Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Emlékezés Guttmann Mihályra

December 7-én, a 90 éves Misi bácsi köztünk elnevezésű emlékest szólamvezetőjeként, a jelenlévőket Guttman Mihály portréháttérrel közös megalkotására késztetve ennek az arcképnek az előzetes vázlatát igyekeztem megrajzolni, amennyire élményeim és emlékezeti képességem megengedték.

Valahogy imigyen kezdtem:

Szeretve tisztelt közösségünk, közönségünk!


Guttmann Mihály (1926–2013)

Misi bácsi rövidesen megszólal. Mint a kerekasztal felelőse, arra kértem, beszéljen a zenelíceumi évekről, a Dalos­szövetségről, családjáról és ars poétikájáról. Meg is teszi – ígérte, ám mit és mennyit mondhat el hét-nyolc perc alatt minderről? A középiskolában végigdolgozott 60 esztendőről. Arról, hogy fő alapítója, első igazgatója volt a líceumnak, hogy az énekkar, a zenekar dirigense, hogy első diplomásait iskolájának Ercse Gyöngyvér és Cornel Țăranu nevei fémjelzik, és hogy zenekarával László Ferenc, Amirás Gábor, Molnár Jutka és zenei életünk még számos képviselőinek diplomakoncertjeit kísérte. Avagy énekkarával olyan hangversenyek élményében részesített bennünket, mint például Bartók Béla összes egynemű kórusainak előadása, nem is beszélve arról, hogy javarészüket Ana Voileanu Nicoară remek szövegfordításai révén románul is megszólaltatta. Úgyszintén csak néhány mondatára futja most a kórusmozgalomban játszott szerepének a felidézésére. Tegyük hozzá örömének egyik szép forrását az ő máig élő tordaszentlászlói vegyes karának legendás élményvilágát. Igen, tegyük hozzá tehát mi, emlékeink révén, mindazt, amivel kiegészíthetjük a Misi bácsi által csak felvillantott freskó hátterét, színeit, perspektíváját. Gondoljunk vissza rá, mint a Dalosszövetség újraalapítójára, első elnökére, aztán örökös díszelnökére, no meg a rétyi csodára, az énekes és hangszeres zenekultúra fellegvárára és Guttman Mihálynak, a mentornak szakmai, nevelői, mindenképpen nélkülözhetetlen lelkesítő jelenlétére. Szívleljük meg rövidke vallomását családjáról, és a csendes örömmel ejtett szavai mögül keressétek vissza felesége, a drága jó Gabika (néhányatoknak, Gabi néni) alakját, aki „élőben” szolgáltatta a tudományt zeneelméleti és szolfézs óráin a zenekari és énekkari tanulók művészi munkájához. Ő is idén lenne 90 éves. E pár szó rejti határtalan szeretetét gyermekeiről, akiket jól ismertek. Végül, hallgassátok kellő figyelemmel ars poétikáját, amelyben az emberi értékek fő létezési formái – az igaz, a jó és a szép – jegyében a szeretetről szól majd. Különösen azt zárjátok szívetekbe, amit rólunk, Nagycsaládjáról, tanítványairól mond: „mostoha gyermekem egyikük sem volt”.

Aztán hozzátettem: Ahogy elnézem magunkat, küzdök az elérzékenyüléssel. Mert ékesen szóló emlékestének ígérkezik a mai, Misi bácsi emlékét megidézni születésének 90. évfordulóján. Feladatunk szépsége érzékenyít el, mert mentorunk, Guttmann Mihály varázslatos személyisége, bennünket is varázslatra késztet: megszólaltatjuk Misi bácsit.


Angi István emlékezik Guttmann Mihályra

Balkezes varázslóként bele is kezdtem. Bevonva közösségünket, jobb és tehetségesebb mágus hiányában magam igyekeztem elkövetni a műveletet Beethoven kedvelt csillogó hangköze, az emelkedő nagyterc révén. Beénekelem alapját, a Dó-t, és megkértem a jelenlévőket, hogy válaszoljanak rá a felső hangjával a Mi-vel, így: Do-Mi. Majd egyszerre velem: Do-Mi. Az összhangzás igazolta: együtt vagyunk. Ezután a zenei érzéklet és képzet egységében idéztük meg Misi bácsit oly módon, hogy az általam beénekelt Do-ra a jelenlévők csak odagondolták a Mi-t, valós megjelenését az est Nagy Meghívottjára bízva, így: Do-Misi bácsi!

Csodák csodájára, de meg inkább Tóth-Guttman Elemér, közösségünk lelkes, nélkülözhetetlen hangmérnökének önzetlen segítsége révén Misi bácsi meg is jelent a Refektóriumban kifeszített két mozivásznon az In memoriam Guttmann Mihály című film egyik részletében a Haza a magasban televíziós filmsorozatból Vig Emese szerkesztésében. Ezt követte még egy pillantás arra a filmrészletre, amely a tordaszentlászlói kórusát vezénylő Guttmann Mihály karnagyot örökítette meg.

Persze, megemlítettem azt is, hogy emlékprogramunk szerves kiegészítőjeként a Refektórium előterében műépítész fia, Guttmann Szabolcs fotomontázzsal várta a meghívottakat, akik az életképek idéző erejével megelőlegezték minden belépő számára az in memoriam bensőséges hangulatát.

