Széman Emese Rózsa
Talán már nem újdonság senki számára, hogy Hollywood, vagy általában véve az amerikai filmgyártás tele van magyarokkal, sőt, már a kezdetekkor számos magyar, illetve magyar származású rendezővel, producerrel, filmstúdió-alapítóval találkozhatunk. Gondoljunk csak a Paramount Pictures alapítójára, Zukor Adolfra; a sir Alexander Korda néven elhunyt, Kolozsvárról induló Korda Sándorra vagy a ma Michael Curtiz néven ismert, ugyancsak Janovics Jenő kolozsvári stúdiójából induló, később a Warner Bros. állandó munkatársává váló Kertész Mihályra, aki a Casablanca rendezéséért Oscar-díjat is kapott; Weisz Gyulára, a Columbia Pictures producerére; vagy akár a William Fox néven ismertté vált Fuchs Vilmosra, aki a Twentieth Century Fox alapítója.
Aki ismeri a hollywoodi filmstúdiókat, talán észrevette, hogy hiányzik két igazán jelentős műhely: a Universal és az MGM, azaz Merto–Goldwin–Mayer. Nos, ezekben vált filmes emberré, ismert, majd kedvelt filmproducerré Joe Pasternak, azaz Paszternák József.
Az angol Wikipédia szerint Szilágysomlyón 1901. szeptember 19-én Paszternák József néven született, a Dohány utcai zsinagóga levéltárában őrzött, a szilágysomlyói zsidóság történetét megíró hét kötet szerint viszont már születési neve is Joseph Herman Pasternak (Schweitzer József egykori főrabbi szíves közlése). Anyja Janowitz Róza volt, apja nevéről nem egyértelműek a források, amint az sem tisztázott, hogy kereskedő, könyvelő vagy kántor volt-e a tizenegy gyerekes férfi. Mindenesetre, Szabó Ádám cikke szerint (fidelio.hu, 2017. október 14.) a nagycsaládban élő Pasternak később egy Melyiket a kilenc közül?-szerű történettel mesélte el az Egyesült Államokba kerülését: egy Géza bácsi nevű rokona már hosszú idő óta az Egyesült Államokban élt, és egy időben azt kérte a családtól, hogy egyik gyermeküket küldjék utána, mert neki nincs utódja. Az apja sorba állította őt és testvéreit, és egyesével végigmérte őket: a lányait mégsem küldheti, ahogy a legfiatalabb és a legidősebb fiát sem. Maradt hát maga Pasternak, aki foggal-körömmel tiltakozott a költözés ellen. Nem is küldték a tengerentúlra. Ennek ellenére megbarátkozott Amerika gondolatával, és 1920-ban vagy 1921-ben útra is kelt.
Bár később befutott lett, nem vett részt Hollywood építésében. Előbb Philadelphiában egy gyárban öveket lyukasztott, majd New Yorkba ment, ahol csirkekopasztással és egy büfében kereste kenyerét. Néhány év múlva elvarázsolta a filmvilág, eleinte színész akart lenni, el is végzett egy képzést. Karrierjét alulról kezdte, végigjárt minden lépcsőfokot: először pincérsegéd volt a Paramount stúdió New York-i részlegénél, majd pincér lett, később, egy borzalmasra sikerült próbafelvétel után negyedik asszisztens lett egyik rendező mellett, majd hamarosan már második számú asszisztensként dolgozott Allan Dwan alatt.
1926-ban (vagy 1928-ban – mai tudásunkat Pasternakról végigkíséri a bizonytalanság) már a New York-i Universal küldte európai útra, ahol hamarosan a Universal európai részlegének menedzsere lett, Németországban, Ausztriában és Magyarországon is dolgozott. A Nyugat 1934/21-es számában készített vele egy nyúlfarknyi interjút – mint a szerző Lóránth László írta: „Valóságos testőrség védi, nehogy idejét rabolják a kíváncsiak s autogrammostromlók. Reggel öttől éjfélig tart a munka, és ez az aprótermetű ember bírja tüdővel, ideggel, hanggal – és ötletekkel. Cikázik a deszkaállványok felett, veszekszik a színészekkel, minden moccanásban részt vesz, elismer, szid és dicsér. Pontosan déli tizenkettőkor van három perc ideje.” Hogy miért jött Magyarországra filmezni – erről így vallott ugyanitt: „Hát először is én... Szilágysomlyón születtem, és ha valaki itt született, az sohasem felejtheti el. Másodszor: én utálom a frázisokat, de kijelentem, hogy Magyarországon vannak a világ legjobb filmmunkásai, akik olyan tűzzel, olyan fanatikus lelkesedéssel dolgoznak velem, mintha maguknak csinálnák a filmeket. Itthon becsületes munkát kapok. Harmadszor: ha őszinte akarok lenni, egy nagyon kis százalékkal olcsóbb is a Hunnia a többi filmgyáraknál.”
Számos karriert indított el, vagy segédkezett kibontakozásuknál. Az 1930-as éve közepén Hollywoodba visszatérve magával vitte a német Henry Koster rendezőt, valamint Szőke Szakállt (S. Z. Sakall), de ő fedezte fel többek között Deanna Durbint, Gloria Jeant, Mario Lanzát, Gene Kellyt, Esther Williamst, Doris Dayt. Saját bevallása szerint nem „sztárokat csinált”, hanem pontosan tudta, hogy mi kell a nézőknek, így filmjei mindig sikeresek lettek, még ha a kritikusok fanyalogtak is. A legfontosabbnak azt tartotta, amit nem lehet megindokolni vagy elmagyarázni: a megérzéseket, az ösztönöket, amelyek szerinte a leginkább segítették karrierjében.
1941-ben az MGM stúdióhoz szerződött. Ekkor már a musicalek királyaként emlegették, az MGM pedig pont ebben a műfajban volt a legjobb, így remekül illettek egymáshoz. Itt érte el legnagyobb sikerét a Mario Lanza főszereplésével készült A nagy Caruso című filmmel. Az ő ötlete volt az 1945-ös Horgonyt fel! című film emblematikus jelenete is, amelyben Gene Kelly az animált Jerry egérrel perdült táncra. Utolsó filmjét a 20th Century Fox-nál készítette. A film befejezése előtt stroke-ot kapott, majd Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, így 1968-ban befejezte karrierjét. Pályafutása alatt kétszer jelölték Oscar-díjra és háromszor Goden Globe-ra. Háromszor az Oscar díjátadó ünnepségért is ő felelt, köztük az 1966-os ceremóniáért is, amely az első színesben felvett ünnepség volt. Az este egyik sztárja David Lean Doktor Zsivágó című filmje volt, amelyet épp Joe távoli rokona, Boris Pasternak írt – tudjuk meg még Szabó Ádám cikkéből.
„Büszke vagyok rá, hogy 105 filmnél is producerkedtem, és ezek közül egyik sem csak felnőtteknek való” – vallotta. Az volt az elve, hogy mindig pozitív hangulatú, vidám filmeket hozzon létre: egyszerűen a szórakoztatás volt a célja. Nemhogy vér nem folyt a filmjeiben, de forgatókönyveiben nem is betegedett meg soha senki. Naiv, jómodorú zenés vígjátékokat készített, amelyek a szextől és az erőszaktól mentesek voltak. Még életében megkapta saját csillagát a Hollywoodi Hírességek sétányán – a 13 magyar származású csillag egyikét. Vagyonáról a Múlt-kor történelmi portál szerint egyszer úgy nyilatkozott: szívesen megvásárolná belőle Magyarországot, és visszaadná neki a szeretetet, a zenét és a szabadságot. Beverly Hillsben halt meg 1991. szeptember 13-án.
Nem tudom, a szilágysomlyói, erdélyi közösségből hányan tudjuk, milyen nagy neveket adtunk a világnak. Abban reménykedem, hogy Joe Pasternak, avagy Paszternák József Szilágysági Magyarok Díszoklevele alkalmat ad arra is, hogy számba vegyük őket.
(Elhangzott 2020. október 3-án, Szilágysomlyón a 28. Báthory Napok keretében szervezett díjátadó ünnepségen.)
