Napjainkban lépten-nyomon halljuk, látjuk, olvasunk róla, valóságos „divattéma” lett a fenntartható fejlődés témaköre, problémája. De mit is értünk a fenntartható fejlődés fogalma alatt, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy mindez megvalósuljon? A „fenntartható fejlődés” fogalma a környezettel, a környezetszennyezéssel kapcsolatos. A probléma gyökere mintegy kétszáz évre, az ipari forradalmat követő időszakra nyúlik vissza. A tudomány és technika fejlődésével az ipari termelés felpörgött, megsokszorozódott, amelynek a természet látta kárát a nyersanyag kibányászása, feldolgozása révén, valamint a természetben tárolt nagymennyiségű hulladék miatt. Ezzel párhuzamosan a Föld népessége is megszaporodott, ami a mezőgazdaságot állította komoly feladatok megoldása elé hozzájárulva a természet szennyezéséhez (talajerózió, monokultúrák elterjedése, növényvédő- és rovarirtó szerek alkalmazása stb.). Manapság a szennyezés a Föld minden környezeti elemét átfogja, magát az életet is veszélyezteti.
A környezetvédelem „születésének” Rachel Carson 1962-ben, az USA-ban megjelent Néma tavasz című regényét tekintik. A regény nem egy tudományos mű, megrázó módon hívta fel a figyelmet növényvédő szerek káros hatásaira. Ennek nyomán a környezet megóvása mint országhatárokon átlépő, széleskörű, az 1970-es évektől folyamatosan erősödő társadalmi mozgalommá vált. Megértették, hogy a globális és a nemzetközi környezeti problémákat, válságokat csak széleskörű és összehangolt, nemzetközi szintre kiterjedő társadalmi tevékenységekkel lehet korlátozni, megoldani. A gyakorlatban azonban távol vagyunk a környezetvédelmi céllal harmonizált társadalmi, gazdasági tevékenységektől, ráadásul a környezetvédelemmel foglalkozók között sincs meg mindig a megfelelő összhang.
A fenntarthatóság mint fogalom, Lester R. Brown [Building a sustainable society, Society, January 1982, Vol. 19 (2.) pp 75] közleménye nyomán terjedt el, vált általánossá. Később a régi fogalom új tartalmat kapott, illetve új fogalmak jelentek meg, pl. a ma már mindenki által használt fenntartható fejlődés formájában.
A fenntartható fejlődés összetett fogalom, mely látszólag ellentmondásos, többféle módon értelmezhető. Egyrészt fenntartható az, ami tartós, nem időleges, nem éli fel saját alapjait, nem szűkíti saját lehetőségeit, valamint a jövő lehetőségeit. Másrészt a tartós fejlődés a környezet a rendelkezésre álló tartalékainak növekvő mértékű felhasználását jelenti, anélkül, hogy tartalékait felélné. Ezzel egy időben nő a keletkezett hulladék, a környezetszennyező anyagok mennyisége.
A fenntarthatóság elvi alapjai, az energetikai, termodinamikai szempontok alapján: a rendelkezésre álló energia, az erőforrás mértéke (nagy legyen), termodinamikailag nyílt, önfenntartó rendszer. Az anyagforgalma körkörös (ciklikus) legyen, a természet rendjébe illeszkedjen, a kölcsönhatások hosszú távon pedig összetartók legyenek (a technológiai fejlődés zárt rendszerben történjen, lehetőleg megújuló erőforrások alkalmazása mellett). A körkörös anyagforgalom (újrafelhasználás) azt jelenti, hogy egy technológiai folyamat során keletkező hulladék, a következő eljárás nyersanyagát jelenti, és a folyamatok addig ismétlődnek (folytatódnak), amíg minimális energiatartalmú, környezetbarát vegyületek keletkeznek („nulla hulladék”, Zero Waste).
A Brundtland-jelentés (1987) a fenntartható fejlődést hárompilléres modellben képzeli el, ahol az egyes pilléreket a környezet, a gazdaság és a társadalom jelenti. A pillérek (a rendszerek) egymással szoros összefüggésben vannak, és a döntéseknél mindhármat figyelembe kell venni. A laza fenntartható fejlődés esetében mindenik rendszer egyenlő súllyal bír, az átfedés közöttük részleges. Egyik rendszer a másikkal részlegesen helyettesíthető. A szoros fenntartható fejlődés esetében a rendszerek alá-fölérendeltségi (hierarchikus) viszonyban vannak egymással. A teljes rendszer hierarchiaviszonyai a következők: a főrendszer a bioszféra (a környezet), amely létfenntartó rendszerként a benne élő emberi alrendszerek létét és létezésének valamennyi feltételét biztosítja. A természetbe ágyazottan, alrendszerként él a társadalom, amely egészséges kontrollt, egyensúlyt tart fenn a bioszféra és a gazdaság között.
A társadalomba ágyazottan, alrendszerként működik a gazdaság, amely a teljes társadalom valódi szükségleteit és kiteljesedésének feltételeit biztosítja (lenti ábra).
A környezetvédelmi tevékenység fontosabb állomásai, a globális mérföldkövek
A Római Klubot 1968-ban alapították 10 ország 30 szakemberének részvételével. Az ötlet egy olasz gyáriparostól, Aurelio Pecceitől és a skót Alexander Kingtől származik. Nem üzleti szervezet, céljuk „a közös gondviselés és felelősség az emberiség jövőjéért!” Rendszeresen jelentést (tanulmányt) készít, különböző témákkal foglalkoznak a jövőbeli fejlődést illetően. Az első, egyik legjelentősebb tanulmányt 1972-ben adták ki A növekedés határai címmel. A modellben öt változónak: a népesség számának, az ipari és a mezőgazdasági termelésnek, a természeti erőforrások készleteinek és a környezetszennyezés mértékének alakulását, illetve ezek egymásra gyakorolt hatását vizsgálták az 1900–2100-as időtartományban. Arra a következtetésre jutottak, hogy ha a világ népessége, iparosodása, környezetszennyezése, az erőforrások kiaknázása a jelenlegi ütemben (exponenciális növekedés) folytatódik, akkor száz éven belül biztosan feléljük a Föld természeti tartalékait (a teherbíró képességét), és az egész rendszer a 21. század közepén összeomlik. Javaslatuk a zéró gazdasági növekedés. A Klub tevékenysége az 1970-es években rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos és közgondolkodásra, és nagyban hozzájárult a környezetvédelem, a globális gondolkodás tudományos alapjainak megteremtéséhez.
1972. június 5-17.: Stockholmban megrendezték az ENSZ I. Környezetvédelmi Világkonferenciáját (UN Conference on the Human Environment). Az összejövetelen 113 tagállam képviseltette magát (Kína és Románia kivételével politikai okokból az európai szocialista országok nem vettek részt). A konferencia célja volt, hogy a világ kormányai, szervezetei és közvéleménye elé tárja az ember természeti környezetét fenyegető veszélyeket; a környezeti elemek szennyeződésének és degradációjának veszélyére hívták fel a figyelmet. Általános elfogadást nyert a globális szinten értelmezhető gazdasági fejlődés és a környezetvédelem közötti kölcsönhatás gondolata. Elsőként juttatta el a világ köztudatába a környezeti problémák sokaságát és a környezeti nevelés szükségességét. Elvetették a zéró növekedés elméletét, ehelyett az ökofejlődés gondolatát fogadták el (úgy törekedni az emberi szükségletek jobb kielégítésére, hogy egyidejűleg a környezeti elemek épségét is megőrzi, állapotát javítja). Meghatározták a fenntartható fejlődés alappilléreit: az embernek joga van a megfelelő minőségű környezethez; a Föld természeti erőforrásait meg kell őrizmi a jelen és a jövő nemzedékek számára; minden országnak joga van, hogy kiaknázza saját erőforrásait, de nem okozhat kárt más országok környezetében. A konferencián négy alapvető dokumentumot fogadtak el, amelyek fő pontjai (a fenntartható fejlődés alappillérei): a környezetvédelem alapelvei és nemzetközi feladatai; az emberhez méltó környezethez való jog; valamint a környezet megóvása a mai és jövő nemzedék számára. A szervezeti intézkedések közül a legfontosabb: létrehozták az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programját (UNEP), amelynek feladata a környezetvédelmi mérő, ellenőrző, információs és monitoring rendszerének kialakítása.
1975. július 30-án kezdődött a háromnapos Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Helsinkiben (Organization for Security and Co-operation in Europe, OSCE), amelyen 35 európai ország, az USA és Kanada vezetői vettek részt. Az értekezlet a Záróokmány aláírásával fejeződött be. A dokumentum jogilag nem kötelező érvényű szerződés, hanem egy politikai szándékot és kötelezettségvállalásokat deklaráló nyilatkozat. Az okmány legfontosabb eredménye a Dekalóg néven ismert tíz alapelv, amely új jogi alapokra helyezte az államok közötti kapcsolatokat, a fenntartható fejlődés szempontjából pedig leszögezték, hogy leghatékonyabban megelőző intézkedésekkel lehet a környezetkárosodást megszüntetni; az EU, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada vállalta a világ környezetbiztonságának a biztosítását; fejlesztik az együttműködést a gazdaság, a tudomány és a technika, valamint a környezetvédelem területén.
1984 szeptemberében az ENSZ Közgyűlése létrehozta a Környezet és Fejlődés Világbizottságot (World Commission on Environment and Development, WCED) 22 taggal, Gro Harlem Bruntland norvég miniszterelnök vezetésével. A Bizottság 1987 februárjában fogadta el Közös jövőnk (Our Common Future) című jelentését. A jelentés alapkoncepciója az volt, hogy a Föld minden lakosának joga van arra, hogy emberhez méltó körülmények között élhessen, és az alapvető emberi szükségleteket kielégíthesse. Változások szükségesek az erőforrások hasznosításában, a technológiák környezeti hatásaiban, a népesség növekedési ütemében, a gazdasági élet célkitűzéseiben, az egész társadalom értékrendjében. A Közös jövőnk jelentés fő üzenete a fenntartható fejlődés stratégiájának alkalmazására irányul. A jelentés meghatározása szerint: a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedék esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket. Ez a jelentés tette népszerűvé a fenntarthatóság fogalmát. A jelentés szerint a fenntartható fejlődéshez szükség van nemzetközi szinten hatékony: politikai, gazdasági, szociális, termelési, technológiai, nemzetközi (pl. kereskedelmi), adminisztratív rendszerre, megőrizve az ökológiai alapokat a fejlődés érdekében. (Our Common Future, Report of the World Commission on Environment and Deve lopment, UN, 1987)
1992. június 2. és 14. között tartotta az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáját (UN Conference on Environment and Development – UNCED) Rio de Janeiróban. A 178 ENSZ tagállamból 172 küldött hivatalos delegációt. A Világkonferencia (A Föld-csúcs) az egész földi élet sorsát alapvetően meghatározó aggasztó jelenségek és folyamatok megállításának fontosságára és sürgősségére hívta fel a figyelmet. A csúcstalálkozó elfogadta a fenntartható fejlődés átfogó programját (Feladatok a 21. századra), valamint a fenntarthatóság alapelveit (Riói Nyilatkozat a fenntartható fejlődésről) és a tartamos erdőgazdálkodás elveit. Elfogadták a fenntartható fejlődés egy újabb definícióját: Fenntartható fejlődés elnevezéssel illetik azt a fejlődést, amely a jövőbeli nemzedékek létfeltételeinek veszélyeztetése nélkül elégíti ki a mai szükségleteket. Megnyitották aláírásra az éghajlatváltozással és a biológiai sokféleséggel foglalkozó egyezményeket, azaz az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményét és a Biológiai Sokféleség Egyezményt. A Feladatok a 21. századra (Agenda 21), 17 Fenntartható Fejlesztési Célt és 169 feladatot tartalmaz. A témakörök: Az emberiség (megszüntetni a szegénységet, az éhezést); A Föld (megóvni a Földet a leromlástól); Jólét (sikeres, teljes élet mindenkinek); Béke (erőszakmentes társadalom); Partnerség
(globális szolidaritás). Az Agenda 21 programhoz időközben több mint 170 ország csatlakozott.
1997. június 22. és 27. között: a New Yorkban megrendezett rendkívüli ENSZ-közgyűlésen 173 ország küldöttei tanácskoztak a fenntartható fejlődéséről. Az összejövetel konkrét eredmény nélkül ért véget. Az elfogadott záróokmány lényegében a korábbi ajánlásokat ismétli, egyben elismerve, hogy a riói csúcstalálkozó óta a környezet állapota tovább romlott. A gyűlés keretében értékelték a világtalálkozó óta eltelt időszakra vonatkozóan az ENSZ-program megvalósításának eredményeit és korlátjait. Az ülésszakon megerősítették az eredeti ENSZ-program jelentőségét, s egy újabb többéves munkatervet fogadtak el a végrehajtás elősegítésére a 2002-ig terjedő időszakra.
1997 decemberében Kiotóban 38 fejlett ipari ország aláírta az ENSZ keret- egyezményét az éghajlatváltozásról, a Kiotói Egyezményt, amelynek célja a légkör üvegházhatású gázkoncentrációjának stabilizálása. Kötelezték magukat, hogy a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990es szinthez képest 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatásban szerepet játszó hat gázféleség, főleg a szén-dioxid kibocsátását. Csak 2005. február 16-án lépett életbe, miután Oroszország is ratifikálta az egyezményt. 2006 decemberéig 169 állam csatlakozott, amelyek a világ széndioxid-kibocsátásának 61,6 százalékáért felelősek.
