A Szent László-legenda falképei a középkori Magyar Királyság templomaiban

A Művelődés folyóirat szerkesztősége és a Györkös Mányi Albert Emlékház közös szervezésében zajló sorozat, a Művelődés Estek legutóbbi meghívottja Jánó Mihály művészettörténész volt, aki Szent László-legenda falképei a középkori Magyar Királyság templomaiban címmel tartotta meg előadását október 26-án a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Az egyik legenda szerint Szent László a cserhalmi csata után üldözőbe vett egy kun vitézt – a 11–12. században elsősorban a besenyőket emlegetik kun néven –, majd kiszabadított egy magyar leányt a karmai közül. A besenyők, úzok ellen vívott ütközet legendás eleme a középkori magyar művészet egyik legismertebb témájává vált, amelyet falképciklusokban festettek meg a 14–15. században a Magyar Királyság egész területén.

Azonban különböző okoknál fogva – az Alföld török feldúlása; a székelyföldi régió elmaradottsága, amely révén kevesebb pénz jutott a templomok renoválására – többnyire csak székelyföldi és felvidéki templomokban maradtak hátra ezekhez hasonló emlékeink. Külön érdekesség, hogy a falképsorozatokról „leolvasható” jeleneteket többféleképpen is lehet értelmezni, és egyáltalán nem biztos, hogy a lányt elrabolták, és nem csupán megszöktették – a lány több falképen is mintha segítene a kunnak lovagolni, illetve íjával célozni. A falképeken – amelyeket olykor jókezű mesterember, máskor pedig nem hozzáértő festő készített el – végigkövethető történet többnyire hasonló az összes falképen: a várból kivonuló Szent László, a kun üldözése, a kun és László közötti harc, az ünneplés, valamint a vitéz lefejezése látható rajtuk.

A kezdetben profán jellegű téma László király szentté avatása (1192) után szakralizálódott, és így átértelmezve vizuális elbeszélés formájában kapott helyet más szentek ábrázolásaival és bibliai témájú falfestményekkel együtt a középkori templomokban – részben ennek is tudható be az, hogy sok esetben a lovagkirályt Krisztushoz hasonlóan ábrázolták.

A Magyarország-szerte elterjedt falképsorozatnak egyébként komoly politikai támogatottsága volt az akkori Anjou-dinasztia révén. Mivel a „lovagkirályt” 1192-ben avatták szentté, az első Anjou-uralkodó, I. Károly igencsak fontosnak tartotta Szent László kultuszának és legendájának ápolását, egy effajta törekvés ugyanis elősegíthette a központi hatalom megerősödését.

A valamelyest „identitászavarban” szenvedő magyarországi Anjou-ház tagjainak nagyon jól jött egy ilyen irányú kezdeményezés, arról nem is beszélve, hogy mivel egy szent uralkodóról volt szó, I. Károly a katolikus egyház támogatását is élvezhette. Így hát ezek is kulcsszerepet játszottak abban, hogy a Szent László-ábrázolások elterjedjenek a Kárpát-medencében.