Teljesítménytúrák könyve

Tóthpál Tamás ugyan végzettségét tekintve mérnök, de mindenki turistaként ismeri. Az utóbbi két-három évtizedben ő testesíti meg Kolozsvárt az állandóan szervező és mindenütt jelen levő turista fogalmát. Többnyire megjelenése, öltözködése is erre utal. Számos túra megszervezése fűződik nevéhez. Azok is hallottak róla, akik csak ritkán lehettek társai egy-egy kiránduláson, de olvashatták beszámolóit, úti tanácsait, jegyzeteit a környékről szóló kalauzokban, szakfolyóiratokban vagy éppen a Szabadság mellékletében.

Most megjelent kötete összefoglaló munka: rögzíti, hogy mi is történt az elmúlt két évtizedben a kolozsvári és városkörnyéki turizmus terén; olyan eseményeket örökít meg, amelyeknek többnyire ő volt a szervezője, s így leghitelesebben tud beszámolni róluk. Ezek kevés kivétellel mind az Erdélyi Kárpát-Egyesülethez, az EKE-hez, illetve ennek kolozsvári osztályához kötődnek, úgyhogy az egyesület történetének legújabb fejezetét is fontos adatokkal bővíti.

A kolozsvári polgárok, főleg értelmiségiek többé-kevésbé szervezetten a 19. század végétől járnak kirándulni. Szinte megszokottá vált, hogy az egész héten falak közt dolgozó ember vasárnap kimenjen a természetbe, s bizonyos körutat téve megszellőztesse testét, felfrissítse magát, elgondolkozzék a múlt hétről, s rendezze terveit a következő hétre. Az 1960-as–1980-as években ilyen kiránduló párokkal vagy kisebb csoportokkal volt tele a Bükk és a Hója vidéke kora tavasztól késő őszig, néha még télen is. Bár akkor inkább a sízés került előtérbe. A 90-es években rendre eltűntek ezek a csak kiránduló csoportok, s egyre gyakrabban újfajta turizmusról lehetett hallani: teljesítménytúrákról, emléktúrákról.

Tóthpál Tamás könyvének bevezetője éppen arra mutat rá, hogy ezek a túratípusok miként terjedtek el az 1980-as években Magyarországon, majd az 1990-es évek végétől Erdélyben is. Itt főleg az EKE keretében szervezik őket, s számuk folyamatosan nő.

A könyv első nagy fejezete a teljesítménytúrák világába vezet be. De mint több más fejezetben is, először a múltba tekint. Megkeresi a kolozsvári turizmus első mozzanatait. Feltárja, hogy a Kolozsvári Atlétikai Club, a KAC már 1887 szeptemberében rendezett egy táv­gyalogló versenyt Kolozsvár és Marosvásárhely közt, s ez az erdélyi teljesítmény-túrázás ősének tekinthető. Sőt, a múlt század első évtizedeiben már éjszakai túrákat is szerveztek az EKE keretében. Mi tehát a teljesítménytúrázás? A szerző így összegez: „a teljesítménytúra az a természetjáró sportrendezvény, ahol a résztvevőknek a rendezők által meghatározott útvonalon, meghatározott szintidőn belül gyalog kell végighaladniuk”. Lényeges, hogy az ilyen túrázás nem verseny; azzal, hogy határidőt szab a távolság teljesítésére, a résztvevő állóképességét növeli, rendszeres önfejlesztésre késztet. Tulajdonképpen a természetjárás egy szervezett formáját teremti meg.

A teljesítménytúrák nehézségét több tényező is befolyásolja. Ilyen a távolság, a szintkülönbség és a szintidő. A legkevésbé megtervezhető az időjárás. A távolságot rendszerint kilométerben mérik, gyakran ugyanannak a túrának van hosszabb és rövidebb változata is: például 10 és 30 kilométeres. Az útvonal lehet vonalas vagy körút. Az előbbi esetben a szállításról is kell gondoskodni. Adott esetben több útvonalat lehet kijelölni ugyanazzal a célponttal. A szintkülönbség is pár száz métertől ezer méterig terjedhet, s ez nagymértékben befolyásolja a táv teljesítését. A szintidő a távolság teljesítéséhez megadott időköz. Ebbe kis pihenőket is beszámítanak. Általában 4 km/óra sebességet várnak el. Rendszerint az útvonalat vagy turistajelzéshez kötik, vagy szalagokkal jelölik. S ellenőrzőpontokkal szakaszolják. Ezeken a pontokon minden résztvevőnek le kell jelentkezni egy adott időhatáron belül.

