Újratárgyalás

Rádöbbentem arra, hogy szinte minden a bátorságon múlik. Azon, hogy ha az ember összeszedi minden akaratát, ami egy elvégzendő feladat megvalósításához szükséges, félelmeit és kételyeit legyűrve felkér olyan embereket egy nagyméretű, időigényes, mégis önkéntes projektben való együttműködésre, akiket talán még nem is ismer személyesen, akiknek tudása és tapasztalata messze meghaladja az övét, akkor megtörténhet a lehetetlen. Lesznek, nagyon sokan lesznek, akik majd igent mondanak. Azonnal, őszintén. És véresen komolyan gondolják. És lesznek olyanok is, akik felkérés nélkül jelentkeznek, talán még nagyobb döbbenetedre.

A technikai felszerelés és az anyagiak szűkössége-hiánya igencsak meghatározta az előadás kivitelezésének lehetőségeit. Az elsődleges rendezői tervek mintegy fele valósult meg, melyet a későbbiekben megfelelő körülmények előteremtésével mindenképpen szeretnénk kiigazítani.

Helyszín: bírósági tárgyalóterem. A nézők a bíró helyét foglalják el. Szemben velük a színpadon a vádlott (Jézus), az ügyvéd (Júdás), az írnok és a per nézői: a tömegszereplők. A jegy-meghívó bírósági idézés formájában jut el a nézőhöz. Kétezer éve folyamatosan újra- és újratárgyalt per ez, melyben az ember újabb s újabb esélyeket remélve mindig ugyanarra az eredményre jut: megöli a valós Istent földi, saját maga alkotta álistene védelmében. Mindezt pedig halálosan komolyan teszi, hittel és meggyőződéssel. Az emberi nyelv és tudás korlátoltsága nem engedheti, képtelenné teszi őt a valós Őserő felismerésére, érzései viszont – a folyamatos kudarcot felismerve, a talán napi százszoros saját maga által elkövetett istengyilkosság láttán – újabb esély kérésére biztatják. Az érzések, érzelmek mindig közelebb állnak a transzcendenciához, mint a relatív- és féligazság­értékkel rendelkező racionális tudás.

A tér egy óriás tetris-játék – mely egyszerre labirintust is formál –, amit azonban megfelelő technikai felszerelés hiányában első két előadásunk alkalmával nem tudtunk megvalósítani. A több síkban és több szintben felállított tetris-elemek helyett sajnos, csak a színpadra helyezett minimalisztikus tetris-kockákkal helyettesíthettük. Tetris, mert Jézus és mindannyiunk élete egyszerre sorsszerű és véletlenszerű. Mert igaz, hogy egyes formájú kockák-történetek egyre gyorsabb tempóban közelednek a föld felé, de tőlünk függ, hogy hová és hogyan helyezzük őket. Míg Webber és Rice rockoperája leginkább a sorsszerűség bizonyosságát emeli ki, a szabad döntés következményei sokkal égetőbbnek és fájóbbnak hatnak. Júdás cselekedetében ott van a „kell”, a törvényszerűség, de ott kell lennie a „hogyan”-nak is, egy módnak, amint eljut a már előre megtervezett végcélhoz. A csókkal való árulás cselekedete előre meghatározott, eltervezett. Júdás azonban már a papokkal folytatott alku során elbizonytalanodik, visszakozik, s a földi és égi tehertől meggörnyedten jut el a Gecsemáné jeleneti Jézussal való találkozáshoz. Az árulás nem a csókban van, nem általa, hanem már jóval azelőtt megtörténik.

Rozsdás, súlyos, ezer éve a levegőben függő és a földön heverő tetris-kockák ezek. A játéknak már régen vége – a kockák alatt-között kétségbeesetten kapálózó emberek groteszk próbálkozása az Isten mesterségesen éltben tartására addig, amíg egy pert végre „jól” fejeznek be, szánalomra és egyben sajnálatra méltó, fájdalmas és hiábavaló harc. Nem veszik észre a megváltoztathatatlant, és saját, külön valóságot teremtve zárják be önmagukat az általuk létrehozott labirintusba.

