Bálint Benczédi Ferenc

„Tudjátok meg mind, én itt meg nem haltam, egy falu sara engem le nem nyűgözött. Én csak elvetettem magam egy picinyke helyre, odabújtam a rög alá, hadd lám: kikelek-e? Lesz-e rajtam virág? Termek-e gyümölcsöt?” (Balázs Ferenc: A rög alatt)

 Balázs Ferenc lelkész ezekkel a szavakkal indítja A rög alatt című írását. Azt gondolom, hogy nemcsak a családnevük azonos, hanem az életfelfogásuk is, melyet Balázs Ferenc az ezeréves országunk darabokra törése óta képviselt, s amelyet Balázs Sándor unitárius lelkész életében és munkásságában is nyomon tudunk érni. Élni, szolgálni, munkálkodni közösségünkért, népünkért úgy, ahogy lehet, itt és most. Feladatának, élete értelmének, küldetésnek tekintette szokásaink és hagyományaink megőrzését, valamint azt, hogy újra fogékonyak és nyitottak legyünk. Hogy e kettősség feszültségében az ember és közösség szolgálatában tudjon állni. A leszűkített életteret feszegetni, kemény munkával az egyénre és közösségre odafigyelve ezen a talpalatnyi földön, hogy elviselhetőbb legyen az élet az erdélyiek számára. Röviden így foglalhatnám össze közel négyévtizedre tevő lelkészi és közösségépítő munkáját.

Ki tulajdonképpen Balázs Sándor? Az Oklánd községhez tartozó Homoródkarácsonyfalván (Hargita megye) született 1955-ben. Oly korban látta meg a napvilágot, amikor a „rendtartó székely falu mindennapjait” kívülről más erők irányították, és a megszokott mindennapok rendjét felborították. A családi tűzhely melege azonban őrizte a munkaszeretetet, a másik ember tiszteletét és segíteni akarását. Első élményei ebből a lelkületből táplálkoztak, és életre szólóan megszabták számára azt az utat és életmódot, amiért érdemes élni és dolgozni. Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd Brassóban folytatta, végül Kolozsváron a Protestáns Teológia Intézetben fejezte be, amikor is 1979-ben unitárius lelkészi oklevelet kapott, majd lelkészi, gyülekezetépítő munkába fogott. Két évig Marosvásárhelyen volt segédlelkész, 13 évig pedig a székelykáli egyházközség lelkésze, majd átkerült a nyáradmenti Szentgericére, ahol 19 évet töltött. 2016 tavaszától Magyarzsákod unitárius lelkésze.

Így vall magáról: „Unitárius lelkészként 38 éve emberekkel, közösségszervezéssel, vezetéssel foglakozom, megpróbáltam(om) lelkészi teendőim tisztességgel elvégezni. Azonban mindig kerestem, sikerült is megtalálnom, azt a (…) többletmunkát, amire a falusi lelkésznek, ha ezt akarja, az időt jól beosztva, alkalma és lehetősége is adódik.”

Székelykáli lelkészként megszervezte a marosszentgyörgyi unitárius gyülekezetet, 16 hónap alatt felépítették a jelenlegi templomot, 500 német márkás és 300 amerikai dolláros induló tőkével, a következő évben sikerült egy háromszobás lakrészt is venni lelkészi lakásnak. Úttörő munkára vállalkoztak híveivel. Sok egyházközségben hűséges gondnokával és munkatársaival több templom vagy gazdasági épület megjavításán, rendbetételén munkálkodtak. Teljesen újszerű vállalkozás volt azokban az években. Nem zárkozott be saját gyülekezetének gondjai közé, hanem éberen figyelt más közösségekre is, és segítségükre sietett. Példának említeném sok közül a fehéregyházi unitárius templom építésében való lelkes közreműködését.

Nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a Budapesten megalakuló Erdélyi Gyülekezet munkájába, és közel egy félévig közmunkával dolgozott a Reménység Szigete létrejöttében – de figyelme kiterjedt a külföldre szakadt vagy kényszerből távozott falustársaira is. Hálaadó istentiszteletre gyűjtötte egybe évenként nemcsak Szentgericéről, hanem a Nyárád mentéről elszármazottakat is, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

1996 májusában a marosvásárhelyi törvényszéken bejegyeztette a szentgericei Tiboldi Alapítványt, amelynek vezetője lett. Az alapítvány szervezésében épült fel – nyugati pénzforrásból, de főleg kalákából – a falu orvosi rendelője, ami magába foglalja a családorvosi rendelőt és kezelőt, gyógyszertárt, fogorvosi rendelőt, házibeteg gondozói irodát és egy – a 21. század igény szerinti – családorvosi szolgálati lakást is.

Az Amerikai Egyesült Államokban lévő Fairfaxi (Virginia állam) unitárius univerzalista testvérgyülekezetben sikerült megszervezni az ösztöndíjprogramot elsők között egyházában, miszerint minden nyolc osztálynál tovább tanuló diák – szak- és középiskola vagy egyetem – 300 vagy 500 amerikai dollárt kap egy iskolai évre (a program indításakor az említett összegek lefedték az ingázás vagy a bentlakás költségeit) természetesen vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül.

Szentgericén, 2000. január 6-án indította el az első erdélyi-romániai falugondnoki szolgálatot. Megszervezte a szentgericei iskolások szállítását a községközpontba, Backamadarasra, e mellett végezte a mindennapos falugondnoki szolgálatot. A falugondnok a Tiboldi Alapítvány munkakönyves alkalmazottja volt.

