Szécsi Antal Egy pedagógus életútja című könyvének második, bővített kiadása jelent meg 2014-ben Székelyudvarhelyen, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában. A megjelenést Hargita Megye Tanácsa és a Select Metlemplast Kft. tulajdonosa, Lázár Imre támogatta anyagilag. A több mint 200 oldal nagyobbrészt életrajzi emlékezéseket tartalmaz, ám nem vérbő lírával, hanem szinte jegyzetszerű tömörséggel.
A fejezetek a szerző életének helyszínei szerint következnek: Galac, Budapest, Csomortán, Esztelnek, majd Betfalva, az édesapa szülőfaluja, a szerző mai lakhelye. Székelykeresztúrral kapcsolatos emlékei a tanítóképző okán alkotnak külön részt, olyan jeles személyiségek említésével, mint Gálfalvi Sándor meg Haáz Sándor, dr. Molnár István, a keresztúri múzeum névadója. Ditróba 17 évesen pionírinstruktorként helyezték, Vargyas a következő állomás: helyettes tanárként került oda, és hosszú időt töltött ott. Felsőrákoson iskolaigazgató, kultúrigazgató volt 1960-tól, aztán újra Vargyason élt 16 évig, iskolaigazgatóként, ez a könyv legterjedelmesebb fejezete. Két évre „kiemelték” (IX. fejezet: titkárhelyettes a községi néptanácselnök asszony helyetteseként). Felsőboldogfalván 1982 őszétől tanított, aztán Székelyudvarhelyen (XI. fejezet: Bethlen Gábor Általános Iskola 1990-től). 2003-tól nyugdíjas.
Az első kiadáshoz képest újdonság, hogy külön fejezet tartalmazza a szerző fontosabb cikkeinek adatait, és a könyv új fejezettel is bővült: Válogatás a szerző sajtóban megjelent írásaiból. Több mint 50 oldal, a teljes könyvnek csaknem egynegyede. Ezt a fejezetnyi anyagot terjedelmes paksamétából válogatta a szerkesztő. Mondhatni csak mutatóban lehetett idézni belőle, ugyanis a Szécsi Antal sajtóban megjelent írásai egész könyvet tennének ki. Az itt bemutatott anyagot az elmúlt évtizedekből részarányosan idézi az új kiadás. Olyan cikk is van benne, amin az újságszerkesztők valószínűleg „dolgoztak”, mert az akkori idők harcos kommunista lendülete igencsak kiérződik belőle, és a szerzőnek eszébe sem juthatott, hogy tiltakozzon…
Az itt (újra)olvasható írások egy része Vargyas községről szól, másik része pedig az iskolai munkáról, a pedagógusok feladatairól. Szó esik itt a faragászati szakkörről, a népművészet jövőjéről, a festett bútorról és a nyelvtudásról is.
Az olvasóban nyilván felvetül a kérdés: miért kellett a bővített, új kiadás? A szerzőnek is lehet kétsége, hogy kik kíváncsiak arra, amit ő és a kollégái évtizedekkel ezelőtt tettek. Kell-e erről beszélni, kell-e erre emlékezni, felidézni?
Lehet, hogy nem. De csak akkor mondhatnánk, hogy nem kell, ha minden a legnagyobb rendben lenne. Kapaszökevényekké tették a fiatalokat, és parlagon maradnak a termőföldjeink. Aki pénzt akar keresni lakásra, egyébre, annak ebben az országban nincs mit keresnie, meg sem áll Svájcig, Angliáig. Arra is szolgál a múlt évtizedek vizsgálata, hogy tisztán lehessen látni, mit rontottak el azok, akik a döntéseket hozták. Ha pedig ezt tisztán látjuk, akkor már van esély arra, hogy valamit is kijavítsanak a sorozatos tévedésekből.
Amikor Szécsi Antal pedagógusi pályáját kezdte, már összezavarodott világban élt. Mostanra ez csak fokozódott. Ám ő és a pályatársai jól tudták, mert megtapasztalták, hogy a párthatározatokban vagy az érdekvédelmi szervezetek megalkuvó és megvásárolt vezetőinek szavában megjelölt és átfestett valóság mellett létezik egy igazi világ is. A mi nagyszüleink nemzedékének igazsága. Abban a világban ők nem voltak lekötelezettjei a hatalomnak.
Szóval egy életnyi dokumentumregény minden olvasó tudásához hozzátesz valami újat. Nevek, évszámok, események sorjáznak. A szerző pedig nem azonosul senkivel és semmivel, illetve nem támad, nem vádol senkit. 77 évesen elmondhatja, hogy nem élt tétlen éveket, évtizedeket. Halk szavú, és nem tartozik a hamar érvényesülő emberek közé. Talán keresztúri tanítóképzős neveltetése, meg a betfalvi környezet egészen más hangulata és élménye tették ilyenné. Ám az is lehet, hogy a mostanság divatos szakterület, a genetika az ősök tulajdonságaival magyarázná mindezt.
Egy könyvismertető azt emelheti ki, hogy a 20. századi erdélyi pedagógussors nagyon kegyetlen volt az egyénhez, de a közösség szempontjából roppant értékes igazgyöngyöket izzadt, termelt ki a társadalom, a falusi környezet. A közösségek pedig mindig megbecsülték az értük cselekvő embereket, ha tanítóról, ha egy jó gazdaemberről volt is szó.
A végszó pedig a következő: a népért, közösségért való aggódásnak cselekvéssel kell társulnia, és akkor nem hiábavaló. Szécsi Antal ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyet már el lehet erről számoltatni. Neki pedig nem kell félnie, ha számonkérésre kerülne a sor.
