Papp Ilona méltatása

Papp Ilona, a Szilágysomlyói Református Egyház kántora, a Bánffy László gyülekezeti kórus karnagya Nagyváradon született 1976. április 19-én munkásszülők egyetlen gyermekeként. Első zenei élményeit – bevallása szerint – anyai nagyanyjától kapta, akinek gyönyörű, tiszta hangjára gyakran aludt el esténként.

Zenei „pályafutása” a szentjobbi (Bihar m.) református templomban indult, ahol olyan 8-9 évesen a nagy­anyjától tanult énekeket alkalmanként elénekelte. Az ott bemutatott első, Kicsiny Betlehemben kezdetű karácsonyi ének volt az, amely nagy örömére, Szilágysomlyón az egyik állandó karácsony esti ének.

Tizenkét éves volt, amikor édes­anyjával visszaköltöztek Nagyváradra, ahol a Nagyvárad-Olaszi református egyházközség tagjai lettek. 1989-ben megkonfirmált, majd az 1990-ben megalakult ifjúsági csoport egyik lelkes énekese lett.

Pár hónappal a középiskolai tanulmányai elkezdése után édesanyja férjhez ment nevelőapjához, aki másodállásban kántori szolgálatot végzett. Így lett alkalma közelebbről megismerkedni a billentyűs hangszerek világával. Maga a klaviatúra, a fekete-fehér csodák megismerése, az egyházi repertoár elsajátítása önmagában még kevés volt ahhoz, hogy zenei pályára gondolhasson. Azért is, mert a líceumot kémia-biológia szakon kezdte, hiszen nagyon szerette a kémiát. Gyógyszerész szeretett volna lenni, mert úgy érezte, hogy a hangszertanulásról koránál fogva kicsit lemaradt.

A nagyváradi Sulyok István Református Főiskola 1990-től bontogatta a szárnyait, és 1993-ig mindössze három szakot indított. Ezek közül Papp Ilona a vallástanár-diakónia párosítást érezte magához a legközelebbinek, de ez még mindig nem az volt, amit szeretett volna. A megoldás 1994 tavaszán bontakozott ki, a Sulyok István Református Főiskola új, vallástanár-kántor szakot indított, ahol nem volt kötelező az előzetes hangszertudás.

Amilyen lelkesen kezdte el az első évet, olyan lelkesen fejezte be az ötödiket is. Szivacsként szívta magába a hangszertudás, a karvezetés, az egyházi ének, a zeneelmélet-szolfézs tantárgyak ismereteit. A főiskola minden percét élvezte, amihez hozzájárultak kitűnő tanárai is, akiknek igen hálás a megszerzett tudásért. Hálával emlékezik Leopold László tanár úrra, aki szigorúságával és következetességével magas színvonalon adta át a szolfézs-zeneelméleti ismereteket; Kozma Gyula tanár úrra, akinek muzikalitása, különleges lénye volt a legjobb pedagógiai módszer, amivel a hangszerjátékot megszerettette. És végül, de nem utolsó sorban Berkesi Sándor tanár úrra, a debreceni Református Kollégium Kántusának karnagyára, akinek a karvezetés és kórus óráit nagyon szerették, óriási szaktudásával, pompás humorával a karvezetés órákat tette felejthetetlenekké, élménnyé. Az első tanulmányi év végén a tenkei zenetáborban fejlesztette tudását, ott tanult meg furulyázni, ott gyakorolhatták az alkalmi kóruséneklést, zenekarszervezést.

A második tanulmányi év végén pedig a két és fél hetes pápai kántorképző tanfolyamon vehetett részt, ahol a C fokozatú vizsgát is letette. (A D fokozat volt a legmagasabb.) 

A főiskolai évek során gyülekezetekbe, ifjúsági kórustalálkozókra, egyházi rendezvényekre járt a diákok kis kamarakórusával.

A főiskola utolsó másfél évével egy időben a Nagyvárad-Őssi gyülekezet tiszteletdíjas kántora volt, ahol egy kisebb kórust is vezetett. Jó gyakorlási lehetőség volt ez, egyfajta ugródeszka ahhoz a kántori és karnagyi szolgálathoz, amelyet immár tizenöt éve végez a szilágy­somlyói református gyülekezetben.

A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület 1999. december 1-jei hatállyal nevezte ki a gyülekezet kántorává, 2000 januárjától pedig a Bánffy László énekkar vezetője lett. Mivel a kórus 30-35 közötti létszámban mozog, így általában négyszólamú műveket is elő tudnak adni. Leginkább homofon műveket tanulnak, de bemutattak már polifon műveket is (Kodály Zoltán Adventi ének, Zengje, nyelvem; Gárdonyi Zoltán Paradicsomnak te szép élő fája, Szemem a hegyekre vetem – 121. zsoltár; Ádám Jenő Krisztusom, kívüled; Berkesi Sándor Betlehem városba – karácsonyi népdalrondó). 

A főiskoláról kapott útbaigazítások alapján a Goudimel-zsoltárfeldolgozásokat, valamint a 20. századi magyar zeneszerzők (Kodály Zoltán, Gárdonyi Zoltán, Ádám Jenő, Osváth Viktor, Csomasz Tóth Kálmán, Berkesi Sándor) egyházi műveit tartja az énekkari repertoár támpilléreinek. A magyar zeneszerzőkön kívül szívesen énekelnek Bach-korálokat (Hagyjad az Úristenre, Jézus, vígasságom, Az Istennek szent angyala), Michael Praetorius-műveket (Mennybéli felséges Isten; Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét; Szép rózsabimbó nyílt ki) is. Ismeri és vallja az általános gyakorlatot, hogy idegen zeneszerzők műveit illik a saját nyelvükön előadni, viszont ahol a kórustagok életkora 40-75 év között mozog, kottát olvasni nem tudnak, ott már annak is örül, ha sikerül a harmóniákat és a ritmust a helyére tenni. Ezért úgy gondolja, hogy az anyanyelvi éneklés által még közelebb kerül kórustagjaihoz a kórusmű lelkülete, igei üzenete.

Világi műveket nem igazán tartalmaz a Bánffy László énekkar repertoárja, mivel inkább egyházi ünnepeken, egyházi kórustalálkozókon, imaheteken szoktak szolgálni.

2009 óta rendszeres résztvevője a budapesti Művészetek Palotájában megrendezett Református Énekek hangversenynek, 2013-ban pedig a Bánffy László Énekkar is meghívást nyert a 300 fős Kárpát-medencei Egyesített Kórusban való éneklésre. Ez év májusában pedig a szintén Böszörményi Gergely által szervezett budapesti Református Zenei Fesztiválra voltak hivatalosak.

Jelenleg karácsony ünnepére készülnek Demény Dezső Aranyszárnyú angyal, Osváth Viktor Krisztus dicsérete, valamint egy énekeskönyvi ének (Ó, Sion ébredj) feldolgozásával. A hagyomány szerint minden Advent negyedik vasárnapján, a Karácsonyi Kórusfesztiválon vesznek részt, ahol Szilágysomlyó történelmi egyházainak kórusai éneklik el karácsonyi repertoárjukat a művelődési házban.

Meggyőződéssel vallja, hogy „számomra a kórusmunka olyan tevékenység, amely a próbák során türelemre és alázatra nevel, a már kidolgozott művek dirigálása pedig örömöt ad az énekeseknek és kórusvezetőnek, valamint lelkesíti a gyülekezetet”.

További sok sikert, örömteljes munkát kívánunk az énekkarnak és karvezetőjének!

(Elhangzott 2014. november 29-én Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén)