Emlékezés és decemberi bábos hagyományok. December 5. – Kovács Ildikó bábrendező születésnapja. A betlehemezés eredete. Karácsonyi dramatikus szokásaink.
Decemberben, karácsonyra készülődve minden család megemlékszik azokra, akik már nincsenek köztünk. A bábosok népes családja mikulásvárás idején Ildikóra, Kovikára, „a bábszínház nagyasszonyára”, Kovács Ildikó bábrendezőre emlékszik. December 5-én született, 1927-ben. Szilágyi Júlia, irodalomkritikus, esszéíró, egyik legjobb ismerője, legközelebbi barátja a következő sorokat írta nyolcvanadik születésnapjára:
„Nem ismerek nála természetesebb, nagyvonalúbb emberi lényt, akinek szakmai kiválósága ennyire összefüggne a jellem, az egyéniség kevésbé – talán egyáltalán nem – mérhető értékeivel. Kimeríthetetlen lelki tartalékaival. Intuíció és értelem segíti, hogy felismerje, kövesse azt, ami életében mindig a legfontosabb volt és maradt: „a lényeget”, hogy kedvenc szavát idézzem. De hát mi a lényeg? A játék. A felelősség. Így együtt. Meg a bizalom és gyöngédség. Az igazi tudás: az emberek és dolgok mély megértése, az, amire nem az iskola tanít, hanem talán inkább a föld, a víz, az ásványok, a fény, a fák, a füvek, a zene és a csend, egy gyerekrajz naiv zsenialitása, meg éppen az a könyv, amelyik valakinek éppen akkor kell, és egy tál meleg étel, bármikor, bárkinek. (...) Ildikó úgy nevel, hogy nincs szüksége nagy szavakra. Sosem hallottam tőle semmit, ami nagyképű vagy tudálékos volna. Megfog egy tárgyat, és a tárgyból bábu lesz, felmutatja a bábut, és a holt anyag életre kel. Akik pedig ezt érzik, a tisztaságot, az erőt, persze, hogy a gyerekek, az ő legodaadóbb barátai. Ő az, akit a járni tanuló kisded éppúgy megért, mint a legképzettebb esztéta. Mert Ildikó felfedezi, felszínre hozza, felszabadítja minden odafigyelő embertársában a legjobbat, a legőszintébbet, a gyermeki készséget az önfeledt örömre.” (Szilágyi Júlia: Ildikó? Ildikó!, Jegyzetek az akváriumból, Komp-Press, Kolozsvár, 2010)
Kovács Ildikót előadásai mindenkivel megszerettették a bábszínházat. Gyermekkel, felnőttel egyaránt. Kolozsvári otthona olyan volt, mint egy varázslatos, egyedi hangulatú kis sziget egy szürke tömbház-negyed negyedik emeletén. Belépve az átlagos lépcsőházból a lakásába, Alfred Jarry tekintett ránk, a plakát fölött szélcsengő csilingelt, illóolajok illata járta át a levegőt. Csodapolcokon sorakoztak Ildikó kincsei: bábuk, népművészeti alkotások, gyermekjátékszerek, azoknak a tárgyaknak a gyűjteménye, amelyekről egy interjúban így beszélt: „Vagy gyerekek készítették, vagy gyerekeknek készültek, bennük van a természet gazdagsága, a hagyomány gazdagsága, ráadásul mindeniknek külön története van”. Ide tért mindig haza Kovács Ildikó. Itt élt, alkotott, és itt segítette, nevelte, bátorította művésznemzedékek sorát. Itt írta legutolsó bábelőadását, a János Vitézt, 2008. január 24-ig. A munkája félbe maradt, alkotótársai fejezték be. Kovács Ildikó a Házsongárdi temetőben nyugszik, síremléke különleges helye a temetőnek. Fejfáját Pilári Gábor bábművész faragta. Aki ellátogat hozzá, kopjafa szárnyainak csilingelő muzsikája fogadja, a növények alól apró tárgyak kandikálnak ki, angyalkák, manók, dísztököcskék, gyurma- és papírfigurák, amulettek. Fenyőillat van. A fejfába Kovács Ildikó szavai vannak bevésve:
„Hinni kell a bábuban,
hinni kell az életében,
hinni kell a játék erejében.”
Assisi Szent Ferenc betleheme
„1223 karácsonyán Itáliában Assisi Szent Ferenc, a ferences rend alapítója a Greccio erdő barlangjában mondta az éjféli misét. Az életnagyságú Mária- és József-szobor közé valódi jászolt helyezett, amelyben életnagyságú gyermekszobor mosolygott. A jászol mellé élő jószágokat: tehenet és szamarat vezettek. A jászol felett láthatatlan zsinegen függő kis angyalbábu emelkedett a levegőbe. Greccio pásztorai fáklyával a kezükben vonultak fel az első megelevenedett jászol előtt. A karácsonyi jászolállítás rövidesen Európa-szerte elterjedt. A figurák mérete közben kisebb lett. A láthatatlan zsinegekre mind több angyalt erősítettek, és mozgatni kezdték őket. Zsineget kaptak a pásztorok és királyfigurák is, hogy felvonulhassanak a jászol előtt. A Mária-figura bólogatva üdvözölte a pásztorokat, királyokat, és átvette tőlük ajándékaikat. Megszületett a Máriácska-játék, amely Franciaországban a marionette elnevezést kapta. Később minden zsinóros bábut marionettnek neveztek. A Betlehemes játékokat eleinte csak zene vagy ének kísérte, később a párbeszéd is helyet kapott bennük. Az 1300-ból származó Picara Justina című spanyol kópéregény megőrizte egy ilyen előadás pontos leírását. Justina, a hősnő elmondja, hogyan tudott bábjátékos édesapja két bábu helyett is beszélni. Az egyik bábu helyett saját természetes hangján szólt, a másikhoz a szájába vett kicsi síppal csipogóvá tette hangját. A liturgikus marionett-játék sokáig nagyon népszerű volt. A londoni Szent Pál-katedrálisban pünkösdkor, húsvétkor az oltár előtt zsineges bábukkal jelenítették meg a két ünnep történetét. Spanyol-, Francia-, Olasz-, Német-, Morva-, Orosz- és Lengyelországban, valamint Portugáliában, Tirolban ezek a játékok a karácsony eseményeit elevenítették fel. Amikor aztán Luther szembeszállt a katolikus templomok szentkép- és szoborkultuszával, a marionetteket kiutasította a szentélyekből. Mivel az ellenreformáció számos lutheránus és kálvinista újítást és tilalmat átvett a katolicizmus megszilárdítása céljából, a tridenti zsinat is betiltotta a templomokban bemutatott marionett-játékokat. A hit népszerűsítése lehetővé tette a marionett-játék európai felvirágzását, a tilalom pedig még nagyobb lendületet adott a műfaj továbbterjedésének. A bábuk kikerültek a templomok elé, a piacterekre, majd elindultak az országutakon, hogy újabb és újabb nézőket hódítsanak meg. A bábjáték elvilágiasodott, egyre nagyobb szerepet kaptak benne a szolga és kópé figurák, a későbbi bohócok, komikus bábuk ősei. Idővel ők lettek a darabok főszereplői, önálló hősként saját életüket élték. A keresztény liturgikus bábjáték főleg a falvakban élt tovább, a marionettet felváltotta a pálcás, kesztyűs vagy fakanál bábu.” Így foglalja össze Kazanlár Emil a Bábjáték-műhelytitkok című könyvében a bábmozgató betlehemes játék történetét.
Népi bábjátékunk, a bábtáncoltató betlehemezés
A bábtáncoltató betlehemezés az egyetlen népi bábjátékunk. Hagyományőrző csoportok, néprajzosok, pedagógusok, bábos szakemberek igyekeznek életben tartani ezt a kihalófélben lévő néphagyományt. Hivatásos bábszínházak decemberi műsorában is gyakran szerepel olyan előadás, amely a népi bábjátékból ihletődött. Hagyományosan a betlehemesek karácsony táján egy kis bábszínpaddal (templom vagy jászol alakú, fából vagy kartonból készített doboz) házalnak, és előadják egy pásztorjátékba helyezve a Kisjézus születésének történetét. A bábjáték színtere templom vagy jászol alakú, benne gyertyával világított, mohával, szalmával kibélelt jászolban fekszik a kis Jézus-szobor. Mellette Mária, József, néhány bárány, esetleg ökör és egy szamár. A betlehemes színpad-szekrényen lévő lyukak és járatok alkalmassá teszik az apró teret arra, hogy a benne lévő kis bábuk egyszerű mozgásokat végezzenek. A bábuk maguk is rendkívül egyszerűek. Felöltöztetett fakanálra, vagy a csuhébabára emlékeztető kis fatestű figurák, szőrmével, papírral, szövetdarabokkal burkolva. A bábmozgató betlehemes játék eredeti formájában a betlehemezők kórusa mondta vagy énekelte a misztériumból kialakult játék szövegét, ezt a történetet illusztrálták a bábuk. Néma vagy párbeszédes játékként maradt fenn napjainkig. Mária és József szálláskeresése, a Pásztorok és a Királyok érkezése a bábjáték alaptörténete. Az Angyal hozza a hírt, ébreszti a Pásztorokat, vezéreli őket a jászolhoz. Játéka a kisded köszöntése, tánc vagy két Angyal páros tánca, de egyes vidékeken kis fakardjával vezényli a betlehemes mellett álló Pásztorok énekét. A bundás pásztorbábuk is táncolnak, a sínekben egymáshoz közelednek, távolodnak, emelkednek, összekoppannak, ritmusos kopogásuk kísérik a ritmusos éneket. Az Öreg pásztor süketsége miatt félreérti a többieket, kitekeri a szavaikat:
„III. PÁSZTOR: Gyere Öreg, Betlehembe, kis Jézust imádni!
ÖREG: Hova-hova? Debrecenbe kispipát csinálni?
IV. PÁSZTOR: Nem Öreg, Betlehembe, kis Jézust imádni!
ÖREG: Aha, tudom már, oszt merre kell oda járkálni?
II. PÁSZTOR: Arra Öreg, merre a mennyei harang szól!
ÖREG: Amerre a tanyai kolomp szól?
III. PÁSZTOR: Nem, arra, merre a mennyei harang szól!
ÖREG: Aha, tudom már, oszt melyik ott a kis Jézus?
IV. PÁSZTOR: Ott Öreg, az a fényes!
ÖREG: Az a kényes?
IV. PÁSZTOR: Nem Öreg, az a fényes! (Koppantás.)”
(Forrás: „...hanem vagyok Úristen követje...” A téli ünnepkör dramatikus szokásaiból Nemzetközi Betlehemes Találkozók játékszövegei, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Budapest, 2009 Túrterebesi betlehemezés, Felsőtisza-vidéki játék, Szatmár megye)
Heródes az egyik legkülönlegesebb bábu, a feje külön áll, hiszen a Halál kaszája alatt legurul testéről. A drámai hatás annál is nagyobb, hogy a fej egy zsinórral a testhez van rögzítve, és ott marad lógva, mozogva, de mégis elkülönülve a testtől. Ez a megoldás emlékeztet arra a passiójátékra, amelyet Solymossy Sándor néprajzkutató említ a Bábjáték a misztériumok – a dráma történetében című írásában. Egy olyan szicíliai Krisztus báburól ír, amelynek levétele a keresztről különlegesen megrázó drámai játék volt, mert végtagjai mozogtak, a feje pedig „… mikor a papok kimondták a consummatum est-et, lebillent. A feszület mögött elrejtőzött egy klerikus s az addig feszesen álló zsineget megeresztve, a fej magától előre billent. Hihetetlen mély hatása volt. Minden alkalommal a tömeg zokogásban tört ki…” Az Ördög bábu verekszik Halállal a Heródes testéért, majd elcipeli. Más vidéken az Ördög a Kéményseprővel verekszik, ennek a jelenetnek nincs magyarázata, csak a közönség szórakoztatására történik, és természetesen a kéményseprő győzelmével ér véget. Dunántúlon két menyecskének öltöztetett kisasszonybábu is szerepel a bábtáncoltató betlehemes játékban. Énekszóval mutatják be őket:
„Jutka, Marinka, sör, bor, pálinka jó volna.” Molnárlegény zsákkal a hátán, esetleg asszonyával kettesben, csuhás barát egészítheti ki a szereposztást. A Kislackónak, Kismiklósnak, Sekrestyésnek vagy Dékánnak nevezett kéregető bábu a betlehemes játék végén kalapoz, azaz kis dobozzal, tányérkával, zsákocskával a derekán kéri a „gyertyára valót”, avagy a házigazdához szól:
„Tisztelt házigazda, pénzt vár az erszény,
Mely rézből készült, kifaragott, megéhezett edény,
Tudjuk, hogy az új bankó száz forintból áll,
Ha bukszánkba tenné, bizony nem volna kár.”
Egyes betlehemes játékok végén az adománygyűjtés után a bábu a rászerelt kis koppantóval oltja el a színpadot megvilágító utolsó gyertyákat. Felvidéki bábos betlehemezők áldó énekkel zárják játékukat:
„Dicsértessék a Jézust, Krisztust,
adjon az Úr Isten mindnyájunknak
boldog Karácsonyi Ünnepeket.
Ezt kívánják a Betlehemesek!
Isten áldja meg a háznak gazdáját,
Ökrét, szamarát és minden jószágát,
Hogy baj ne érje állatba, ne verve,
Hogy boldog legyen az Új esztendőben.”
