A díjazottak méltatásakor már-már közhelyszerű kijelenteni, hogy jól döntött a bírálótestület és a kiszemelt alkotó, kultúrszervező vagy a művész már nagyon régen megérett a rangos elismerést jelképező kitüntetésre. Természetesen ez Bodolai Gyöngyi esetében is elmondható, hisz a több mint három évtizednyi közszolgálati tevékenységét számos alkalommal jutalmazták szakmai vagy állami grémiumok.
Egészségügyi szakújságíróként nemcsak a közéleti napilap megkövetelte penzumra futotta erejéből, hanem a marosvásárhelyi magyar orvosképzés fénykorának még élő tanárait faggatva kötetbe rendezett mementót is állított interjúfolyamával.
A kolozsvári bölcsészkaron belé nevelt konoksággal kereste, keresi jól célzott kérdéseire a válaszokat az anyanyelvi közoktatás visszásságait feltáró, vagy a szórványlét szorításában élők heroikus hétköznapjaiban búvárkodó írásaiban. Elsőként foglalkozott – már a kilencvenes évek elején – a marosvásárhelyi katolikus iskola újralétesítésének gondolatával, azok után, hogy hozzá forduló, vissza-visszatérő öregdiákok rajta keresztül kaptak fórumot nemcsak emlékezéseikre, hanem iskolafeltámasztó erőfeszítéseikhez is. Közben vasárnaponként a Maros-Mezőség romosodó templomaihoz, az egy-két lélekre zsugorodott protestáns gyülekezetébe vitte el saját gépkocsijával az apostoli küldetést vállaló presbitert, faggatta a sorvadó közösségi léttel küszködő, anyanyelvébe kapaszkodó nemzettársainkat. De még ennél is többet tett. Látva a szomjat és a szükséget, adományokat vitt. Hol könyvtárnyi gyerekirodalmat az egyik faluba, hol a kisejtezett, de még használható számítógépet a községközpont iskolájának.
Soha nem tudott megmaradni a hírlapíró ketrecében. Mindegyre kilépve szerepéből nemcsak megfigyelője, hanem cselekvő részesévé is vált közössége életének. Igazi transzszilván újságírói attitűd. Mert nem elég a kiáltó szó, ha elmarad a cselekedet. Az értékmegőrzés és a közösségépítés. Így gondolta, így cselekedett a Spectator Díj létrehozását szorgalmazó néhai televíziós újságíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének egykori elnöke, Csép Sándor is. Ezért is úgy vélem, méltó társaságba kerül Bodolai Gyöngyi. Ez fordítva is igaz: büszke lehet az a társaság, amelynek tagja Bodolai Gyöngyi, mert a díj odaítélése nemcsak a kitüntetettet minősíti, hanem az adományozót is.
(Elhangzott 2020. november 7-én, Kolozsváron, az EMKE díjátadó ünnepségén, a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség templomában.)