A tér lassan magába olvasztja a szereplőket, akik testének, ruhájának nagy része már régen csupa rozsda – hamarosan ők is belekövesednek elemként ebbe az egyre nagyobb tetris-játékba.

Jézus magánya elkerülhetetlenül végigkíséri a művet. Az Ő és apostolai közötti kommunikáció mintha párhuzamos síkon haladna. A többdimenziónyi különbség nem engedi az Embert igazán közel kerülni Jézushoz. Krisztus végig ott van a színen, minden jelenetben, láthatóan vagy láthatatlanul, mégis mindig érezhetően. Eleinte emberi tulajdonságait felhasználva és emberi tulajdonságai által visszafogva próbál isteni eszméket megértetni. A sorsszerű halál tudatában a Gecsemáné kerti jelenet után azonban már hagyja magát sodorni az árral. Feladatot teljesít, megadja magát.

Júdás az észérvek képviseletében emberi elmével magyarázható megoldást keres a történésekre, és végül elkerülhetetlen módon, az ugyancsak a természetfeletti által alkotott sorsnak megadva magát, mártírhalált hal.

A bírósági tárgyalás véget ér. Jézus feláll a pulpitus elé, és először és utoljára vall: ölelésre tárja karját, s közben önmagát feszíti meg.

***

Iskolában adnánk elő, legtöbb kétszáz férőhelyes teremben. Kölcsönkért fotós reflektorokkal, minimális díszlet- és kellékrendszerrel, valamint spontán, a helyszínen, az előadás során alakított díszlettel, mely különálló képzőművészeti alkotásként létezne. A cél az, hogy fiatal képzőművészekkel, színészekkel, énekesekkel, egyetemistákkal és középiskolás diákokkal hozzuk létre az előadást, az, hogy kipróbálhassuk magunkat, s teret adjunk minél több pályakezdőnek arra, amire Kolozsváron (és nemcsak) intézményes rendszer keretén belül kevésbé vagy egyáltalán nincs lehetőség – meséltem az elsődleges tervekről 2013 szeptemberében a Fóris-Ferenczi testvéreknek és Bába István fiatal festőnek, akiket elsőként kerestem fel a Jézus Krisztus Szupersztár előadás kapcsán. Örömömre mindhárman azonnal igent mondtak a felkérésre. Hanna és Gábor pedig elirányítottak ahhoz, aki állításuk szerint a lehető legjobb Jézust alakítaná mind karakterben, mind kiemelkedő hangi adottságai miatt.

Pénz, leszögezett időpontok, szereplőlista, kották nélkül kerestük fel novemberben azt a Răzvan Krivach-t, aki országszerte ismert és elismert művész, több hazai nagydíj nyertese, és aki a szerény körülményekre tervezett előadásban való önkéntes munkára azonnal igent mondott. Bár eleinte csupán a Jézus szerepalakításra kértük fel, a későbbi szereplőválogatás szerves részét vállalta magára. Figyelte-segítette a fiatalabb szólisták munkáját, reklámfilmet készített az előadásnak, s a folyamat teljes ideje alatt tanáccsal látott el minket kiváltképp a zenekart, a hangosítást, a technikai kivitelezést illetően. Általa került a csapatba sok kiemelkedő tehetségű énekes: Júdásunk, Dudu Isabel, valamint Heródes, Andy Ghost Pákay-Farkas Csaba és később Péter apostol, Tiberius Simu, valamint a romániai zenei élet jelentős zenészei.

Több vérprofi énekes és zenész csöppent bele egy félamatőr társulatba, s bár első látásra sok szempontból tűnhet működésképtelennek vagy nehézkesnek egy ilyen csoport összefogása, a munkafolyamat eredményessége messze felülmúlta minden várakozásunkat. Van köztünk diák, egyetemista, pályája elején levő énekes, színész, színésznövendék, profi zenész, dramaturg, menedzser, több éve befutott énekes, nagy tapasztalattal rendelkező zenei vezető, koreográfus és karmester. Mindegyikünk eltérő tapasztalattal, tehetséggel és napi programmal rendelkezik. És mégis működött. Nehézség árán, ez bizonyos. Volt olyan időszak, hogy azt hittük, talán mégsem fog sikerülni. Mert rengeteg pénz kell technikához, teremhez, díszlethez, jelmezhez… mert sok ember kell a kórusba, a tánckarba, díszletet kell készíteni, jelmezkészítésnél segédkezni, pénzügyeket intézni, fordítani, reklámozni, szervezni, kapcsolatokat fenntartani és folyamatosan rendszert teremteni, és mindezekhez újra és újra pénz szükségeltetik.

A kezdeti, talán nem is tudatos, inkább naiv „bátorságot” bevetve Venczel Péter tanácsára Andrew Lloyd Webber és Tim Rice legismertebb művének színreviteléhez Hary Judit művésznőt és Jakab Melinda koreográfus közreműködését szerettük volna. Az előadás műfaját tekintve ez a két szerep igencsak központinak bizonyul – sok időt, türelmet és energiát vett igénybe. Annak ellenére, hogy sokan kezdők voltunk, annak ellenére, hogy első nagyobb méretű előadásomat rendeztem, annak ellenére, hogy a próba órarendje esetleges és utolsó perces volt... szóval mindenek ellenére egyenlő félként, megértéssel és végtelen türelemmel figyelték munkánkat – és talán ez az, amit leginkább köszönök nekik. És persze a minden téren kapott rengeteg tanácsot meg bizalmat, amit mindvégig éreztünk irányukból.

Márciusban a szólisták nagy része elkezdte a felkészülést Hary Judit zenei vezetővel – eleinte heti rendszerességgel, majd egyre gyakrabban jártak hangképzésre. Tavasszal a két szereplőválogatást követően egy még zenekonzervatóriumban tanuló fiatal tehetség ugrott fejest a munkába. Vlad Eniu sok külföldi és belföldi nagyszínpadon lépett fel karmesterként, fiatal kora ellenére szinte hihetetlen számú előadásban, projektben. Ő készítette fel a kórust, majd a legutolsó szakaszban, a zenekar összeálltakor Hary Judit folytatta tanításukat. Jakab Melinda koreográfus vezetésével április elején tartottuk meg a kórus első mozgás-óráit.

A próbafolyamat lassan egyre több időt vett fel, és kénytelenek voltunk Hary Judit művésznő és Vlad Eniu karmester mellett újabb profi zongoristákat felkérni a próbák kíséretére. Jézusunk ajánlására Szász Ştefan Sese és Kiss Lehel azonnal nekikezdtek a munkának, a zenekarban később szintén szerepet vállalva. Fáradtságot nem kímélve voltak jelen az olykor éjszakába nyúló próbákon.

Harmincöt tagú kórusunknak eleinte heti két, majd három-négy próbán kellett jelen lennie. Iskolai, egyetemi és munkaprogramot figyelembe véve időzítettük a találkozásokat, és bár így is igen hosszúra nyúltak, a szereplők legnagyobb része következetesen jelen tudott lenni a próbákon. A tömegszereplők hat tagja profi táncos, akiknek jelenléte igencsak megkönnyítette a koreográfiai feladat kivitelezését.

Bába István képzőművész díszletei mellett Ledenják Andrea jelmeztervező szinte hihetetlen gyorsasággal és profizmussal három nap alatt készítette el segédjével, Dénes Anna frissen végzett dizájnerrel a negyvenöt fős stáb színpadi ruhatárát. A tíz zenészből álló zenekar szintén rekordidőben, mintegy tíz nap alatt tanulta be a művet.

Az utolsó száz méteren Dan Lupea rendező ajánlotta fel óriási segítségét, így a színpadi világítás kivitelezése mindegyikünk örömére tapasztalt szakember kezébe került.

A legnagyobb tanulság talán, amit levonhattam, az összetartás megélése volt. Hogy mi, annyi különböző helyről és területről összegyűlt ember, szóval mi – ha kevés időre is –, de közel kerültünk egymáshoz.