Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kovács András méltatása

Romániai Magyar Dalosszövetség • Életműdíj

Ha Kovács András marosvásárhelyi zenepedagógus és karnagy életét, illetve munkásságát tömören jellemezni szeretném, akkor a hit, hites és hiteles szavak jutnak leginkább eszembe. A hit embere meggyőződéssel követi azt az utat, amit neki felmutatnak, bizonyosnak tartja, hogy neki küldetése van ebben a világban.

Ha a hites – a hit melléknév származékának számító, mára már szinte elfeledett – kifejezés jelentését fürkészve felütjük a Magyar Nyelv Értelmező Szótárát, akkor egyrészt esküvel lekötelezett, fogadalmas, törvényes, másrészt megbízható, baráti és elkötelezett jelentését is olvashatjuk. A régi vágású, hagyománytisztelő úriemberre, Kovács Andrásra igencsak illett a régies, de annál találóbb hites jelző. Kovács András valóban hites pedagógus volt. Lelkiismerettel végzett munkájával példát mutatott tanítványainak. Neki a tanítás és karvezetés a hivatása volt. Vérbeli pedagógusként számára az volt a legnagyobb öröm, hogy tanítványainak aranytálcán nyújthatta át a több évtized alatt felhalmozott tudását. Két évvel ezelőtt, a Romániai Magyar Dalosszövetség éves közgyűlése alkalmával Kovács András karnagy akkor egyik volt tanítványát, fiatal karnagykollégáját méltatta. Ekkor már másodízben szerzett örömet, elismerést és egyben ünnepet volt karnagynövendékének. Ez az alkalom azonban számára is ünnepi volt, mert nagy odaadással végzett népnevelő munkájának újabb termését látta akkor beérni. Ez is jól példázza nyitottságát, szerénységét és őszinte odaadását, amit a tanítványai iránt tanúsított. Jómaga a Romániai Magyar Dalosszövetség munkájából is aktív részt vállalt, mivel ő volt a székelyföldi régió felelőse. Azonban ezt a feladatát is úgy végezte, hogy mindennemű, saját magára irányuló látványosságot kerüljön. Pedig két éve őt is ünnepeltük, hiszen ekkor mutatták be a Művelődés közművelődési folyóirat mellékleteként megjelent, „Félre tőlem búbánat” – Tizenkét erdélyi magyar népdalfeldolgozás vegyeskarra című kottásfüzetét.

Hiteles karnagynak ismerhettem meg a Nagy István Ifjúsági Vegyeskarban, valamint hiteles pedagógusnak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zene Intézetében, ahol 2004 és 2010 között karvezetést tanított. Egyrészt azért láttam hitelesnek, mert mindig őszinte, becsületes és megbízható volt, másrészt mert nekünk, leendő zenepedagógusoknak csakis azt tanította, amit a gyakorlatban személyesen megtapasztalt a kilenc együttesében.

Vallotta, hogy a felhalmozott tudás és tapasztalat továbbvitele lehet a hosszú távú siker záloga. Vallhatta, hiszen olyan mestere és deklaráltan szakmai példaképe volt Nagy István karnagy személyében, akinek a tudására lehetett és érdemes volt építkezni. De nemcsak a Nagy István vezénylete alatti élmények vezérelték, hanem azoknak a Nagy István által Marosvásárhelyen és Kolozsváron kifejtett tevékenységeknek az ismerete is, amelyek a múlt század első fele erdélyi kórusmozgalmának annyira meghatározó mozzanatai voltak. A Nagy István-i úton tovább haladva a sors különös módon neki is éppen annyi, 76 esztendőt adott a szolgálatra, mint mesterének.

Ebbe a 76 esztendőbe azonban kimagaslóan sok munkaóra tömörödött bele. Már az 1969-ben megkezdett radnóti zenepedagógusi pályán is elvállalta több korcsoport oktatását. Itt a gyerekkart, a líceumi leánykórust, a mandolinzenekart és a pedagógusok kórusát is vezette. Csak hosszas várakozás után, 1990-ben kerülhetett haza, Marosvásárhelyre tanítani. Itt a 15-ös Általános Iskolában gyerekkórust, a Pedagógiai Líceumban leánykart alapított. Ebből a leánykarból és a hozzájuk csatlakozott férfiakból nőtt ki életének főműve, a Nagy István Ifjúsági Vegyeskar. Később a Művészeti Líceum vegyeskarát és gyerekkórusát is számos versenygyőzelemig juttatta el. 2002-ben Birtalan Judittól átvette a Vártemplom Psalmus Vegyeskarát.

Pedagógiai munkásságának betetőzéseként a Művészeti Egyetem Zene Intézetében leendő zenepedagógusainknak oktatta a karvezetés mesterségét, úgy, hogy itt is vezetett egy vegyeskart. Ezen a kóruson tudta szemléltetni, amit vallott és tanított, hogy a zenepedagógusi-karvezetői mesterséget csak gyakorolva lehet elsajátítani. 2010-ben végződő akadémiai pályája után is gondja volt a leendő karnagyok képzésére. Gyakorlati tanácsok karvezetőknek című kötetével az utókornak is hagyott hátra tapasztalatából.

Eddig Kovács Andrásról, mint zenepedagógusról és karvezetőről esett szó. Bámulattal néztük, hogy egy időben öt kórust is bírt vezetni. Legnagyobb érdeme azonban túlmutat a kórusmozgalom ügyének a szolgálatán. Kovács András fő missziója valójában a lélekmentés volt. A tinédzserek, ifjak olyan korban kerültek hozzá, amikor különösképpen fontos volt számukra, hogy egy közösséghez tartozzanak, egyként érezzenek. Ő a labilis lelkivilágú kamaszoknak is érzelmi biztonságot adott közösségével. Legtöbben éppen ezért olyan hálásak neki. Tudta, hogy kell a találkozás, az ismerkedés, a közelség, a mosoly, a közös élmény. Nem csoda, hogy több házasság született a Nagy István Ifjúsági Vegyeskarból. Fogalom volt és maradt Nagy István-osnak lenni.

Kovács András nekünk az útmutató, közösségépítő, nemzetmentő, népnevelő, a szó szoros és átvitt értelmében a faragász marad, mégpedig az emberfaragász. Kovács András, a hites és hiteles pedagógus – aki hitt az ifjúság érdeklődésében és nevelhetőségében – a munkájában boldog volt, de a közös éneklés élményével másokat is boldoggá tett.

Drága András bácsink! Ön előtt már biztosan „boldog mennyország ajtaja nyitul.” Ég áldja!

 

(Elhangzott 2018. november 17-én Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén.)

 

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés