Harmadik ízben ér az a megtiszteltetés, hogy e rangos intézmény dísztermében egykori és aktuális nagyszerű kollégáit méltathatom. Bátran elmondhatom, hogy az 1992-től kitüntetett, könyvtáros berkeinkből kikerülő személyek mind a szűkebb szakma, mind az általános erdélyi kultúra és közművelődés oly kiváló személyiségei, akik egy ügynek szentelték, szentelik életüket, valamint egész pályafutásukat a szűkebb vagy tágabb közösségeik szolgálatába állították.
Voltak köztük közkönyvtárosok, kutató könyvtárosok, könyvtár- és azt támogató társintézmény-alapítók, könyvtárszervezők, nemzedéknevelők és művelődésszervezők, állománygondozók, állománymentők, megőrzők, állományfeltárók, könyvtáros szakírók, informatikus könyvtárosok, bibliográfusok, és hadd ne folytassam a sort. Hozzátehetem viszont, hogy a könyvtárosok közismert szerénységének tudható be, hogy mindannyian hosszas meggyőző munka után fogadták el jelöltségüket – természetesen mindannyiunk örömére és büszkeségére. Még olyan esetben is, mint a mai, amikor Erdély kulturális központjának, Kolozsvárnak, de egész Erdély legnagyobb, magyar fogantatású közgyűjteményének egyik vezető könyvtárosát javasoltuk e rangos és megtisztelő díjazásra. Határozottan kellett visszautasítanunk Poráczky Rozália érdemei elismerésére vonatkozó szabadkozásait. A „nem vagyok jelen a magyar közéletben, egyszerű alkalmazottja vagyok az egyetemi könyvtárnak” vagy az olyan gondolatok, miszerint „messze sem végeztem olyan munkát, aminek alapján egy ilyen kitüntetést az ember megérdemelne a – nagybetűs – Köz érdekében végzett jótékony és eredményes munka jutalmaként!” olyan ember szavai, akinek mindennapjai ezen közérdek maximális kielégítése érdekében zajlanak.
És itt vallomással tartozom mind az ünnepeltnek, mind a tisztelt ünneplő közönségnek. Lényege az, hogy elhangzó szavaim zöme mögött nemcsak az én érzéseim bújnak meg, hanem a közvetlen munkatársaké, az egész erdélyi könyvtáros társadalomé, mindazoké, akik tisztelettel és szeretettel néznek fel Dr. Poráczky Rozáliára, a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár nevet viselő intézmény főigazgató-helyettes asszonyára. Egyébként szerény véleményünk szerint ahhoz, hogy valaki kiérdemelje kollégái bizalmát, nem kell mindenáron a közéletben „kitűnnie”. Elég, ha köztünk van személyes varázsával, elég, ha velünk együtt él és dolgozik, elég, ha ránk mosolyog, vagy éppen ránk mordul, elég, ha van egy jó ötlete vagy egy jó tanácsa. Elég, ha belelát a dolgok mélyébe, és a dolgokat jó irányba tereli… elég, ha „egyszerű alkalmazottja” a rendszernek, és azáltal tűnik ki, hogy „jótékony és eredményes munkát” fejt ki halkan, de magabiztosan, szerényen, de hittel, odaadással és szeretettel.
Poráczky Rozália egy olyan magyar gyökerezettségű könyvtárban dolgozik, ahol ezt a gyökeret nem engedi kiszáradni, mindig megtalálva azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével össze tudja hangolni az intézményi követelményeket az egyesületi érdekekkel, a mindenkori egyetemi tudományos igényt nemzetiségének elvárásaival, és ezáltal szárba szökkenhet a mélybe ásott karógyökér.
Mondják, hogy aki a szépet, a virágot, a könyveket és az olvasást szereti, az rossz ember nem lehet. Legfeljebb könyvtáros. Poráczky Rozáliánál ez bejött. Többekhez hasonlóan a tanügyből került a könyvtárba – 1976 és 1980 között francia nyelv- és irodalomtanár a Kolozs megyei Alsódetrehemben –, s ez minden bizonnyal mostani szakmájának javára vált. Természetesen megjárta a hierarchia lépcsőfokait.
1982 és 1987 között helyettes könyvtárosként a központi egyetemi könyvtár valamennyi osztályán bővíthette tapasztalatait, hiszen egyaránt dolgozott az állománygyarapításban, a dokumentumok feldolgozásánál, az olvasószolgálatnál (teremben és raktárban, kölcsönzőben stb.), és több kari könyvtárban is megtaláltuk. Így sikerült átfogó képet kapnia a könyvtár működéséről, aminek később, mint helyettes főigazgató is hasznát vette.
1987–1990-ig a zoológiai könyvtár állományának bővítője, a tárgyszókatalógus kezelője és a közönséggel való jó viszony ápolója, a felhasználók tájékoztatásának felelőse.
1995 őszétől 1997 késő őszéig a feldolgozó osztály (katalogizálás, osztályozás) felelőseként a kiadványoknak a VUBIS integrált könyvtári rendszerben történő elektronikus feldolgozását koordinálta. 1998-tól főigazgató helyettes, majd 1998 és 2008 között tudományos fokozatot nyert történelemből, információtudományból, és közben 2003-ban a Zürichi Műszaki Könyvtárban, a Saint Galleni Dokumentációs Könyvtárban és Svájc Nemzeti Könyvtárában is részt vett továbbképzőn könyvtári menedzsmentből, 2010-ben pedig tapasztalatcserén vett részt a Tel Avivi Egyetemi Könyvtárban és a jeruzsálemi székhelyű Izraeli Nemzeti Könyvtárban, ahol az ALEPH integrált könyvtári rendszer alkalmazását tanulmányozta.
Egy román többségű városban, egy ma már román kulturális intézménynek számító művelődési központban sikeresen biztosítja az általános könyvtárfejlesztés mellett az állomány arányainak megfelelő magyar szakember jelenlétet, és irányítja a szakutánpótlás folyamatát. Érzékenyen rajta tartja kezét az egyetemi könyvtár és alegységei érverésén.
Az, hogy az 1998 elején alkalmazott 19 magyar könyvtáros száma 2015 márciusára 35-re emelkedhetett, akik közül 31 felsőfokú vagy egyetemi végzettségű, az Poráczky Rozália munkájának is köszönhető. A hatékony és egymásra figyelő román–magyar kulturális és értelmiségi együttműködés, valamint csapatmunka jó példájaként megtalálta útját annak,
hogy Doru Radosav igazgató úrral közösen a könyvtár majd mindegyik részlegére magyar könyvtárost is kinevezzenek.
Az egyetemi könyvtár többnyelvűsítése, az olvasótermek egy részének egykori magyar művelődési és könyvtári élet nagyjairól történő elnevezése szintén idetartozik. Abban, hogy magyar könyvtárosaik közül öten már rendelkeznek tudományos fokozattal, és további két doktorandus zárkózik fel hozzájuk, a főigazgatóhelyettes bátorítása is nagyban szerepet játszott. Mint ahogy abban is, hogy az intézmény dolgozóinak 19 százaléka magyar nemzetiségű – ők próbálják ellátni a magyar vonatkozású anyagokhoz köthető teendőket is. Ő az egész intézmény humánerőforrásmenedzsere is.
A vidékre kihelyezett egyetemi könyvtári fiókok felügyelete, az erdélyi magyar könyvkiadók ösztönzése kötelespéldányaik eljuttatására, a Központi Egyetemi Könyvtár digitális könyvtárának magyar tételekkel való gazdagításának pártolása, iskolai könyvtárosok számára rendezett tömörített továbbképző programok szervezése fűződik a nevéhez. Ezen utóbbi programokon a részvevők a könyvtár- és információmenedzsment módszereivel, a könyvtár arculatépítésével, a közönségszolgálattal, a digitális dokumentumokkal, digitalizálási technikákkal, projektírással, az erdélyi könyv-, könyvtár- és nyomdatörténettel kapcsolatos ismeretekre tehettek szert. Az előadók között ott volt Poráczky Rozália is.
1996-tól napjainkig több hazai (Csíkszereda, Kolozsvár, Szucsáva) és nemzetközi (Győr, Budapest, Nagykanizsa, Gödöllő, Csongrád) konferencia résztvevője, előadója és szervezője. Előadásain a könyvtártannal, az olvasásszociológiával, iskolai és egyetemi könyvtárak történetével, menedzsmenttel és könyvtárfejlesztéssel foglalkozik.
Poráczky Rozália a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének olyan aktív, alapító tagja, aki néha funkciójából eredően, néha a háttérből is, de eredményesen tud megmozgatni és összekötni szálakat mindannyiunk érdekében. Szívén viseli az egyesület honlapjának frissítését, szorgalmazva a vidék könyvtári megnyilvánulásainak begyűjtését, annak érdekében, hogy a könyvtáros társadalom értesülhessen a hazai eseményekről, mondván „a levelezőlista mégis csak levelezés, nyoma veszhet az eseménynek, de a honlapon megmarad éveken át…” Poráczky Rozália azzal is tisztában van, hogy az erdélyi könyvtári élet el sem képzelhető az összes intézményi és emberi tényező összehangolása nélkül. Ennek számtalan jelét adta ez idáig. Anekdotába illő, hogy amikor kolléganőivel civil könyvtárakat segített kiépíteni Erdélyben a kilencvenes években, néha az általa készített túrós batyu (más variánsokban: sonkás pogácsa) is segített a könyvtárosi lendület fenntartásában. De komolyra fordítva a szót, az elmondottak bizonyítására semmi sem jobb, mint az évekkel ezelőtt Kolozsvárt rendezett vándorgyűlésünk érdekében lebonyolított elektronikus levelezésének említése, amelyben mindannyiunk véleményére volt kíváncsi, hogy beépíthesse egy jól kidolgozott programba, vagy a Kolozsváron szervezett Erdély reneszánsza című rendezvénysorozat társszervezőjeként kifejtett tevékenysége, amelybe bevonta a RMKE szervezetét és tagjait is.
A főigazgató-helyettesi munkával járó – nem kevés – adminisztrációs munka mellett Poráczki Rozália a közvetlen munkatársak és más könyvtárban dolgozók szakmai fejlődését is a szívén viselte. Ragaszkodott hozzá, hogy az Egyetemi Könyvtár magyar munkatársai vegyenek részt az erdélyi és magyarországi szakmai rendezvényeken, ismerjék és értékeljék a többi kolléga munkáját. Azt is fontosnak tartotta, hogy baráti hangulatban és egyetértésben dolgozzanak, és ezért több olyan – mondhatni családias – programot is szervezett, melyek hatására összetartó és egymást segítő közösség alakult ki a kolozsvári Egyetemi Könyvtár magyar szakkönyvtárosaiból.
1993-ban, amikor a Heltai Alapítvány keretén belül Pilich Katalin kezdeményezte a magyar nyelvű könyvtárosképzést, és azt a Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszék is felkarolta Péntek János tanár úr vezetésével, az ott folyó oktatás egyik választható tantárgya volt a könyvtárszak. Poráczky Rozália a szintén EMKE-díjas Okos-Rigó Ilonával tanított ott az egyetemi könyvtárból. Később a történelem szakon is beindult az egyetemi szintű magyar nyelvű könyvtáros szakmai képzés. Az egyetemi hallgatóknak és a posztgraduális képzésben résztvevőknek több tárgyat oktatott, amelyek későbben Olvasószolgálat és kapcsolatszervezés, valamint Könyvtári menedzsment és Információmenedzsment kurzusokba olvadtak össze.
Magától értetődő volt, hogy amikor 1998-ban főigazgató-helyettest kerestek az egyetemi könyvtárban, akkor azt Poráczky Rozália sikeresen pályázta meg, s az, hogy ezt a tisztséget ma is betölti, sok mindenről árulkodik. Személyében több évtizedes kihagyás után került ismét magyar nemzetiségű ember felelős beosztásba az intézményben.
Intézményvezetőként jelentős érdemei vannak a romániai magyar kulturális örökség feltárásának folyamatában, és sikerült tartalmas együttműködési kapcsolatokat fenntartania a hasonló intézmények vezetőivel is.
„Sokrétű oktatói, intézményfejlesztői és könyvtárosi szakmai munkája mellett szinte talány – írta egy kedves munkatársa –, hogy hogyan tudott mégis időt szakítani tudományos munkára és a kutatásban való elmélyülésre”. Állítjuk, hogy ide erős karakterre, munkabírásra, összpontosításra, szervezői készségekre, tudományos felkészültségre, azaz teljes emberre van szükség.
Tény, hogy tudományos munkái hazai és külföldi lapokban egyaránt szívesen fogadott írások. Ezekben a 19. századi kulturális és tudós társaságokkal (Revista Bistriţei, 21. kötet, 2007), az említett kor erdélyi tudományos és irodalmi eseményeinek sajtóvisszhangjával (Sargetia, seria Istorie, nr. 34.), az erdélyi magyarság művelődéstörténetével (Philobiblon, 12. kötet, 2007), az erdélyi magyar nyomtatványokkal és sajtóval, a könyvtári katalógusok korszerűsítésének műhelytitkaival, nemzetközi azonosító kódszámokkal (Könyvesház, 2. évf., 1. sz.; 2. sz., 1992.) foglalkozik. Ilyen irányú kutatásai mind beépültek doktori tézisébe is. Számtalan intézményi kiadvány társszerzője vagy szerkesztője. Ezen utóbbiak közül csak az Opera Bibliothecariorum c. 2008-ban megjelent kötetet emelném ki, melyben az Egyetemi Könyvtár könyvtárosainak tudományos publikációi bibliográfiáját gyűjtötték össze. Újabb tervei közé tartozik a könyvtári és információs menedzsmentről könyvet kiadni.
Úgy érzem, úgy érezzük mindannyian, hogy idén a legjobb könyvtárosunk kezébe kerül a Monoki István-díj.
Kérem, fogadja szívből jó kívánságaink kíséretében, mindannyiunk örömére és biztatására! Kísérje minden lépését, tiszta utcák, szépen tatarozott, restaurált épületek, szépen kiépített virágültetvények látványa, olvasmányaiból visszacsengő emberi igazságok és kollegiális tisztelet!
(Elhangzott 2016. április 9-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)
