Amikor az Octavian Goga (Kolozs) Megyei Könyvtárban a magyar részleg (Magyar Sarok) megnyitására készültünk, egy általam nagyon tisztelt egyetemi tanár megkérdezett, mivel tudnám meggyőzni, hogy erre az úgynevezett sarokra szükségünk van. Bevallom, felkészületlenül ért a kérdés, nem tudtam válaszolni. Valóban – mit mondhatni egy magyar vezető értelmiséginek, miért is fontos, mivel több, miért kellett nekünk egy magyar sarok a megyei könyvtárban? Most sem tudom, hiszen én arra készültem érvekkel és érzelemmel, hogy más, a többség(i), a könyvtárigazgatóság, a sajtó veti fel majd ezt a problémát. Hogy esetleg a megye vezetőségét kell meggyőzni, hogy harmincvalahány év után egészen normális gesztus lesz egy külön részleg kialakítása a kolozsvári és a megyei magyar közösségnek, ahol nemcsak könnyebben férnek majd hozzá a magyar nyelvű állományhoz, hanem ahol különböző gyermek-, kamasz és felnőtt-tevékenységeket rendeznek – magyarul –, ahol szerzői estek, előadások, vitarendezvények lehetnek, ahová a gyermek délután betérhet házi feladatot írni, ahol babzsákra ülve bekuckózhatja magát egy jó könyv mellé, ahol társasjátékozhat (ahogyan mi is tettük valamikor), kézműveskedhet, hangos könyvet hallgathat, ahol a kisunoka a nagymamával, kistesó a nővérével kisszékre ül, hangosan olvas, aztán felugrik, hogy amit hallott, azt le is rajzolná. Soroltam volna így, egy szuszra. Persze, nem nagy kunszt – mondhatnánk –, nekünk ott volt a megyei tanács alelnöke, Vákár István, aki felvállalta és cipelte a nehezét.
A könyvtár vezetőségének – érthető módon – nem kellett elmagyarázni, hogy miért praktikus öt emeletről egybehordani a magyar nyelvű kiadványokat. Ez nemcsak az olvasónak, hanem a könyvtárosnak is előny, hiszen így átláthatóbbá vált az állomány, látszik, hogy mi van, mi nincs, mit kell beszerezni, miért érdemes ide betérni. A búvárkodást el lehet kezdeni Jánosi Andrea lenyűgöző sorozatával, fel lehet fedezni a Hold-világot, bele lehet lapozni Vodolazkin Lauroszába, Clancy, Márai vagy Frei Tamás könyveibe, rá lehet csodálkozni Janikovszky Éva világára, fel lehet kutatni a Murok Matyit, bele lehet borzongni Ransom Riggs soraiba… Szóval nem kellett senkit meggyőzni, hiszen itt mindenki tudja, hogy – Timo Parvelát idézve – „néha az is okozhat örömöt, ha engedjük a másikat hintázni”.
2017-ben az egyik erdélyi világhálós portálon megjelent egy eléggé dühös írás, amely úgy fogalmazott, hogy a nem értelmiségi, nem középosztálybeli olvasók magyar nyelven szinte semmihez nem jutnak hozzá, hogy hiányoznak az igényes könyvesboltok (?), a szerző pedig végül fanyarul állapította meg, hogy a félszázezer kolozsvári magyarra nem jut egy becsületes közkönyvtár. Nos, egy közkönyvtár életét egészen konkrét tényezők alakítják: az egyik a pénz, a másik a statisztika. Ezzel persze nem mondunk újat, hiszen a pénz és a pénz… de minket valóban a statisztika is kötelez. Egy közpénzből működő könyvtár csak akkor tud a költségvetéséből a kisebbség nyelvén könyvet, filmet vásárolni, ha ezt a lépését konkrét adatok támasztják alá, más szóval, ha a könyvtári belépővel rendelkező olvasók száma ezt indokolttá teszi. 2019-ben a megyei könyvtár olvasóinak 4,3 százaléka volt magyar, ami azt jelenti, hogy a magyar nyelvű állomány csak ennek arányában bővíthető. Félretéve a bükkfanyelvű kimutatást, ha mi kevesen iratkozunk be valamely tékába, ráadásul ennél is kevesebben valljuk magunkat magyar nemzetiségűnek, akkor nem panaszolhatjuk fel azt az Octavian Goga Megyei Könyvtárnak, hogy Kolozsváron a félszázezer magyarra bizony nem jut egy becsületes közkönyvtár…
Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. Ahol folyamatosan bővül a magyar állomány, amely mindenki számára nyitott, ahol időt szakítunk, mert időt kell szakítanunk a könyvre, ahol helye van a csendnek, a zajnak, a vitának, ahol muszáj egymásra figyelni, lelassulni és felszínre hozni azt a többletet, ami mindenkiben ott van valahol – az olvasás szeretetét.
