Átolvasva és újraélve a Honismeret ötven évfolyamának csaknem 30 ezer oldalnyi anyagát, igyekeztem felidézni az írások mögött fölsejlő arcokat, hangokat, leveleket, beszélgetéseket, kézszorításokat – vagyis a személyeket. Volt, amikor sikerült, volt, amikor nem, az előbbi esetben jóleső érzés töltött el, talán a bába érezhet ilyet, mikor jó emberöltő múltán találkozik egy-egy általa világra segített, felnőtté cseperedett gyermekkel, s fülébe cseng valamikori felsírásának emléke. Mennyi nagyszerű emberrel dolgozhattam, mennyi kiválóságot ismerhettem meg futólag vagy alaposabban.
Kulturális élet Krassó-Szörényben
Krassó-Szörény megye lakosságának mintegy 1,5 százaléka magyar. A közösség fele, közel 1800 személy a megyeszékhelyen, azaz Resicabányán él, a másik fele pedig szétszórtan Anina, Újmoldova, Oravicabánya, Boksánbánya, Karánsebes és Nándorhegy városokban, valamint a környező falvakban is élnek kisebb magyar közösségek.

Farkas Ibolya kiállításának megnyitója Resicabányán az idei Bánsági Magyar Napokon
A Templom és Iskola Szórványegyesület csoportos kiszállások révén vallásos és kulturális programokat szervez a megye szórványmagyarságának. Szükség van rá, hogy ezeket a közösségeket rendszeresen látogassák, a családokat pedig megkeressék, mert ezekkel az emberekkel évtizedeken át nem foglalkozott senki. A katolikusoknak nincs magyar miséjük, nem olvasnak magyar sajtót, és nincs Magyar Házuk, ahova rendszeresen összejárhatnának. Ezért Resicabányán, a Govondár negyedben és Újmoldován is vásároltunk egy-egy lakást, amely Magyar Központként segíti őket az önszerveződésben, és helyet ad a magyar programoknak. A szórványokban bálokat, színházi előadásokat, nótaesteket, történelmi és egyéb jellegű programokat szervezünk.
A Resicabányai Református Templom és Iskola többrendeltetésű épületében 2011 szeptemberétől beindítottuk a magyar óvodát-napközit, amely két szakképzett óvónővel működik. Ez az egyedüli magyar tanintézmény a megyében. Minden évben tábort szervezünk a resicabányai gyermekeknek és fiataloknak, a cél kiragadni őket legalább egy hétre a román környezetből. A Petőfi Program ösztöndíjasai, a szegedi néptáncosok és a helyi önkéntesek jóvoltából magyar műsorok – táncház, kézműves foglalkozások – várják szombatonként a gyermekeket és a fiatalokat. De versmondó esteket és színdarabokat is szervezünk, nemzeti és egyházi ünnepeink alkalmával pedig megemlékezéseket tartunk a helyi Hóvirág Daloskör részvételével a megye több településén.

Verseciek a szüreti bálon
2015. november 15-én első alkalommal vendégszerepelt Resicabányán, a Templom és Iskola épületében a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata. Lázár Ervin meséje nyomán készült előadásukkal, A hétfejű tündérrel varázsolták el a resicai magyar óvodásokat és kisiskolásokat. Több kisgyermek először vett részt bábszínházi előadáson, és az est különlegességét a darab szokatlan bábtechnikája csak még inkább fokozta. Mesekönyvek lapjaihoz hasonlítható leginkább A hétfejű tündér díszlete: ahogyan haladt előre a történet, úgy lapozták tovább a háttérül szolgáló „mesekönyvet” a színészek. A szereplők kétdimenziós bábfigurái pedig a lapok közül bukkantak fel, és oda is bújtak vissza. „A temesvári magyar színház fontosnak tartja a szórványmagyarság kulturális identitásának megőrzését és támogatását, valamint a helyi magyar nyelvű intézményekkel való szakmai kapcsolatok kiépítését és fenntartását” – olvasható a színház honlapján. Ehhez az ars poeticához hűen látogatott el a bábtagozat Resicabányára, és csempészett egy kis magyar nyelvű színházi élményt a helyi gyermekek és szüleik mindennapjaiba.
A szüreti bált több mint 150 fő részvételével tartották meg 2015. november 21-én Resicabányán, ahol a Templom és Iskola Szórvány Egyesület meghívására a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület néptáncegyüttese és a nagykikindai Róna tánccsoport lépett fel – mindkét bánsági település ma a szerbiai Vajdaság tartományának a része. A talpalávalót a nagykikindai Virradó népi zenekar húzta, a zenét a resicai Szilágyi Ádám biztosította. A néptáncegyüttesek bemutatója során nemcsak a dél-alföldi zenével és táncokkal ismerkedhetett meg a resicai közönség, hanem a táncosokon megcsodálhatta a hagyományos délvidéki népviseletet is. Majd Tápai Róbert Nagykikindáról és Virág Bene Klára, a verseciek vezetője néhány szóban bemutatta hagyományőrző munkájukat. A bál tánctanítással egybekötött táncházzal folytatódott, amihez a fiatalok és a kissé régebbi fiatalok is lelkesen csatlakoztak. Majd a táncban megfáradt közönség finom szilágysági töltött káposztából és egy kis temesrékási borból meríthetett erőt az újabb csárdásra.
A resicai magyar bál kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlévők kulturált körülmények között szórakozhassanak. Az esemény iránti érdeklődést jelzi, hogy a helyi magyar közösség tagjai a belépőjegyeket néhány nap alatt elkapkodták. De nemcsak a mulatozásról szólt az este, hanem a Bánság romániai és szerbiai oldalán élő magyarok ismerkedéséről, kapcsolatépítéséről és barátkozásáról is. A Romániában élő bánsági magyar fiatalok egymás között már sokkal inkább a román nyelvet használják, itt azonban anyanyelvük volt a közös nyelv, amelyen meg tudták egymást érteni a verseci és nagykikindai fiatalokkal. Így hatványozottan volt a jelen a bálon a hagyományőrzés és a nyelvápolás.

Szüreti bál Resicabányán
A Farsangi Magyar Bált hagyományteremtő céllal rendezte meg 2016. január 23-án, Resicabányán a Templom és Iskola Szórvány Egyesület, a készülődés azonban már jóval korábban elkezdődött. A bált megelőző szombaton a resicai gyermekek és fiatalok álarckészítő kézműves foglalkozáson vehettek részt Kovács Ágnes ösztöndíjas vezetésével. A helyi óvodások is elkészítették saját farsangi maszkjukat, így például tündéreknek, kalózoknak és nyomozóknak beöltözve vettek részt a bálon.
Míg a gyermekek az álarcokat és a jelmezeket cserélgették, addig a felnőttek élő zenére járták a csárdást a Szeged Néptáncegyüttes tagjai, Adorjányi-Szabó Nóra, Számfira Máté, Nagy Zita
és Adorjányi Botond közreműködésével – utóbbiak 2015. szeptember óta havi rendszerességgel tanítják a resicai fiatalokat csárdásozni. 2016. februártól pedig már nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is indult táncház Resicabányán Zita és Boti vezetésével.
A fiatalok néptáncbemutatója után tanítással egybekötött táncház következett, mindehhez a temesvári Szinkron Együttes húzta a talpalávalót, vacsorára a finom töltött káposzta sem maradt el. Az élő zene varázsa és a táncosok lendülete magával ragadta a bálozókat, szinte sohasem volt üres a táncparkett. Volt olyan vendég is, aki hívás közben kirakta a telefonját az asztalra, így „közvetítette” a magyar zenét a bálon részt venni nem tudó barátainak. Hogy mi a titka a sikernek? „A minőségi munka – legyen szó zenélésről, néptáncról, tanításról – mindig meghozza a gyümölcsét. Csak így érdemes csinálni” – mondta a bál végén Szabó Ferenc, a Szinkron Együttes vezetője.
A bálon közel 150 fő vett részt, de a rendezvény sikerességének és eredményességének az egyik fokmérője az is, hogy sikerült becsalogatni több olyan resicabányai és környékbeli magyart is, aki eddig nem vett részt magyar rendezvényeken. Reméljük, ez a pozitív tendencia folytatódik!
Idén először Resicabánya is bekapcsolódott a Temesvár központú Bánsági Magyar Napok műsorába. A rendezvénysorozat április 30-án kezdődött Resicabánya új negyedében, Govondáron, a Magyar Kulturális Központ átadójával. Ezáltal hivatalosan is megnyitotta kapuit a resicabányai magyarok új találkozóhelye, amelyet 2015-ben vásárolt meg a resicabányai református egyházközség a Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével. A kulturális és közösségi céloknak megfelelően felújított és berendezett földszinti, kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakás 2016 februárja óta már „próba üzemmódban” működik: hétfőnként csigatésztát készítenek az asszonyok, keddenként magyar nóta és népdaléneklés zajlik a központ falai között, szerdánként a Magyar Asszonyok Klubjába várjuk a hölgyeket.
A székházavató után azonban senki sem ment haza, ugyanis színházi előadással folytatódtak a Bánsági Magyar Napok. 18 órától a govondári Líra Teremben lépett fel a Vajdaságból érkező tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műkedvelő színtársulata. Mindkét humoros színdarabjuk – a Lónak vélt menyasszony és a Viaszkvirág – egyöntetű sikert aratott a körülbelül hatvanfős resicai közönség körében, legalábbis a sok nevetés és tapsolás erre engedett következtetni.
2016. május 1-jén folytatódtak a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. Anyák napja alkalmából a református templomban, az istentisztelet után a Hóvirág Daloskör köszöntötte az alkalomhoz illő énekekkel az édesanyákat, amihez a gyülekezet tagjai is csatlakoztak egy-egy szívhez szóló versmondással. Az anyák napi műsor után az épület iskolai részében folytatódott a program Farkas Ibolya resicabányai születésű naiv festőművész kiállításának megnyitójával. A megnyitón az alkotó elmondta, hogy közel negyven évig tanított középiskolában matematikát, és nyugdíjazása után vágott bele fiatalkori álmába, a festésbe. Mint mondta, számos európai díj és tárlat után most ismét szülővárosában állít ki, hogy az itteni magyar közösség is megismerhesse festményeit. A virágcsendéletek és önarcképek között resicabányai motívumokra is bukkanhatunk az élénk színvilágú, aprólékosan kidolgozott festményeken. A megnyitó koccintással és szeretetvendégséggel zárult.
Május 3-án délután az esős idő ellenére, több mint ötven érdeklődő gyűlt össze egy közös főzésre a Templom és Iskola épületében, illetve udvarán. A Magyar Gasztronómiai Napon hagyományos magyar ételeket készíthettek a résztvevők helyi asszonyok vezetésével. A gulyáshoz először közösen megtisztították és feldarabolták a hozzávalókat, majd az udvaron felállított sátor alatt – amire a zuhogó eső miatt nagy szükség volt – kitartóan őrizték, keverték a két bográcsban készülő gulyást. Közben készült a desszert is: miután az asszonyok begyúrták a fánknak és a csörögének való tésztát, a legkisebbek szaggatták ki, illetve vágták és hajtották formára. A kisült fánkokat szintén a gyermekek szórták meg porcukorral. Az elkészült ételek egyöntetű sikert arattak, amit csak fokozott egy helyi termelő bora és pálinkája. Az este jókedvű nótázással zárult.
Május 7-én délután Farkas Ibolya festőművész tartott alkotódélutánt, amelybe nemcsak a gyermekek, hanem a szülők és a nagyszülők is bekapcsolódtak. Sok vízfestékkel, jó adag fantáziával és nem kevesebb bátorsággal készültek az élénk színek kavargásából álló nyomatok.

A Magyar Ház avatója Resicabányán
Magyar nótaesttel zárult május 8-án, vasárnap este a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. A temesvári Magyar Színház művészeiből álló zenekar, a Shake Kvartett vendégszereplését közel hetvenen tekintették meg a govondári Közgazdasági Szakközépiskola éttermében. A színészzenekar előadásában felcsendültek olyan ismert nóták is, mint a Jaj, de szép kék szeme van magának, a Rózsalevél vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amelyeket együtt énekelt a közönség a színészekkel.
A júniusi második hét végén újabb rendezvénnyel gazdagodott a kis magyar közösség. Népzenei estet szerveztünk, ahol a szolnoki Tiszavirág Daloskör tagjai vezették a jókedvű nótázást, citerakísérettel a gyulai Kiss Ferenc szolgált, de megszólalt a hegedű, a kisbőgő, a tárogató is a szolnokiak jóvoltából. Ugyanezen az esten láttuk vendégül a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjait, amelynek a néhány hónapja alakult citeracsapata itt lépett fel először nagyobb közönség előtt, és nagy sikert aratott. A jelenlévők jó néhány új dalt – köztük kalocsai népdalcsokrot is – megtanultak a jó ízű bográcsos elfogyasztása előtt.
A Templom és Iskola Szórványegyesület másik fontos éves tevékenysége az Ébresztő című információs lap kiadása, amellyel célunk a közösségformálás a szervezett programok révén, valamint a magyarságtudat erősítése.
A szórványegyesület által szervezett minőségi programok hozzájárultak ahhoz, hogy a szétszórtan élő magyarság közösséggé formálódjon, és hisszük, hogy programjaink és tevékenységeink révén a Krassó-Szörényben élő magyarok megmaradnak magyarnak.
