Szép Gyula
Mint EMKE vezetőségi tag, magam is támogattam és egyetértettem Balla Ferenc kitüntetésével, tehát természetesnek tartottam azt is, hogy laudációját megtartsam, hiszen ma már évtizedekben mérhetjük igen közeli kapcsolatunkat, megvalósítások tucatjait tudjuk magunk mögött, melyeknek mi voltunk a megálmodói, megvalósítói. A sikerek elégtételeit és ritkán a kudarcok keserűségét is együtt emészthettük. Éppen ezért tűnt egyszerűnek ez a laudáció, de mint kiderült, valószínűleg éppen ezért most nem tudok egy ép gondolatot sem megfogalmazni. Egyik ötletem érvényteleníti a másikat.
Azt el lehet mondani, hogy mikor született és hova járt iskolába, de ezek Facebook- vagy Wikipédia-adatok, az talán lényegesebb, hogy milyen fontos szerepet töltött be a mezőségi magyar oktatás és művelődés életében. Az ő képességeinek köszönhetően emelkedett ilyen szintre a Kallós Zoltán Alapítvány megítélése, tartalma és anyagi helyzete. Ezek még mindig csak számok, statisztikák, amik termékei lehetnek csupán egy munkásságnak, életútnak. De hogy honnan szívta magába Balla Ferenc ezt az elkötelezettséget, bátorságot, tisztánlátást, álmodni tudást úgy, hogy közben mindkét lábával a földön legyen? Hát ez az… itt akadtam el én is.
Egyszerű lenne azt mondani, hogy örökölte. Hisz nem másnak, mint Kallós Zoltánnak közeli vérrokona. Volt honnan örökölni a bátorságot, a kitartást, a töretlen céltudatosságot. De lehet, hogy saját tapasztalatai ébresztették erre az elhivatottságra. Bár fiatal, de nincs olyan magyar szeglete a mezőségnek, amit ne ismerne, amit ne járt volna be, és ne jött volna rá, hogy itt sürgős tennivalók vannak. Menteni kell a magyar szót, a magyar éneket és táncot, egyszóval a mezőségi magyar létet. Ebből a felismerésből nap mint nap szökkennek ki fejéből olyan ötletek, tervek, amelyeket korszerűen, intézményes keretek között kívánják segíteni és megvalósítani Kallós Zoltánnal közös álmaikat. Egyrészt a mezőségi kultúra begyűjtését, feldolgozását és világgá kürtölését, másrészt ezt a kultúrát megszülő és viselő közösségek megmaradását. Ezek közül már sok megvalósult, a leggazdagabb magánnéprajzi múzeum működik Válaszúton, egyik legnépesebb szórványkollégium, a környék egyetlen mezőgazdasági szakiskolája, évről évre gyarapodó népzeneiskolája, folyamatos képzések és kutatások helyszíne, valamint a véget nem érő rendezvények sokasága.
A felsorolásuk is sok ahhoz, hogy mindez egy ember kezén, fején átmenjen, és zökkenőmentesen fejlődjön. Szerencsére tudatában van annak, hogy mind az örökség, mind az eddigi megvalósítások nagy felelősséget, mondhatni terhet rónak rá, és az általa is vezetett alapítványra. De ebből ő csak erőt merít, és optimizmussal teli, derűsen szövi további terveit, parancsolja saját magának az újabb tennivalókat. Sok ilyen kortársat kívánunk magunknak!
(Elhangzott 2019. április 13-án, Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.)
