Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A kultúra minden szeletét képviselni szeretnénk

Beszélgetés Fekete Katalinnal, a székelyhídi Szabó József Ódzsa színház igazgatójával

A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem.




A székelyhídi színház a kisváros neves szülötte, Szabó József Ódzsa rendező nevét vette fel a felújítás után

– Januárban adták át a Szabó József Ódzsa színházat, amelynek az épületében korábban a városi művelődési ház működött. Miként született meg az ötlet, hogy színházzá alakítsák a művelődési házat?

– Valóban a városi művelődési háznak adott otthont a színházunk épülete, de a helyiek már régóta színházként emlegetik, ez az elnevezés rögzült a köztudatban. Ezért is kapta az intézmény a színház nevet. De ha pontos akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy tulajdonképpen nem színházként működik. Hiszen színház az, ahol van állandó társulat, és a színházi előadások „gyártása” zajlik. Mi tulajdonképpen a művelődési ház funkcióit töltjük be: előadásokat hívunk meg, rendezvényeket szervezünk, de nincs állandó, saját társulatunk.

– Mikor kezdték színházként emlegetni a székelyhídiak a művelődési házat?

– Édesanyám fiatalkorában, a hetvenes években voltak Székelyhídon bérletes színházi előadások, sőt még a forradalom után is volt egy olyan időszak, amikor – ha nem is bérletes rendszerben – színházi előadásokat tartottak ebben az épületben. Úgyhogy valószínűleg ezért lett általános ez a megnevezés a székelyhídi és környékbeli lakosság körében, hiszen ez volt az az épület, amely akkora színpaddal és nézőtérrel rendelkezett, hogy színházi előadásokat lehetett itt bemutatni.

– Úgy fogalmazott, hogy az épület továbbra is egy művelődési ház szerepkörét tölti be. Milyen kulturális programok várhatók a színházban?

– Minden olyan kulturális tevékenységet befogadunk, amelyről úgy tartjuk, hogy illik ide. Szerencsére a felújítás után az épület valóban színházi miliőt hordoz. 346 fő befogadására alkalmas, aztán ott van a 120 négyzetméteres színpad és a szép, kárpitozott székek. A megteremtett körülményekhez méltó rendezvényeket kívánunk itt tartani, ahol természetesen a kultúrának minden szegmense képviselve lehet. Október elsején egy kettős könyvbemutatót tartottunk, de az épületünk az iskolai rendezvények előtt is nyitva áll. Rendeztek itt már szalagavató ünnepséget, és a tervek szerint itt lesz a gólyabáli előadás is, már amennyiben a járványügyi korlátozások lehetővé teszik a megtartását. Tehát igyekszünk minden réteget kiszolgálni, és hasznossá tenni az épületet.

– Mióta tervezik az épület felújítását, és mikor kezdődtek meg a munkálatok?

– Az épület renoválási, korszerűsítési folyamata igen döcögősre sikerült. Már tizenöt éve megszületett az igény a felújítására – többek között időszerű lett a fűtés korszerűsítése és a tetőszerkezet megjavítása –, a polgármesteri hivatal pedig próbálta kihasználni a pályázati lehetőségeket. Ha jól tudom, összesen négy, az épület felújítására irányuló pályázat is volt, ezek viszont különböző okok miatt nem valósultak meg. Volt köztük nyertes pályázat is, de közben a kormányok jöttek-mentek, kiürült a kincstár, a finanszírozást nem folyósították, így el sem tudták kezdeni a munkálatokat, vagy pedig még a közbeszerzési eljárásokat sem sikerült véghezvinni. Így ez a mostani, utolsó pályázat lett a befutó, ennek révén sikerült felújítanunk és kibővítenünk az épületet.


Székelyhídon nagy sikerrel adták elő a Valahol Európában című darabot

Székelyhídon nagy sikerrel adták elő a Valahol Európában című darabot

– Az épület felújítása többször is akadályokba ütközött. Mennyire tetézte mindezt a világjárvány?

