Magyarságomra mindig büszke voltam – vallotta Serfőző Levente, amikor önmagáról kérdezték. Amikor a nevét leírják, ragaszkodik hozzá, hogy az „ő” hosszú legyen, és ahhoz is, hogy ne Szerfőzőnek olvassák. Mert ha Sz, akkor az Szeben, vagy Szórvány, esetleg semper. Mert Szeben szüntelen szórvány.
1224-ben II. Endre királyunk hospites rangra emelte a vidéken szétszóródott bevándorlókat. Nagyon tetszetős kifejezés lehetett, mert a későbbiek során, évszázadokon keresztül vendégként kezeltek mindenkit, aki a zárt kapukon kopogott. 1541-ben a helyi tanács törvénybe is iktatta, hogy idegen nemzetiségű nem vásárolhat telket vagy házat intra muros, majd pár évvel később világosabban fogalmaztak, amikor elrendelték, hogy a céhekbe magyarokat tilos felvenni. Itt szórvány ne legyen! – gondolhatták, mivel nem láthatták előre, hogy eljön az idő, amikor majd több tüntetést is szerveznek az erőszakos románosítás ellen. A magyar kérdés, mint láttuk, eleve „megoldott” volt. A 16. század végén Nagyszebenben az 1300 német és 9 román mellett 5 magyar nevű családot tartottak nyilván. Később, miután Erdély fővárosa lett, Szebenbe magasrangú tisztségviselők költöztek, akik iskolákat szerveztek, és 1786-ban templomot is építettek a magyaroknak. A kétfejű sas árnyékában is aránylag normális volt a szórványélet, noha a magyarok száma nem haladta meg a 10 000-et. 1921-ben már csak 4300-an voltak a 8500 román és a 18 300 német mellett.
Jelenleg a 140 000 lakosból kb. 2500 vallja magát magyarnak. Egyházi nyilvántartásaink szerint évente (folyamatosan) 20–25 a temetések száma, a kereszteléseké 1–2 – vagy olykor semmi. Néha évek telnek esküvő vagy konfirmáció nélkül, mikor van, az is inkább vegyes. Az ötvenes években 20 tanuló volt az általános létszám egy osztályban, most négy összevontban alig lézengenek néhányan. A világ rossz irányba halad, az értékek összezavarodtak, nagy erőfeszítésekre van szükség a helyben tartásukra. Katonákra, költőibb kifejezéssel leventékre van szükség, akik makacs küzdelmet folytatnak a közösség megmentéséért. Ilyen levente Serfőző Szebenből. Azért, „hogy gyermekeink magyar nyelven gondolkodjanak – idézem Leventét –, hogy magyar családokat alapítsanak, hogy tudjanak csárdást járni és gulyást főzni, és tudják a magyar himnuszt énekelni.” És ez nem csak szóbeszéd: amikor családapa lett, mindjárt fejest ugrott a vízbe – mondanám, de a vizet vastag jég borította, sokszor a saját közösségünk képviseletében. De Leventénk makacsul hozzálátott. Felismerte, hogy az egészet az óvodánál kell kezdeni, és a szülőknél. Idézem: „Az óvodás korban tanulunk meg közösségben viselkedni és gondolkodni, társainkkal együtt létezni, a játékokat megosztani, szenvedni, tanulni és örülni. Meggyőződésem, hogy a magyar nyelv tökéletes elsajátítását kisgyermekkorban kell elkezdeni”. Neki is látott, és megszervezte a magyar óvodát. 2002-ben 9 gyermeket számlált a német–magyar tagozat, 2012-ben csak a külön magyar tagozatra 29-en jártak. Az iskola kérdése már sokkal keményebb dió, azaz jég. „Merjünk határozott lépéseket tenni a szebeni magyar oktatás érdekében, és megoldásokat keresni a hibás elgondolásokkal szemben – mivel kevés a levente vagy egyáltalán nincs harcostárs, még hozzáteszi – ha csak egyetlen jele is mutatkozna annak, hogy nem vagyok egyedül, vállalnám a harag és nézeteltérések kockázatát, és tennék az oktatás érdekében is, ahogy azt az óvoda esetében tettem”.
Tudvalevő, hogy a jövőnek három biztositéka, tartópillére van: ez az egészségügy, a nevelés és a művelődés. Talán az utóbbi kettő valahol össze is vonható. Az egyetemes kultúra legfontosabb része számunkra a saját kultúránk, amibe beleszülettünk. Ez határozza meg helyünket a világban és szűkebb társadalmunkban, és nem mindegy, hogy az milyen. „Már 1990 januárjában bekapcsolódtam a magyar ifjúsági szervezet munkájába” – emlékezik Levente. Kezdetben táncolt is, de később inkább táncoltatott, azaz szervezett. Ugyanis Levente vérbeli és tehetséges szervező. 2002-től Szebenben magyarul címmel kerekasztal-beszélgetéseket szervez, ugyanez évben létrehozza és szerkeszti a Szebeni Újságot, amely hézagokkal ugyan, de 2008-ig havonta kiadásra került. 2005-ben létrejött a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete, és ezen belül a Szebeni Magyar Kulturális Iroda, melyek hivatalos és korlátlan keretet, valamint lehetőségeket biztosít Serfőző Levente szervezői tevékenységének. Első nekifutásból megszervezte az Ars Hungarica fesztivált, amely ma már nemzetközi minősítésnek örvend, és amely a város hivatalosan bejegyzett és támogatott kulturális eseménye – 10 év alatt számos kiváló magyar kulturális értéket mutattak be. Szebenbe jött és fellépett István, a király, Bács Ferenc, Sebestyén Márta, a Győri Balett, a Pécsi Szinház, a Magyar Állami Népi Együttes, Andre Kertész és Capa, valamint V. Vasarely kiállításai. Egyre népszerűbb és sikeresebb a Hungarikum Napok fesztivál, amelynek a csúcspontja a falumúzeumban megrendezett gulyásfőző verseny. A román és német résztvevők, valamint vendégek szívéhez is a gyomron át vezet az út, igy felértékelődnek a bemutatott táncok, szokások, kézműves szokások és kiállítások is – a HÍD célkitűzései között az együttélés fontossága is szerepel. Rendszeres rendezvények még a márciusi Magyar Filmnapok, a Kós Károly-, valamint Borsos Miklós-megemlékezések augusztusban, szüreti bálok, kiállítások és egyéb előadások. Serfőző HÍD-ja adta ki Vámszer Géza Oltszakadát-monográfiáját, Józsa Benjáminnak A szebeni magyar közoktatás újkori történetét című munkáját, Orth István Retró-metszetek című albumát, Pitó Lajos a Nagyszebeni református egyház története című írását. Fontos kihangsúlyozni Serfőző Levente szervezői tevékenységének egyik lényeges, állandóan jelenlevő részét, bármilyen fesztiválról és rendezvényről legyen is szó, minden esetben kiemelt fontosságot kapnak a gyerekek számára szervezett események, nemcsak a HÍD rendezésében, hanem külső partnerekkel is együttműködve. Így vehettek részt a szebeni gyerekek többek között a Csipero szórvány gyermektalálkozókon, vagy a Borsos Miklós képzőművészeti táborban.
A közösség érdekében kifejtett munkájáért Serfőző Levente elismerő oklevelet kapott az Dr. Aszalós János Emlékalapítványtól és az EMKE területi szervezetétől. A szórványmagyarság érdekében tett szolgálatáért megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét. A HÍD Egyesület a Magyar Kultúráért című kitüntetés részese.
(Elhangzott 2016. április 9-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)
