Érdekes „sorozatot” fedezhet fel az, aki figyelemmel kíséri a Székely Nemzeti Múzeum életét: egy sor olyan épületdíszítési elem készült el az elmúlt években, amely eddig csak papíron, vázlatként létezett. Kérem, ossza meg velünk, melyek voltak a mozgatórugói ennek a munkának.
– Amikor fiatal képzőművészként a múzeumhoz kerültem, a könyvtárosunktól, Boér Hunortól tudtam meg, hogy az épület tervezésekor Kós Károly belsőépítészeti megoldásokat és díszítőelemeket is tervezett, amelyek különböző okok miatt nem készültek el. Ezek a tenyérnyi rajzok az intézmény könyvtárában, egy mappában lapultak majdnem száz évig! Képzőművészként izgalmas feladatnak láttam (volna) eme díszítmények elkészítését, de valahogy hiányzott a vezetői akarat, valahogy mindig lekerültek napirendről, mindig volt „fontosabb” teendő… aztán a gondviselés úgy hozta, hogy igazgató lettem.
– És akkor már nem kellett a felettesek döntésére várnia.
– Pontosan. Felfedeztem egy agilis kovácsmestert Erdővidéken, akit Nagy Györgynek hívnak, vele készíttettem el a főépület lépcsőkorlátját és a díszlámpákat az épület bejáratánál. Majd eszembe jutott, hogy a múzeum mozaikcímerét és a vitráliumot megoldhatná Makkai András barátom Gyerőmonostorról, aki munkái révén már akkor országos hírnévnek örvendett. Zakariás Attila építésszel, akadémikus társammal együttműködve készítettük el a Kós tervezte padsorokat a dísztermünk számára. A bejárati gyalogkapu pedig az idei múzeumavatóra készült, amely alkalmazottunk, Ferencz László és csapatának munkáját dicséri. Nagy fegyvertény, hogy a Kós Károly-i elvek mentén haladtunk, helyi mesterekkel, helyi anyagból dolgoztunk végig. Amikor ezek a gyönyörű elemek a helyükre kerültek, mindenki csodálkozott, hol voltak ezek eddig? A válaszunk: a fiókban. Kós olyan alaposan, körültekintően tervezett és rajzolt, hogy a kivitelezőknek nem volt kérdése, pontos kotta volt minden rajz. Azt nyújtották, amit a nagy előd kért: pontosságot, fegyelmet. Azt hiszem, az épületdíszek kivitelezésével hasonló elégtételt érezhetünk, mint az a cukrász, aki finom tortájára végre felteszi a habot vagy a rumos meggyet…
– De olyan „díszek” megvalósításáról is tudunk, amelyeket nem Kós tervezett, hanem úgymond hozta az élet.
– Igen, itt megemlíthetjük a múzeumalapító asszony, Csereyné Zathureczky Emília mellszobrát, amelyet 2004-ben, a múzeum alapításának 125. évfordulóján avattunk. Vagy azt a szép faragott ivókutat a múzeum parkjában, amelyet szintén egy alkalmazottunk, Éltes Barna szobrászművész faragott 2022-ben. Személyesen az épületegyüttes díszítéseként fogom fel a Herczeg Ágnes által tervezett parkot is, amely őshonos flórájával és a középkori nemesi udvarházakra jellemző virágágyásaival lélekemelő élményt nyújt.
– Tudjuk, hogy a múzeum egy közel négy évig tartó alapos felújításon van túl. A felújítás kapcsán volt-e olyan lépés, ami Kós szellemét erősebbé tette?
– Kós Károly építészetének sarkalatos eleme, jellemzője a torony, ami múzeumunk szerkezetében is domináns elem. A toronyszobát az elődeink – gondolom, kényszerűségből – raktárnak használták. Most sikerült ezt a gyönyörű teret felszabadítanunk és kiállítótérré változtatnunk, egyúttal látogathatóvá tettük magát a tornyot is. Statikai okok miatt tömegeket nem vihetünk fel, csak a múzeum vendégeit, de így is nagy dolognak tartom, hogy funkcionálissá változtattuk a tornyot. Régen ugyancsak raktárnak használták a Kós tervezte szentélyt is a földszinten, amelyet már a nagy felújítás előtt sikerült eredeti rendeltetésének visszaadnunk: berendeztünk benne egy kis egyháztörténeti kiállítást. Azt is tervezzük, hogy a szentélyben lehet majd eljegyzést vagy házasságot is kötni, hogy ezzel is élőbbé tegyük a múzeumot.
– Összegzésként: hogy érzi, miért volt fontos az épület díszeit elkészíteni, ezt a majdnem évszázados adósságot törleszteni?
– Szokás mondani, hogy az Isten a részletekben rejtőzik. A magyar szecesszión belül Kós építészeti stílusa egy meglehetősen szigorú, puritán vonalat képvisel. Ha összevetjük pl. a nagyváradi vagy a kecskeméti szecessziós épületekkel, akkor mutatkozik meg a különbség. Pontosan ez a visszafogott stílus kéri, hogy a nagy körültekintéssel, csínján adagolt díszítőelemek ne hiányozzanak! Hogy a történelem viharai közepette ez elmaradt, szinte érthető. Valószínű, hogy ez a szép feladat megvárt bennünket… bár ki tudja? Azt remélem, hogy szerény ténykedésünket Kós Károly nem homlokráncolva figyeli odafentről.
Felhasznált irodalom
Szebeni Zsuzsa (szerk.) Kós – Bánffy, Bánffy – Kós: Emlékkönyv a 140 éve született Kós Károly és a 150 éve született Bánffy Miklós tiszteletére. Tinta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2023.
