A székelykeresztúri Petőfi-kultusz

Székelykeresztúr történetének ritka nagy pillanatai közé tartozik, hogy 1849. július 30-án Petőfi Sándort, halálának előesté­jén vendégül láthatta.

Petőfi 1849. július 18-án Mezőberényben határozta el, hogy visszatér Bem táborába. Húszadikán Tordára érkezett, ahol Miklós Miklós református lelkész családjára bízta „szentségeit”, kisfiát és a „feleségek feleségét”, akit már csak kétszer - az utolsó két levelében - szólít­hatott „Lelkem Juliskám”-nak. Tordáról Marosvásárhelyre ment. A város főterén a Görög Károly-féle házon lévő emlék­tábláról ezt olvashatjuk: „Itt még ember volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csil­lag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emel­te a kegyelet 1884.”


Petőfi Sándor 1848-ban
(Barabás Miklós litográfiája)

A csillaggá válás útjának végső sza­kasza Marosvásárhelyről Balavásáron, Kelementelkén, Erdőszentgyörgyön, Gagy-keresztjén át vezetett Székelykeresztúrra, hogy megajándékozzon min­ket élete utolsó éjszakájával. Ez az utol­só éjszaka, s a közeli Fehéregyházán másnap beteljesült csillagsors avatta Őt örökre a mi Petőfinkké.

A legenda igazságát - mely szerint itt nyugszanak nagy költőnk hamvai - ko­moly meggyőződéssel sosem hirdette senki, talán csak Bálint Dániel kereszt­úri temetkezési vállalkozó - a hiteltelen, de mai napig kegyelettel gondozott sí­remlék állítója - és buzgó segítői. Elődeink a hatalmas pillanat hevében talán nem is gondoltak arra, hogy történel­met írnak: kegyeletes buzgalmuk révén Székelykeresztúr amellett, hogy jelentős események színhelye volt, örökre bevo­nult a Petőfi-legendáriumba. Székelykeresztúr dolga a hagyaték gondozása és nem annak mérlegelése, tudományos­nak vagy tudománytalannak való meg­ítélése

A Jézuskiáltó hegy ölében van egy síremlék, amelynek felirata szerint itt nyugszik Petőfi Sándor. A legendai sír - kegyhely, százak keresik fel min­den évben. A síron mindig van virág, és Mindenszentek estéjén fellobognak rajta a gyertyalángok, mint földre szállt apró csillagok.

Nem kutatjuk a kegyeletével üzérke­dők által időnként felröppentett tudósí­tások hitelességét vagy igaztalanságát Pető'fi bennünk él. Velünk van utcák, terek, iskolák nevében, a legendai sírt körüllengő mesékben, az emberek szí­vében

Városunk főterén álló bronzba ön­tött alakja ma is nemzetőrként magaslik korok és országhatárok fölé. Ittlété­nek hallgatag tanúi: a Gyárfás-kúria, kertjében a relikviává nemesült, régen kiszáradt körtefával, Kányádi Sándor márványba vésett verssoraival, melye­ket minden erre járó megtanul. A kúria kertjében létrehozott látogatópark, a ház külső falán márványtábla örökíti meg a július harmincadikai vacsora tényét. A mi Petőfink. Igazság és legenda című kötet (Sándor-Zsigmond Ibolya, Székely­keresztúr, 2012) tényszerűen, hiteles források alapján mutatja be a Székely- keresztúrhoz kötődő korabeli eseménye­ket, a keresztúri Petőfi-legenda kialaku­lásának történetét és Petőfi-emlékeink kronológiáját.

Petőfi Sándor Székelykeresztúron töl­tött óráinak szinte minden pillanata is­mert. Három fontosabb mozzanat köré csoportosíthatók a keresztúri esemé­nyek: az 1849. július 30-i ebéd, a vacsora és az éjszaka eseményeihez.


Lengyel József székelykeresztúri orvos.
A legenda szerint ő látta utoljára élve Petőfit

Az 1902-ben megalakult Kereszt­úri Székely Társaság az akkor még élő szemtanúk kihallgatásával pontosította és egészítette ki mindazt, ami Petőfi Székelykeresztúron töltött délutánjával és estéjével kapcsolatosan még felderíthe­tő volt. A Székely Társaságnak tanúval­lomást tévők részletesen beszámoltak a legapróbb részletekről is. Duka Jánosné Nagy Juliánna és Sipos Sándor szem­tanúk a legjelentősebb közlők. Őket idéz­ték a legtöbben, de a Székely Társaság jegyzőkönyvei legalább még hat szemta­nú kihallgatását rögzítették.

