Nagymedvési karácsonyok

Az 1950-60-as években, mikor én gyermek voltam, még érvényes volt, hogy nagyhéten nem illett a fiúknak a lányokhoz menni. Karácsony szombatja sütéssel kezdődött. Sütöttek kenyeret és lepényt.

Háromféle lepény volt: zsíros, szilvaízes és káposztás. Ezt adták a „csordásoknak”, a cigányoknak, vagy felvágták, és úgy megették. Kenyértésztából készült, abból, ami megmaradt, hiszen amúgy is kicsit többet készítettek belőle. Kalácsot, diós vagy mákos kalácsot keveset készítettek, ritkán. Olyan volt az élet, kevés volt. Ezután készítették a tölteléket. Cserépfazékba tették, és kenyérsütés után betették a kemencébe.

Miután ez megvolt, következett a ház tisztogatása. A házak „fövényesek” voltak (döngölt föld a padlójuk). Először ki kellett seperni. Ehhez csináltak úgynevezett „ürömseprűt” a kertben termett ürömből, burjánból, többet is, egész évre valót. Akkor elévették az agyagot, amit istállótrágyával kevertek össze. Meggyúrták, megdagasztották, míg nem maradt benne csomó. Megvizezték és megtapasztották vele a ház földjét. Bényúltak az asztal, az ágy alá is, ameddig lehetett. Kicsit hagyták, míg megszáradott, majd fövényt (homokot) hoztak, amit rostával rászórtak a földre, hogy legyen tiszta.

Karácsonyfa ritka volt a faluban. Leginkább szélesebb levelű fenyőről, ami a ház mellett volt, arról szedtek le ágakat, és azokat felillesztették cserefa vagy gyertyánfa ágakra, és azokat állították fel. Megbronzozott diót, vagy egy-egy almát akasztottak rájuk. A szaloncukor még nagyon ritka dolog volt akkoriban.

A lányok kivasalt ruháikat, amit az ünnepre készítettek elő, az „első házban” kirakták a bútorokra. Fiókos szekrények, ládák, padok voltak az első szobában.

Megkezdődött a kántálás. Előbb mentek a gyermekek, úgy két óra után egészen estig. Ha nem volt hó, a sárban sokszor falábakon jártak. A gyermekek a Mennyből az angyalt énekelték. Azután jártak a legények. Ők leginkább a lányos házakhoz mentek, de a legényekhez is. Azt énekelték, hogy: Szívünk vígsággal ma bétölt vagy Betlehemnek városába. Behívták őket és megkínálták egy-egy pohár borral. Az emberek úgy hét óra után összeálltak két csoportba. Elpróbálták a Nagy éneket (Krisztus Urunknak áldott születésén). Mindig egyvalaki vezette, és a többi utána énekelt. Házról házra járva adományt gyűjtöttek a templomnak. Mindenki adott, ahogy tudott. Felírták, ki mennyit adott. Volt, hogy behívták őket egy pohár borra. Amikor elvégezték, sokszor már reggel felé, még ittak együtt egy pohárral, és azután mindenki hazament. A cigányok is jártak kántálni egészen sötétedésig. Úgy tíz cigánycsalád élt akkor a falu szélén. Ők cigány nyelven kántáltak, a háziak pedig lepénnyel kínálták őket.

A karácsony a harangozással kezdődött. Délelőtt tíz órakor megtelt a templom fiatalokkal, házasokkal, kicsikkel és öregekkel. Sokan jöttek haza szolgálásból, iskolából. Úrvacsorát osztottak, ez 12-ig tartott.

Egy órakor már elkezdődött a tánc a kultúrházban. A lányt udvarlója hivatta, hogy tegyen bokrétát a karimás kalapjára. A legényeken volt lájbi, priccses nadrág, csizma és karimás kalap. Máskor is tettek bokrétát, de leginkább az ünnepeken. A bokrétát egyesek a piacról vették, ez volt a „rézbokréta”. Mások piros és fehér muskátliból, vagy recés muskátliból készítettek bokrétát, és azt varrták a legény kalapjára, „karimás sapkájára”. Minden lányos házban volt akkoriban virág, muskátli. Egy órától egészen három óráig muzsikáltak, táncoltak. Akkor újból kellett menni a templomba. Azután a lányok rendre, ahogy be voltak osztva, hazavitték a két kezest és a muzsikásokat, és adtak nekik enni. négy-öt embert vendégeltek meg egy családnál. Úgy délután 4 órától aztán folytatódott a tánc egészen estig. Minden leány és minden legény kellett táncoljon. A kezes kiadta, hogy fel kell kérni, ha nem is volt udvarlója. Ha egy lány megtagadta a nappali táncot, akkor annak „le volt zárva”, aznap senki nem kérhette fel, még ha udvarolt is neki valaki.

Mikor mentek haza vacsorára, a legények hazakísérték a lányokat. Nem volt szokás, hogy a legények a lányoknál vacsorázzanak. Szégyen volt az afféle. Kivételesen előfordult még egy-egy, de nem volt szokás. Nem voltak még egybekelve.

Este esmént kellett menni a lányok után. Mentünk és vittük őket a táncba. Volt csárdás, pontozó. Közben még megállottak, ilyenkor a legények énekeltek. Kimentek vagy félreálltak egy csoportba, hogy ne zavarják a népeket. Mindig megtelt a kultúrotthon. Abban az időben Medvésnek 800-900 lakosa volt.(Ma valamivel több mint százan lakják a falut – szerk. megj.) A tánc úgy éjjel tizenkettőig tartott. Akkor a legények a muzsikusokkal mentek Isványozni. Felkerestek minden Istvánt a faluból, még a fiatalembereket is, pláné, ha tudták, hogy van jó bora. Énekeltek egy köszöntőt, ittak együtt egy pohár bort.

Másnap ismét ugyanúgy tánc volt, és azután jártak a Jánosokat köszönteni.

Szokásban volt, hogy estefelé az utca két oldalán csoportokban mentek a legények és énekeltek. Mentek hazafelé, vagy mentek a lányokhoz, vagy kijöttek a lányoktól, és mindig énekeltek. Abban az időben minden második, harmadik házban volt éneklés. Énekelték a régi népdalokat. Mindenkinek megvolt a nótája. Tudták, hogy melyik nóta kié, ki hozta a faluba. Szinte mindenik énekről tudták, hogyan került a faluba.

Lejárt a háromnapi ünnep, és akkor a legények felkészültek aprószentezni. Harmadnapon este a táncban kimondták, hogy „Menyünk aprószentezni. Jösztök?” Persze, mindenki akart menni. Az aprószentezés az ünnep negyednapján volt. Összegyűltek a fiatalok a kultúrházhoz, és kiosztották mindenkinek a feladatát, a szerepét. Volt körülbelül nyolc „csendőr”, aki kellett vigyázzon a „cigányokra”, a „kezesekre” („tolvajokra”), a konyhára, ahova nem volt szabad bemenjen senki. Került szakács, aki végül főzött. Voltak „cigányok”, „cigányasszonyok”, „purdék”, jól bekormozva, beöltözve, hogy ne ismerjenek rájuk. Mindenkinek kosár volt a kezében. Ők kéregettek. Egyik adott nekik krumplit, a másik hagymát, káposztát, mindig, ami volt. A „csendőrök” hátulról figyelték, de nem mentek közel, ameddig „koldultak”, vagy „loptak”. Még be-bementek egy testvérhez vagy rokonhoz, és levágtak egy darab kolbászt vagy szalonnát a közös vacsorához. A „csendőrök” aztán elvették tőlük a kosarakat, vagy ami a kosárban volt, és vitték a konyhára. Megtehették, mert volt „fegyverük” hasajóból. Mi a hasajó? Az asztal hátának az a része, amire tekertük a vásznat, az volt a hasajó. Volt likja, fel lehetett akasztani, úgy nézett ki, mint a fegyver a vállon. A kezesek kellett menjenek borért. Korsóval mentek. Minden legény számára kötelező volt, hogy adjon egy liter bort. Beadták a bort a szakácsnak, és azután kezdődött a második alakoskodás, a játék. A muzsikások kíséretében mentek a „csendőrök”, hogy elfogják a „tolvajokat”. Lánccal megkötözték a „kezeseket”, mintha ők lennének a tolvajok, és kísérték őket is, meg a „cigányokat” is. Közben a „cigányok” széndarabokkal bekormozták az utcán, akit értek az összesereglett népek közül, vagy jókora kormos csókot nyomtak az orcájukra. Eljátszották azt is, hogy egy „cigány” összeesik, és meghal. Akkor siratni kezdték: „Jaj drága apám, drága feleségem, itt hagytál” stb. Ekkor megjött a „pap” és a „kántor”. A „papnak” könyv volt a kezében. Olvasott a halott fölött, énekelt a „kántorral” együtt, majd mondta, hogy: Íme, feltámadott. Ennek örömére aztán mindenki énekelt, és tovább is mentek. Ezt a játékot többször is eljátszották, míg körbejárták a falut. Az is előfordult, hogy elszöktek a „cigányok” vagy még a megláncolt „tolvajok” is kiszabadultak. Persze a „csendőrök” vissza kellett hozzák őket, még akkor is, ha át kellett ugorjanak miattuk egy-egy kerítést. Amíg megkerülték a falut, elkészült a finom pörköltvacsora az összegyűjtött hagymából, krumpliból, kolbászból és káposztából.

A kultúrotthonhoz érve véget ért a játék. Mindenki elment, megmosakodott, felöltözött rendes ruhába, mert meg voltak telve sárral a játékos dulakodások miatt. Ezután megkezdődött a vacsora. A legények esmént elmentek a lányok után. Lányok, fiatalasszonyok, fiatal párok mind eljöttek a táncba. Nagyon sokat és szépen táncoltak a medvésiek. Mindenki figyelte, hogy ki táncol szebben. Némelykor egy csárdás fél órát is tartott, úgyhogy tiszta vizek voltunk. Akkor kimentünk a kúthoz, a felgyürkőzött ingbe, és vizet öntöttünk a kezünkre, a karunkra. A hideg víz lehűtötte a vérünket. Mi nem voltunk betegek soha.

(Lengyel Pista emlékezését Fórika Éva teszi közzé)