A következő sorokban a társadalmi cselekvés egyik összetevőjét fogom ismertetni: a tömegcselekvést. Nem mindenfajta cselekvést nevezünk társadalmi cselekvésnek. Akkor válik társadalmi jellegűvé egy cselekedet, ha mások viselkedéséhez igazodik. Számos esetben tényleges indulatok és érzelmi állapotok határozzák meg a cselekvést. A tömeg létrejötte függvényében három típust különíthetünk el: előzetesen megszervezett tömeget, konvencionális tömeget és spontán tömeget. E tömegtípusok vizsgálata függvényében lényeges kiemelni a szervezetlenség jellegzetességeit. A szervezetlen tömeg jellemzői közé soroljuk a következőket: impulzivitás, erőszakosság, következetlenség, határozatlanság, befolyásolhatóság, tudatlanság. Viselkedése olyanféle, mint egy tanulatlan, indulatos vagy féktelen gyermeké, szenvedélyes meggondolatlan felnőtté. A legrosszabb esetben megnyilvánulásai egy vadállatéhoz hasonlóak.
Számos ember halmaza önmagában véve nem nevezhető társadalomnak, ehhez szükséges, hogy az emberhalmaz adott egészet alkosson, közös érdek megvalósítása érdekében, mely több egyénben találkozik.
Először a társadalom fogalmát kell meghatározzuk, mielőtt megértenénk ennek érzelmi szinten való működését. Míg a többi tudomány esetében a kutatás tárgyának meghatározása nem jár nehézséggel, mivel kézzelfoghatók, érzékeinkkel észlelhetők a természet elemei, az élet jelenségei, addig a társadalmi tudományok alaprétegét csak elvonás (külön kezelés) útján alkothatjuk meg, habár hatásait érezzük azáltal, hogy tapasztaljuk az értékek változását a szociokulturális és gazdasági életben, érezzük a szokások, jogok kényszerítő erejét, de mikor a hatás okát kutatjuk, puszta fogalmakat kapunk. (Tegze, 1908, 5–6. o.)
A társadalom lényegét képező tulajdonságok: a közös cél és az együttes működés.
„Bizonyos állandó s egyetemesnek tekinthető cél által egybekapcsolt egyéneknek szabályok által rendezett összességét tekintjük társadalomnak.” (Tegze Gyula, 1908, 3. o.)
Nem nevezhető társadalomnak a teljesen szervezetlen, puszta ösztönön alapuló tömeg, határozatlan célú társas érintkezés és minden egyéni vagy részleges célokat szolgáló olyan kapcsolat, melynek célpontja egyetemessé soha nem válhat. A társadalom az individuális lények együttműködésének eredménye. E kölcsönhatás által az individuumok egy új világnak, a fizikai léttel szemben a szellemi életnek lesznek megteremtői. A szellemi élet alkotásai: a nyelv, a művészet, a vallás, az oktatás, a társadalomban való élés eredményeképpen jöttek létre. A társadalom az ember lelki világának formálója. Állíthatjuk úgy is, hogy a szellemi élet elképzelhetetlen a társadalom és annak produktumai – a nyelv, az írás, a tudomány, a művészet – nélkül. (Tegze, 1908, 17–18. o.)
A csoportosulásnak és az együttműködésnek nélkülözhetetlen szerepét a természetben is észleljük, de a legprimitívebb formában. Viszont a növényi és állati test nem más, mint elementáris lények, sejtek együttműködésének eredménye. Ezeket a képződményeket, amelyek részeik működésében szellemi hatásokat nem hoznak létre, ezért a társulás alapja tisztán biológiai. Habár a szervezkedés és a munkamegosztás egyes állatfajnál is fellép (pl a méhek, farkasok esetében), ez csupán csak biológiai alapokra épül, mivel a természet által előre meghatározott, kijelölt funkciókat végeznek úgy a hímek, mint a nőstények. A többi élőlénynél az embertől egészen eltérő, abszolút más típusú társas viszonyokkal találkozunk. (Tegze, 1908, 17. o.)
A társadalmi cselekvés egyik jelentős komponense a tömegcselekvés. (Tegze, 1908, 284. o.)
Tömegcselekvésről tárgyalunk abban az esetben, amikor valamely társadalmi tevékenység nem előre meghatározott tervek szerint, nem egy kijelölt személynek, mint szervnek irányítása mellett, hanem az összesség véletlenül támadó impulzusainak behatása alatt, közös benyomások következtében viszik végbe. Ezért sokszor nehéz a tömegcselekvések helyét a társadalmi folyamatok körében pontosan meghatározni, hogy kizárólag milyen jellegűek és ugyanakkor nehéz feladat megállapítani, hogy a cselekvések erkölcsi, jogi vagy politikai arculatúak. (Tegze, 1908, 286–288. o.)
(1841–1931), a tömegpszichológia egyik
megalapozója (forrás: Wikipédia)
Gustave Le Bon – a tömegpszichológia egyik megalapozója –, a Tömegek lélektana című írásában (1920) kijelentette, hogy a tömegjelenségek inkább a társadalmi alakulás kezdetein, valamint a társadalom végső pontján és ezek felbomlásuknál jelentkeznek. Ez a megközelítés viszont eléggé szűk, mivel a tömegjelenségek körébe sorolhatjuk mindazon jelenségeket is, amelyek körében az utánzás játszik legfontosabb szerepet. Léteznek izgalomból fakadó cselekvések is, melyeket a vallás, az erkölcs, a politika tényei váltják ki. Egy közös impulzus készteti az egyéneket cselekvésre. Sokszor azt tapasztaljuk a jelenben, hogy nem közvetlenül érintkező egyének cselekvéseiről van szó, hanem olyan aktivitásokról, melyek bizonyos impulzus hatása alatt keletkeznek és úgy az egyes egyének, mint osztályok gondolatmenetét befolyásolják és bizonyos irányba való cselekvésre ösztönzik vagy késztetik. (Le Bon, 1920, 20–21. o.) Főleg az érzelmek hatása alatt lezajló cselekvéseknél lépnek fel ezek a jelenségek. Leginkább a politikai törekvés terén tapasztaljuk ezeket a cselekvéseket, melyek olyan mozgalmak létrejöttét eredményezik, mint például: hazafias, vallásos, vallásellenes, szociális, stb. Ezek rendezetlen cselekvésben, nyugtalanságban mutatkoznak. Ilyenkor az egyén a tömegben hasonló a géphez, amelyet nem saját akarata, nem saját döntése, hanem egy külső erő vezet. Fontos kiemelni, hogy a szervezés hiánya miatt az embertömeg csak ösztönszerű cselekvésre lesz képes, egységes, egyhangú működésre azonban képtelen, ezért minden eredmény a véletlentől függ, mivel minden egyén a találomra cselekszik. Az alacsonyabb rendű ösztönök ilyenkor általánosabbak, mint a magasabb rendű morális jellemvonások. Mivel a tömegben lévő személy úgy érzi, hogy cselekedeteiért nem lehet kérdőre vonni és meggyőződve van arról, hogy az általa elkövetett tett nem bizonyítható rá, ezért az egyén felelősség érzete háttérbe szorul. (Le Bon, 1920, 49. o.) Az ilyen körülmény a tömeget bűntett elkövetésére ösztönzi. Az érzelem ilyenkor nagy mértékben fellép és könnyen befolyásolhatja az egyént, és számos esetben saját érdekeivel ellentétes cselekvésre is motiválhatja. (Le Bon, 1920, 25. o.) Az egyén a tömeg hatására hasonló folyamat alá kerül, mint a hipnózis, mivel viselkedése, megnyilvánulása módosul. A tömegben való olvadás következtében az egyén intellektuális képességei túlságosan csökkennek, az értelem hatása nincs jelen. Az emberek a tömegben élik ki nem elfogadott, nem megengedett ösztönüket. Ugyanakkor a tömegben eltűnik az ember egyénisége. Mindezek a feltételek a tudatos személyiség megszűnéséhez vezetnek, helyet adva a tudattalan személyiség előtérbe kerülésének. (Le Bon, 1920, 21, 57. o.) A Le Bon által felvázolt tömegek megnyilvánulása kegyetlen és romboló, mely meghatározza az egyén érzelmeit, gondolkodását, cselekedetét. (Le Bon, 1920, 31. o.)
