1918. december elsején népgyűlés zajlott Gyulafehérváron, az erdélyi és a Kárpátokon túli, magyarországi románok nemzetgyűlése. Az eseményt már jó ideje – hivatalosan csak november 20-án hirdették meg időpontját és helyét – szervezte a Román Nemzeti Tanács. A gyűlésen magán hivatalosan 1228 küldött vett részt, akiket a románság társadalmi struktúrájának és földrajzi megoszlásának figyelembe vételével arányosan választottak meg, jelöltettek ki a helyi önszerveződési szintek képviselőivel. Tudni kell, hogy a gyulafehérvári gyűlésen a képviseleti és tanácskozási joggal rendelkező 1228 képviselőn kívül jóval nagyobb tömeg vett részt, a Magyar Államvasutak a budapesti kormány utasítására külön szerelvényeket is indított a népgyűlés helyszínére utazni vágyók számára. A népviseletbe öltözött, trikolórt lengető tömeg jelenléte igazi népgyűlés, sőt ünnep hangulatát biztosította a tanácskozásnak.
Habár a küldöttek közti konszenzus nem volt eleve egyértelműen determinált, végül is egy kilenc pontos határozatot sikerült elfogadni, amelyet Iuliu Hossu görögkatolikus püspök olvasott fel, és amelynek első pontja tartalmazta az összes román és az általuk lakta területek egyesülését Romániával, anélkül, hogy ezért külön feltételeket támasztott volna a Román Királyság irányába. A többi pont főként idealista előírásokat tartalmazott nemzetiségi és társadalmi szempontból. Ilyenek a minden együtt élő nép számára az anyanyelven biztosított oktatás, közigazgatás és ítélkezés, a felekezetek számára biztosított teljes vallásszabadság és jogegyenlőség, vagy az, hogy az „ipari munkásoknak ugyanolyan jogokat és előnyöket biztosítanak, amilyeneket a Nyugat legfejlettebb ipari államok jogszabályai biztosítanak számukra”. Az, hogy mégis hogyan fog történni mindezek biztosítása, sem ezúttal, sem később nem került bemutatásra. Ezeket olvasva Jókai Mór halhatatlan sorai jutnak eszembe Fráter György című történelmi regényéből, mikor is a következőképpen summázza a Mohácsot megelőző hatvani „ős-országgyűlés” határozatait: „És ez mind általános felkiáltással lett elfogadva. Nem volt részletes tárgyalás, nem módosítványok, nem név szerinti szavazás, semmi közbekiáltások. Egy szellem, egy lelkesült eszme hatotta át az egész országgyűlést: »Hisz úgysem fizetjük meg!«”, valamint: „Hogy mindezeknek a nagyszabású határozatoknak mi lett az eredménye, az már kevésbé dicsekedésre méltó. Nem elég az üdvösségre az, hogy legyen egy okos ember, aki parancsol, ahhoz még egy bolond is kell, aki engedelmeskedik. Fizetés dolgában pedig régenten is kevés volt a bolond ember.”
Ugyanakkor azt is kell tudni, hogy a jogokat tárgyaló pontok nem teljesülése nem feltétlenül a gyűlés résztvevőinek a hibájából vagy mulasztásából történt, mivel a bukaresti törvényhozást a gyulafehérvári határozat jogi szempontból nem kötelezte.
Ezek a tények. Most pedig lássuk ezeknek az értelmezését. A nemzetgyűlés kétségkívül demokratikus volt, amely népakaratot volt hivatott képviselni. A jó szervezés reprezentativitást is konferált számára, legalábbis a román nemzetiség vonatkozásában. Nem rendelkezett sem össz-erdélyi reprezentációs jelleggel, sem pedig parlamentáris jelleggel, mivel nem kapott benne képviseletet az érintett összlakosság sok eleme, és hosszadalmas viták sem zajlottak. Ugyanakkor kényszerítő ereje sem volt önmagában a határozatnak, a döntést meghozók nem rendelkeztek ilyen erővel, a kényszerítő erő a Párizsban békekonferenciázó Antant-hatalmak akaratában rejlett. Ugyanakkor az elfogadott szándéknyilatkozat érvként és bizonyítékként szolgálhatott, és szolgált is a román delegáció számára a béketárgyalásokon akaratának érvényesítése érdekében. Lényegében tehát egy nagyon is reálpolitikai döntést, az Egyesülést ruháztak fel idealista körítéssel a gyulafehérvári események, e téren pedig hatékonyságuk vitathatatlan.
Mi lehet az üzenete a mi számunkra a gyulafehérvári határozat pontjainak, ma, száz év elmúltával? Azon túl persze, hogy ki hogyan éli meg Románia nemzeti ünnepét. Tanulságot mindenképpen hordozhat számunkra, erdélyi magyarok számára is. Ha mást nem, azt a fajta hatékonyságot, amit a gyulafehérvári nemzetgyűlés megszervezése jelentett, valamint a határozat kommunikálását övező egységet érdemes lenne tanulmányozni, vagy akár el is sajátítani. Mondjuk a mindenkori közösségi jogérvényesítésért folytatott küzdelem hatékonysága vonatkozásában is.
