Közösség

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők. 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi Képviseleti Pontján működő Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely megtisztelő lehetőséget kapott kolozsvári bemutatkozásra, a Györkös Mányi Albert Emlékházba. A kör tagjai azzal a kiállítással köszöntötték a látogatókat, amelyet 2017. február 19-én, a Fejedelemasszony névnapján mutattak be a sárospataki Művelődés Házában. Az úri hímzéssel készült textíliák egyben a reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgés jegyei is.

„A kommunizmus évtizedeiben mindannyian magyarok maradtunk, ez nagy eredmény. Néhány kelet-európai nép sajnos nem volt ennyire szerencsés. Ugyanakkor kiesett a közös emlékezetből jó néhány évtized. Itt nemcsak arra gondolok, hogy 30 év erdélyi magyar kultúrájáról alig van információja a magyarországi értelmiségnek, hanem arra is, hogy az elmúlt évszázadok erdélyi történelmét is igyekeztek elfeledtetni a magyarországi köztudattal. Rengeteg tévhit, félinformáció él ma is még a képzettebb magyar értelmiségiek körében is Erdéllyel kapcsolatban.”

A Művelődés folyóirat olvasói is olvashattak már alap hasábjain arról az együttműködésről, amely a romániai szórvány közösségek által működtetett magyar házak és a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára között az elmúlt évek alatt kialakult.

Nap mint nap számtalan fontos és kevésbé fontos döntést hozunk meg, amelyek aztán alakítják életünket és újabb döntéshelyzetek elé állítanak. Az énképünk szerves részét képezi az az elképzelés, hogy ezeket a döntéseket néhány kivételes esettől eltekintve szabadon és saját elhatározásunkból hozzuk. A digitális térben tett online „sétáinkra” is inkább tekintünk szabad barangolásként, mintsem befolyásolt lépések sorozataként. A Facebook közösségi oldal gyengéd noszogatásainak „leleplezésén” keresztül mutatom be, hogy miért gondolom illúziónak azt az egyébként identitásvédő mechanizmus mögötti gondolatot, miszerint teljesen szabadon cselekszünk az online vagy akár az offline térben is.

„Itt nem fontos a koncepció, viszont nagyon fontos a jó ízlés, a tiszta gondolat, a szándék, a játék: az, hogy amit meg szeretnél mutatni a gyermekeknek, az játékos legyen, de­rűs, színes… Valami olyat akartunk létrehozni, ami úgy készül, mint egy ajándék. És valahogy úgy is adjuk át, mintha ajándék lenne. Gon­dolkodtunk, hogy mi az, ami az apró gyerme­kek figyelmét megragadja: színek, formák, tér – az atmoszféra. ”