Elias Canetti a Tömeg és hatalom (1991) című írásában a tömeg pusztító tulajdonságát említi meg, mely megnyilvánult különböző országokban és kultúrákban. A tömegben minden tag megszabadul másféleségétől, egyenértékűnek, egyformának érezve magát társával. Bekövetkezik a tömegben lezajló leglényegesebb folyamat a kiürülés. A kiürülés megszünteti a különbségeket, lehetővé teszi azt, hogy minden egyén egyenlőnek érezze magát, habár az mégsem végtelenül egyenlő (Canetti, 1991, 16. o.) Canetti felhozza a figyelmet arra, hogy a parancsra cselekvő ember iszonyú tetteket képes elkövetni. A parancsok követése, az ember szabadságának korlátozását, sőt pillanatnyi megszűnését eredményezi. Az ember tehát akkor lesz szabad, ha nem követ külső parancsokat, hanem csak olyanokat, amelyek belülről fakadnak. Ennélfogva szabad ember lehet az, aki ösztöneinek engedelmeskedik, ezeket követi, de ha ezek elszabadulnak, bonyodalmakhoz vezethetnek, az engedelmeskedő pedig azt fogja hinni, hogy önszántából cselekszik. (Canetti, 1991, 315. o.)
Mindenütt, ahol emberi élet van, felmerülnek fenyegető tömegek.
Az indulati cselekvéseknek – tömegen belül – szellemi indítóokának egyik legfontosabb tényezője a tudatlanság, ezért a tanulatlan vagy iskolázatlan nép nagyon apró (minimális) mértékben cselekszik megfontoltan, értelmesen és helyesen. Egy iskolázatlan, tudatlan tömeg érzelmeinek, szenvedélyeinek, indulatainak, előítéleteinek, téveszméinek rabja. Ezért könnyen el lehet hitetni vele, hogy vészhelyzet van, holott nincs. Az erőszakosságot számos esetekben, olyan egyének indítják, akiknek értelmi és erkölcsi fejlettsége kis mértékű. (Tegze, 286–287. o.) A cselekvés együttérzési és utánzási jellegét kiemelve azt tapasztaljuk, hogy az az egyén, akit az érzelem befolyásol, példája által központtá válik, az érzelmeknek és indulatoknak hordozója lesz, akitől majd számos irányba terjed újból tovább a lelkesedés. Így tehát az egyének által a tömegben egymásra gyakorolt hatás terjed és erősödik. Sokszor észleljük, hogy amikor az egyén a lelkesedését más személlyel közölte, ennek indulata rá is visszahat, és ezáltal izgatottságát növeli. (Tegze, 1908, 288–289. o.)
A tömeg tehát egy önálló alakulat, mely különbözik az összes őt alkotó egyes egyéntől, mivel sajátos törvényekkel rendelkezik.
Az érzelmi társadalmi cselekvések általában érzelmek, szenvedélyek befolyása által alakulnak, minden előre való mérlegelés nélkül, átgondolatlanul. A lelkesedés (izgatottság) kiterjedésének és indulati tömegcselekvésnek egyedüli gátja az átgondolás és a kritikai gondolkodás.
Az ösztönök felszabadításával és az erőszak megnyilvánulásával eltűnik az emberiesség a cselekvésben, viselkedésben és életmódban. Az eltömegesedés veszélyének bekövetkezése által saját egyéniségünkről mondunk le.
Tegze Gyula: A társadalom – Az emberiség művelődésének és gazdasági életének fejlődése (Stein Lajos), Atheneum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Kiadó, 1908, Budapest
Gustave Le Bon: A tömegek lélektana, Franklin Társulat Kiadó, 1920, Budapest Ellias Canetti: Tömeg és hatalom, Európa Könyvkiadó, 1991, Budapest