– Már 2021 januárjában átvettük az építtetőtől és a kormánytól az épületet, de a járványügyi korlátozások megnehezítették a színház hivatalos átadását. Mi ugyanis mindenképp szerettünk volna egy avatóünnepséget még azelőtt, hogy a színházat birtokba venné a közönség. Az avatóünnepséget végül augusztus 28-án tartottuk meg, ez tulajdonképpen az épület névadó ünnepsége volt, hiszen Szabó József Ódzsáról ekkor neveztük el a színházunkat. Természetesen előtte is próbáltunk rendezvényeket szervezni – mint már említettem, szalagavató ünnepséget vagy bábszínházi előadást is tartottunk a járványügyi szabályozásoknak megfelelően, de az épületet a nagyközönségnek csak augusztus 28-án, a név­adó ünnepségen tudtuk átadni. Másnap, augusztus 29-én megtartottuk a felújított színházban az első előadást, a Valahol Európában című produkciót, amelyre két nap alatt minden jegy elkelt. Ekkor tudatosult bennünk az, hogy sokunkban milyen nyomot hagytak az elmúlt évek, ameddig a székelyhídi lakosság kimaradt a színházi életből, körforgásból – ez pedig bennünket, szervezőket, itt dolgozókat is motivál. Hiszen így látjuk, hogy igen, van értelme a munkánknak, érdemes volt türelmesen kivárni az épület felújítását, és értékes dolgokat kell itt véghezvinnünk, hogy megtartsuk ezt a lendületet, ami most a közönségben megvan.

– Szabó József Ódzsa színházi rendező és szakíró, illetve dramaturg nemcsak a székelyhídi, hanem az érmelléki és a romániai színházi élet egyik jeles alakja is volt. Hamar felmerülhetett a neve akkor, amikor az új városi színháznak kerestek egy „testhezálló” névadót.

– Szabó József Ódzsa az erdélyi magyar színjátszás egyik legendás rendezője volt, aki nagyon sokat tett a romániai magyar színjátszásért. Sok színháznál dolgozott, a nagyváradinál, a szatmárnémetinél és a kolozsvárinál is, majd Írországba vezetett az útja, ott is hunyt el 2019 februárjában. 2008-ban Székelyhíd város díszpolgárává avatták, és tulajdonképpen már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy ha egyszer sikerül felújítani az épületet, akkor mindenképp ő az a személyiség, aki méltó arra, hogy a színház a nevét viselje. Erre szerencsére megkaptuk a Bihar megyei prefektúra jóváhagyását, és a helyi tanács is megszavazta – tulajdonképpen nem is volt más jelölt.

– Honnan fogadnak társulatokat, milyen előadások várhatók ebben a színházi évadban?

– A nagyváradi Szigligeti Színházzal közösen hirdettünk bérletet. Már árusítom a Szabó Ódzsa-vándorbérleteket, és közel kétszázat sikerült értékesítenem. A mostani szabályozás értelmében az épületünk kihasználtsága legfeljebb hetven százalékos lehet, ez azt jelenti, hogy legtöbb 250 főt tudunk egy előadásra fogadni. Ezért valószínűnek tartom, hogy telt házas előadásaink lesznek, hiszen ha már elkelt 200 bérlet, akkor az alkalomszerűen jegyet vásárlókkal együtt biztosan megtelik a nézőtér. A Szabó Ódzsa-vándorbérlet egyébként öt előadást foglal magába: a János vitéz táncszínházi előadásra október 8-án mehettek el a nézők, és november 6-án következik a Napnyugat Expressz című színjáték. December 18-án a Valahol Európában című musicaladaptációt tekinthetik meg újra, a nagy sikerrel való tekintettel, hiszen legutóbb, a névadó ünnepséget követő előadáson sajnos nem tudtunk mindenkit fogadni a túlzott érdeklődés miatt. A 2022-es naptári év első előadása a Csongor és Tünde című darab lesz, a bérlet záróelőadása pedig a Játék a kastélyban című komédia. Továbbá igyekszünk más színházakat, társulatokat is meghívni. Már az év elején folytattunk tárgyalásokat a kolozsvári színházzal, illetve a Szatmárnémeti Északi Színház igazgatója is járt nálunk, megnézte a helyszínt, a színpadot, hogy felmérje, melyek azok a produkciók, amelyeket előadhatnak a színpadunkon úgy, hogy a hangok és a fények is tökéletesek legyenek. Ezenkívül kacsingatunk még Debrecen és Nyíregyháza felé is. A nyíregyházi Mandala Dalszínház több alkalommal is vendégszerepelt már Székelyhídon – volt, hogy szabadtéren, mint legutóbb, amikor még nem állt rendelkezésre épület az előadás lebonyolításához –, de úgy tizenöt-tizen­nyolc évvel ezelőtt a régi művelődési házban is vendégszerepeltek, és akkor is nagyon szerette őket a székelyhídi közönség. Ezenkívül tervezzük, hogy a Nagyváradi Művészeti Líceummal közösen indítsunk egy olyan projektet, amely lehetőséget teremt a diákjaiknak arra, hogy fellépjenek a színházunkban. Ezzel mindkét fél jól járna, hiszen fellépési, tapasztalatgyűjtési lehetőséget, sikerélményt tudunk számukra biztosítani, a székelyhídi közönséget pedig be tudjuk vezetni a művészet kevésbé közismert „szobáiba”, például a komolyzene világába is. Ezután is szervezünk bábszínházi előadásokat az ovis és az alsóbb tagozatos iskolásoknak, itt leginkább a Nagyváradi Liliput Társulattal működünk együtt, de a szatmári gyermekelőadásokat is szeretnénk elhozni, valamint Kolozsvárról is érdeklődtek, hogyha errefelé turnéznak, fogadjuk-e őket. Minden megkeresést örömmel fogadunk, természetesen nem akarjuk túlzsúfolni a színházat, de ha úgy látjuk, hogy valamire igény van, és értékes is, akkor azt mindenképp meg szeretnénk mutatni a közönségnek.




