Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Egy Habsburg főherceg legaktívabb évtizede

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

A szerző, Nánay Mihály középiskolai történelemtanár, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke, aki három évvel korábban már kiadott egy népszerűsítő művet, mely a Habsburg– Lotharingiai dinasztia ún. nádori (palatinus), azaz magyar ágáról szólt.1

A bevezetőben a szerző kiemeli, hogy a főhercegről több munkában, „leegyszerűsítő, cinikus, negatív kép jelenik meg, ami egyáltalán nem indokolt és revízióra szorul” (10 o.), és ennek okán vállalkozott József Ágost tábornagy-főherceg életútjának tíz legaktívabb esztendejének bemutatására. A vele foglalkozó szakirodalomban a korszakhatárt az 1945-ös év képezi: ezt megelőzően elfogult és „szinte kritikátlan dicshimnuszokat” (15 o.) zengő írások jelentek meg, az állampárt idején mellőzték vagy negatívan mutatták be.


„József Ágost főherceg, az országgyűlés
felsőházának tagjaként”
Forrás: Erdős Ferenc ‒ Kelemen Krisztián: 
Alcsútdoboz. Budapest, 2002. 
[https://bit.ly/2oxd6uK]

József Ágost Viktor Klemens Maria 1872-ben látta meg a napvilágot Alcsúton, József Károly főherceg és (a szerző meg sem említett) Szász–Coburg–Koháry Klotild gyermekeként. „A legrégibb idők óta uralkodó európai dinasztia”2 fentebb említett mellékágának sarjaként született, ősei között olyan történelmi személyiségeket találunk, mint Mária Terézia osztrák főhercegnőt, Magyarország királynőjét, II. Lipót toszkán nagyhercegből lett német-római császárt, III. Károly spanyol, I. Lajos Fülöp francia királyt, valamint József főherceget, Magyarország nádorát (a magyar király helytartóját). 1890-ben érettségizett a győri bencés főgimnáziumban, ugyanezen évben hadnagyként csatlakozott a közös hadsereg 1. sz. gyalogezredéhez. A ranglétrán hamar haladt előre: harmincévesen őrnagy, harminckét esztendősen ezredparancsnok és -tulajdonos, három év múlva dandár-, újabb négy évvel később hadosztályparancsnok volt. Ilyen minőségben és altábornagyi rangban, a kistapolcsányi (ma Topoľčianky, Szlovákia) birtokán érte őt a szarajevói merénylet híre.

A kötet harmadik fejezetében Nánay Mihály a világháborús tábornokot mutatja be. A szerző részletesen ismerteti az osztrák–magyar haditervet, azok végrehajtását és hibáit, valamint a harci eseményeket. József Ágost először a szerb királyság elleni hadműveletekben vett részt, augusztus 18-án lépett első alkalommal ellenséges területre, amikor elrendelte 100-150, osztrák–magyar katonák által Szabácson meggyilkolt személy eltemetését. Ezt követően szeptember elején a keleti frontra, Galíciába utazott. A váltakozó kimenetelű harcok közepette kapta meg a főherceg lovassági tábornokká való kinevezését, és ilyen minőségben követte hadosztályát német területre, Porosz-Sziléziába. Nem sokkal később a demoralizált temesvári VII. hadtest parancsnokává nevezték ki. A világháború első két esztendejében többször is összetűzésbe került akkori felettesével, az „embermészáros” (53 o.) Tersztyánszky Károly hadtestparancsnokkal, továbbá Nánay kiemeli azt, hogy a főherceg haladóbb harcászati elveket vallott egyes kortársaihoz képest.

1915 májusáig a keleti fronton működött, onnan került át hadtestével együtt az olasz frontra. Itt részese volt az első kilenc ún. isonzói csatának. Ugyanitt összetűzésbe került a felettesével, Svetozar Boroević lovassági tábornokkal, valamint hadteste vezérkari főnökével, Pohl ezredessel, továbbá ugyanitt léptették elő vezérezredessé, és ugyancsak ezen frontszakaszon értesült Ferenc József császár-király elhunytáról. Nánay Mihály külön alfejezetben tárgyalja a főherceg Karszt-fennsík védelméről alkotott elképzeléseit, az ott kiépített infrastruktúra helyzetét, valamint az 1916. június 29-i esetet, melyben az ő parancsára harci gázt vetettek be az olasz fronton.

A következő szolgálati hely a román front volt. Segesvárra december 2-án érkezett meg, és eleinte a fronttól távol, hadműveleti irányelvek kidolgozása volt a feladata. A 26-án meginduló hadműveletek irányítását ő maga vette át. A Magyaros-tető sikeres visszafoglalása (1917. március 8.) után találkozott II. Vilmos német császárral, Paul von Hindenburg és Erich Ludendorf tábornokokkal, valamint ellátogatott a nyugati frontra, a visszaúton pedig találkozott az új uralkodóval, IV. Károllyal, és az új vezérkari főnökkel, a nagyszebeni szász Arthur Arz von Strassenburg lovassági tábornokkal. Róla meg kell jegyezni, hogy korábbi főhadiszállása Kolozsváron volt, sőt 1917-ben a Ferenc József Tudományegyetem díszdoktorrá avatta.3 A főherceg további harci eseményeket (a Kerenszkij-offenzívát, Csernovic elfoglalását, és a harmadik ojtozi csatát) élt át, valamint fogadta a keleti frontra látogató II. Vilmost. Ezután Kolozsvárra helyezte át a főhadiszállását.

1918. január közepétől ismét az olasz fronton kapott beosztást, ahova a 6. hadsereg parancsnokaként érkezett. Az itt uralkodó állapotok (a katonák akadozó élelmiszerellátása, a különböző katonai intézmények közötti rossz kommunikáció stb.) miatt beadta a felmondását, amiről régi-új felettese, Borojević végül lebeszélte. A nyáron lezajlott paivei kudarcban részt vett, az általa irányított hadsereg katonái rövid időre egy magaslatot, a Montello-hegyet elfoglalták. Július végén a Tirolban állomásozó hadseregcsoport parancsnokává nevezték ki. Itt a reménytelen helyzet ellenére ‒ ahogy korábban is ‒ folytatta a csapatlátogatásokat, még az ország legmagasabb pontján, az Ortler-en levő katonáknál is osztott kitüntetéseket. Utolsó megbízatása, tábornagyként a balkáni front főparancsnoksága volt.

A szerző a könyv negyedik részében József Ágost világégés alatti politikai tevékenységét elemzi. Ő ‒ néhány szimbolikus szereplésen kívül ‒ nem rendelkezett ilyen jellegű tapasztalatokkal. IV. Károly kezdte el bizonyos ügyekben (pl. egy önálló magyar vezényleti nyelvű haderő kialakítása ügyében) rokona véleményét kikérni. A főherceg neve felmerült a királykoronázás kapcsán, mint nádorhelyettes-jelölt, valamint mint magyar kormányfőjelölt, mindkétszer Tisza István miniszterelnök ellenjelöltjeként, akit József Ágost naplóbejegyzéseiben többször is méltatott.

A következő két fejezetben József Ágost őszirózsás forradalom, Magyar Nép-, valamint Tanácsköztársaság alatti tevékenységéről olvashatunk. Homo regiusként (a király embere, azaz megbízottjaként) érkezett Budapestre 1918. október 27-én, hogy megoldja a belpolitikai válságot. A koalíciós kormány kialakítását célzó tárgyalások a lánchídi csata miatt kudarcba fulladtak, így kormányalakításra gróf Hadik Jánost nevezte ki, aki ‒ a forradalmi hangulatban megerősödő Nemzeti Tanács tagjainak meghiúsult letartoztatása után ‒ lemondott. Ezután gróf Károlyi Mihályt kérte fel erre a feladatra. A főherceg hűséget fogadott a Nemzeti Tanácsnak, majd a kikiáltott köztársaságra is felesküdött, ami a kortársakat is megosztotta. Egy hadügyminiszteri rendelet értelmében nyugdíjazták, így visszavonultan, felváltva tartózkodott Alcsúton, illetve Budán. Innen 1919. március végén ‒ a bolsevik hatalomátvétel veszélye miatt ‒ Alcsútra távozott, ahova egy rövid dunántúli bujdosás után visszatért. Itt, az elvett kastélyban élve fát vágott, idősebb fiát kétszer internálták. Annak ellenére, hogy megfigyelés alatt állt, a főherceg kapcsolatba lépett a Friedrich István-féle Fehér Ház nevű ellenforradalmi csoporttal.

A kommunista rezsim bukása után hatalomra jutó Peidl-kormányt augusztus 6-án, a főherceg és az említett csoportosulás buktatta meg. József Ágost, a királytól kapott felhatalmazására hivatkozva mint kormányzó nevezte ki Friedrichet kormányfővé. A kormány kiszélesítette a választójogot, igyekezett egy, az Antant számára elfogadható koalíciós kormányt kialakítani, továbbá kieszközölte, hogy Magyarország külföldről élelmiszer-szállítmányokat kapjon. Ugyanekkor nevezte ki a főherceg Horthy Miklós altengernagyot katonai országos főparancsnokká. József Ágost végül az Antant augusztus 23-i jegyzékének átvétele után lemondott.

A nyolcadik rész első alfejezetében a főherceg és Horthy Miklós sokszor „meglehetősen fagyosan alakult” (258 o.) viszonyáról olvasunk. Az Antant számára Horthy sokkal inkább elfogadható volt, mint a Habsburg főherceg, akit a kormányzóvá megválasztott Horthy meggátolt abban, hogy jelentősebb hivatalt betöltsön. Ugyancsak e részben a szerző egy-egy alfejezetet szentelt a főherceg királykérdéshez való viszonyulásának, valamint a király két visszatérési kísérlete alatt tanúsított magatartásának.

A szerző a kilencedik fejezetben József Ágost rendkívüli, két világháború közötti időszakban is kitartó népszerűségét vizsgálja. Nánay megállapítja, hogy József Ágostot „szemikultikus” (267 o.) rajongás övezte, mely nem felülről, a központi hatalom diktálta propaganda által épült ki, hanem lentről sarjadt, főként világháborús veteránjai köréből, akikkel való kapcsolatát külön alfejezetben taglalja.

Ezt követi a főherceg 1924 és 1944 közötti időszakban való tevékenységére kitekintő fejezet, valamint az Összegzés.

Nánay Mihály könyvének erősségei közül kiemeljük a tömörséget, az eseménytörténet lebilincselő és élvezetes leírását, és az objektivitás, amivel a szerző József Ágost személyéhez nyúl. A kötet újdonságát és legfontosabb forrását József Ágost főherceg kiadott4 és kiadatlan5 naplói képezik, melyekből a szerző rendszeresen idéz.

A kötet több helyen is tartalmaz mellégépeléseket, helyenként hibákat. Utóbbiak közé tartozik az a tény, hogy Franciaország 1919-es budapesti főmegbízottjának neve több alakban is szerepel (Fouchet, Fouché) akár egy oldalon (251 o.) belül is. Ugyanígy hiba figyelhető meg a hatodik fejezet 29. és 40. lábjegyzetében. Mindkettő IV. Károly német nyelvű visszaemlékezéseire hivatkozik, az első esetben a mű szerző által rövidített címét olvashatjuk, míg a teljes cím, melyet első hivatkozásnál kéne idézni, csak az utóbbi lábjegyzetben jelenik meg. Továbbá kifogásolhatónak tartjuk a „majd’ két hétig” (109 o.) és a hozzá hasonló fordulatokat.

Összességében, a kötetet egy üdítő és dicséretes munkának tartjuk, melyet bizalommal ajánlunk akár a szélesebb, a korszak és/vagy József Ágost főherceg iránt érdeklődő olvasóközönség figyelmébe!

 

*Nánay Mihály: József Ágost főherceg. A katona és politikus: 1914‒1924. Unicus Műhely, Budapest, 2018. 339 o.

 

Jegyzetek

1 Nánay Mihály: Magyarrá lett Habsburgok. Budapest, 2015.

2 Gonda Imre ‒ Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Harmadik kiadás. Budapest, 1987. 156.

3 Gaal György: Kolozsvár a századok sodrában. Várostörténeti kronológia. Kolozsvár, 2016. 159.

4 Józef főherceg: A világháború amilyennek én láttam. I‒VIII. köt. Budapest, 1926‒1934.

5 Naplóim. I. (1919‒1924), Naplóim. II. köt. (1937‒1944) Kézirat.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.