Az Inter-Art mozgalom gyökerei 1996-ra nyúlnak vissza, amikor Balog István képzőművész megszervezte az első nagyenyedi művésztelepet. Két évvel később megalakult az Inter-Art Alapítvány, amelynek alapító tagjai Balog István, Ioan Hădărig, Lixandru Róbert, Fodor László, Sorin Anca (személyes okokból utóbbi kettő viszszavonult). Idővel Balog Zoltán, Andrei Bakó és Elena Cristea csatlakozott az alapítványhoz, mindmáig említettek alkotják a művészcsoport magvát. Az alapítvány fő célja napjaink művészetének alternatív megközelítése a különböző kultúrák és civilizációk találkozása által, és ezt elsősorban az évente megrendezett nemzetközi alkotótábor teszi lehetővé, de emellett évente legalább 5–8 nagyobb projektet valósítanak meg. Az enyedi művészek bejárták már a fél világot, de ide is 60-nál több országból jöttek alkotni pályatársak, mert ugyebár a nóta szerint is „Enyed a világ közepe”…
– Hogyan született meg az Inter-Art alkotótábor ötlete? Melyek voltak a kezdeti nehézségek és hogyan sikerült később ismertté válni külföldön is?
– Egy enyedi művésztelep ötlete először 1994-ben merült fel, amikor részt vettem a Gyomaendrődi Nemzetközi Művésztelepen. Ott ugyanis több külföldi művész felfigyelt az erdélyi tájak szépségére, amit büszkén mutogattam. Amikor azonban egy magyarországi művész azt mondta, hogy mi csak arra vagyunk képesek, hogy jogokért és támogatásért kéregessünk „nála Magyarországon”, elhatároztam, hogy szülőföldemen, Erdélyben fogok bizonyítani. 1996-ban már beindult a nagyenyedi telep nyolc ország művészével, nagyrészt a gyomai telep résztvevőivel, és a lelkes támogatásért sokat köszönhetek a gyomai szervezőknek. Annak idején az Inter-Art Alapítvány álma már megvolt, de két év kellett a jogi útvesztőkön való átbotorkáláshoz. A többi már folyamat, azóta is épülünk és fejlődünk, egyre több művész és ország gazdagította listánkat, nagyrészt nekik köszönhetően váltunk ismertté külföldön. Sokszor visszaemlékszem a kezdeti nehézségekre, amikor Nagyenyeden még azt sem tudták, mit is jelent egy művésztelep, anyagilag és a szervezés szempontjából egyaránt. Ezért alakítottunk ki egy olyan támogató csoportot, ahol mindenki adott, amit tudott, egyesek kenyeret, mások sajtot, bort vagy szalámit. Volt, aki szegekkel támogatott. Reggelenként motorkerékpárral vagy gyalog szereztük be a napi élelmet, aminek egy részét aztán a kedves szakácsnők vígan ellopták. De mindezekről a részletekről bővebben a most készülő könyvemben emlékezem, melynek címe Inter-Art a függöny mögött lesz.
– Azóta több mint húsz esztendő telt el. Ebből tényleg könyvet lehet írni, de megpróbálnád-e, kérlek, dióhéjban összefoglalni a legfontosabb eseményeket?
– Húsz év lehet sok vagy kevés… de én úgy vélem, elérkezett az a pillanat, amikor számvetést készíthetünk eddigi tevékenységünkről. Elégedettek vagyunk, hiszen mindenekelőtt ott van a nagy elismerésnek örvendő Inter-Art alkotótáborunk, amelyik 22 esztendeje 64 országból több száz művészt fogadott és népszerűsített, ugyanakkor mi is bejártuk a fél világot. 2001-ben Bukarestben, a Román Irodalom Múzeumában mutatták be az Inter-Art táborok retrospektív tárlatát, amely 21 országból származó 51 munka kiállításából állt. A külföldi neves galériákban való bemutatkozás hosszú sora egyetlen évben sem maradt el: 2001 márciusában Bombay-ben rendeztük meg az első indiai román művésztárlatot, s ugyanez év júniusában pedig az isztambuli Hajótörténeti Múzeumban állítottunk ki. 2003-ban Egyiptomban egy neves kairói galériában, majd újra Bombay-ben rendeztünk tárlatot. 2008-ban már Washingtonba is eljutottunk alkotásainkkal, ahol 21 országból származó művésszel közösen mutatkoztunk be a Woodrow Wilson International Center-ben. 2009-ben jutottunk el először az ENSZ székházába, ahol minden földrész képviselőivel együtt hoztuk létre a Szabadság és művészet – határok nélkül című rangos rendezvényt. Ugyanebben az évben Marokkó és Ausztria fővárosainak kiállítótermei is megnyíltak számunkra. 2011-ben két franciaországi (Vichy és Chatel Montagne) és egy amerikai bemutatkozás következett (Kutztown, Pennsylvania). A 2013-as esztendő a leggyümölcsözőbbek közé tartozott: márciusban, Brüsszelben, az Európai Parlament székházában, majd szeptemberben a New York-i ENSZ székházban világpremiert arattunk 110 ország 322 művészének alkotásaival. Nemsokára novemberben, Haitiben (Petion Ville), decemberben pedig a brüsszeli Uccle Kulturális Központban vettük részt rangos nemzetközi kiállításokon. 2014-ben Gyomaendrődön és a malayziai Sasaran-ban fordultunk meg, de Nagyenyeden is sikerült megszervezni egy grandiózus nemzetközi találkozót.
Boldogan emlékszem vissza arra a genfi utunkra, amikor az Egyesült Nemzetek Palotája adott otthont 2015 márciusában az Interkulturális kapcsolatok elnevezésű rendezvénynek. Ekkor 94 művész mutatkozott be, köztük én is Az álmok színei című festménykiállításommal. Az enyedi küldöttség tagjai voltak Ioan Hădărig, a helyi kulturális központ igazgatója, szociológus, aki Az ég szárnyai és A hajdani Nagyenyed képei című munkáit mutatta be, utóbbit Lixandru Róberttel közösen alkották, továbbá Balog Zoltán fotóművész, grafikus, az alapítvány alelnöke és Daniel Avram folkénekes. A bemutatkozást a külügyminisztérium támogatta Románia ENSZ-tagságának 60. évfordulója alkalmából. Az eseményen jelen volt Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős megbízott államtitkár, Laczkó Enikő államtitkár, a DRI (az Interetnikus Kapcsolatok Hivatalának – szerk. megj.) koordinátora, valamint számos külföldi diplomáciai testület, nagykövet, kulturális intézmény vezetője. A megnyitón Thomas Gass titkár felolvasta Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkárának üdvözletét.
– Tudom, hogy szeretettel gondolsz vissza a 2015-ös New York-i utatokra is... Hogyan fogadták ott művészeteteket?
– Természetesen. Az ENSZ székhelye 2015 decemberében látta vendégül az Inter-Art Alapítvány művészeit, akik a világszervezet fennállásának 70. és Románia ENSZ tagságának 60. évfordulójára emlékeztek, egyben korunk egyik legsúlyosabb problémájára, a klímaváltozásra – a vendéglátó szervezet egyik kiemelt irányelvére – a művészet eszközeivel próbáltuk felhívni a figyelmet. Összesen 33 ország 52 művésze mutatta be alkotásait, őket Cristina Gallach, az ENSZ altitkára köszöntötte. A Román Kulturális Intézet New Yorkban szintén fogadta a több projekttel jelentkező Inter-Art Alapítványt: 25 romániai művész kisplasztikai alkotásaiból rendeztek kiállítást, a Transylvania in Black&White című rendezvényen, amelyen velem együtt Lixandru Róbert és Bakó Andrei metszeteit és fotóit, illetve Ioan Hădărig verseit mutatták be. Ugyanakkor bemutattak öt könyvet is: Az ég szárnyait és A hajdani Nagyenyed képeit, a The Touch of Tomorrow című fantasztikus-prózagyűjteményem, a Bone, Flesh and Fur című háromszerzős kötetet (az amerikai Patricia Goodrich és Elisabeth Raby, valamint a nagyenyedi Ioan Casandra munkáját), és a húsz kortárs költő verseiből válogatott, Poèmes égarés d’ un autre siècle című kétnyelvű (román–francia) antológiát. Az eseményt a kolozsvári televízió stábja is rögzítette. Az út harmadik kiemelkedő eseménye nevemhez kötődik: Egy világ két kontinensen címmel szerveztem egyéni tárlatot a New York-i Magyarok Házában, a kiállítást Nagy Ildikó, az intézet elnöke és dr. Kumin Ferenc, Magyarország főkonzulja nyitott meg. Úgy érzem, alkotásaim elnyerték az amerikai érdeklődők tetszését, a közönség értékelte egyéni, újításokra törekvő stílusomat, festményeimnek karizmatikus jellegét, az alkotások belső terének újradimenzionálását, amely újfajta értelmezési viszonyt hoz létre a mű és szemlélője között.
– Kik a leghíresebb művészek, akik megfordultak a nagyenyedi táborban?
– Nagyon sok híres művész megfordult az Inter-Art-táborokban. Nem könnyű a válogatás. Mindenekelőtt Eva Mazzucco (1925–2013 – szerk. megj.) osztrák művésznőt illik említenem, neki is köszönhető, hogy megszületett az enyedi tábor, hiszen annak idején többször is hangsúlyozta az ötlet jelentőségét. Élete végéig támogatta terveinket, állandó résztvevője volt a telepnek. Ugyancsak kiemelkedő személyiség volt az indiai Chiru Chakravarty, akinek alkotásait 2000-ben egy Ausztráliában szervezett világkiállításon Picasso és Chagall festményei mellett állították ki, neki köszönhetők indiai kiállításaink 2001-ben, illetve 2003-ban. De megfordult Enyeden Ion Sălișteanu is, a Romániai Művészeti Egyesület tiszteletbeli elnöke, Ibrahim Gazala egyiptomi művész, volt kultuszminiszter, és nagyon sok más elismert művész, több mint 60 országból.
– Romániában nincs még egy ilyen telep, de hogyan fogalmazhatjuk meg pontosan, közép-kelet európai viszonylatban a tábor jelentőségét?
– Nem a mi fogalmazásunk, hogy Kelet-Európa egyik legfontosabb művésztelepe, legalábbis így tartják nyilván a szakmabeliek. Fontos hangsúlyozni, hogy képzőművészeti művésztelepről van szó, amely több területet foglal magába: a festészet mellett van metszet-, grafika-, szobrászat- és fotórészleg is. Ebben különbözünk más telepektől, de a nemzetközi jelleg is fontos, ami legkevesebb húsz országot jelent évente. Az alkotótábor gazdag programajánlata is figyelemre méltó, és nem utolsó sorban az egyik legrégebbi művésztelep vagyunk az országból.
– A nemzetközi alkotótáboron kívül melyek az év más fontosabb eseményei?
– Tíz éven keresztül évente ifjúsági művésztelepet is szerveztünk, pillanatnyilag ez a projekt megszűnt adminisztratív okok miatt. Kétévenként megszervezzük az Interkontinentális Kisgrafika Inter-Art Biennálét, és augusztusban évente nemzetközi mail art kiállítást rendezünk. Ezen kívül a Nagyenyedi Nemzetközi Humorfesztivál, valamint a Nemzetközi Fotó és Rövidfilm Fesztivál szervezésében is részt veszünk.