A 2000. szeptember 6. és 8. között New Yorkban tartott Millenniumi Csúcstalálkozón elfogadott Nyilatkozat a világ vezetőinek eleddig legnagyobb összejövetelén részt vevő 147 állam- és kormányfő, összesen 191 nemzet aggodalmait tükrözi, a jövő évszázad iránymutató dokumentuma. A Nyilatkozat kötelezte a vezetőket egy új globális partneri kapcsolatrendszer kialakítására, melynek célja a mélyszegénységben élők számának csökkentése, valamint 2015-ig elérendő célokat határozott meg, amelyek „millenniumi fejlesztési célokként” váltak ismerté. A 2005-ös ENSZ-közgyűlésen elfogadott, a 2000. évi Millenniumi Nyilatkozatot megerősítő határozatot a fenntartható fejlődés három, egymással szoros kölcsönhatásban és függőségben levő dimenzióját, a gazdaságit, a társadalmit és a környezetit azonosította.
2002. augusztus végén, szeptember elején a dél-afrikai Johannesburgban rendezték meg a következő nagyszabású találkozót Fenntartható Fejlődési Világkonferencia (The World Summit on Sustainable Development) elnevezéssel, más néven Rio+10-et. Ezen áttekintették a riói konferencia óta eltelt tíz évet, értékelték az elért eredményeket, a kitűzött célok megvalósulását, illetve feltárták a megvalósítást akadályozó tényezőket, az elmaradások okait, és meghatározták a további feladatokat. Az elmúlt évtizedek során egyre nyilvánvalóbbá, nemzetközileg általánosan elfogadottá vált a társadalmi-gazdasági fejlődés és a környezet védelme közötti szoros kölcsönhatás, mégis igen kevés történt a környezeti és fejlesztési szempontoknak a gazdasági tervezésben és döntéshozatalban történő integrálása érdekében.
Egyre sürgetőbbé vált a globális éghajlatváltozás növekvő kockázatának és a természeti erőforrásokkal is kapcsolatos más környezeti problémáknak a világméretű összefogás révén történő kezelése. Ezzel párhuzamosan hangsúlyozták, hogy újra kell gondolni a döntéshozóknak a nevelés és az oktatás szerepét, valamint elmozdulni a fenntarthatóságra neveléssel kapcsolatos szükségletek felé. Az UNESCO oktatási programja a 2004 és 2015 közötti időszakot a Fenntartható Fejlődés Évtizedének nyilvánította. A johannesburgi világkonferencia során a résztvevő államok elfogadták a politikai nyilatkozatot és a végrehajtási tervet, amely az alábbi főbb pontokat tartalmazza: vízellátás/ közegészségügy, energia, halászat, vegyi anyagok, egészségügy, nők helyzete, segélyek, globalizáció, kereskedelem, biológiai sokféleség, kormányzat, stratégiák, szegénység.
A súlyos környezeti problémák, a környezet leromlása egyre inkább foglalkoztatták az európai országok közvéleményét is, a legtöbb nyugat-európai országban 1970 és 1975 között hozták meg a környezetvédelemre, az egyes természeti elemekre azokat a törvényeket, amelyek a környezetnek már hatékonyabb védelmét tették lehetővé. 1986ban fogadták el az Európai Közösség (EK) alkotmányának tekinthető Egységes Európai Okmányt (Single European Act), amelynek legfontosabb célja, hogy az egységes belső piac kialakítása által dinamikusabbá tegye az integrációs folyamatot. Ennek keretében növekvő hangsúlyt kapott a környezet minőségének a megtartása, megóvása és javítása, az emberi egészség védelme, a természeti erőforrások észszerű felhasználása. A környezetvédelem politikai jelentőségének a növekedését mutatja, hogy 1992-ben minden tagállam által aláírt szerződéssel (Maastrichti Szerződés) az Egységes Európai Okmányba már egy külön környezetvédelmi fejezetet iktattak, amelyet aztán tovább bővítettek (1997: Amszterdami, 2001: Nizzai, 2007: Lisszaboni Szerződés). Az ENSZ-közgyűlés után a fenntartható fejlődés elve az Európai Unióban is nagyobb hangsúlyt kapott. Az Európai Tanács 1999. évi helsinki döntésének értelmében az Európai Bizottság elkészítette az EU Fenntartható Fejlődés Stratégiáját.
