Csak úgy virágzott a századfordulón a kávéházi élet a monarchia egyik leggyorsabban fejlődő városában, Nagyváradon – pezsgő szellemi és kulturális élete miatt Pece- vagy Körös-parti Párizsként is emlegették. A dualizmus kori kávéházakba nemcsak szórakozni és csevegni jártak, hanem megvitatni a legújabb híreket, az itteni asztaloknál nemegyszer fontos döntésekről határoztak. Szabó Dezső publicista így festette meg az akkori Váradot: „az ország egyik legérdekesebb városa volt. Mintegy szintézise vagy keresztmetszete az egész országnak. Megvolt benne minden ellentét, minden szolidaritás, minden széthúzás. Központjában könnyen hihette az ember, hogy Budapest egyik nagyon előkelő negyedében van. Jobb kávéházai egészen fővárosi arányúak voltak, amelyekben mindazokat az európai hírlapokat és folyóiratokat meg lehetett kapni, amelyeket a pesti kávéházak nyújtottak.”
A város kreatív, úttörő energiái egy adott pontban összeértek, és megszületett a Holnap Irodalmi Társaság. A fordulópontot Juhász Gyula Nagyváradra érkezése hozta el, aki egyetemi kapcsolatait is felelevenítette azért, hogy a régóta óhajtott irodalmi mozgalom életre keljen. Volt kollégái közül Babits Mihály és Balázs Béla mondott igent a felkérésre, A Holnap-osokhoz rajtuk kívül Ady Endre, Dutka Ákos, Emőd Tamás és Miklós Jutka csatlakozott.
A garabonciás írógárda a Budapesten központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó vidéki centrumot próbált megteremteni. Összekötötte őket még valami: az Ady Endre iránti rajongásuk. Egy rendszeresen megjelenő irodalmi lapban gondolkodtak, végül egy antológia összeállításában állapodtak meg, amelyet 1908. szeptember 27-én mutattak be a városháza dísztermében. Az eseményt sajtó alá rendező Antal Sándor büszkén emelte ki: „Ma költő áll a sereg élén”, és „ez a költő Ady Endre”. A Holnap a kor irodalmi társaságaival szemben szabad és individuális volt, ellensége minden pásztorrendszernek és a szekértábor-gondolkodásnak. Mivel A Holnap jóval nagyobb visszhangot keltett, mint a hasonló irányban, de óvatosabban elinduló Nyugat, így a formálódó irodalomeszményt ért támadások főként a holnaposokon csattantak.
Az akkori irodalmi élet szinte valamennyi fontos képviselője kifejtette véleményét az antológiával és A Holnap-osok tevékenységével kapcsolatban. „Fél esztendőn keresztül a Magyar Tudományos Akadémia elnöki székéből is, a napi sajtóban is, a vicclapokban is, az iskolai önképzőkörökben is, állandóan csak velünk foglalkoztak. […] Háttérbe szorultak a politikusok, a primadonnák, a panamisták, a sikkasztók, az egész ország két pártra szakadt: A Holnap ellen – A Holnap mellett. Kitört a nyílt háborúság, meg kellett menteni a nemzetet a holnaposoktól. Hír szerint egy csomó diákot ki is csaptak az ország iskoláiból, mert a mételyes holnaposok verseit merték szavalni az önképzőkörökben. […] Kicsik és nagyok, tudók és tudatlanok leveleztek, cikkeztek, nyilatkoztak, krokit és verseket írtak A Holnap, illetve az Ady Endre nevezetű veszedelem ellen” – emlékszik vissza Antal Sándor az Ady és Várad nevű kötetében. Ekkor került először éles vitahelyzetbe az új magyar líra, megkezdődött a romantikát és a nemzeti klasszicizmust felváltó új korszak, amelyben szárnyait bontogatta a modern magyar irodalom.
Az antológia újabb sajtópolémiát kiváltó második kötete 1909 tavaszán jelent meg. Idővel a Nyugat és A Holnap közeledett egymás felé, de az elvi különbségek és az egymással szembeni fenntartások fennmaradtak. A Holnap-osok programja forradalmibb volt, már indulásuk hajnalán óriási hatást gyakoroltak a magyar kulturális és társadalmi életre – Temesváron megalakult a Dél Irodalmi Társaság, Kolozsváron megjelent a Közös úton, Miskolcon pedig a Heten vagyunk című antológia. A Holnap-osok irodalmi matinéi a kortárs művészetek jelentős fórumaivá váltak, ahol műveiket színészek adták elő, a zeneszerzők új szerzeményeiket mutatták be, a falakon pedig modern festők alkotásai díszelegtek. A Holnap ereje az antológiák mellett abban rejlett, ahogyan közönségével bánt – a nyugatosok ezt később eltanulták tőlük.
A magyar irodalom nagy napja volt, amikor A Holnap és a Nyugat szerkesztősége közös rendezvényt tartott 1909 októberében Nagyváradon, majd ezt továbbiak követték Temesváron és Aradon. A Holnap nem élt meg több antológiát; idővel Juhász, Babits, Ady és Balázs is csatlakozott a sokak által tiszavirág-életűnek gondolt Nyugat első nemzedékéhez, amely a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóiratává vált – utolsó száma 1941 augusztusában jelent meg.
