Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Szabó K. István méltatása

Báthory István Alapítvány • Szilágysági Magyarok Díszoklevél
Szerző: 

Megtisztelő számomra méltatni egy olyan embert, akit gyerekkora óta ismerek, de egyben nehéz feladat, hisz keveset tudok szakmai tevékenységéről. Szabó K. István életpályája Zsibóról indult, majd Zilahon, Marosvásárhelyen keresztül Erdély, később Magyarország számos városát érintve az óceánon is átível. Szabó K. István Zsibón született 1977. június 21-én. Az általános iskolát szülővárosában végezte el, a középiskolát a zilahi Gheorghe Şincai Pedagógiai Líceum tanítóképző szakán. Egy évig tanított, majd sikeresen felvételizett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező karára, ahol 2000-ben diplomázott. Ekkor került a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházhoz, mint főrendező, majd művészeti vezető, 2004-től pedig igazgató. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője, 2007-től pedig az ARCA független színház vezetője lett Bukarestben. 2009 és 2011 között a karácsonkői (Piatra Neamţ) Ifjúsági Színház főrendezője lett. 2011-től a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója lett. Rendezett Sepsiszentgyörgyön, Nagyszebenben, Brajlán (Brăila), Ploieşti-en. 2015 óta Budapesten él, szabadúszó művészként határozza meg rendezői státusát.


Szabó K. István

A színházzal már középiskolás évei alatt kacérkodott, nemcsak mint lelkes színházlátogató, de egy barátjával közösen színpadra rendezték Marin Sorescu Jónás című darabját, 1996-ban. Zilahon Kortárs szilágysági költők címmel létrehozta az első kétnyelvű (román– magyar) irodalmi antológiát, melyet műfordítóként jegyez. Rendezői pályafutása alatt számos díjat érdemelt ki.

Váradon, egy iskolaprogram keretében rendezte a Csongor és Tündét, nyolcvannégy fiatallal és tíz színésszel. Ebben, a rendhagyó előadás mellett a „kreatív energiák felszabadítása” került előtérbe (Szigligeti-kiadvány, 2012 márciusa). Újat hozott a váradi színház életébe. Az itt töltött éveket az újrakezdés, motiváció, társulatépítés jellemzi. Vallotta, hogy a nézők igényeihez alkalmazkodni, azt mégis formálni nem kis feladat. Valódi élményt kell nyújtani, igényesen szórakoztatni, a színészeket motiválni, hogy energiáik felfrissüljenek – ezeket a szempontokat tartotta irányelvének.

Feladatának tartotta újragondolni a váradi színházat a jelen kornak megfelelően, értékteremtő, értékhordozó pódiumként. Nem könnyű, de szép munkának tartotta a váradi tevékenységét (Szempont, XI. évfolyam, 52.szám). Kétszer rendezett az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban, mindkét alkalommal Matei Vişniec-darabot: 2011-ben az Anyám ajkáról a fejlődés szó hamisan hangzik, 2017-ben a Nyugati Expressz című darabot. Mindkettővel hatalmas sikert aratott.

Meggyőződése szerint nem rendeli alá a színházat a politikának, nem kötelezi el magát politikai irányzatok mellett. 2017 januárjában, Visky András Júlia – párbeszéd a szerelemről című darabjának bemutatása után ezt mondta: „mindennél fontosabb indulatmentesen, tiszta fejjel felmérni egyéni és közösségi állapotunkat, szabadságunk minőségét”. „Az átjárás (a művészet és a politika között): a megértéshez vezető út. A híd: az empátia, az áldozatvállalás szerepének személyes értelmezése” (Magyar Színház, 2017. január 18., szerző: Vasvári Judit).

Szívesen van új helyen, új emberekkel, szívesen vállalja a kihívásokat. Igyekszik egyeztetni belső igényeit, érték- és érvrendszerét az őt megszólító lehetőségekkel. Kihasználja azt, hogy két nyelvben mozog otthonosan: „többletként éltem meg azt, hogy kulturálisan kétlaki vagyok” (szinház.org, 2017. április 7.).

2017-ben rendezte Tömöry Péter Európa, édes hazám című darabját, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és az Aradi Kamaraszínház együttműködésében. A rendezőt ebben a darabban leginkább a szereplők álmai érdeklik: „Ez a darab egy átmeneti állapot érzékeny látlelete: az otthon kereséséről szól, egy olyan időszakban, amikor a mesterségesen szétszabdalt Európa árvái visszakérezkednek a szülői házba. Akiket felvásárolt az anyaország, azok bízhattak az újrakezdés lehetőségében. Akikért nem fizettek fejkvótát… ők, az Európa, édes hazám hősei, egy német menekülttáborban összezárva, karácsonykor, várják a megváltást.” A darab témája ma is időszerű. Meggyőződése szerint „a színház a jelen művészete, és addig van értelme, míg képes tükröt tartani saját korának”.

Eddigi munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták, ezeket, valamint az általa színpadra vitt darabokat nehéz lenne felsorolni. A teljesség igénye nélkül, laikusként méltatom Szabó K. István eddigi rendezői munkásságát. A fent említettek alapján úgy ítélem meg, hogy érdemes a Szilágysági Magyarok Díszoklevélre. Kívánom, hogy pályája ezután is töretlenül íveljen felfelé, hogy még sok színházlátogatót tudjon tartalmasan szórakoztatni és elgondolkodtatni az általa rendezett darabokkal.

(Elhangzott 2018. szeptember 28-án Szilágysomlyón, a Szilágysági Magyarok díjátadó ünnepségén.)

 

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés