Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az Electro Sistem 12. albuma

Nagybánya egykor és ma

Forrongó, néha irányt vesztett korunkban, a modern, digitális eszközök uralmának világában üde színfolt, ha valaki a Gutenberg-galaxis csillagképéhez hűen, következetesen kitart a hagyományos technika nyújtotta eszközök és lehetőségek kínálta lehetőségek mellett; olyan értékeket tesz asztalunkra, amelyet semmilyen vírus nem törölhet le, amit bármikor kézbe vehetünk, lapozgatva elmerülhetünk benne, kettős célzattal: az ismeretszerzés vagy nosztalgia ébresztette/keltette vággyal. Miként is lenne másként Misztótfalusi Kis Miklós szűkebb pátriájában, hozzá hasonlóan a míves szakmát a művészet rangjára emelve. Szép példája ennek a Blaskó István vezette Electro Sistem vállalat által kezdeményezett, tizenhárom évvel ezelőtt útjára indított, az artisztikum magaslatán kivitelezett albumsorozat immár 12. kötete.* Rendkívül értékes szolgálatot vállalt ezzel magára, sok száz éves erdélyi hagyományokat folytatva, melyek során a tehetősebbek szívesen áldoztak a szellemi élet támogatására, értékmentő és tanító szándékkal. Minden kötet esetében megtalálta azokat a szakembereket, akik a leghitelesebben mutatták be évszázados értékeinket, meg tudták mutatni, mi az, amit Nagybánya és környéke adott a magyar és egyetemes kultúrának, neveltek bennünket a szülőföld értékeinek megismerésére és tiszteletére, beépítve azokat az identitásunkat erősítő és megőrző értéktárunkba.

E törekvésnek a múltban, jelesen a közelmúltban is volt hagyománya. Például az albumban is többszöri hivatkozással említett Palmer Károly: Nagybánya és környéke (1894) című kötete, továbbá a száz évvel későbbi, a Metz József által megálmodott EMKE Füzetek 1993-ban indított sorozata, különösen a mostani albummal kapcsolatba hozható, sok hasznos információt és képanyagot tartalmazó Nagybányai Kalauz (1993), Szent István templom (2000), Felsőbányai Kalauz (1998), Bányavidéki Túrák (1995), Misztótfalusi Kalauz (1993) és a Koltói Kalauz (1994) című kötetek. Ezek helytörténeti tanulmányokkal szolgálták a jobb megismerés folyamatát, a nagybányai születésű Németh Lászlóval együtt vallották: „a megismerés: megértés; a megértés: szeretet”; egy időben, a tudományos közlés és az érzelmi ráhatás révén tettek tanúságot a Tamási Áron alkotta axiómáról: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Otthon pedig csak ott lehetünk, ahova nemcsak egy születési bizonyítvány, nemcsak egy lakcímkártya köt, hanem történelmi begyökerezettség, bennünk élő hagyomány, mely a közös nyelv és kultúra szimbiózisában ölt testet, még akkor is, ha fizikailag messze sodródtunk, de lélekben, a gondolatok szárnyán mindig haza járunk.

Ezen az ösvényen haladva teljesítette ki a maga szándékát a Blaskó István vezette Electro Sistem vállalat, az általa toborzott munkaközösség. Az Electro Sistem-albumok megjelenése immár része a nagybányai kulturális élet színgazdag eseményeinek.

A mostani kötet súlypontja a vizuális megjelenítés, bemutatás. A három nyelven írott, tömör képaláírásoknak információt hordozó, betájoló és eligazító szerep jut. Deák László és Mezei József archív képeslapgyűjteménye, több mint 80 reprodukált fotó – a régi és a mai urbanisztikai arculat egymással szembe állításával – különös hatásfokkal igazít el bennünket Nagybánya és néhány környékbeli helység jobb megismerése útján. Az előszó szövegét író – egyben a kötet koncepciójának megálmodója és kivitelezője – Pintér Zsolt tömören utal a kiadvány indítékra/szándékára: „A múlt felidézése a jelennel való párhuzamba állítással történik, hasonló látószög, távolság és helyszín közérthető leírásával. Arra hív meg, hogy az egyes helyek megszólítsanak, szárnyat bontsanak képzelő erőnknek, és éljük át az idők változását.” Akorabeli leírásokból kiragadott idézetek utalnak a látvány jelentőségére, szerepére.

Az album szerkezete a rendelkezésére álló képhalmazt területi szórásban csoportosítja: régi főtér, kispiac és cinterem, Felsőbányai utca és környéke, Híd utca és környéke, Gheorghe Șincai (Szatmár) utca és környéke, a piac és környéke, a Zazar jobb oldalának környéke, Misztótfalu és Szinérváralja, Nagysomkút és Koltó, Felsőbánya és környéke.

Az archív képeslapok a jelennel szembesítenek, mintegy tükörképként állnak előttünk. Az egybevetés – azonosság, hasonlóság vagy kontraszt révén – az idő múlásának a bizonysága, tanújele. Örömmel fogadjuk azokat, amelyek ma is ugyanabban az állapotban állnak előttünk, megőrizve eredeti vonásaikat, jellegzetes építészeti stílusukat.

Ez különösen Nagybánya régi főterére vonatkoztatható, amely ma is több évszázados arculatában tündököl, hű képe a közép-európai városépítészet, architektúra gyakorlatának. Tisztelettel adózunk azon városvezetők előtt, akik „a múltat végképp eltörölni” forradalmi lendületében megőrizték az utókornak, hogy mi is megismerhessük, elismeréssel adózhassunk építőik, elődeink előtt. Itt minden épületnek saját személyisége van, olyan karakteres jegyekkel, amely Nagybányát megőrizte Nagybányának. A hajdani István-szállót, a Schweitzer- vagy Mándi-, a Teleki-, Agricola- és Bay-, az Erzsébet-házat, a Fekete Sas épületét, a Dégenfeld-palotát és Kontyos-házat.

Utunkat a főtér szomszédságában lévő kispiacon és a cinteremben folytathatjuk. Láthatjuk az 1402-ben épült Szent Miklós-templomot. Rácsodálkozhatunk a város ikonikus épületére, az István-toronyra, a háromszáz éves Szentháromság-templomra. A Felsőbányai utca „kapuja” a Fekete Sas-fogadó és a Platthy-ház, odébb az evangélikus és a görögkatolikus (ma ortodox) katedrális.

A város egyik legismertebb nevű utcája a Virághegy felé nyit kilátást, benne a református templommal. „Az »ásító torony« vörös sisakja a Nagybányai Művésztelep számtalan festőjét megihlette.” Látnivalóink sorát gyarapítja a református iskola – ma a Németh László Elméleti Líceum otthona. Vele szemben nyílik a középkori pénzverdéhez vezető utca. Az épület történelmi atmoszférája Nagybánya fénykorába vehet bennünket, hiszen ez „a Magyar Királyság, majd az Erdélyi Fejedelemség egyik legfontosabb pénzügyi központja volt”.

Nyugati irányban a Szatmár utcára nyílik kijárás a főtérről. A hajdani Polgári Kör épülete – amint nevében is hordozza – a polgárosodó város középosztályának volt a találkozó helye, kulturális-társadalmi életének centruma. A Gheorghe Șincai Főgimnázium pedig az oktatás, az ifjúság nevelésének „zászlóshajója”. És ezen az utcán találkozunk a múlt és a jelen szembefeszülésének negatív dokumentumával: az egykori Pokol-ház karakterisztikus épülete egy, a szocreál építészet jellegtelen tömbházával „néz szembe”.

Kis sétával eljuthatunk az élelmiszerpiacra, melynek házai még őriznek valamit a múlt hangulatából, amiképp a főtér felé vezető Magyar utca Úri Kaszinójának épülete is.

A Zazar jobb partján a várost északról övező Virághegy és a Kereszthegy tűnik fel a szemünk előtt. Előbb a Klastromrét, a Falumúzeum, aztán a hajdani Széchenyi liget kínál szemgyönyörködtető, nyugalmat és magunkba feledkező természeti képet. De tudjuk, hogy e városnegyed, a Veresvíz, nem csupán a bányászházak immár jobbára romantikájának a terrénuma, hanem az 1896-ban a városban megtelepedett művészkolónia otthona, kedvenc és gyakori ihletforrása, tematikai sokszínűségét kínáló, a tájba oldódó, abba belesimuló környezete is. A veresvizi bányabejáratot megörökítő képek az ősi mesterség, a színesfémbányászat élet­adó, történeti időkert átívelő idejére, illetve az elmúlására, megszűnésére, múltjára utalnak.

Az album külön korpuszban szerepelteti néhány, Nagybányához közeli helység múltját, jelenét. Misztótfalut, amely híres szülötte – a jeles középkori erdélyi tipográfus, Misztótfalusi Kis Miklós – szülőhelyét és emlékét idézi elénk. A valamikori magyar királyi népiskola eszünkbe juttatja a már csak emlékekben élő anyanyelvi oktatást. Pár kilométerre nyugatra Szinérváralja nevezetességei kínálják magukat: a hatszáz éves múltra visszatekintő római katolikus templomot, a kisdedóvót, továbbá annak megismerését, hogy 1873-ban e városban nyílt meg Szatmár vármegye első állami elemi népiskolája, valamint azt is, hogy e város szülötte Erdősi Sylvester János, a neves bibliafordító.

Déli irányba fordulva az album készítői, az archív fotók tulajdonosai Nagysomkúttal és környéke nevezetességeivel ismertetnek meg bennünket: a görögkatolikus (ma ortodox) templommal, a Kővárvidéki Takarékpénztár és a Járásbíróság míves épületével. Oda utazva áthaladunk a festői vidéken kanyargó Lápos folyó hídján, majd kissé letérve az útról eljuthatunk Koltóra a Teleki család kastélyéba, melyhez oly sok Petőfi-emlék kötődik.




Nagybánya régi főtere. Dávid Lajos felvétele

Nagybányától keletre haladva Felsőbányára érkezünk. A hajdani Mons Medius szép régi épületei őrzik a múló idők nyomait: a római katolikus és református templomok századokra visszanyúló örökségét, az ortodox templom a sajátosan bizánci építészeti stílust, az 1739-en épült városháza pedig a szabad királyi város rangját, tekintélyét méltán idéző barokk építészet jegyeit. Szó szerint is a múlt, a letűnő időket eleveníti fel a Zárda, a szatmári irgalmas nővérek által évtizedekig fenntartott/működtetett iskola, amely ma a ránk hagyott örökség iránti közömbösség következtében üresen áll, várja, szenvedi az idő kíméletlen rombolását. A bányászat megszűnt, annak következményeként pedig a város sorsa is megpecsételtetett. A természet szerencsére időt állóbb. A város közeli Gutin-hegységet szimbolizáló Kakastaréj két tájhaza határán, mintegy őrséget áll az idő fölött. Az ipari műemlékként számon tartott Bódi-tó víztükrében zavartalanul mártózik meg a föléje magasló Feketehegy. A természet időtállósága nekünk is reményt adhat arra, hogy az elkövetkező századokban is lesz élet e tájon.

Most, hogy megpróbáltam érdemben méltatni e szép albumot, kételkedni kezdtem, hogy leírt szó, bármennyire elismerő is, képes-e a fotóművészet láttató/megjelenítő erejét, varázsát illően és érdemben visszaadni. Ha nem is, talán annyit elér, hogy fölhívja figyelmet az Electro Sistem csodálatra és közmegbecsülésre, elismerésre méltó kezdeményezésére, az album megalkotóinak kiváló szakértelmére, a budapesti Prime Rate nyomda művészi munkájára.

Hiszem, hogy lesz folytatása. Ha szabadna, a sorozatot őszinte és mély megbecsüléssel méltató idős, a bányavidékhez oly sok szállal kötődő, a nyolcvanas éveit taposó tollforgató ember maga is tenne egy-két javaslatot a jövőbeni albumok tartalmára, tematikájára. Ilyen lenne/lehetne a nagybányai és annak vonzáskörében lévő helységek szellemi életének bemutatása. Ilyen lehetne például az irodalom, amely Erdősi Sylvester Jánostól, Misztótfalusi Kis Miklóson, Teleki Sándoron át a Nagybányán született Tersánszky Józsi Jenőig és Németh Lászlóig avathatná be az olvasókat szellemi értékeink univerzumába. Ilyen lehetne az oktatásügy, amely az 1388-tól dokumentumokkal igazolható katolikus plébániai iskolától a Kopácsi Sándor által 1547-ben alapított Schola Rivulina református középtanodán át vezet a Mátyásovszky László nyitrai püspök 1704-ben tett alapítványának köszönhetően felépített Rezidenciág, amelyben 1714-ben már megindulhatott az oktatás. A későbbiekben az állam is egyre erőteljesebb szerepet vállalt a struktúrák alakulásában, változásaiban. Természetesen nyomon lehet követni a román tannyelvű egyházi iskolarendszer kiépülését is, azt sem feledve, hogy a nagybányai középiskolában már az 1860-as évektől kezdve rendszeres, tanrendbe iktatott román nyelvtanítás folyt. A kitejesedést a mai kép bemutatása hozná meg: Nagybánya iskolaváros lett.

Gondolataim, az album forgatása nyomán bennem kialakult elismerő érzés szerény folyománya annak, amit bennem az kiváltott. A népi szólás azt tartja, hogy a puding próbája az evés. Mindenkinek, aki hozzá juthat, szívből ajánlom: „kóstolja meg”! Szeretni fogja, amint az eddigieket is!

* Baia Mare de ieri şi de azi – Baia Mare yesterday and today – Nagybánya egykor és ma, Baia Mare – Nagybánya 2020

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*

A történelemírás nagyon sokáig a nagy eseményeket formáló és alakító politikusok, egyházfők, szellemi és morális kánont meghatározó személyek életrajzaiból állott. Az emberi történelem 5000 éves írott történelmének ókori történeti forrásai legtöbbször uralkodók politikai propagandája nyomán örökítették meg a múlt eseményeit. 

erdély és az erdélyiek

Minden táj lakóját érdekli, hogyan vélekednek szülőföldjéről a távoli országból érkezők, mit vesznek észre, mire figyelnek fel, mit dicsérnek és mit kárhoztatnak. Erdélyről nagyon kevés ilyen feljegyzés született a 19. század közepéig, de akkor egyszerre két ide nősülő „nagy nemzet” fia is könyvvel adózott e kis országnak. Ezeket a terjedelmes munkákat a közelmúltig alig-alig ismerték, csak részletek jelentek meg belőlük magyar nyelven. 

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.