Valahol Európában. A Nagyváradi Szigligeti Színház vendégelőadása a székelyhídi színház színpadán 2021. augusztus 29-én. Képek: Ér Hangja médiacsoport

– Tervezik-e a közeli vagy a távoli jövőben, hogy saját társulatot hozzanak létre? Vannak-e erre kilátások, lehetőségek?

– Van egy olyan álmom, hogy egy-egy alkalomra – például a március 15-i ünnepségekre – állítsunk össze egy olyan előadást vagy gálaestet, amelyen a helyi csoportjaink felléphetnek, hogy ezzel is összekovácsoljuk a közösségünket, és megmutassuk, hogy mi is sok mindenre képesek vagyunk. Erre volt már példa több mint tíz éve, akkor a helyi értelmiségiek, diákok, tánccsoportok és kórusok közösen szerveztek meg egy nagyobb gálaestet. Szeretnénk mindenképp erre fókuszálni, illetve olyan pályázatokat próbálunk megcsípni, amely révén egy-egy rendezőt tudnánk fogadni a városunkban, és mi szívesen felvállalnánk a színészi vagy statisztai szerepet a különböző előadásokban. Úgy gondolom, ez is előnyére válhatna a közösségünknek, de nyilván szükség van egy szakemberre, aki úgy tud az emberekkel bánni, és úgy tud rendezni, hogy értékes alkotás jöhessen létre az együttműködésünkből. És ha ez egyszer-egyszer sikerül, akkor akár állandóvá is válhat a jövőben.

 

SZABÓ JÓZSEF ÓDZSA színházi rendező, szakíró, dramaturg 1928. június 19-én született Székelyhídon, és 2019. február 15-én hunyt el, kilencvenéves korában az írországi Sligóban. Nagyváradon járt középiskolába, majd a Bolyai Tudományegyetemen filozófiát, lélektant és pedagógiát tanult, a második évtől viszont átiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendezői szakára. 1953-ban Nagybányán alapító tagja volt a – később Szatmárnémetibe átköltözött – Harag György Társulatnak. Rendezői pályáját Nagybányán kezdte, majd dolgozott a kolozsvári, a győri és a veszprémi színházaknál, 1970-től pedig visszatért a nagyváradi színházi életbe, és megvalósította rendezői eszményképét, a költői színházat. Meghívott rendezőként szinte valamennyi erdélyi színháznál dolgozott, Arany és Petőfi levelezéséből összeállított dokumentumdrámáját (Mécsfény) 1984 és 1987 között Magyarországon és Németországban több száz alkalommal játszották. A korszerű drámáról és a rendezés művészetéről számos cikke jelent meg, ezenkívül előadásokat és műhelymunkákat tartott Glasgow-ban, valamint a Skót Királyi Zenei és Színművészeti Akadémián a drámai, az epikus és az abszurd színház színészi és rendezői módszeréről.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába.

Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba.

Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve.

Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott.

Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora.

A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért.

kolozsvár kőszínház

Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta.

a csajod zenekar

Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.

Meister Éva színművésznő

Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”

Szabo Tibor színművész, Weöres Sándor Színház

Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.

Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.

Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.

Radnóti Zsuzsa, a Kortárs Magyar Dráma Díj alapítója

Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban.

Szvorák Katalin
Tóth-Páll Miklós Bánffy Miklós és Ezüstfenyő-díjas színművész, az Ady Endre Társaság elnöke és csapata tizennégy alkalommal ajándékozott meg bennünket a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozattal. Ennek köszönhetjük, hogy Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekes 2020. január 24-én harmadik alkalommal lépett fel Szatmárnémetiben.
Székely Csaba, Semmit sem bánok, dráma

Székely Csaba maga mondta, színdarabjai írásakor különösen érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák, illetve bármiféle – családi, társadalmi – hatalmi mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza. A Semmit se bánok főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. De a mű nem az ügynökkérdést tárja fel. Elsősorban a bűn és bűnhődés, a bűn és megbánás témáit járja körül, azt, hogy a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak a mára, ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne marad-e örökre.