Márai Sándor szerint „Az utaknak mindig értelmük van”. A Torockóra érkező turista hamar észreveszi, hogy a különös hegyi falunak az útjai feltűnően kanyargósak, ismerkedő barangolásai alatt pedig terein sétálgatva, választhat a lehetséges szerteágazó utacskák között. A vízlevezetőnek épült sikátorban, kőről kőre csúszkálhat lefelé, miközben vélhetően nagyon egyedül érzi magát, s amikor kijut, örül az emberi arcoknak. A költő is megsejtette, hogy az utaknak „mindig értelmük van”: elindulnak valahonnan és valamilyen irányba mindig tartanak. Időtérben szólva: a hajdani bányaváros és a mai turista község évszázados változásait is jelképezik. A Torockóhoz tartozó Torockószentgyörgy útjai a szélesebb völgyben, jó termőföldekkel körülölelve lankásabbak. Rajtuk ma is szalmakalapos emberek jönnek-mennek, de megjelentek a turisták is.
Barangolásainkat a történelmi időkben kezdjük. A torockói völgyben a békés időszakok mellett többször végigsepertek embert próbáló véres események is. 1849-ben, az oroszok bejövetelekor a román szabadcsapatok újra elindultak Enyedre, és a várost kollégiumával együtt felégették. A torockói völgyben továbbhaladva a bisztrai pap serege eljutott Szentgyörgyig, miközben a gyertyánosiak is csatlakoztak hozzájuk. A learatott búzát a mezőről elvitték, a maradékot felgyújtották. Szentgyörgyön egy héttagú küldöttség próbált velük egyezkedni, áldozatul estek. Az emberek az erdő felé menekültek. A támadók felgyújtották a falut, a templomokat, az állatokat elhajtották. Zsakó István torockói polgármester a szentgyörgyiek segítségére akart jönni, de nem akadtak társak. Úgy döntött, hogy ők egy küldöttséggel fegyvertelenül jönnek a támadók elé. Útközben golyózápor fogadta őket, úgyhogy Zsakó két társa visszafordult. Ő egy bátor lovas vágtával túljutott az akadályon, majd rövidesen elért a „vezér” sátráig. Arra kérte, hogy tárgyaljanak, de visszautasították. Miután azt mondta, hogy egy békés nép hódolatát hozza, végül mégis leültek vele. Megegyeztek a feltételekben, az átadandó élelmiszerek mennyiségében és miközben Szentgyörgy elpusztult, Torockó egy bátor vezető hősies kiállása következtében megmenekült. Az éjszakai szervezetlen betolakodókat a torockóiak fondorlatokkal, például dobszóval és „jönnek a nemzetőrök”-kiabálással riasztották vissza.
Az 1920-ban Párizs felől érkező hírek hallatán Torockó népe összegyűlt templomában. Együtt sírtak. 1927-ben, amikor fel kellett esküdni az új államra, Péterfi Gyula igazgató-tanító erre nem volt hajlandó, ezért állásából elbocsátották. Amikor 1940-ben, Bécsben Erdélyt Magyarország és Románia között kettéosztották, négy évig a határ közelsége miatt bonyolult helyzet alakult ki. Tamáska Máté leírása szerint (Torockó felfedezései, 2015) az ifjak, a fiatal házasok mind elmentek Kolozsvárra, és csak az asszonyok maradtak itthon. Az idősebbeket elhajtották munkaszolgálatra. Ekkor vált egy kis zárt szórványszigetté Torockó. Ma egy újabb nyitás jelei mutatkoznak, miközben a két falu lakosságának többsége megőrizte magyar unitárius hitét.
Egy az Isten
Jókai híres regényében egyistenvallóknak nevezi az unitáriusokat, és azt írja róluk, hogy „a magyarhoni »unitáriusok« egyáltaljában magyarok és protestánsok”. Balogh Szabolcs helyi szerző a Torockó titkai (2008) című könyvében Vita Zsigmond nyomán azt írja, hogy 1875. november 3-án Jókai Mór a fővárosi lapokban közölte a torockói unitáriusokról szóló új regénye címét: Egy az isten. Az író 1876-ban Itáliába látogatott, ahol végigjárta Adorján Manassé és Zboróy Blanka grófnő útját. Később Erdélybe indult, ahol Torockó határában ünnepélyesen fogadták a csodálatos sziklabérc tövében. Az itt töltött rövid idő alatt a nagy író élvezte a torockóiak vendégszeretetét, közben, megtalálta regénye szereplőinek modelljeit. Segítette az 1870-es tűzvész pusztította falut: közbenjárására Budapest városa a bányavárosnak tűzoltó szivattyúkat ajándékozott, amelyeket a mai napig használnak. Ugyanakkor rávette Almássy grófot, hogy az emberek bármennyi fát hozhassanak az újjáépítéshez, és Jókai vezetésével országos gyűjtés indult a torockóiak javára. 1887-ben kiadták az Egy az Isten díszes emlékkötetét.
Ilyen kedvező körülmények között épül újjá a leégett Torockó. A faluban máig elevenen él Jókai segítségének emléke. Az akkor felépült torockói kőházak a mai napig értékes örökségét képezik a helységnek, ezek az úgynevezett „pincés kamraépületek”, amelyekben hajdanán a vasárut tárolták.
Egy meglepő ajánlat, és ami utána következett
Sejtettük, hogy 1990-ben, a hirtelen jött szabadság bűvöletében, váratlan események is történhetnek. Dobrudzsából érkezett fiatalok csoportja kereste meg az első szabadon választott torockói polgármestert, Kelemen Józsefet, avval a meglepő ajánlattal, hogy szeretnék megvenni a torockószentgyörgyi várromot. Egy aktatáskában rengeteg pénzt is mutatattak. A polgármester megdöbbent és azonnal közgyűlést hívott össze. A Kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és elnöke, Balogh Ferenc építészmérnök is lépett, végül a Fehér megyei RMDSZ is segített a döntésben, ami határozott volt: a várrom nem eladó. Úgy gondoltuk, hogy Torockónak, Szentgyörgynek nem lehet a célja eladni az örökséget, amivel végre az itt lakó közösség szabadon rendelkezhet. Különben a vár telekkönyvileg még a Rudnyánszky báró nevén szerepelt, majd helyi közösségi tulajdon lett. Van egy találó mondás: egy házat csak egyszer lehet eladni. Mindenesetre az volt a benyomásunk, hogy az ajánlatot tevő fiatalok missziós feladatot teljesítettek, hiszen elmondták: a pénzt a Dacia Felix banktól kapták.
A két faluban mérvadóvá vált, hogy a közösségnek a maga szabta utat kell járnia, még akkor is, ha ez sokkal több időbe és erőfeszítésbe kerül. A Kriterion Könyvkiadó gondozásában 2015-ben megjelent Torockó felfedezései. A műemléki tér szociográfiája című könyve Vendégváró társadalom című fejezetben Tamáska Máté egyik interjúalanyát idézi: „Nekünk, torockóiaknak emblémánkká váltak a házak. Ez egy folyamat, 11 éve megy a program. Legnagyobb értéke, hogy tudatosodott a házak értéke. A falukép harmóniája fontos. Meg híressé tette Torockót, mindenki vendégfogadós, jó megélhetést biztosít.”
Az épített örökség sikeres felújító programja 1996-ban kezdődött. A budapesti V. kerület önkormányzati képviselője, Román András javaslatára Énlakára és Torockóra támogatási programot dolgoztak ki az építészeti örökség megmentésére. A kivitelezést Torockó esetében a Transylvania Trust Alapítvány hajtotta végre Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök vezetésével. A program során a házak 96 százalékán karbantartási munkálatokat végeztek (A alap) a tulajdonosok, vagy fogadott szakemberek, illetve teljesebb felújítást (B alap) hajtottak végre, anélkül, hogy a régi házak felépítését módosították volna.
A tulajdonosok, a helyi tanács és a Transylvania Trust Alapítvány képviselői közötti jó együttműködésnek köszönhetően az eredmények már az első tíz évben (1996–2006) megmutatkoztak. A külsőleg és belsőleg is felújított házak régi alakjukban pompáznak, miközben a tulajdonosok megtanulták megbecsülni patinás otthonukat.
Jelzés értékű volt 2006-ban Szentgyörgyön az orvosi rendelő megépítése, valamint az a 2003-ban megjelent, úgynevezett gyülekezeti színes album, amelyben a seattle-i (Amerikai Egyesült Államok) testvérgyülekezet idelátogató tagjai örökítették meg a falu embereit, házait, tájait, s amelynek a megjelentetéséről is ők gondoskodtak. Ugyanebben az összefüggésben a Torockói Közösségépítő Egyesület munkájának beindítása is hasznosnak bizonyult.
Az 1997-ben indult Torockói Értékvédő Program 2012. évi adatai szerint, a felújításnak különleges esetei is voltak. 2008 és 2010 között az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének támogatásával az Ambassadors Fund-program keretében sikerült felújítani két sütődét és egy hagyományos kemencét. A Transylvania Trust Alapítvány ICOMOS-műemlékvédelmi támogatással 2000-ben megvásárolt és felújított egy csonkakontyos vízvetős, 19. századi népi házat és egy jobbágyházat.
Faluturizmus sok kultúrával és színes műsorokkal
Torockón mintegy ötven háztulajdonos szerezte meg a faluturizmus működtetéséhez szükséges engedélyeket. 2010-ben a felújításról összefoglaló kiállítás nyílt, amit először Budapesten, majd a bonchidai Bánffy-kastélynapokon, végül Torockón is bemutattak. A faluturizmus fokozatosan megerősödött, a hagyománnyá alakuló programok életképességét, vonzerejét az alábbi táblázata is igazolja.
Hagyományos rendezvények táblázata
A torockóik belelendültek a turisztikába és a tetőtereket, a gazdasági épületeket, illetve a csűröket is panziókká alakították. Öt úgynevezett információs kapu is készült, háromnyelvű (magyar, román és angol) ismertetőkkel.
A kezdetben például a csíksomlyói búcsúra tartó, onnan visszatérő zarándokok révén kialakuló tranzitturizmus máig megmaradt, de a turisták egyre több időt töltenek Torockón és Szentgyörgyön. Ennek egyik oka a rendezvények örvendetes gyarapodása. Régen, nyári napfordulókor volt az úgynevezett vaskenyér ünnepe, amikor elosztották a vasat. A vasbányászat megszűntével ez a szokás már csak az emlékekben maradt fenn. De ősi hagyomány itt, és ma is él például a farsangtemetés, amely télbúcsúztató mókás, alakoskodó felvonulásával nagy vonzerőt jelent. A vajornál a „pap” által elmondott beszéd kritikus elemeket tartalmaz a falu életéről.
A konfirmálási ünnepség főleg a rokonságot gyűjti össze, de a népi viseletbe öltözött fiatalokat így is sokan megcsodálják és fényképezik. Az Anna napokat 1985-ig rendszeresen tartották, majd 2014-ben a felújításkor kétfalus és kétnapos programmá alakult.
A falunapok ma már rendszeresek. A kulturális előadások mellett az elszármazottak hazalátogatása, a találkozások is élményt jelent. Mindkét faluban misével vagy ünnepi istentisztelettel kezdődik a műsor, valamelyik, római katolikus, református vagy unitárius templomban. Ebbe a körbe illeszkednek az olyan események, mint például a képzőművészeti tárlatok, amelyek rendszeresen nyílnak a Hantz-Lám Irén által 2005-ben megalapított Tóbiás Galériában, szintén ilyen esemény volt 2005-ben Torockószentgyörgyön a környéken elesett második világháborús honvédek tiszteletére az emléktábla állítása. Kiemelkedőek a táborozások, ilyen volt például a torockói gyermekek unitárius tábora 2013-ban. Máig emlékezetes Sólyom László magyar államelnök 2007. március 4-i nagyenyedi látogatása, amikor az alkalomból társaival megmászta a Székelykőt, majd az Aranyos Panzióban szállt meg.
Torockószentgyörgyön a máig emlékezetes első falunapon szépen kifaragott díszkapukat avattak a falu két szélén, és ünnepélyesen köszöntötték a vendégeket, és emlékezetes felvonulás volt a két kapu között. A szervezésben nagy szerepet játszott Koppándi Botond unitárius lelkész. A 2017. évi szentgyörgyi falunapokon jelen volt id. Köble István nyugalmazott tanító, aki már 1947-ben kórust alapított és, bár nem volt teológushallgató, egyfajta legátusként is prédikált. Ebből az alkalomból a művelődési ház újra felvette régi nevét, így ismét a Brassai Sámuel nevét viseli. Az alkalomból Bakó Irén nyugalmazott tanár előadásában felidézte a 90 év előtti első avatást, amikor Borbély István történész, irodalomtanár a Kolozsvári Unitárius Kollégium igazgatótanára mondott ünnepi beszédet.
2014. július 6-án Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében avatták fel a Torockói Duna-Házat, a magyar találkozások újabb jelentős színterét. Az ízlésesen berendezett előadóteremben eddig két előadássorozat volt a legnépszerűbb: Takaró Mihály író, költő, a nemzet irodalomtanára rendhagyó előadásai, valamint Kovács János, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora rendhagyó történelemórái. Mindkét előadó magas színvonalú, identitást erősítő gondolatokat közvetített. 2014-ben ugyanitt kiemelkedő esemény volt ugyanitt a székelyföldi és az aranyosszéki székelyek találkozója, amelyen a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs is résztvett.
A hagyománnyá alakulás esélyével indult az úgynevezett Double Rise (kettős napfelkelte) fesztivál, amely Gondi Mátyás fesztiváligazgató, Kinizsi Zoltán és Gazdag Balázs kezdeményezésére és szervezésében született. A magyar zenei és összművészeti fesztivál a legfiatalabb rendezvény, jelenleg a leggazdagabb ajánlatokban és helyszínekben.
A torockói íjászok Tulit Levente irányításával szép magyar hagyományt elevenítettek fel. Bejegyeztették az Íjász-szer Egyesületet, és évente rendeznek versenyeket, bemutatókat a Székelykő egyik alsó teraszán.
A torockószentgyörgyi szállodai turizmus a Székelykő Kúria felépítésével indult be 2007-ben. A faluban csak kis mértékben gyakorolják a faluturizmust, az itteni látnivalók a tájházzal kezdődnek. A szentgyörgyiek elsősorban a mezőgazdaságból, tejfeldolgozó üzemük és a Székelykő Kúria munkahelyi kínálatából próbálnak megélni, de kacérkodnak a turisztikával is.
Záró gondolatok
A hajdani vasbányászati időszak jelentős népességgyarapodáshoz vezetett a községben. A mai hivatalos adatok szerint a község lakossága 2002-ben 1213 fő volt, 2011-ben 1126. A természetes szaporulat negatív, tehát további lakosságcsökkenéssel számolhatunk. De látható, hogy az elöregedő lakosságú községben 1990 óta lényegesen javultak a megélhetési lehetőségek. Vannak helyben lakó vagy hazajáró fiatalok, akik a rendezvények szervezésében jelentős szerepet játszanak, és vannak turisztikában, vendéglátásban vállalkozó fiatal családok. Ilyen körülmények között a torockói házi jellegű és a szentgyörgyi szállodai turizmus – eltérő jellegük ellenére – mindkét faluban munkahelyeket teremtett, és bár a mostani turisztikai foglalatosság mérsékelt optimizmusra jogosít, a község második virágzásról még egyáltalán nem beszélhetünk. De bízunk egy régi kínai közmondás igazában, miszerint: „Annak, aki vár, az idő minden ajtót kinyit.”