A teljesítménytúrákat az indulók számától és a pálya nehézségétől függően kisebb-nagyobb rendezőség bonyolítja le. Van szervezési és útvonalfelelős, indító- és célbíró, az állomásbíró az ellenőrző pontokon székel, a seprőbíró pedig a lemaradókkal vagy a túrát feladókkal, esetleg sérültekkel foglalkozik, összeszedi a szalagozást.

A túra kiírásakor rendszerint meghatározzák, hogy milyen korosztály vehet részt, közlik a szolgáltatásokat és azok árát (szállás, koszt, szállítás), a kötelező felszerelést, a díjazást (jelvény, kitűző, emléklap). A résztvevőknek nevezési lapot kell kitölteni, mely többek közt a nevet, születési időt, lakcímet, társulati tagság megnevezését tartalmazza. A kapott ellenőrzőlapot az ellenőrző pontoknál kell láttamoztatni. Gyakran vázlatos térképet is adnak a turisták kezébe.

Tóthpál Tamás könyvének második fejezete a Torockóhoz kötődő Jókai-emléktúrák világába vezet. Ugyanis ezek a teljesítménytúrák gyakran egy-egy évfordulóhoz, a tájon élő, kiránduló nagy egyéniséghez köthetők. Így Jókai torockói útja közismert, az ott tapasztaltakról regényt is írt Egy az Isten címmel. Itt alkalma adódik Tóthpálnak, hogy rekonstruálja Jókai útjait, kimutassa az azóta történt változásokat. Bőven idéz Jókai írásaiból, de a későbbi útikönyvekből is. Tisztázza az elhomályosult vagy nehezen azonosítható helyneveket, feldolgozza a Tordai-hasadék szinte teljes irodalmát. Ilyen alapos előkészítés után sikerül megállapítania a Jókai emlék- és teljesítménytúrák útvonalát.

Az 1998-as Torockószentgyörgyön megszervezett VII. EKE-táborozás adta az ötletet az első Jókai-emléktúra megszervezésére. Ennek lényege tulajdonképpen a Kolozsvárról legrövidebb úton Torockóra vezető út felkutatása és végigjárása volt. Azóta másfél évtized alatt ennek kialakult 10, 30 és 50 kilométeres változata. A Jókai-teljesítménytúrához kalauz is készült az úton látható objektumok leírásával, térképvázlatokkal, ezt is közli a szerző.

A harmadik fejezet a leginkább kötődik a kincses városhoz, hiszen a közvetlen környékén szervezett túrázásokat veszi számba. Találóan a város legnagyobb szülöttjéhez, Mátyás királyhoz kötötték őket. Itt aztán a Mátyás-szülőháznak EKE-múzeummá és székházzá alakítása a múlt század elején, s az épület, valamint az EKE további hányatott története ismét lehetőséget ad a múltidézésre. A legendák, mondák világába is elkalauzol a kötet, hogy aztán visszatérhessen tulajdonképpeni tárgyához, a turizmushoz. Az első Mátyás-emléktúrát még 1943 márciusában rendezték, az akkori – a nagy király 500. születési évfordulóját ünneplő – emlékév kapcsán. A révi Zichy-barlangtól hét nap alatt jöttek a kolozsvári szülőházig. A Hunyadi Mátyás-emléktúrák felújítása 2003-ban Bagaméri Béla ötlete volt. A város körül 10 kilométeres sugarú körben nyolc 10–20 kilométeres túrával meg lehetett ismerni a várost környező természetet. Ezek teljesítménytúrás változatát is megrendezték 10, 20 és 30 kilométeres távolságokkal. A kötet közli e teljesítménytúrák Bagaméri Béla-féle kalauzának bővített változatát.

A kalotaszegi túrák képezik a negyedik fejezetet. Ezek első csoportja Kós Károly nevéhez kötődik. Itt a nyomozás a két Kós-regény, a Varju nemzetség és a Budai Nagy Antal históriája tájait azonosítja, hogy aztán ezek bevonásával alakíthasson ki útvonalakat. A Kós Károly emlék- és teljesítménytúrák 2003-ban indultak, és jórészt Sztánához kötődnek, illetve a Kolozsvár–Sztána távolság legyalogolásához. Túrakalauzt is kapunk hozzájuk. E kalauzok azért is hasznosak, mert a vállalkozó szellemű családok, kisebb turistacsapatok segítségükkel végigjárhatják az útvonalakat. A kalotaszegi túrák igényesebb csoportja a Vlegyásza-hegy megmászásához kötődik. Ennek 1836 méteres magassága is jelzi, hogy itt már igényesebb túráról van szó. Az első ide vezető EKE-expedíciót 1894 júliusában rendezték, útba ejtve a Rekiceli vízesést és Biharfüredet is. A vízesést különben először Gyarmathy Zsigáné, majd Bánffy Miklós írta le művészien. Megközelítésére 1897-ben az EKE építtetett utat, aztán a közelben menedékházat. Az újjáalakult EKE 1992 szeptemberében rendezett először kirándulást a Vlegyászára és a vízeséshez, Vigh Tarsonyi László pedig 2001-ben szervezett első alkalommal Vigyázó-teljesítménytúrát. Ezt évente azóta is megszervezik változó útvonalakkal. Túrahossza 57 kilométer körüli, szintkülönbsége 1400 méter. Ennek túrakalauzát szintén közli a kötet.

Az utolsó fejezet a Vasvári-túrákat ismerteti. Egyszer tisztázni kell, hogy Jókai téves helyhez kötve említi az 1848/49-es forradalmár, Vasvári Pál sírját. Csak 1892-ben sikerült azonosítani a vértanú sírhelyét. Akkor kőhalommal és kereszttel jelölték meg. Az utóbbit ismételten megrongálták. De ettől fogva búcsújáró hellyé vált a terület, ünnepségek zajlanak itt. Az első világháború előtt még kápolna is épült ide. Minthogy a 2001-es székelyjói EKE-táborozás egybeesett Vasvári születésének 175. évfordulójával, kézenfekvő volt az ötlet a sír felkeresésére. Így rendezték az első Vasvári kerékpáros túrát. 2002-től a körösfői Vasvári-emléknapok keretében szervezik a biciklis emlék- és teljesítménytúrákat. E túra kalauza zárja a kötetet.

Tóthpál Tamás könyve az erdélyi turistairodalom jelentős darabja. Minden bizonnyal a későbbiekben sokan fognak hivatkozni adataira. Olyan dátumokat, névsorokat, útvonalakat rögzít, amelyek máskülönben néhány évtized alatt feledésbe merülhettek volna. Dicséretes, hogy nem csak a közvetlen múltat dolgozza fel, hanem minduntalan a régmúltba is elkalandozik. Kíváncsi az előzményekre, feltárja a vidék turisztikai és irodalmi nevezetességeit. Látszik, hogy áttanulmányozta nem csak a turisztikai szakirodalmat, de még a művelődéstörténet megfelelő fejezeteit is. Az EKE Erdély című folyóiratának régi évfolyamait alaposan kijegyzetelte. Főleg ezeknél a történeti részeknél nagyon hiányoljuk a pontosabb hivatkozásokat, könyvészeti utalásokat. Ha nem is lapalji jegyzet formájában, de legalább bibliográfiaként. Így megkönnyíthette volna a későbbi kutatók munkáját.

Ezzel a kötettel a Sztánai Füzetek sorozat a 18. számhoz érkezett. E sorozat már Kalotaszeg vidékének egyre átfogóbb képét tárja elénk. Szerencsésen tárja fel a múlt értékeit és a kortárs történelmet. Tóthpál Tamás kötete mindkét vonatkozásban beillik a sorozatba.

Tóthpál Tamás Kolozsvár környéki teljesítménytúrák. Művelődés–Szentimrei Alapítvány, Kolozsvár–Sztána, 2015. 214 o.