Negyedszázadnyi szeretet

A Máltai Szeretetszolgálat nagyenyedi fiókjának működése

Nemrég Fari Palkó Ilonával, a nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével beszélgettünk. Kissé fáradtnak tűnt: a beszélgetés során kiderült, hogy éppen az egyik máltai tevékenység lebonyolítása veszi igénybe idejét, erejét. A helyi szervezet évente, minden iskolakezdés előtt lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy a máltai bazár keretében szerezzen be ruházatot, lábbelit, taneszközöket. Annak érdekében, hogy egy-egy család a számára valóban hasznos kellékekhez jusson, az érdeklődők maguk válogathatják ki a nekik szükséges dolgokat. A bazár legpozitívabb hozadéka, hogy szimbolikus áron, például egy zsák téli ruháért mindössze tíz lej ellenében minőségi termékekhez lehet jutni. 2017-ben augusztus utolsó napjaiban volt ilyen esemény. A szervezet tagjai számára nagyon kimerítő ez az időszak, hiszen már az előkészületek is nagyon időigényes munkának számítanak.

Puskás Bálint, a Romániai Szeretetszolgálat elnöke a nagyenyedi máltaisok körében 2017 márciusában (balról a harmadik: Fari Palkó Ilona)

A Máltai Szeretetszolgálat nagyenyedi fiókja 1993 óta működik, 2018-ban minden tevékenységet a 25 év jegyében szeretnének megszervezni. A jövő legnagyobb terve egy szociális konyha létesítése. Mivel Nagyenyed lakossága elöregedett, rengeteg idős személy lakja, nagy segítséget jelentene a város számára, ha jutányos áron meleg ebédet kaphatnának mindazok a nyugdíjasok, akik ezt igénylik. Nagy kihívást jelent ez a vállalkozó szellemű civil szervezet számára, de az engedélyek beszerzésével már megtették az első lépéseket a cél elérése érdekében.

Mi hozta létre ezt a szervezetet? Mindenekelőtt a reménykedés és a hit egy jobb világ eljövetelében, de nem utolsósorban megálmodójának a személyes érintettsége is, hiszen hitvestársa különös odafigyelésre és támogatásra szorult. Fari Palkó Ilona úgy véli, hogy amíg az ember nem tapasztalja meg saját bőrén, hogy segítségre szorul, addig kevésbé érinti érzékenyen mások problémája.

Amikor a szervezet megalakult, a napjainkban már vendégszobákkal is rendelkező székhely egy romhalmaz volt. Valójában a jóakarat és az önzetlen önkéntes munka által sikerült ezt felépíteni.

A szerteágazó tevékenységek közül azt emelném ki, hogy több módon igyekeznek a szegényebb vagy nagyobb családokat támogatni. Ez nem pénzbeli támogatás formájában nyilvánul meg, hanem tanszerekkel, ruhaadományokkal, a „kenyér-programmal”, ingyenes táborokkal, illetve mikulási ajándékkal próbálnak segítséget nyújtani. A „kenyér-program” azt feltételezi, hogy a nagycsaládok és a rászorulók adott pékségben, egy, a máltaiak által kiállított szelvény felmutatásával naponta ingyenes kenyérben részesülnek.

Kitartó munkájának köszönhetően Fari Palkó Ilona 2010-től a Máltai Lovagrend tizennyolc romániai tagjai közé tartozik, máltai dáma címet viselvén. Isten ajándékának, fizetségének tartja a cím elnyerését, hiszen vállalta a szervezet megalapításával és működtetésével járó nehézségeket. Szerinte ezt a megtiszteltetést nem is lehet igazán megköszönni. Úgy érzi, a lovagrend tagjai számára kötelező lelkigyakorlatok nagyon sokat csiszoltak személyiségén, ennek nyomán ma már más szemmel látja a világot. Civil tevékenysége leginkább emberségre és alázatra tanította meg. Nagyszerű élmény volt számára, hogy a többi lovag – akik mind-mind ismert közéleti személyiségek, mint politikusok, nemesi család leszármazottai stb. – partnerként, társként tekintettek rá, szeretettel fogadták körükbe. A cím viselése együtt jár a magas elvárásokkal is, hiszen a lovagrend keretében folytatott tevékenységükről a tagok Rómának tartoznak elszámolással.

Fáradozásait több ízben is elismerték, hiszen óvónői munkája és a rászorulók körében folytatott karitatív tevékenysége elismeréseként tavaly a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

A nagyenyedi szervezet vezetőjének feltett szándéka, hogy továbbra is segítsen a rászorulókon, magánemberként az a vágya, hogy minél többet utazzon, minél többet lásson és tapasztaljon a világ szépségeiből.

A nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat munkája nagyon fontos a város számára, sikerük a kitartásuknak köszönhető. Fari Palkó Ilona, a nagyenyediek számára a mindenki által ismert Ica néni úgy véli, semmi különleges nincs munkásságában, egyszerűen csak végzi a feladatát. Szerinte a csapat belső kohézióját az teremti meg, hogy a csapatot lelkes emberek alkotják, akik komolyan veszik feladataikat. Ők egymás számára is fontosak, közös a céljuk: segíteni.

 

Új hozzászólás