van, és értékes is, akkor azt mindenképp meg szeretnénk mutatni a közönségnek.
– Tervezik-e a közeli vagy a távoli jövőben, hogy saját társulatot hozzanak létre? Vannak-e erre kilátások, lehetőségek?
– Van egy olyan álmom, hogy egy-egy alkalomra – például a március 15-i ünnepségekre – állítsunk össze egy olyan előadást vagy gálaestet, amelyen a helyi csoportjaink felléphetnek, hogy ezzel is összekovácsoljuk a közösségünket, és megmutassuk, hogy mi is sok mindenre képesek vagyunk. Erre volt már példa több mint tíz éve, akkor a helyi értelmiségiek, diákok, tánccsoportok és kórusok közösen szerveztek meg egy nagyobb gálaestet. Szeretnénk mindenképp erre fókuszálni, illetve olyan pályázatokat próbálunk megcsípni, amely révén egy-egy rendezőt tudnánk fogadni a városunkban, és mi szívesen felvállalnánk a színészi vagy statisztai szerepet a különböző előadásokban. Úgy gondolom, ez is előnyére válhatna a közösségünknek, de nyilván szükség van egy szakemberre, aki úgy tud az emberekkel bánni, és úgy tud rendezni, hogy értékes alkotás jöhessen létre az együttműködésünkből. És ha ez egyszer-egyszer sikerül, akkor akár állandóvá is válhat a jövőben.
SZABÓ JÓZSEF ÓDZSA színházi rendező, szakíró, dramaturg 1928. június 19-én született Székelyhídon, és 2019. február 15-én hunyt el, kilencvenéves korában az írországi Sligóban. Nagyváradon járt középiskolába, majd a Bolyai Tudományegyetemen filozófiát, lélektant és pedagógiát tanult, a második évtől viszont átiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendezői szakára. 1953-ban Nagybányán alapító tagja volt a – később Szatmárnémetibe átköltözött – Harag György Társulatnak. Rendezői pályáját Nagybányán kezdte, majd dolgozott a kolozsvári, a győri és a veszprémi színházaknál, 1970-től pedig visszatért a nagyváradi színházi életbe, és megvalósította rendezői eszményképét, a költői színházat. Meghívott rendezőként szinte valamennyi erdélyi színháznál dolgozott, Arany és Petőfi levelezéséből összeállított dokumentumdrámáját (Mécsfény) 1984 és 1987 között Magyarországon és Németországban több száz alkalommal játszották. A korszerű drámáról és a rendezés művészetéről számos cikke jelent meg, ezenkívül előadásokat és műhelymunkákat tartott Glasgow-ban, valamint a Skót Királyi Zenei és Színművészeti Akadémián a drámai, az epikus és az abszurd színház színészi és rendezői módszeréről.
