Alsósófalva a Sóvidék azon faluja, amely az ősöktől örökölt szokásokat híven megőrizte. Nemcsak megőrizte, hanem istápolja is.
A Hajnalozás és Királynézás szokása Alsósófalva sajátja – más szomszéd községben nem létezik.
Minden évben április első vagy második hétfőjén éjjel 12 órakor – a soron lévő katonalegények elindulnak a leányokhoz. Általában a korukhoz viszonyított 1–2 évvel idősebb-fiatalabb leányoknál kopogtatnak. Akinek komoly szeretője van, vagy 2 évnél idősebb a hajnalozó legényeknél, nem látogatják meg.
Ha bezárt kaput találnak, de számítottak a leány esetleges fogadására, leveszik a kaput s elviszik a második, harmadik utcába is.
A vénlányoknál zsúpköteget szegeznek a csűr, kút tetejére. Ilyen családoknál korán kelnek, tüzetesen átfürkészik a telket, nehogy az ébredő falu meglássa az esetleges „csúfságot”, és aztán széltében-hosszában azt csevegje két-három napig.
Annak a leánynak is, aki összeveszett katonalegény szeretőjével, vagy akit valamelyik újonc „kimuzsikáltatott a táncból” feldíszített zsúpköteget kötnek a kapu tetejére, megöntözik a kaput... Ez a legnagyobb csúfság! Bizony, jaj annak a sófalvi leánynak, aki faképnél hagyja regruta babáját.
A tavaszi bál után, amely 12 órakor ér véget, kihirdetik a hajnalozók, hogy a leányok térjenek haza, hogy fogadhassák a hajnalozókat. Általában 20–24 legény szokott lenni korosztályonként. Volt eset, hogy segítséget kértek a következő korosztálytól, mert kevesen voltak, vagy azért, mert úgy hozta a véletlen, hogy jó énekes kevés volt köztük, márpedig a jó énekesre szükség van a hajnalozásnál. A regruták sorba állnak, 4–5 legény összefogózva egy-egy sorban, úgy járják az utat. Maguk közül két bekérőt választanak ki. Kettő megköszöni a szíves fogadtatást és ellátást: egy liter bor, formában sült kalács és tíz pirostojás a hajnalozás díja.
Kettő összegyűjti a fizetséget és elszállítja a kijelölt „reggeliző helyre”. (Többnyire a Káli András volt kocsmahelyiségét használják erre a célra.)
Magukhoz veszik a zenészeket: Károly Sándort a tárogatóval, Petrás Lacit a klarinéttal, Kacsó Mártont a cimbalommal, Ráduly Gézát a hegedűvel – s négy, öt hangszer kíséretével rázendítenek a:
Nyisd ki, babám, az ajtót...
A dal hangjaira lépnek a leányos portára, ahol már előzőleg ott jártak a bekérők. A szobában egy-két dal zenéjére a ház összes nőtagját, aki táncképes, megforgatják, de úgy, hogy félreáll a kontya.
A leányt pedig regruta babája forgatja, de úgy hogy ne feledje el soha, hogy a hajnalozók megtáncoltatták. Ezután titkon átnyújtja hímzett zsebkendőjét szíve választottjának. (Arra pedig ügyel minden legény, hogy legalább egy zsebkendőt kapjon a hajnalozás alatt, amit másnap kabátja zsebébe kitűz, hogy lássák, van neki is babája!)
Nagyanyám, Kovács Antalné (ha élne, 85 éves volna) elmondta, hogy az ő idejében bokrétát és karmantyút szoktak adni a leányok a hajnalozóknak. Azt a bokrétát behívásig szokták hordani. Bokrétát ma is hordanak a regruták, de most a bokrétát sorozás után adják a leányok.
Nem minden leány engedi be a hajnalozókat. Akinek komoly udvarlója, esetleg vőlegénye van, nem szívesen fogadja a legényeket, még ha hajnalozóknak hívják is. (Némelyek nem engedik be a hajnalozókat a nagy sár miatt. A szöktető meg bokázó lehullatja a csizmáról a sarat. Reggel aztán – neki minden leány a súrlásnak, de megéri a hajnalozás!)
Ha a fény nem gyúl ki a házban – nem várják a hajnalozókat. Erre aztán hallhatja a leány ágyában a neki küldött nótát, amelyet 25–30 száj fúj kímélet nélkül:
Te csaltál meg, nem én téged...
Reggel 6–7 órára járják körbe a falut, majd csoportosan mennek a reggeliző helyre, ahol a megbízottak már elkészítették az összegyűjtött tojásból a „rántott tojást”. Most aztán tojásban nem szűkölködnek, de annál többen gyógykezelik magukat utána. A tartalmas reggelit megöntözik borral, hisz az is van korlátlanul, aztán táncra perdülnek, mert a Károly Sándor tárogatója a leányokat odacsalogatja a közelből.
Délben asztalbontás; igyekszik minden legény haza kipihenni a hajnalozás fáradalmait. A megmaradt tojásokat elosztják, jut átlag egyik-másiknak 10–15 darab is. De az út is tele van összetört tojással, amelyek lehetnek egy „tojás célbadobó” verseny maradványai is, ami bizony nem ritka. Este pedig a művelődési otthonban folytatják táncukat... – Hát nem szép szokásuk van az alsósófalvi legényeknek?
*
Ma is él nálunk a Hesspávázás nevű gyermekszokás. Május vége felé játsszák a kislányok. Ilyenkor hangos a falu a szépen éneklő leányka csapatoktól. Én magam is részt vettem gyermekkoromban. Örök és felejthetetlen emlékem maradt, izgalmával és szépségével.
Népi gyermekszokásként maradt fenn. A Sóvidék egyetlen falujában sem játsszák már, csak Alsósófalván.
Egy-egy csoportban lehetnek heten vagy kilencen: királynő, király, királyleány, nyuszóleány, akik elöl állnak, utánuk két-három vagy négy pár zászlós. A király elöl, a csoport bal oldalán halad a fején kartonból készült csákó, tetején virágcsokor, az oldalára krepp-papírból vágott, több színű papírszeletet ragasztanak. Ha leány a király, akkor fiú ruhába öltözik, harisnyát húz, kék mellényt és fehér inget. A királynő – fehér ruhában, kieresztett hajjal, korona a fején. A legrégibb szokás szerint virág volt a fején, mirtuszvirág-koszorú. A királyleány vagy nyuszólány rózsaszín vagy égszínkék ruhában, virágkoszorú a fején, kieresztett hajjal a csapat legkisebb tagja. E tekintélyek után sorakoznak fel a zászlótartók: két, három, legtöbb négy pár.
Most tarka-barka ruhába öltöznek, jelképül a nyárnak. A nagyanyám korában ezek is népviseletbe öltöztek. Hajuk kieresztve, virágkoszorú fejükön. Kezükben tartják az általuk elkészített zászlókat, kifelé fordítva. A zászló fehér, világos fejkendőből készült, hosszú sarokra fogva. A rúdon feleződik, háromszögbe csúcsosodik.
A zászló külső felén piros szalagból M betűt varrnak, a zászlórúd csúcsára virágbokrétát tesznek az idényvirágból.
A felsorakozott csapat reggel öt, hat órakor indul el a gyülekező helyről.
Hangosan éneklik a Hess páva, hess páva és a Mátyás anyja című dalokat:
Hess páva, hess páva,
királyné pávája.
Ha én páva volnék,
jobb reggelt fölkelnék,
jobb reggelt fölkelnék,
folyó vízre mennék,
folyó vízre mennék,
folyó vizet innék.
Szárnyam csattogtatnám,
szép tollam hullatnám,
szép legény felvenné,
kalapjába tenné.
Elhajtottam ludam
Szengyörgy közepébe,
elküldtem uramat,
hajtsa haza ludam.
Gyere haza, ludam,
maradj oda, uram,
ne maradjon szegény,
mert jó pipás legény.
Ludaim, ludaim.
tizenketten vagytok,
mind a tizenketten
hófehérek vagytok.
Kettő köztük barna,
harmadik az anya,
hát a negyediknek,
mi legyen a neve?
A pünkösdi rózsa
kihajlott az útra.
Gyere be, violám,
szakíts egyet róla.
Mert én szakasztottam,
el is szakasztottam,
de még szakasztanék,
ha jóra találnék.
Ha jóra,
ha szépre,
régi szeretőmre,
hess páva, hess páva,
királyné pávája.
A rokonok, hozzátartozók pénzt adnak, király gyűjti össze a köszöntő szavakkal:
Köszönöm alássan,
hogy így ellátottak,
üres marokkal
el nem bocsátottak.
Délig járják a falu utcáit lassú léptekkel, énekelve. Délben megszámolják a kapott pénzt és ezt elosztják. A király 2–3 lejjel többet kap, mivel több a teendője, az ő figyelmességén múlik a pénz összegyűjtése. (Amikor én Hesspávázni voltam, fejenként 32 lejt kaptunk.)
(Művelődés, 1971. október, XXIV. évfolyam, 10. szám, 45-46. oldal)
