Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A közel- vagy makrofotózás izgalmai és fortélyai

A közel- vagy makrofotózás (a továbbiakban a szakirodalomban gyakrabban használt makrofotózás kifejezést ajánlom) a természetfényképezés és műtermi vagy műszaki fotózás legnagyobb kihívást jelentő területe. Olyan perspektívát és részleteket mutat meg, amelyek az átlagos nézőpontból nem láthatók vagy elkerülik figyelmünket. Az emberi szem a 30–40 cm távolságban lévő részletekre fókuszál. Az ennél közelebbi képalkotó elemek szabad szemmel nézve nem élesek. Így gyakran észre sem vesszük azokat az érdekes és szép képalkotó elemeket – legalábbis a részletekre nem figyelünk –, amelyekre a makrofotózáskor csodálkozunk rá. Ezért a makrofotó gyakran nagyon izgalmas részleteket mutat meg. Minden évszakban és életterünk minden zónájában sok szép, gyakran ismeretlen olyan részlet van, amelyet a makrofotóval emelhetünk ki. Gyakran hangoztatják: „a téma az utcán hever”. Ha nem is az utcán, de kertünkben, környezetünkben, kiránduló helyeinken, parkban, botanikus kertben sok-sok fényképezni való található. Sokszor elmegyünk mellettük és észre sem vesszük, pedig érdemes a szép részletekre odafigyelni.


Érem

Akkor beszélünk makrofotóról, amikor az érzékelőn (vagy filmen) megjelenített kép és a tárgy aránya 1:2-nél nagyobb (az alapobjektív általában 1:5 leképzést ad). Az 1:1 arány a tárgy méretével azonos méretű képet jelent, és ahogy a nagyítás nő, a gyakorlatban az 5:1 arányt is elérhetjük (ezeket az értékeket a dedikált objektíveken fel is tüntetik). Innen már a mikroszkóp képek következnek. Ezért a makrofotózás a fényképezés egyik speciális műfaja, amelynek eszközei a különböző gyújtótávolságú objektívek (makroobjektívek, tele- és zoom makroobjektívek) és más kellékek [1]. A makrofotózásnál lényeges, hogy pontosan ismerjük és beállítsuk azokat a tényezőket és paramétereket, amelyek döntő módon meghatározzák a sikert. Csupán a felsorolás elégséges, hogy meggyőződjünk arról a tényről, amely a makrofotózást a nehéz témak közé sorolja:

• A téma távolsága (amely nem zavarja a témát, de alkalmas képet ad);

• Megfelelő objektív;

• A megvilágítás (főfény, derítés);

• Az expozíciós idő és a rekesz értéke (mozgásos életlenség kiküszöbölése, mélységélesség, ISO érték, szél);

• Állvány használata;

• Fénymérés pontossága;

• Háttér;

• Fotózás fordított objektívvel, közgyűrűvel, előtétlencsével;

• Mélységélesség meghatározása (téma „kiemelése”);

• A téma jellegétől függően a megfelelő kivágás kiválasztása;

• A színhőmérséklet meghatározása.

Ha számba vesszük a különböző fényképek témáit, a makrofotográfia körébe tartozó képek száma messze elmarad a többi fotós terület képeinek számától. Ennek magyarázata talán a nehézségek számlájára írható.


Ganajtúrók

Mindenekelőtt feltevődik a kérdés: milyen objektív ajánlott? Vegyük sorra a különböző objektíveket. Általános feltételként szabhatjuk meg: az objektív alkalmas legyen a nagyon közeli, gyakran 1-2 cm távolságban lévő téma élesre állítására. Függetlenül attól, hogy dedikált makroobjektívről, makroállású tele- vagy zoomobjektívről van szó. A makroobjektívekre jellemző, hogy 1–2 cm-től a végtelenig élesre állíthatók, és a legkisebb tárgytávolságnál legalább 1:1 arány jellemző rájuk. A makroobjektívek fix gyújtótávolságú lencserendszerek, és talán a legsikeresebben korrigáltak az optikai hibákra. A minőségi makroobjektíveken néha az élesre állító távolságot behatárolják. Ez azt jelenti, hogy adott tárgytávolsági határok között az objektív gyorsan élesre állít. Például a Canon EF 2,8/100 mm makroobjektív 30–50 cm közötti tárgytávolságban nagyon gyorsan állít élesre (automata üzemmódban), az objektív nem „keres” élességet a teljes fókusztávolság-tartományban. Ezzel időt és energiát spórol. Általában a makroobjektívek fényereje is nagyobb az átlagosnál. Ez a részletek megjelenítése szempontjából fontos. Az alábbiakban láthatunk pár dedikált makroobjektívet [2]:

• Canon EF 2,8/100 mm IS USM Macro;

• Nikon AF-S Nikkor 2,8/105 mm VR G IF ED;

• Tamron SP AF 2,8/90 mm Di Macro;

• Zeiss Planar T* 2/100 mm ZE;

• Sigma EX 2,8/105 mm DG OS HSM Macro;

• Nikon AF-S Nikkor 2,8/60 mm G ED Micro (A Nikon cég a Micro kifejezést használja);

• Pentax SMC DFA 2,8/100 mm Macro WR;

• Sony SAL 2,8/100 mm Macro.

A felsoroltakon kívül még számos cég gyárt (na meg a felsoroltak is) más makroobjektíveket, de a felsoroltak minőségileg kiemelkedőek. A makrofényképezésre sok zoomobjektív is alkalmas. Különösen akkor, amikor a témát nem lehet megközelíteni, vagy veszélyes (például egy kígyó fényképezése). Nem szabad felednünk, hogy a makrofotóknál életbevágóan fontos a mélységélesség. A szabályt már az eddig megjelent cikkek is tartalmazzák: a mélységélességi zóna mérete fordítottan arányos a fókusztávolsággal. A makroobjektívek esetében, ha a tárgytávolság kicsi, a mélységélesség lehet pár milliméter (vagy még kisebb). Életbevágóan fontos ilyenkor a fényképezőgép-állványra rögzítése és a kézi élesség állítás. Kis mélységélességnél a háttér életlensége fokozottan érvényesül, az éles főtéma jobban „kiemelkedik” a háttérből. Erős rekeszeléssel bizonyos mértékig megnövelhető a mélységélességi tartomány, de a fényelhajlás miatt romlik a felbontóképesség, a kontraszt és a kép brillianciája (általában f/22 felett) [3]. A mélységélesség növelésére van egy kis technikai trükk is: élességsorozatból összeállított kép (focus stacking) [3]. A lényege az, hogy 8-9-es rekeszértékkel (vagy kissé zártabb nyílással) készítünk több fotót is úgy, hogy (állványról) minden felvétel után egy kicsit állítunk az élességállító gyűrűn (kézi állítás!). Az első kép a tárgy felénk közelebb eső része, majd minden felvételnél kissé távolabbi „réteget” (síkot) állítunk élesre, mindaddig, amíg el nem készül a téma legtávolabbi síkjáról is a felvétel. Az a fontos, hogy mindig csak nagyon keveset állítsunk az élesre állító gyűrűn. Így a tárgy minden eleméről van éles képünk. Az elkészült képeket megfelelő számítógépes programmal egy képpé rakjuk össze, úgy, hogy mindegyikből csak az éles részt használja a program. Erre alkalmas a Photoshop CS5 (vagy utáni) programba beépített alkalmazás (Auto-Blend Layers/Stack Images). Az Interneten van több célprogram is, például: Helicon Focus vagy Combine ZM – ingyenes programok. Ezeket a programokat eredetileg a mikroszkóppal dolgozó fotózáshoz fejlesztették ki (ezt a technikát a mikroszkóppal fotózók jó ha alkalmazzák) [3].


Spárga

Makrofotózásnál, ha a téma nincsen közel a fotóshoz, a makrozoom objektívek jól használhatók. Érdemes egy telekonvertert is beszerezni, amelyik bár kismértékű minőségromlást okoz és fényerő csökkentő hatása van, ám használatával megnövekszik az objektív fókusztávolsága, de a közelpont nem változik. Így megnő a nagyítás mértéke. Ez még fokozható a közgyűrűk használatával. Makrofotózáskor a leképzési arány javítható közgyűrűk (vagy harmonikás kiegészítő) használatával [4]. Ezeket használhatjuk az alapobjektívekkel, vagy bármely más lencserendszerrel. A fényképezőgép és objektív közé beiktatott közgyűrű (vagy harmonikás kihúzat) megnöveli a lencserendszer és az érzékelő (vagy film) közötti távolságot, ami a tárgytávolság csökkenését eredményezi. Ennek eredménye a nagyítás mértékének növelése (lásd a számítást a függelékben). A közgyűrű használatának van egy negatív következménye: alaposan csökkenti az objektív fényerejét (a fényerő fordított arányban változik a távolság négyzetével), ami az exponálási idő növekedését eredményezi. Ez a bemozdulásos életlenség veszélyét növeli. A legelfogadhatóbb élességet úgy tudjuk biztosítani, hogy fényképezőgépünket mindig állványra helyezzük, kikapcsoljuk az optikai képstabilizátort (ha a fényképezőgép nem teszi meg automatikusan), kézi élességállítást végzünk és a fényképezőgép kioldóját nem kézzel nyomjuk meg, hanem távirányítással exponálunk (kábeles vagy kábel nélküli – IR vagy rádiós – távirányító), vagy a késleltetett kioldást állítjuk be a menüben. Ajánlatos – ha lehet – a tükröt az exponálás előtt „felcsapni”, így a tükör mozgása által okozott (kismérvű bár de létező) rezgést megszüntethetjük.

Egy másik bevált mód a nagyítás növelésére, az előtétlencsék alkalmazása. Ezeket a szűrő menetére lehet csavarozni és erősségük lehet 1-5 D (dioptria). Egy gyakran használt módszer, az objektív fordítás, amellyel extrém makrofotózás lehetséges. A lényege az, hogy a fényképezőgépre az objektívet fordított állásban rögzítjük egy fordító gyűrű segítségével. Legjobb eredményt a 24–50 mm-es objektívek adják. Hátránya, hogy megszünteti a fényképezőgép és objektív közötti kommunikációt. Tehát csak azok az objektívek „fordíthatók” meg, amelyeken kézi rekeszelés és élességállítás van. Sőt, a fényképezőgép objektívjére fordított állásban csavarozhatunk egy más objektívet, így egy jó teljesítményű makroobjektívet kapunk. Érdemes kísérletezni [2,3].

Mivel a makrofotózásnál a fényképezőgép nagyon közel kerül a fényképezés tárgyához, gyakran elkerülhetetlen a tárgyra eső fény árnyékolása. A téma jó megvilágítása érdekében jól kell tudnunk gazdálkodni a fénnyel, de nem a fényképezőgépbe épített villanó fénnyel, amelynek fénye távolabbra kerül, mint a fényképezendő tárgy és az objektív is árnyékol. Ennek elkerülése érdekében négy megoldás is javasolható.

Az objektív frontlencséje köré illesztett un. körvaku (gyűrű formájú villanófény), amely majdnem árnyék nélküli fényt ad.


Kökörcsin

Rendszervaku és/vagy LED-fényforrás (egy vagy több) használata, amelyeket főfényforrásként és derítőfényként egyaránt használhatunk a fényképezőgéptől távolabb (esetleg szűrőkkel). Gyakorlatra van szűkség a jó eredmény elérése érdekében. A fényképezőgépünknek rendszervaku távirányító (IR vagy rádiós) lehetőséggel kell rendelkeznie, de használhatunk kábelt is vagy a második villanófényre a fő vaku fénye által működtetett vakukioldót is.

Egy főfény (vaku, LED- vagy természetes fény) használata és különböző (méretű és színű) derítőlapok alkalmazásával nemcsak az árnyékos részeket deríthetjük, hanem a derítőlapok megfelelően választott színével módosíthatjuk a színárnyalatot, színhőmérsékletet. Ha más megoldást nem találunk, ingünk, egy összegyűrt majd kisimított alumíniumfólia vagy egy törülköző is jó szolgálatot tesz.

Fénysátor használata. Bár nem egyszerű, de néha használata elkerülhetetlen. Matt papírból (pausz) vagy vékony textilanyagból készített megfelelő méretű „sátor” vagy doboz, amelybe helyezzük a fényképezendő tárgyat, az objektív számára egy lyukat vágunk és a tárgyunkat kívülről világítjuk meg. Tetszés szerint változtathatjuk a fények irányát, mennyiségét és színhőmérsékletét. Előnye, hogy lágy, szórt fényt ad, amely a mély árnyékok elkerülését teszi lehetővé. Különösen alkalmas ékszerek, virágok, (nem mozgó) rovarok, üvegtárgyak, érmék stb. fényképezésére.

Ha mozgó témát fényképezünk (mászkáló rovar, mozgó virág stb.) nagyon gyorsan kell dolgoznunk. Ez feltételezi a módszerek kiváló ismeretét és a beállítások pontos uralását. Ilyenkor ajánlott a sorozatkép készítése, amikor fényképezőgépünk 3-5 (vagy több) képet készít másodpercenként, és abból válogatjuk ki a megfelelően éles felvételt. Ha szélben kell fényképeznünk, elkerülhetetlen a téma mozgása (virág). Ha nincsen esélyünk a szélcsendre, pl. a mozgó virágszálat (különösen a hosszú szárúakat) egy csipesz és földbe szúrt pálca segítségével rögzíthetjük. (Ha a csipesz túl közel van és „belelóg” a képbe, takarhatjuk egy zöld levéllel, vagy akár zöldre is festhetjük.) A kép sikere gyakran a fotós leleményességén is múlik. A természetben a virágok (de nem csak) fotózásakor jó betartani egy alapszabályt: Soha ne fotózzunk felülről (hacsak nem indokolja valami fontos), hanem feküdjünk le, vagy térdeljünk le a téma szintjére. Még ha a ruha sáros-nedves is lesz! Megéri.

Egy másik kis trükk, szebb képet tudunk készíteni, ha valamilyen sötét hátteret alkalmazunk úgy 50–90 cm távolságban, különösen az ellenfényben készült fényképeknél. Néha egy kabát, fotóstáska vagy sötét bársony (bordó, sötétzöld vagy szürke-fekete) nagyon jótékony hatással van. A növények, virágok és rovarok/lepkék fényképezésekor esztétikai többletet adhat, ha témánkon apró, csillogó vízcseppek vannak. Ezek csak esőben vagy ködös időben képződnek természetes körülmények között, de magunk is „gyárthatunk” apró vízcseppeket. Nincs másra szükség, mint egy jó porlasztóval ellátott kozmetikai vagy orvosi üvegecske (20–40 cm3 térfogattal). Ennek segítségével „varázsoljuk” rá a témánkra a finom vízcseppeket. Meglepő, hogy főleg reggeli órákban (amikor a fények is a legszebbek, tehát ismételten – ha még szükséges mondani – fényképezni a korai indulás ajánlott) mennyire „elszenvedik” a rovarok/lepkék a „permetezést”. A makrofotózásnál alaposan meg kell választani és tanulmányozni kell a hátteret, a fény irányát, a mélységélességet, az élességet és a kivágást. Ezekre ad tanácsot a NG kiadványa [9]. Akik méheket szeretnének fényképezni, nem kell tartaniuk attól, hogy megtámadják őket a méhek, mert ezek dolgoznak, nem vadásznak. Azért jó pár feltételt figyelembe venni: mindig tisztán, nem izzadtan és nem illatozva (kölni, dezodor stb.) kell megközelíteni a méheket. Tudnunk kell, hogy a méhek alkohollal szembeni toleranciája egyenlő a zéróval, ezért ne egy átmulatott éjszaka után menjünk méheket fényképezni! Ilyenkor fényképezzünk virágokat, azok nem érzik meg rajtunk az alkoholt [7]. A virágfotók ellenfényben a legvonzóbbak, de figyelni kell, hogy a fény ne essen direkt a frontlencsére, fényvédőt kell használni, és néha még kézzel is ajánlatos „besegíteni”.


Szitakötő

A makrofotózásnál a legélesebb képet úgy készíthetjük, hogy az objektívet nem döntjük meg a fényképezendő tárgyhoz viszonyítva. A mélységélesség amúgy is kicsi, és a döntés csak fokozza az életlenséget. Ez a rekesz szűkítésével részben ellensúlyozható, de azt sem szabad túlzásba vinni (lásd a fényelhajlást), és csak állványról és távirányítóval fényképezzünk [8]. Sok makrofotót készítő fényképész az élesség pontos beállítására a következő eljárást alkalmazza: az állványra rögzített fényképezőgépen élesre állítást végez, majd a végső élességet a fényképezőgép finom mozgatásával állítja be. Erre a célra kifejlesztettek egy olyan talpat, amely az állványfejre rögzítve lehetővé teszi a fényképezőgép finom mozgatását csavarokkal, az állványfej kilazítása nélkül [9]. Megtörténik, hogy a makrofotó témáját nem tudjuk megközelíteni eléggé. Ilyen esetben a lehető legközelebb megyünk és makro-zoom objektívet használva a legjobb élesség, felbontás és fényképezési paraméterekkel készült felvételből „kivágjuk” a makroképhez szükséges részt. Ez a kinagyítás mindig bizonyos képrontást eredményez, de ha körültekintően dolgozunk, használható képet nyerhetünk. A bemozdulásos életlenséget – ha nincs fotóállványunk – az ISO érzékenység növelésével csökkenthetjük, figyelve, hogy a túl magas érzékenységgel ne okozzunk képzajt, ami ugyan kezelhető (csökkenthető vagy megszüntethető) bizonyos számítógépes programokkal, de komoly minőségi javulást azok sem hoznak [10].

A makrofényképezésnél a telített színek jótékonyan javíthatják a képi élményt. Ezért a megvilágító fény színhőmérsékletét és a fényképezőgépünk fehéregyensúlyát a témának megfelelő módon kell megválasztani. A melegebb színeket „előállíthatjuk”, ha kissé megemeljük a színhőmérsékletet, kerülve a túlzásokat. A makrofotózásnál nem a meghökkentésen van a hangsúly, felvételünket túlzottan művivé ne alakítsuk. Külön figyelmet kell szentelnünk az árnyékoknak. A mély, erős árnyékos részek elronthatják felvételeinket. A megoldás magától kínálkozik: deríteni kell, vagy szórt fényt kell használni. A megvilágítás irányától függően a fénymérés módját is meg kell választani. Szórt fény használatakor vagy egyenletesebben megvilágított téma esetében a középre súlyozott vagy a mátrix (átlagoló) fénymérés a megfelelő. Az erős ellenfény esetében a spotfénymérés ajánlott. A színek telítettségét jótékonyan befolyásolja a polárszűrő. Ennek használata újabb kihívás a fotós számára, de hatása mindenképpen jótékony [11].

Nagyon sok makrofotó belső térben, műteremben készül. Ott nincsen szél és a megvilágítás tetszés szerint alakítható, nyugodtak a körülmények, és nincsen semmi zavaró tényező – hacsak a fotós türelmetlensége nem az. Ott a színhőmérséklet és a körülmények is pontosan beállíthatóak, és van idő a helyes expozíciós paraméterek beállítására, nem beszélve a kreatív fantázia adta ötletek megvalósításáról.

A fényképezőgép és tartozékok beszerzésétől kezdve, a makro-, makrotele- és zoom-objektíves fényképek elkészítéséig számtalan ötlettel és tanáccsal szolgálnak Enczi Zoltán és munkatársai könyvei [12,13], amelyek valóságos tárháza a technikai és esztétikai megoldásoknak, ötleteknek, a leghasznosabb és részletes kézikönyvei a makrofotózásnak.

Záró gondolatként meg el kell mondani, hogy mindig a dedikált makroobjektívek adják a legjobb eredményt. Bár a közgyűrűk, az előtétlencsék, a telekonverterek, az objektív megfordítása, a telezoom (vagy tele-) makroobjektívek mind-mind alkalmasak a makrofényképezésre, de minőségileg, a végső fotó sikere szempontjából a makroobjektívek verhetetlenek. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy szép makrofotók készíthetők telefonnal vagy kompakt fényképezőgépekkel, de a kép minősége és sikere igazán a DSRL típusú fényképezőgépekkel inkább biztosított.


Kökörcsin

A makrofotózásnál a fényképezési arány, a nagyítás (N) a kép és tárgyméretek (K és T) illetve a kép és tárgytávolságok (a fősíktól mérve k és t) viszonyából számítható:

N =K/T = k/t           (1)

Newton képalkotás egyenlete szerint:

1/t + 1/K = 1/f         (2)

ahol t: tárgytávolság, mm

k: képtávolság, mm

f: objektív gyújtótávolsága, mm

Egy adott N értékhez egyértelműen hozzárendelhető egy k érték (a t értéke állandó, ha a fényképezőgép és tárgy távolságát nem változtatjuk), amelynek segítségével a kihuzat (közgyűrű) mérete kiszámítható.

Pl. N = 3 esetében, ha a t =100 mm , az (1) összefüggés értelmében:

3 = k/1 00             k = 300 mm

A (2) összefüggésbe helyetesítve:

1/100 + 1/300        f = 75 mm

Ha a fényképezőgépünkön egy 50 mm fókusztávolságú objektív van, a kihuzat mérete:

Kihuzat (mm) = 75 – 50 = 25 mm

 

Könyvészet

1. * * * : Digitális fotó, 2012, XII. évf., 10 sz.

2. * * * : CHIP Foto Video Digital, 2010. február.

3. * * * : Digitális Fotó, 2012. július–augusztus, XII. évf., 6 sz.

4. * * * : CHIP Foto Video, 2013, 11–12. sz.

5. Morvay György: Új Fotolexikon. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 1984.

6. Sevcsik Jenő, Hefelle József: Fényképészet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 1980.

7. * * * : CHIP Foto Video, 2013, 7–8. sz.

8. Scott Kelby: A Digitális fotókönyv 2. Perfact Kiadó, Budapest. 2008.

9. National Geographic fotóiskola: Nagy Fotóskönyv, Geographia Kiadó. Budapest. 2008.

10. * * * : Foto Video Digital: 500 de sfaturi de fotografiere. 3D Communications Kiadó, 2010.

11. Christian Perkins és Enczi Zoltán: A természetfotózásról. Rainbow-Slide Kiadó. 2002.

12. Enczi Zoltán és munkatársai: Makrofotózás és Teleobjektíves fényképezés. Rainbow-Slide Kiadó. 2012.

13. Enczi Zoltán és munkatársai: Természetfotózás digitális fényképezőgéppel. Rain­bow-Slide Kiadó. 2006.

 

Tetszik az oldal? Segíts egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Régi álmom vált valóra, amikor májusban rövid utazást tehettünk Lisszabonba, Portugália fővárosába.

kiállítóterem

Az Érmellék bihari részén a kommunizmusig csak Érmihályfalván volt kiállítóhely. Andrássy Ernő szülész-nőgyógyász szakorvos, magánygyűjtő saját lakásán rendezett be természetrajzi és régészeti kiállítást.

ifj xantusz jános

Ifj. Xántus János (1917–1982) erdélyi természettudós, tanár, tudományos ismeretterjesztő szakíró. Nemzedékek nőttek fel érdekfeszítően megírt könyvein, mint: Tündérszép tájakon, A természet kalendáriuma, A tengerfenéktől a csillagokig, Szárnyas barátaink, Emberek, tengerek, jéghegyek, Otthonunk a naprendszer, Csillagok születése, csillagok halála, Világjáró bakancsok. Alábbi írása az Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában 1956-ban megjelent Tündérszép tájakon című kötetében látott napvilágot. Ezzel az írásával tisztelgünk a száz évvel ezelőtt született kiváló természetbúvár-pedagógus emléke előtt.

digitális fényképezőgépek

Egy fényképezőgép és egy objektív megvásárlása legalább akkora gond, mint a párválasztás! Nincsen tökéletes döntés, a kompromisszumok egész sorát kell elfogadnunk. Egy rövid cikk keretében sehogyan sem fér bele mindaz, ami a majdnem több ezer létező fényképezőgép és objektív közül a „leg”-nek a kiválasztásához szükséges. Gyakran a feltételek egymást kizáró módon kapcsolódnak, és csak engedmények árán juthatunk az áhítotthoz kisebb-nagyobb mértékben közeli felszerelés birtokába.

arcfestés

A nyugati társadalmakban a 60-as években terjedt el, amikor a hippimozgalmak fiatal női követői előszeretettel festettek virágokat és háborúellenes szimbólumokat az arcukra. Népszerűsége töretlen, immáron több évtized óta a világon elterjedt szokás, hogy kifessük magunkat. Leginkább rendezvényeken, bálokon, születésnapokon, de szabadtéri vásárokon és fesztiválokon is, ahol sátrakban vagy napernyő alatt ülve festhetik ki az arcunkat.