– Hogyan értelmezi az enyedi lakosság a munkátok jelentőségét? Milyen visszajelzéseket kaptok?
– Sajnos, szinte egyáltalán. Nagyon kevés azok száma, akik felfogják munkánk és jelentőségét. Az évek folyamán hol nőtt, hol csökkent Enyeden egy-egy kiállítás vagy táborzárás iránt érdeklődők száma. Szerencsére a város vezetősége mindig is értette az Inter-Art hosszú távú célkitűzésének a lényegét, ezzel szemben – amíg az átlagpolgárok azon vitáznak, hogy az ő pénzükön járjuk a világot, ami mellesleg nem is igaz –, addig nem beszélhetek széles körű pozitív hozzáállásról. Az irigység és egyesek lejárató propagandája néha felülkerekedik a józan megértésen. Valószínűleg sok időnek kell eltelnie, míg az enyedi lakosság megérti munkánk értelmét és azt a tényt, hogy az Inter-Artnak köszönhetően városunk nevét jelen pillanatban 110 országban ismerik… Az is nekünk köszönhető, hogy 2000-ben Enyed elnyerte a helyi tanács határozata alapján A művészetek városa titulust. Szélesebb viszonylatban viszont nagyobb a megbecsülés, felfigyelt ránk a Külügyminisztérium, az Elnöki Hivatal, a Román Kulturális Intézet. Nagyon jó közreműködés alakult ki már évek óta a Kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával, szerveztünk is együtt egy országos premiert, egy olyan művésztelepet, amelyen a romániai húsz nemzeti kisebbség képviselője jelen volt. Az is büszkeség számunkra, hogy alkotótelepünk mintául szolgált az első nemzetközi, Silk Road nevű alkotótábornak, amelyet 2016. szeptember 6. és 22. között rendeztek Jincsuanban, Kínában. Egy híres kínai képzőművész, He Lihong, aki részt vett az Inter-Art nyári nagytáborában, azonnal felismerte, hogy saját hazájában is nagy szükség lenne egy hasonló kaliberű nemzetközi művésztalálkozóra, örömmel segítettünk neki, és már az első évben húsz országból vettek részt az eseményen. A figyelemre méltó legfrissebb elismerés testvérem, Balog Zoltán fotóművész nevéhez kötődik: második díjban részesült az egyik legismertebb nemzetközi szakmabeli megmérettetésen, a Nikon Photo Contest versenyen, amelyet a cég alapításának 100. évfordulója jegyében hirdettek meg. A világhírű fotósok, professzorok alkotta zsűri 2017. július 27-én tette közzé döntését.
– Hogyan biztosítjátok az utánpótlást, hiszen tudom, hogy figyeltek a fi-atal tehetségekre?
– Az Inter-Art Alapítvány egyik legfontosabb célkitűzése a fiatal tehetségek felkarolása és támogatása, hiszen a mi szempontunkból óriási dolog őket összehozni profi befutott művészekkel, lehetőséget nyújtani olyan szereplésekre, bemutatkozásokra, amilyenekre máshol nincs esély az „elitista felfogás” uralma miatt. Számunkra a legfontosabb tényező a minőség, a művészi szint, ezekre figyelünk oda. Ha például egy tanár felfedezi, hogy ugyanazon a tárlatunkon valamelyik tanítványa is szerepel, és ez őt zavarja, részemről nyugodtan visszaléphet…
– Melyek a fontosabb jövőbeli tervek?
– Már elkezdtük az idei enyedi művésztelep szervezését, de alakul a második kínai művésztelep is, ami jövő októberben lenne Jincsuanban, szintén az Inter-Art társszervezésében. 2018 végén volt egy nagyon fontos kiállítás a genfi ENSZ Palotában, ahol az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával együtt bemutattuk az említett Interetnikus Művésztelep eredményét, idén pedig negyedik alkalommal állítunk ki az ENSZ New York-i székhelyén.
– Köszönöm a beszélgetést.
