Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Csendes jubileum

A Hepehupa 50. száma margójára

„Hiába él, aki senkinek sem használ.” (Báthori István)

Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, amelynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres Hepehupás, vén Szilágyban című versének sorai visszhangozzanak bennünk. Ez egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, amelyről Beke György (1927–2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete, a Szilágysági hepehupa Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.”

A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is. Ennek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi- és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, amelyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883) –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták.

Az 1968-as területi-közigazgatási átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989-90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, a Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság, újraindult a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakult, s egy év múlva jogi bejegyzést is nyert a szilágysági művelődési folyóiratként, negyedévenként megjelenő Hepehupa, amelynek első száma 2002 januárjában látott napvilágot.

A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print Kft. ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy Megyei Tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt.

A megpezsdült szellemi mozgalom ösztönzői között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóiratról hadd szóljon a főszerkesztő:

„A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: hely-, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost.

Az elmúlt években megjelent sorozatok közül sorolnám Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét ismertető írásait. Feltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat.

Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper. Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti.

Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdu Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét.

A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, Vekov Károly, a nemrég elhunyt Csetri Elek, továbbá Kozma Dezső és Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét.

A tizedik évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg.

Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben.

Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepünket a lehető legjobban teljesíthessük.”

Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hogy hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma, távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának, szellemi életnek.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Erdély jogtörténete

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.