A fényképeket Megyasszai Attila készítette
További írások
Száz-százötven évvel ezelőtt sokkal kevesebben járhattak iskolába, mint ma. Ha a család nem tudta nélkülözni a mezőn a munkaerőt, vagy ha nem volt pénz lábbelire, a gyermek nem járhatott iskolába. A tanítás általában novembertől áprilisig tartott, amikor nagyjából szünetelt a mezőgazdasági munka. A gyermekek így is hajnalban keltek, hogy eljussanak az iskolába, vállukon batyu lógott, amiből hiányzott a mai értelemben vett felszerelés.
Természetesen a honismeret mint fogalom és mint tevékenység nem a most 50 esztendős folyóirat létrejöttével került a köztudatba, búvópatakként, vagy nyílt vízfolyásként, megnevezve vagy ráutalóan évszázadok óta létezett. Hiszen már „honfoglaló népünk számára is természetesnek számított, hogy töviről hegyire megismerjék a földet, ahol megtelepedtek, a tájat csakúgy, mint az itt talált embereket és emberi alkotásokat.
A Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget.
Szervátiusz Tibor két vésőmozdulat között arra lett figyelmes, hogy az arra utazók megálltak csöndben figyelni a munkálkodást, a koppanásokat, a csengés hangját, és közülük egyre többen mondták tovább, hogy mi készül Farkaslakán. Mint megfogalmazta: „hamar elterjedt a hír, hogy Tamásinak faragunk emlékművet. Egyre többen jöttek hozzánk munka közben, sokan egy-egy lehullott kődarabot is elvittek emlékbe.” Így vált közkinccsé, a szó legszorosabb értelmében folklórrá a szobor.
A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek.
„Legyen előtted mindig az út” – mondja az ír áldás, ami igen találó a túrázóra. Jó közösségbe tartozni, együtt elindulni, felfedezni új és újabb célpontokat. A mi esetünkben a kerékpározás célja nem csupán a közös mozgás, hanem igyekszünk felfedezni a táj szépsége mellett különböző történelmi és kulturális értékeket is.
A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.
Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.
Bejárta a megye mindegyik helységét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett.
Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.
Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.
A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.
A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.
A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.
![]() |
![]() Száz-százötven évvel ezelőtt sokkal kevesebben járhattak iskolába, mint ma. Ha a család nem tudta nélkülözni a mezőn a munkaerőt, vagy ha nem volt pénz lábbelire, a gyermek nem járhatott iskolába. A tanítás általában novembertől áprilisig tartott, amikor nagyjából szünetelt a mezőgazdasági munka. A gyermekek így is hajnalban keltek, hogy eljussanak az iskolába, vállukon batyu lógott, amiből hiányzott a mai értelemben vett felszerelés. |
![]() Természetesen a honismeret mint fogalom és mint tevékenység nem a most 50 esztendős folyóirat létrejöttével került a köztudatba, búvópatakként, vagy nyílt vízfolyásként, megnevezve vagy ráutalóan évszázadok óta létezett. Hiszen már „honfoglaló népünk számára is természetesnek számított, hogy töviről hegyire megismerjék a földet, ahol megtelepedtek, a tájat csakúgy, mint az itt talált embereket és emberi alkotásokat. |
![]() A Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget. |
![]() Szervátiusz Tibor két vésőmozdulat között arra lett figyelmes, hogy az arra utazók megálltak csöndben figyelni a munkálkodást, a koppanásokat, a csengés hangját, és közülük egyre többen mondták tovább, hogy mi készül Farkaslakán. Mint megfogalmazta: „hamar elterjedt a hír, hogy Tamásinak faragunk emlékművet. Egyre többen jöttek hozzánk munka közben, sokan egy-egy lehullott kődarabot is elvittek emlékbe.” Így vált közkinccsé, a szó legszorosabb értelmében folklórrá a szobor. |
![]() A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek. |
![]() „Legyen előtted mindig az út” – mondja az ír áldás, ami igen találó a túrázóra. Jó közösségbe tartozni, együtt elindulni, felfedezni új és újabb célpontokat. A mi esetünkben a kerékpározás célja nem csupán a közös mozgás, hanem igyekszünk felfedezni a táj szépsége mellett különböző történelmi és kulturális értékeket is. |
![]() A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott. |
![]() Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”. |
![]() Bejárta a megye mindegyik helységét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. |
![]() Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében. |
![]() Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül. |
![]() A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének. |
![]() A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét. |
![]() A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el. |
Új hozzászólás