Hiába vásárolunk hegynyi füzetet az iskolakezdésre, úgyis felbukkan az első héten egy addig csendben lapuló tantárgy, amiről kiderül: nemcsak vonalas füzet kell hozzá (persze ilyenkor nekünk csak kockásból, bocsánat, négyzethálósból van tizenöt), hanem még mappa is, meg néhány egyéb, az utolsó percben nehezen beszerezhető apróság. A kisebbik lányom iskolájából már a vakáció végén listát küldenek, így több idő marad vásárolni – de az összerakott paksamétát a másik iskolásunk ötletszerű készülődése általában alaposan megtépázza. Ha sikerült megmenteni a tavalyi iskolatáskát, akkor elkerültünk egy nagyobb kiadást, amiért viszont azonnal kárpótolnak a gyermekeink, ha velük sétálunk be egy nagyobb papír- és írószer-kereskedésbe. Az elmúlt évből ugyanis semmi nem maradt nekünk, a tollak mind egy szálig eltűntek a föld színéről, fiókok mélyéről, és színes ceruzából, rosthegyű tollból, vagyis kariókából ugyan van egy szűk vékányi, de nagyon ciki, ha nem lehet összerakni belőlük egy becsületes szettet.
Patronos töltőtollakkal szerelkezünk fel, keményebb és puhább grafittal, és persze golyóstollakkal, ezekből az unalmas kék vagy piros mellé arany- és ezüstszínűt is be kell szerezni. Kisebbik lányom angolóráról tudja, hogy a golyóstoll egyik angol elnevezése biro vagy biro pen, és hogy más nyelveken, franciául, spanyolul is hasonlóan nevezik. Az egyik legismertebb magyar felfedezés ez, Bíró László József találta ki, hogy amennyiben egy sűrűbb, a nyomdászatban használatos festékhez hasonló állagú tintát használ, akkor azt egy kis, a toll hegyében elhelyezett golyócskával tudja a papírra juttatni. Bíró László 1938-ban szabadalmaztatta az eszközt, amerikai, német és szintén magyar – Goy Andor és Kovács Sándor nevéhez köthető – előzmények után. Az idei iskolakezdéskor évfordulót is ünneplünk, a golyóstoll feltalálója éppen 125 éve született: 1899. szeptember 29-én, Budapesten. Ezt a napot Bíró későbbi, választott hazájában igen megbecsülik: 1986 óta ez a Día del Inventor, vagyis a Feltalálók napja Argentínában, az 1985-ben Buenos Airesben elhunyt Ladislao José Biró tiszteletére. Találmányai többségét (például a golyós dezodort) a dél-amerikai országban dolgozta ki, a golyóstoll 1938-as magyar szabadalmaztatását követően, rövid párizsi kitérő után Argentínában kezdett új életet a zsidótörvények elől menekülő, újságíróként meg festőművészként, és természetesen mérnökként jeleskedő Bíró László.
A golyóstoll kezdettől népszerű lett, de a pedagógusok táborában sokfelé ellenérzéssel tekintettek rá, hosszú időn át. Sokan a szépírás megrontóját látták benne, az én gyermekkoromban nem lehetett vele írni a füzetbe, és dolgozatíráshoz sem szabadott használni. Elemi osztályokban a hagyományosabb neveléshez ragaszkodó tanítók még most is a töltőtollat ajánlják, de egy idő után a legtöbb gyerek úgyis a kedvelt zselés golyóstollak közül kezd válogatni. Hogy a szépírást rontaná – úri huncutság ezen aggódni ma már, hiszen a legnagyobb kihívás az, hogy egyáltalán megtanul-e kézzel írni a gyerek. És hogy éppenséggel ki is lehessen olvasni, amit írt. Az íráskép romlása a digitális eszközök térnyerésével függ össze, erről már könyvtárnyi irodalom született – de szülőként ez senkit nem vigasztal meg. Hiszen tudjuk azt, hogy kézzel írni nemcsak azt jelenti, hogy épp nincs kéznél a laptop, és akkor kénytelenek vagyunk ehhez az ósdi módszerhez folyamodni. Kézzel írni azt is jelenti, hogy a gondolataink másként rendeződnek, könnyebben megjegyezzük azt, amit kézzel írtunk le, és talán nem is fecsegünk annyit, ha az ínhüvelygyulladás fenyeget közben. De ez inkább sejtés, érzés, nehezen átadható. Marad a macskakaparás a füzetekben, és néhány kísérlet, amit talán szabadalmaztatni lehet később. Nagyobbik lányom a múltkor galambtollat hegyezett, és kért valami folyadékot, amibe belemártsa.