E vallomásokat számos kutató ismer­tette. Elsőként 1904-ben a Vasárnapi Új­ságban Barabás Endre tette közzé Petőfi utolsó huszonnégy órája címmel. 1911- ben Szentmártoni Kálmán unitárius gimnáziumi tanár Petőfi utolsó éjszaká­ja címmel, a Pásztortűz és az Ellenzék la­pokban megjelent írásához használta fel az adatokat

 

Az ebéd

1849. július 30-án, délután 3 óra tájban Marosvásárhely felől, Erdőszentgyörgy érintésével a csekefalvi utcán át érkez­tek Keresztúrra Bem és honvédjei. Pe­tőfi fél órával később, fél 4 után érkezett, a kocsik meglehetős távolságra futottak be. Petőfi az utolsó kocsik egyikén Gyalókay Lajos törzskari századossal, annak kóberes szekerén utazott idáig.

Székelykeresztúr térparancsnoka, báró Gamerra Gusztáv százados az otthonában - a Matskásy-féle, 1942-ben lebontott házban - berendezett főhadiszálláson várta Bemet és tiszti­karát, köztük Zeyk Domokost is. Petőfi megérkezésének hírére a báró és neje, Matskásy Krisztina rögtön intézkedtek, hogy a költőt is hívják meg ebédre.

A székelykeresztúri elöljáróság fiatal legényeket rendelt a főhadiszállásra, hogy küldöncszolgálatot teljesítsenek, és a városban kalauzolják a katonákat. Ezek között volt egy Sipos Sándor nevű fiatalember is, akit utasítottak, hogy keresse meg a városban Petőfit, s hívja a Matskásy-házba ebédelni.


A Gyárfás-kúria kertje a körtefával az 1970-es évek elején

A vacsora

A főhadiszálláson elköltött késői ebéd után Petőfi és Zeyk Domokos a Gyár­fás-kúria bérlőjét, Varga Zsigmondot keresték fel. Zeyk Domokos huszártiszt rokonként ment a kúriába, felesége, Ke­mény Julianna testvére volt Gyárfás Domokosné Kemény Polixéniának, a Ke­mény lányok unokatestvérei voltak az író Kemény Zsigmondnak. Varga Zsigmond Petőfi közbenjárását kérte Bem­nél, hogy a honvédségnek eladott lovak árához juthasson. A Gamerra báró által adott ebéd után legelőször esti fél hét óra tájban látták újból Petőfit a szemtanúk, pontosan meghatározva a helyet, ahol sétálgattak többen Bemmel. Azt is halla­ni vélték, miről beszélgettek.


Petőfi bronzszobra Székelykeresztúr főterén.
Márkos András alkotását 1973-ban leplezték le.

Vacsorára Varga Zsigmond hívására Petőfi visszatért a Gyárfás-kúriába. A jú­lius 30-i este igaz történetét ifj. Varga Zsigmond, a bérlő fia, negyvennyolcas honvéd leveléből ismerjük. Levelét a Gyárfás-kúria akkori tulajdonosának, Gyárfás Endre földbirtokos, országgyűlé­si képviselőnek a kérésére írta 1899-ben. Ez az ötoldalas levél az este lefolyásának és Petőfi utolsó vacsorájának hiteles do­kumentuma, tartalmát számos Petőfi életrajzíró és kutató idézte. „(...) 1849. jú­lius 30-án édes Apámhoz a tisztek közül többen szálltak be s köztük Zeyk Domo­kos is. Később híre szaladt, hogy Petőfi is megérkezett, s fent van a piactéren. Ezen hírre édesapám rögtön felsietett a piac­ra s ott a Novák Antal kereskedése előtt (ma Ajvász-féle ház), másokkal együtt beszélgetve megtalálta Petőfit, kit meg­hívott vacsorára, bivalytejes puliszkára. Ő a meghívást szívesen és örömmel fo­gadta el. Nyolc órakor már javában folyt a vacsora. Vacsora után, mely igen jó hangulatban folyt le, kimentek a kertbe s ott letelepedve a padokra igen vidám társalgás közt csakhamar énekre gyúj­tottak. Ilyen hangulatban maradt a ked­ves társaság 12 óráig. 12 órakor mindenki távozott szállására.

Fiatfalva, 1899. agusztus 21-én id. Var­ga Zsigmond.”

A körtefa alatt a szép csillagos nyá­ri estén Varga Zsigmond leírása szerint Petőfi-dalokat énekelt az asztaltársa­ság. A különösen szép énekhanggal megáldott Bolyai Gergelynét, (Bolyai Gergely a matematikus Bolyai Farkas féltestvére volt) mint rokonát említi ifj. Varga Zsigmond, ő kezdte el énekelni A virágnak megtiltani nem lehet kezde­tű dalt.