energiaforrás (Kép: Pixabay)
Az 1992 és 2000 közötti időszak környezetpolitikáját az Európai Unió 5. Környezetvédelmi Akcióprogramja fogja keretbe, amely a Fenntarthatóság felé címet viseli. Az EU 6. Környezetvédelmi Akcióprogramja az éghajlati változások elleni küzdelem jegyében telt. A 2001-től 2010-ig terjedő időszakra készült Jövőnk, választásunk című anyagban foglalják össze a legfontosabb teendőket. Az EU környezetpolitikája az etikai, a jóléti és a gazdasági megfontolásokon nyugszik. Alapelvei: 1. A megelőző védelem; 2. A környezetvédelmi szempontok integrálása; 3. A szennyező fizet (PPP-elv – Polluter pays principle); 4. Állami felelősség- és kötelezettségvállalás; 5. A nemzetközi együttműködés; 6. Az egyéni és kollektív részvétel és az együttműködés; 7. A távlati gondolkodás; 8. A szubszidiaritás; 9. A környezetvédelem tervszerűvé alakítása; 10. A maximális védelem és az elővigyázatosság; 11. A fenntartható fejlődés. A fenntarthatóság kulcsa a környezet eltartóképesség szerinti terhelése, mert csak így juthat erőforrás a jövő generációknak. A valódi paradigmaváltást ennek felismerése és kimondása jelentheti. Ennek megfelelően a fenntartható fejlődés fogalma, definíciója is idővel módosult. Pl. Fenntartható fejlődés az emberi életminőség javítására az ökoszisztémák fenntartható teherbíró képességén belül (Világvédelmi Alap, WWF); A fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk (Herman Daly, 1996); A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg (Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata, WSEAS, Tokió, 2000), vagy Fenntartható fejlődés: az adott népesség életszínvonalának és jólétének javítása az ökoszisztéma kapacitásának határain belül, megőrizve a természeti erőforrásokat és a biológiai sokféleséget a ma és a jövő generációi számára (2493/2000/EK rendelet, 2. cikkely). Ebben a szemléletben az emberi társadalom jövője a cél, a gazdaság a társadalmi jól-létnek a kiszolgálója, a környezet pedig feltétele a gazdaság működésének, és a társadalom fennmaradásának. Jólét: az anyagi javak megléte, a jól-lét a jó élet, a méltányos emberi életminőséget jelenti. Jól-létünkhöz hozzátartozik: az egészséges, biztonságos élet; a barátság, a szeretet, a hit és a bizalom; a kölcsönös nagylelkűség gyakorlása, a természet adta és a társadalom által teremtett lehetőségekhez való egyenlő hozzáférés esélye; a tudás és a bölcsesség; a jó környezetminőség; az erkölcsi normák szerinti élet; a munkában való kiteljesedés öröme; az önbecsülés; az identitástudat; az önrendelkezés; a gondoskodás másokról és környezetünkről, az igazságosság; az élet tisztelete. A keleti filozófiák szerint az embernek három (négy) teste van: a fizikai, a lelki, a szellemi, (az érzelmi) testeink. Akkor vagyunk egészek (egészségesek): ha ezek harmóniában vannak egymással. A XIV. Dalai Láma szerint a modern társadalom hét halálos bűne a következőkben nyilvánul meg: gazdagság munka nélkül; élvezet lelkiismeret nélkül; tudás jellem nélkül; üzlet erkölcs nélkül; tudomány emberség nélkül; vallás áldozatvállalás nélkül; politika elvtelenül.
Balazsi József, Érsemjén polgármestere, Hitter Ferenc, Felsőbánya volt alpolgármestere, Matekovits Mihály és Mária Aradról, Forró László tiszteletes-főjegyző Hegyközkovácsiból, Fazekas Lóránd Szatmárnémetiből, Dénes Zoltán atya Mezőhegyes–Berettyóújfaluból, Bara István, aki a nagykárolyi konferenciát szervezte meg, Bátori Géza, Bors község polgármestere, aki három konferenciánál bábáskodott. Sokat segítettek: Bordás István, Dukrét Aranka, Kiss Annamária titkárnőnk, Nagy Magdolna, Fekete Irén, Dovin Irma, Borbély Katalin, Kupán Árpád, Mihálka Nándor, Kiss Kálmán, Ujj János, Wanek Ferenc, Voiticsek Ilona és Árpád, számos nyomtatvánnyal, Széphegyi László, több kirándulás levezetésével. Sokáig sorolhatnám a neveket, elnézést, ha valakit kifelejtettem. És ezek mellé jönnek még azok a személyek, akik részt vettek a helyi szervezésben – mint az asszonyok az étkezésben, vagyis a főzésben. És most segít Fábián Tibor tiszteletes úr.