A Romániai Falugondnokságok Szövetségét a székelyudvarhelyi Bíróságon 2007 augusztusában jegyeztette be. Alapító tagok: Jakab Vilma, Egri István, Kótai Levente és Balázs Sándor. Sajnos nagyon hamar magára maradt a szövetség gondjaival, bajaival, talán sikereivel, örömeivel is. 2007-től minden évben egyszer, de volt, amikor két alkalommal is megszervezte az erdélyi falugondnokok találkozóját és képzését. A falugondnokok vallomása szerint, élménybeszámolójukkal, tapasztalataik megosztásával egymásnak a legjobb képzőik és trénerjeik.

2011-ben megkezdtek egy programot Az erőszakmentes konfliktus megoldás címmel, mert az egyre jobban elöregedő falvainkban a roma közösségek fokozódó megerősödése magában hordozhatja az interetnikus konfliktusok lehetőségét – például Recsenyéden, Alsórákoson vagy említsünk meg a legutóbbi gyergyószentmiklósi

2013-tól beindította a kaláka programot azzal a szándékkal, hogy a kaláka lényegét, üzenetét megértő falugondnokok és más közösségvezetők saját közösségeikben is szorgalmazzák ennek a jó gyakorlatnal a visszahonosítását. A kaláka, a kalákázás a rendtartó székely és csángó falvak egyik megtartó ereje volt – a közbirtokosság mellett –, a régi emberek kezükbe tudták venni sorsukat, összefogva mindenre képesek voltak, ha kellett iskolát, kultúrotthont, védőgátat építettek, nem a külföldi könyöradományt várták. Ezt kell tudatosítani a mában és jó példákkal népszerűsíteni. Jelszavunk: „Többen, többet, könnyebben, ezt csak kalákában lehet.” Vallja és cselekszi, szóban és tettekben is, „hogy a kaláka mint értékteremtő megnyilvánulás nemcsak a bajban levőre, a kalákázókat fogadókra van jó hatással, hanem a kalákázóra is.”

Kicsoda tehát Balázs Sándor? Igazi erdélyi magyar ember, aki Istenbe vettel hittel és embertársában bízva, tisztelettel és szolgáló szeretettel jézusi tanítvány, istenországa építésében részt vevő keresztény magyar ember. Személyesen így nyilatkozik: „Falugondnoksággal kapcsolatos munkám 2000. január 6-tól önkéntesen végzem, amiért senkitől – a jó szón és a köszöneten kívül, ami elég is volt, és elég ma is – semmit nem kaptam. A Romániai Falugondnokságok Szövetsége (ROMFALSZ) fenntartási költségeit – telefon, a minimális, de létező protokoll, utazás, képviselet – mind saját költségemen teszem. Jelenleg is Magyarzsákod önkéntes falugondnokaként, a ROMFALSZ elnökeként és képviselőjeként végzem munkám, és mindentől függetlenül fogom is végezni, amíg a jó Isten erőt ad. Lelkészségem, emberségem teszi teljessé a falugondnoki szolgálatom, a lassan kialvóba levő emberi életekbe, fényt, derűt, talán egy kicsi életkedvet is tudok vinni, ez adott és ad erőt a jövőben is.”

A falugondnoki munka és eredmény rövid összefoglalása: A falugondnok egy egész közösség könyörülő szamaritánusa: mindenkit szükségében segít. Gyermeket, ifjat jó úton vezet, a lelkileg összetört emberhez lehajol, a beteget a gyógyulás útján támogatja, a lenyugvóban levő életek általa vissza tudnak mosolyogni – minden rosszat elfeledve – megküzdött életükre. Érezted valaha a viharfelhők mögül visszasütő lenyugvó nap szentséges, békét árasztó üzenetét? Ezt a békét teremti meg a falugondnoki gondoskodás az idős emberek lelkében. A falugondnok közössége számára: szeme, szíve, szája.

Az utóbbi száz esztendőben magyar falvainktól csak elvettek. Olyan évtizedeket éltünk át, vagy olyan volt az utolsó száz esztendő, mely gyökeresen megváltoztatta a falvakban lakó embertestéreink életét, és nem az élet minőségét javították, hanem rombolták azt. A magyar falu pedig erőt jelentett és tiszta forrást, gondolom, ezt az állításomat nem kell különösebben igazolnom. Ennek az igazságára kellene rádöbbennünk többen, politikum, egyház és az egész társadalom. Balázs Sándor nem tudja egyedül megmenteni falvainkat, csupán az elkövettet sok bajt és kárt próbálja enyhíteni, azon munkálkodik, hogy a falusi emberek élete elviselhetőbb legyen.

Úgy gondolom, hogy az EMKE elnöksége jól döntött, amikor a Balázs Ferenc-díj odaítélésére Balázs Sándor unitárius lelkészt választotta, az elismerés pedig sokunkat arra ösztönöz, hogy jobban odafigyeljünk a vidéken lakó magyar testvéreinkre.

Ferenczes István írja Balázs Ferencről a nemrég megjelent A rög alatt című könyv kapcsán: „Nékem csak egy bajom van: kevés Balázs Ference volt az erdélyi magyarságnak! És kevés Balázs Ferencünk van ma is. Bár ha húsz-harminc falura jutna egy a hozzá hasonlókból! Akik nem várják, de művelik a csodát.”

Ezt vallom én is ezekben a pillanatokban, amikor Balázs Sándor unitárius lelkésznek az EMKE átadja a Balázs Ferenc-díjat. Isten áldása kísérje életét és munkáját. Isten áldása kísérje mindannyiunk életét.

(Elhangzott 2017. április 8-án Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)