A továbbiakban számos hozzászólás követte, egészítette ki és színezte egésszé az emlékezés portréját. Tanítványai, kollégái és szerető barátai emelkedtek szólásra, beleértve művészetének, munkásságának hálás tisztelőit is. Szóltak ők a szeretet hullámhosszán a részek az egészért jegyében hol játékosan, hol melankolikusan idézve az epizódokat, vagy művészeti intézményeink képviselőiként átfogó mini-jellemzésekben méltatták Misi bácsi áldásos munkásságát. Nagyon várom, hogy visszahallhassuk-láthassuk őket az estről készülendő DVD felvételen ugyancsak Tóth-Guttman Elemér jóvoltából.


A megemlékezés közönsége

Összefoglalásképpen végigkövettük Misi bácsi életútját Petrozsénytól Aradon át Kolozsvárig a Video Pontes filmjének részletén, Tabacu Marius rendezésében.

Befejezésül az est in memoriam hangulatát az adventi várakozás áhítatába örökítette át a Guttmann Mihály Pedagógus Kórus, élén karnagyukkal, Bedő Ágnessel, Liszt Ferenc Ave Maria és Kodály Zoltán Adventi ének című alkotásainak megszólaltatásával.

A magam és a Misi bácsi állandó tisztelőinek nevében hálás köszönetünket tolmácsolom Tóth-Guttman Emesének, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökének, a 90 éves Misi bácsi köztünk emlékest megálmodójának, aki bizony nem kis munkával valóra váltva az álmot, mindnyájunkat bensőséges szeretettel részeltetett a mai nagyon szép és felemelő emlékest megélésének az élményében. Köszönetemet csak itt e sorok végén róhatom le, mert Emese asszony hagyományos szerénysége ott, azon esten nem engedte volna meg. Leintett volna, édesapja, Misi bácsi módjára, akiről három-négy éve, a temetése szomorúságában Zoltán fia teljes bizonyossággal mondotta: „most már ott fentről, az ő szokott huncutkás mosolyával tekint le ránk, az esemény szorgalmaskodó részvevőire”. Sejtjük mi is, hogy Szent Pálra gondolva, őt idézné: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”, és hozzátenné, „nem köszönetért tettem amit, tettem, egyszerűen megtettem…” Ám az utókor bizonyos esetekben nem tud, nem képes hálátlannak maradni. Mi magunk pedig különösen nem.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Voltak persze eltérő szakaszai a szervezet életének, hiszen az első negyven éve – 1949-től 1989-ig – úgy telt, hogy a csehszlovákiai magyarság mindenese volt. Egyszerre töltötte be a politikai párt, az érdekérvényesítő, a társadalmi képviselő, az identitásmegőrző és közösségépítő szerepét is, bár tény, hogy amikor létrehozták, más feladatot szántak neki.

P. Buzogány Árpád nem okítani akar, hanem roppant szerénységében, szelíden tetteivel tanít, ahogyan él és dolgozik, ahogyan a régi nagy mesterek tették, vagy teszik neves kutatók ma is. Munkáiban egyetlen arc köszön vissza ránk, de a számtalan kérges tenyér és a sokat tapasztalt emberek szép arcán végig futó ráncok most a tanú rá, hogy ez a becsületes helytállás, a józan gondolkodás tisztánlátására, méltóságteljes tiszteletre és nagy tudásra vall.

Simon Ferenc bécsi esperes-plébános, a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség lelkipásztora

Aki nem beszél nyelveket, annak valóban az, de aki beszél nyelveket, tudja, hogy minden nyelvnek megvan a szépsége. Mi, magyarok nem nézhetünk le senkit sem. Milyen jogon nézek én le bárki mást is? Keresztényként meg pláne a másikat, felebarátomat tisztelnem és szeretnem kell, bármilyen színű a bőre, bármilyen nyelvet beszél. Még ha románul is beszél, akkor is tisztelnem és szeretnem kell, mert ő is a felebarátom, mert olyan, mint én.

Gálfalvi Gábor

Az Alsóboldogfalván élő és ma is aktívan tevékenykedő nyugalmazott iskolaigazgató, néprajzkutató és közíró Gálfalvi Gábor fő kutatási területe az ember és a táj közötti valós életterek kapcsolatának vizsgálata. Ezen belül a méltatlanul feledésbe merülő kismesterségek, a népi építkezés, a tanya- és faluvilág témaköreit felölelő témák érdeklik, ezeken munkálkodik, publikál, mint ahogyan az alábbiakban is ezekről, valamint az ide vezető útról vall. Az ilyen út, hol az ember a valós értékeket és a valós múltat elfogultság nélkül kutatja, hosszú és rögös, ahogy egykoron Bözödi György neves szociográfus is összefoglalta. Ennek szemléletében kérdeztük a fáradhatatlanul kutató írót.

Krüzselyi Erzsébet

A VI. Krüzselyi Erzsébet szavalóverseny kapcsán a „fogyatékos” szó gyógypedagógiai fogalom, jelentéstartalmát az ember testi, idegrendszeri, lelki, cselekvésbeli vagy szociális tulajdonságai területén lehet meghatározni. A nehéz földi életutat megjárt költő, hátrányt szenvedett ember már nem él, nem kell őt vigasztalni, a sajnálat pedig méltatlan egy költőhöz. Művét nem vizsgálhatjuk fogyatékosságainak tükrében. Tudjuk, hogy témavilága zárt, szűk körű.

angi istván

A cél, ami összehozott bennünket, a tisztelgés szándéka. Tisztelegni akarunk Angi István professzor úr (képünkön) 85. születésnapján, méltatni akarjuk eddigi tudományos életpályája gazdag eredményeit mi, akik diákjai voltunk, valamint a kolozsvári Református Tanárképző karon dolgozó kollégák, akik néhány évig abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy tanártársai is lehettünk a professzor úrnak, mindannyiunk István bácsijának.

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Tenke

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Mezőkeszű, Református templom

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők.