Régi fényképfelvételekből nyílt kiállítás a csíkszeredai és környékbeli közönségnek a Megyeháza galériában. A negyven válogatott felvétel a múlt évszázad első felének székelyföldi valóságából idéz fel jellegzetes helyzeteket és helyszíneket, illetve munkaalkalmakat.
A tárlat anyaga régmúlt időkbe viszi vissza a nézőt. Olyan korba, amelyről közvetlen élménye a nagyszülők nemzedékének sem lehet, legjobb esetben a régi emberek elbeszélésére, vagy pedig régi leírásokra támaszkodhatunk.
A felvételeket Balázs Ödön, a székelyudvarhelyi művelődési intézet, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont fotográfusa gyűjtötte és válogatta. Tán nem túlzás úgy fogalmazni, szakmai alázatának bizonyítéka, hogy nem a saját vagy kortársainak felvételeit tárta elénk, hanem régi fotográfusok ritka képkockáiból állította össze ezt a kiállítást. Költői címet adott neki – Világnak fordulása, régi idők elmúlása –, amely hangulatában is segíti a múltbeli utazást.
A gyermekek: 1. Kolozsi Julianna (szül. 1924. március 31.); 2. Kolozsi Albert (1925. október 1.); 3. Kolozsi
Margit (1927. augusztus 10.); 4. Kolozsi Dénes (1929. március 22.); 5. Kolozsi Lajos (1930. augusztus 31.);
6. Kolozsi Anna (1932. március 29.); 7. Kolozsi Teréz (1933. október 7.); 8. Kolozsi István (1935. július 21.);
9. Kolozsi Róza (1938. május 14.); 10. Kolozsi Béla (1940. április 3.); 11. Kolozsi Ferenc (1942. augusztus 4.)
Bár a felvételek készítőinek kiléte nem minden esetben ismert, ez nem von le semmit az élményből. Abból az élményből, hogy az ember visszafelé is tekint, tekinthet és tudni szeretné, mi történt korábban. A szavakhoz képest ezek a fotográfiák teljesen más élményt nyújthatnak. Látni itt életképeket és eseményfotókat is, persze beállított képnek látszik ma számunkra mindegyik. De ne felejtsük el, hogy még 20–30 évvel ezelőtt is a felvételkészítés ténye milyen fontos volt! Egy fényképezőgép jelenléte a jövőbe átmentődés ígéretét is magában hordozta…
Bár az utánunk maradó képi lenyomatok egy része akaratunk ellenére is elvész, megsemmisül, vagy éppen elkallódik, ezekkel a sors kegyes volt. Egy részüket Balázs Ödön gyűjtötte, jelentősebb arányban vannak itt olyanok, amelyek gyűjteményekből származnak: Fortepan képarchívum, sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, Maros Megyei Múzeum, Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma, illetve Károly Veronika menasági, Kerekes Edit petki, Mihály János Homoród menti gyűjtéséből.
Az időben legrégebbi két felvétel még a 19. század végén készült, pontosabban 1898-ban, és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tulajdona. Egyik az Olton való nagy hálós halászatot, a taplózást örökíti meg, a sepsiszéki pontos helyszínt nem jegyezték fel. A másik felsőrákosi lakodalmat ábrázol, a képek szerzője ismeretlen. A kiállítás részét képező legrégebbi képek közt több is van, ami a mai Kovászna megyében készült, így Kovásznán a Pokolsár fürdő 1905-ben (a fotográfus személyét nem ismerjük, Fortepan képarchívum) és 1908-ból egy, az akkoriban szokványos életképnek tűnő ábrázolás: lámpagyújtás Sepsiszentgyörgy főterének délkeleti részén. Utóbbi Gere István felvétele, a Székely Nemzeti Múzeum tulajdona. Ugyanebből az évből való a balavásári zenekar csoportképe (SzNM), valamint egy székelyudvarhelyi utcarészlet, a Tó utcáról (Erdélyi Mór felvétele, Fortepan képarchívum). Bár ennek az utcának a látványa manapság teljesen más, így is megőrzött valamennyit a régi korok hangulatából, ugyanis a Székelytámadt vár oldalához tapasztott házak az egykori vizes árok helyén épültek.
Székelyföld más-más tájegységét képviselő képek kerültek egymás mellé, mint egy gyimesfelsőloki csángó udvar (1910-es évek, László Ferenc felvétele), kászonfeltíziek a kiskapu előtt (Roediger Lajos felvétele 1912-ből), csíki és lövétei viselet 1914-ből Gönyey Ébner Sándor felvételén; illetve a következő településekről: Vargyas, Homoródalmás, Felsőrákos, Atyha, Petek, Csíksomlyó, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Balavásár, Csíkszenttamás, Farcád, Betfalva, Jobbágyfalva, Kászonimpér, Csíktaploca, Gyergyóalfalu, Kézdiszentlélek, Siklód, Csíkmenaság.
Időrendben a sorban az alsócsernátoni téglavetést ábrázoló kép (Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma) a legkésőbbi: 1963 júniusában készítette Vámszer Géza néprajzkutató, művészettörténész, akinek nevét az EMKE 1992-ben alapított néprajzi díja és Hargita megye Művészeti Népiskolája viseli.
István felvétele. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy.
A határőrök, a konfirmálók, az iskolai osztály, a zenekar, az olvasókör, a mezőgazdasági tanfolyam, a lakodalmi népség és a családok csoportképe mondhatni megannyi emlékkép, tanúságai annak, hogy a felvételeken láthatók lévők részt vettek ezen vagy azon az eseményen. Ilyen célból készültek az utcarészleteket ábrázoló felvételek is. Állatkiállítás, téglavetés, búcsú, hídépítés, illetve a mesterségekkel, foglalkozásokkal kapcsolatos képkockák más típusú információt hordoznak, ezeket ma eseményfotóknak neveznénk inkább. A székelyudvarhelyi tímár, a farkaslaki vagy a csángó család ábrázolása azért is élt túl sok évtizedet, mert az ábrázolt személyek emléke is a fényképpel együtt marad fenn.
Az ábrázolt személyek legtöbbje ünneplő viseletben és méltóságteljes testtartással állt a fényképezőgép elé. Érezték a fontosságát annak a pillanatnak, hiszen életüknek nem megszokott eseménye volt. Ez az ünnepélyesség, a saját fontosságuk tudata még a kötélverő, a hídépítő munkások esetében is megfigyelhető.
Az emberek megálltak az utcán, amikor fénykép készült arról. Ezt az állapotot, a rácsodálkozással vegyülő büszkeséget láthatjuk a cserépedényeket áruló fazekasok, a fonó asszonyok, az Olton halászó emberek, a lámpagyújtó gyermek melletti felnőttek arcán is.
A fényképezés ténye minden esetben kiemelt jelentőségű volt, ez még a képeken lévő emberek magatartásából is megállapítható. Talán ennyi, amennyit a fotográfusok a dokumentumértékhez hozzátehettek: ma is láthatjuk, hogyan viszonyultak ehhez a nagy pillanathoz. Számunkra inkább azért érdekes, mert ez a magatartás, hozzáállás rég eltűnt a ma emberéből.
Ezek az egymás mellé helyezett régi életképek elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy mekkora érték nekünk tudni a múltról. Értékes információt őriz mindegyik képkocka, távoli időket hozhatnak közelebb hozzánk. A felvételek dokumentumfotóknak számítanak, hiszen látjuk, milyen volt a csíkszenttamási, a jobbágytelki és a menasági ünnepi viselet, a szekér vagy a lovak hámja, hogyan kötötték a csíkszenttamási lányok és asszonyok a fejkendőjüket, milyen volt a zsúpfedés a siklódi házakon.
Ezek az emlékképek, Balázs Ödön válogatásában, élménytele pillanatokat hozhatnak nekünk is. Más idők számunkra ismeretlen hangulatát. A fényképek által azonban beépülhetnek a jelenünkbe, az életünkbe is, és ennek a tárlatnak ez nem is mellékes célja. A vándorkiállítást 2019 októberében először Székelyudvarhelyen, a Művelődési Házban mutatta be az intézmény.
Kolozsi Albert és Ladó Julianna családja.tif - Kolozsi Albert és Ladó Julianna családja. Lövéte, az 1940-es évek eleje. Mihály János gyűjtése. A gyermekek: 1. Kolozsi Julianna (szül. 1924. március 31.); 2. Kolozsi Albert (1925. október 1.); 3. Kolozsi Margit (1927. augusztus 10.); 4. Kolozsi Dénes (1929. március 22.); 5. Kolozsi Lajos (1930. augusztus 31.); 6. Kolozsi Anna (1932. március 29.); 7. Kolozsi Teréz (1933. október 7.); 8. Kolozsi István (1935. július 21.); 9. Kolozsi Róza (1938. május 14.); 10. Kolozsi Béla (1940. április 3.); 11. Kolozsi Ferenc (1942. augusztus 4.)