 

A Szakál-vendéglőben töltött éjszaka

Petőfi éjféltájban búcsút vett vendéglátóitól, és elindult a piactér felé, a muzsika­szó irányába felkeresni bajtársait, akik a Csekefalvi utca sarkán álló Szakál János-féle vendégfogadóban Ráczó János cigánybandájának muzsikája mellett poharaztak. A Szakál János féle szeglet­kocsma volt azon időben a legelőkelőbb és leglátogatottabb. A Székely Társaság­nak Szakál Mihály, néhai Szakál János fia is tett tanúvallomást. A Szakál-vendéglő ma már nincs meg. Az 1920-as évek elején összeomlott és lebontották.

A kocsmában volt Vas Zsigmond hon­véd hadnagy is, aki Marosvásárhelyről menetelt ide aznap, és több fiatal tiszt­társával együtt a Szakálba ültek össze poharazni. Valamennyiüknek jókedve volt, de nem mulattak, csak hallgatták a muzsikát, keveset ittak és beszélgettek.

Amint 1902-ben Vas Zsigmond is em­lékezett, már jó késő volt, mikor benyi­tott közéjük Petőfi, és helyet szorítottak neki az asztalnál. Úgy látta, hogy a költő katonaköpenyegben jött be, azt levetette, alatta civil ruha volt - hogy milyen, arra nem emlékezett. Az útitárs, Gyalókay La­jos leírásából tudjuk pontosan, hogy a költő fegyver nélkül, nyári ruhában volt, egész felső öltözetét egy vitorlavászonból készült blúz, mellény és nadrág, továbbá egy szürke köpeny képezte, fején egysze­rű katonatiszti sapka volt, válláról pedig egy szíjon függő, sárga bőrtáska lógott.

A szemtanúk mind úgy emlékeztek, hogy nagyon korán - még sötétben - vá­ratlanul riadót vertek a dobokon s meg­szólaltak a kürtök. Petőfi a szállására futott, a Gyárfás-házba, ahol gyors reg­gelit fogyasztott. Nagyon valószínűtlen, hogy a gyors kávézás közben, indulás előtt az Egy gondolat bánt engemet című versét elszavalta volna, mint ahogyan a narratívákban ez gyakran felbukkan. Petőfi a Matskásy-kúriába tartott, is­mét Gyalókayhoz szegődött, és együtt szekereztek Székelykeresztúr nyugati végéhez, a Segesvár felé vezető országút torkolatánál levő ugarföldhöz, ahol Bem felállíttatta és megszemlélte csapatait. Ez hajnali öt óra tájban történt. Az el­indított kocsisor végén a kóberes szekér haladt, Petőfi és Gyalókay a hátsó ülésen a fedél alatt utazott.

A jegyzőkönyvekben rögzített tanú­vallomások alapján ezek a hitelesnek elfogadott tények Petőfi Keresztúron töl­tött 14 órájáról.


Székelykeresztúr piactere a Szakál János-féle fogadóval egy 20. század eleji képeslapon

Lengyel József szemtanúsága

A székelykeresztúriaknak igencsak nagy büszkeség, hogy sokan és régóta ezt a ke­resztúri orvost tartják a legutolsó szem­tanúnak, aki élve látta Petőfit a csatatér­ről menekülése közben. De nem lehetünk elfogultak. Sokan, újabban kutatók cáfol­ják ennek a tényét. Esetleges, akaratán kívüli tévedéseivel számolhatunk, ám szavahihetőségét, igazmondását nem vonhatjuk kétségbe. Lengyel soha nem állította, hogy Bem szolgálatában lett volna ezredorvos, csupán orvosi segítsé­get nyújtott a csatatér mellett felállított kötözőhelyen. Meggyőződése volt, hogy Petőfit ő látta élve utoljára, és a 19. század második felében két évtizeden át vívta harcát az őt cáfolókkal és a vele vitatko­zókkal, különösképpen a Haller grófok­kal, Józseffel és a fehéregyházi Ferenccel, akik más álláspontot képviseltek.

Petőfi legendái sírja


Petőfi legendabeli sírja a timafalvi temetőben
Székelykeresztúron

A legenda születésének és a Petőfi-sír lét­rehozásának időpontja nem véletlensze­rű, ekkor folytatta lázas kutatómunkáját a keresztúri Székely Társaság, felkutat­ták és kihallgatták a még élő szemta­núkat, városunk Petőfi-lázban égett – mondhatjuk. A kultúráért munkálkodó, ugyanakkor kivételes üzleti érzékkel fel­ruházott Bálint Dániel asztalosmester és temetkezési vállalkozó a kellő időpont­ban lépett a tettek mezejére. Egy, a mai napig tisztázatlan illetőségű Gömöri Fe­renc postamester elbeszélése nyomán kelt szegedi újságcikk hírére 1902-ben kihantolták a Lázár-kerti halottat, és eltemették a timafalvi temetőbe. Ennek előzménye, hogy a fehéregyházi csata éj­szakáján két honvéd egy sebesült tisztet rejtett el a keresztúri Lázár Márton ven­déglőjének istállójában. Reggelre a tiszt meghalt, a két huszár pedig tovább állt. A fogadós vak szolgája állította, hogy a sebesült tiszt Petőfi Sándor volt. A ti­tokra csak Lázár Márton 1902-ben bekö­vetkező halála után derült fény, amikor szomszédja és bizalmasa, a titok egyedü­li ismerője, Gömöri Ferenc postamester megírta egy szegedi lapba a történetet. Az, hogy nem Petőfi nyugszik a legendai sírban, már régen bizonyítást nyert, de mindez mit sem változtat a Petőfi emlé­kéhez való kötődésünkön. A székelykeresztúri Petőfi-kultusznak események­ben gazdag a kronológiája:

1902-ben megalakult a keresztúri Székely Társaság, amely a még élő szemtanúk kihallgatásával alapos ku­tatásokat folytatott Petőfi utolsó, Székelykeresztúron töltött estéjének doku­mentálása céljából. Ugyancsak 1902-ben a timafalvi temetőben felállították Pe­tőfi legendai sírját.

1913-ban a Székelykeresztúri Peda­gógiai Kör „Emléktáblát Petőfinek!”- jelszóval gyűjtést kezdeményez, a Gyár­fás-kúria megjelölése céljából.

1922-ben Bálint Dániel saját költsé­gén kiadja a Petőfi halála című füzetet, amelyben az általa létrehozott legendai sír igazságát hirdeti.

1928-ban emléktáblával jelölték meg a Gyárfás-kúriát.

1941-ben a legendai sírból exhumál­ják a csontokat és a Budapesten végzett antropológiai vizsgálat eredményekép­pen megszületett az első hivatalos cá­folat: a maradványok egy idős emberé. Ugyancsak 1941-ben Bálint Dánielt a ke­resztúri Petőfi-emlékek ápolása terén végzett félévszázados tevékenysége el­ismeréséül a budapesti Petőfi Társaság pártoló tagjai közé sorolta.

1948-ban felállították az első Petőfi-szobrot az egykori országzászló talapzatán. A szobrot, a vas-Petőfit aránytalansága miatt az alkotó, Márkos András két nap múlva eltávolít­tatta.

1959-ben a keresztúri Sándor József és segítőtársai körbekerítették a kör­tefát.

1969-ben emléktáblát helyeztek el a körtefa kerítésén, és utánpótlásképpen elültettek egy körtefacsemetét.

1973-ban felavatták Márkos András bronz Petőfi-szobrát a város főterén.


A Petőfi-szobor avatóünnepsége Székelykeresztúron, 1973. január 21-én

1989-ben tető került az öreg körtefa fölé.

1992-ben felavatták Petőfi mellszob­rát a nevét viselő általános iskola előtt.

1997-ben a Gyárfás-kúria udvarán leleplezték Petőfi és Bem bronzszobrát, a dunakeszi Lengyel István alkotását.

2005. március 15-én Petőfi-kiállítás nyílt a Gyárfás-kúriában, ugyanekkor Bem-emléktáblát avattak.

2008. március 15-én emléktáblá­val jelölték meg a csekefalvi utca sar­kán álló épületet, amelynek helyén állt egykoron az a Szakál-vendéglő, amelyben Petőfi utolsó éjszakáját töltötte. Ugyanezen a napon Székelykeresztúr Város Önkormányzata Pro Li­bertate-díjjal tüntette ki post mortem Bálint Dánielt és Farkas Gábor tanítót a keresztúri Petőfi-emlékek életben tartásáért.

2009-ben nyerte el a kúria udvara mai parkosított formáját, ugyanekkor került ide a Bem József-emlékmű.

2012-ben székely kaput állítottak a kúria Petőfi-utca felőli bejáratához, és ugyanebben az évben A mi Petőfink címmel Székelykeresztúr Város Ön­kormányzata kiadta a keresztúri Petőfi-emlékeket összegző kötetet.

2017. március 15-én a körtefa továbbéltetése céljából az eredeti körtefa utódjá­ról beoltott csemetét elültették a körtefa törzse mellé. Még ezen a napon Sándor Józsefet Pro Libertate-díjjal tüntetik ki a keresztúri Petőfi-emlékek és a Petőfi-körtefa megmentéséért folytatott munkásságáért. Ugyancsak 2017-ben, a júliusi Petőfi-ünnepség alkalmával több száz résztvevővel megszervezték az első Petőfi-emlékvacsorát.

2018-ban Székelykeresztúr Város Ön­kormányzata a Gyárfás-kúria udvarán Petőfi-látogatóparkot alakított ki.


A Gyárfás-kertben 2018. július 31-én felállított A mi Petőfink című illusztrációs térinstalláció

 

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés